Békés Megyei Hírlap, 2014. augusztus (69. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-19 / 193. szám

2014. AUGUSZTUS 19., KEDD SPORT Tíz emberrel is sarkadi siker labdarúgás Az okányiak nyerték idegenben az újoncok csatáját a megye kettőben SARKAD-BÉKÉSCSABAI MÁV 1-0 (1-0) Megyei II. osztályú labdarú­gó-mérkőzés: Sarkad, 110 néző. V.: Mihálik. Kiállítva: Kurta La­jos (Sarkad, a 16-oson kívül kéz­zel ért a labdába) a 39. percben. G.: Molnár J. a 30. percben. Jó: az egész hazai csapat, ill. Mazán, Gajdács, Hrabovszki. Kocsis Zoltán: - Egy masz­­szív, jó felállású ellenfelet sike­rült megvernünk. A kiállítás után is meg­voltak a helyze­teink, de sajnos nem rúgtuk be őket. A csapatom megér­demelten tartotta itthon a há­rom pontot. BRAUN ATTILA: - A sarkadiak tíz emberrel nagyon sokat tettek azért, hogy ezt a mérkőzést megnyerjék. Igaz, hogy nekünk is meg­voltak a lehetőségeink, amivel pontot, pontokat szerezhettünk volna. Az asszisztensnek többek kö­zött a lesek megítélése a felada­ta, nem pedig a nemi szervének mutogatása a közönség felé. ■ Kovácsné Tankó Edit BÉKÉSSZENTANDRÁS-DOMB­­EGYHÁZ 2-2 (1-2) Békésszentandrás, 180 néző. V.: Gyekiczki. G.: Ugrai a 10., Kis P. a 46., ill. Lugasi a 9., Zámbori a 12., Jó: Borgulya, Bokros, Tasi, ill. Gál, Lugosi, Zámbori, Tóth. PISONT ANDRÁS: - Talán ha job­ban koncentrálunk, megnyer­hettük volna a mérkőzést. Az eredmény igazságos. Dénesi RÓ­BERT: - A kilencvenedik percben ziccert hibáztunk, de ez talán nem is fáj annyira. ■ Varga László BUCSA-ÚJKÍGYÓS 0-3 (0-2) Bucsa, 150 néző. V.: Krisán. Ki­állítva: Pólyák a 45., Gyaraki (Újkígyós, mindkettő második sárga lap után) a 89. percben. G.: Pólyák a 4., Dunai (11-esből) a 45., Szabó Gy. az 53. percben. Jó: Kuli K., ill. Dunai, Kovács G., Ko­­cziha, Séllei, Szabó D., Kincses. Bujdosó Attila: - Soha töb­bé nem teszek szívességet csak azért, hogy másnak jó legyen. zsíros györgy:­­ Nagy küzde­lem, igazi újkígyósi szív hozta meg ezt a győzelmet. ■ Nagy Ferenc VÉSZTŐ-BATTONYA 3-1 (2-1) Vésztő, 100 néző. V.: Pataki. Ki­állítva: Kovács Zs. (Battonya, második sárga lap után) a 36. percben. G.: Pap Zs. a 35., a 43., Kordó a 50., ill. Balla a 13. perc­ben. Jó: P­án, Pap Zs., Fazekas, Báli, Rábai, il. Kukula L., Besse­nyei K., Putnoki, Balla. Horváth Péter: - Helyenként tetszetős támadásokkal sikerült itthon tartanunk a három pon­tot. Elismerés a csapatnak, hogy nulla-egy után sikerült talpra állni és megfordítani a mérkő­zést. ISTVÁN ANDRÁS:­­ Az első félidőben bekövetkező kiállítás jelentősen befolyásolta a mérkő­zés alakulását. Addig több gólt is lőhettünk volna, azután viszont fölénk kerekedett a hazai csapat. ■ Buzgány József SARKADKERESZTÚR-OKÁNY 2-3 (1-1) Sarkadkeresztúr, 130 néző. V: Pécs. Kiállítva: Boda (Sarkadke­resztúr, második sárga lap után) a 80., ill. Nagy K. (Okány, máso­dik sárga lap után) a 70. perc­ben. G.: Zsoldos a 40., Balogh Á. az 54., ill. Kata a 27., Lázár a 83., Varjú a 90. percben. Jó: Cseke, Patka, Zsoldos, ill. Zsigovics, Si­mon, Lázár, Bakucz, Susánszki. MOLNÁR GYULA: - Nyert hely­zetből, megint egyéni hibákból, az utolsó hét percben fordított az ellenfél. Sok munka vár még ránk addig, míg össze nem szo­kunk. cserháti István: - Izgal­mas, fordulatos mérkőzés volt. A második félidő elején eldönthet­­tük volna a találkozót. A végén nagyot küzdve fordítottunk. ■ Csávás Lajos KÉTEGYHÁZA-CSORVÁS 1-1 (0-0) Kétegyháza, 100 néző. V: Ko­vács A. G.: Lengyel a 69., ill. Kecskeméti a 74. percben. Jó: Lengyel, ill. Kecskeméti. Kélteki János:­­ Igazságos döntetlen született. A csapat nem igazán a mérkőzésre, ha­nem a Pogácsa fesztiválra ké­szült. GYIMESI ANDRÁS: - Az eredmény reális. ■ B. I: A Mezőberény-Csanádapáca mérkőzést augusztus 19-én, ked­den rendezik. ifjúságiak: Sarkad-Békéscsa­­bai MÁV 3-1, Békésszentand­­rás-Dombegyház 3-0, Sarkad­­keresztúr-Okány 2-1, Kétegy­háza-Csorvás 1-1, Vésztő-Bat­­tonya 7-2, Elek-Lőkösháza 1-3, Bucsa-Újkígyós 5-0. MESTERLÖVÉSZEK A góllövőlista élcsoportjának siállása a megyei II. osztályban. 4 gólos: Dunai (Újkígyós). 3 gó­los: Ugrai (Békésszentandrás), Kardos (Elek). 2 gólos: Zsoldos (Sarkadkeresztúr), Rövid, Pó­lyák (Újkígyós), Rostás, Kopács (Elek), Lengyel (Kétegyháza), Takács (Békéscsabai MÁV), Rácz R. (Békésszentandrás), Molnár J. (Sarkad), Pap Zs. (Vésztő), Kecskeméti (Csorvás). A csíkos mezes sarkadiak győzelemmel kezdték az új idényt. Az együttes hazai pályán nyert a volt megyei I. osztályú Békéscsabai MÁV ellen. Már az első félidőben eldőlt minden Eleken ELEK-LÖKÖSHÁZA 5-1 (4-0) elek, 300 néző. V: Benyovszki. Elek: Szabó R. - Rádai (Nagy L), Szombati (Oláh), Szentgáli Z., Gál, Gyulai, Rostás, Kopács, Lázok (Fettik), Kardos, Kacsala (Zsombori). Edző: Kis László. Lőkösháza: Fogarasi - Szűcs, Balázs, Horváth N., Tomonics­­ka, Bozsár, Baráth (Fekete), Molnár Zs., Varga L., Mittnach, Puporka. Edző: Domsik Tibor. Szép számú szurkoló előtt igazi presztízs mérkőzést hozott a szomszédvárak rangadója. Már a 2. percben megszerezte a ve­zetést a hazai együttes, és az első félidőben további szép gólo­kat lőttek. Szünet után kiegyen­lítettebb lett a játék, a vendégek is próbálkoztak, de összességé­ben megérdemelten győzött a hazai együttes. G.: Kopács a 3., a 63., Gál a 27., Kardos a 4., a 43., ill. Puporka az 53. perc­ben. Jó: az egész hazai csapat, ill. Balázs, Szűcs, Mittracht. Kis László: - Megpróbáltuk meghálálni szép számú közön­ségünk biztatását. Egész héten erre a meccsre készültünk. Tomsik Tibor: - A hazai csa­pat megérdemelte a győzelmet.­­ Hotya Mihály Bondár Anna egyéniben elbúcsúzott ifjúsági olimpia A szeghalmi lány párosban és vegyesben vigasztalódhat Búcsúzott az egyéni küzdelmek­től Bondár Anna a nankingi 2. ifjúsági olimpián. A szeghalmi teniszező a nankingi teniszaka­démia centerpályáján 6:2, 6:1-re kikapott a hazai pályán küzdő, 13. helyen kiemelt Shilin Xutól, így egyesben búcsúzott, ám pá­rosban és Bíró André oldalán ve­gyespárosban még bizakodhat. A másik magyar teniszező hölgy, Stollár Fanny győzelemmel kez­dett egyesben, a junior-világ­ranglistán 26. magyar 7:6,6:2-re verte meg a román Iona Loreda­­na Roscát, s ezzel a 16 közé jutott. A magyar csapat első ifjúsági olimpiai bajnoki címét az úszó Szilágyi Liliána szerezte 200 m pillangón. A Kőbánya SC úszó­ja majdnem másfél testhossz előnnyel, 2:06,59-cel nyerte meg a számot, Sebestyén Dal­ma (2:10,34) 5. lett A 200 vegyes fináléjában Grátz B­enjámin száznál másodikként fordult, aztán az élre állva 2:01,08-cal győzött. Szabó Norbert 2:02,47- tel 3. helyen zárt. Az 50 m-es mellúszásban 31,84-gyel Sztan­­kovics Anna bronzérmes lett. Az újabb aranyat Gercsák Szabina szállította, aki 4. mér­kőzését is ipponnal nyerte a cselgáncsozók 63 kilogrammos mezőnyében, így óriási fölény­nyel lett bajnok. A dobogó tetejé­re léphetett a párbajtőröző Esz­tergályos Patrik is, aki a döntő­ben a svéd Flygaret verte. ■ Bondár Anna párosban még bizonyíthat az ifjúsági olimpián Kínában. A megyei II. o. állása 15 Majoros Árpád és Balogh Miklós visszatérhet Békéscsabára a nemzeti sport értesülései szerint tovább bővülhet az NB II-es Békéscsaba 1912 Előre kerete: Zoran Szpisljak együt­tesénél szerepel próbajátékon az egyszeres válogatott táma­dó, Majoros Árpád. A támadó­ként bevethető játékos mellett a jobbhátvéd Balogh Miklós is visszatérhet a lila-fehér együtteshez. Mindkét játékos futballo­zott korábban Békéscsabán, a harmincéves Majoros Árpád 2012 februárja és 2013 júniu­sa között szerepelt az Előre csapatában. A támadó közép­pályás legutóbb Szigetszent­­miklóson játszott, de a nyáron nem tudott megegyezni a ve­zetőkkel a folytatásról. A huszonhat esztendős jobb­hátvéd, Balogh Miklós 2011 augusztusa és 2013 februárja között játszott a békéscsabai­aknál, ő szintén a Szigetszent­­miklósban futballozott a leg­utóbbi szezonban. Egyelőre még nem tudni, hogy számít-e rájuk a Békés­csaba szakmai stábja, jelenleg tesztelik a két labdarúgót. ■ Második helyen a szarvasi asztaliteniszezők dunaegyházán korosztályos asztalitenisz versenyt rendeztek, amelyen rajthoz álltak fővárosi, Pest, Tolna, Fejér, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei fia­talok is. A Szarvasi Körös ASE versenyzői tíz érmet nyertek, és a pontversenyben másodikok lettek. Fest Attila edző elmondta, hogy Medvegy Ákos elsős lett az 1996-98-as korosztályban, míg az 1999-2000-esek között második. Szántosi Dávid nyert a 2005-2006-osok között, míg a 2003-2004-esek mezőnyében második. A 2001-2002-esek­­nél Virág Bence második, Gombár György harmadik. A 2003-2004-esek között Kopcs­­jak Tamás bronzérmes, míg a 2000-2001-esek között Gombár György harmadik. A lányoknál Csernik Pálma második lett az 1996-98-asoknál, és szintén második az 1999-2000-esek mezőnyében. ■ Keresik az új edzőt az Újkígyósi KC csapatánál az első edzéseket Bacsa István elnök vezeti az Újkígyós KC NB II-es férfi kézilabdacsapatánál.­­ Az eddigi edző, Balogh József az országos serdülő baj­nokságba nevezett csapatot és a juniorokat irányítja az előttünk álló évben, a felnőtt együtteshez pedig még ke­ressük az utódját, amíg nem születik megállapodás a kisze­melttel, addig magam vezetem az edzéseket - mondta Bacsa István. A klub első embere a keretet érintő változásokról is beszámolt. Eszerint Locskai Benedek és Lipták Gábor Bu­dapesten tanul tovább, s ha ott találnak maguknak csapatot, folytatják a kézilabdát, ha nem, akkor egy időre abbahagyják a játékot. Visszamentek nevelő­egyesületükhöz a gyulai junio­rok is, akik ősztől immár ellen­félként térhetnek vissza. Jól alakult azonban a kapus Grim Gábor sorsa, aki várhatóan visz­­szatérhet az újkígyósiak kapu­jába, a juniorok közül pedig fel­került a felnőttek közé a beállós Vajna Róbert. - A mag adott, tizennégy ta­gú keret kialakítása a tervünk, amellyel a biztos bennmaradás kiharcolása lesz az elsődleges cél. A felkészülést végig ideha­za végzi a társaság, próbálunk edzőmeccseket lekötni környe­ző csapatokkal - tette hozzá Ba­csa István. ■

Next