Békés Megyei Hírlap, 2014. december (18. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-20 / 296. szám

2014. DECEMBER 20., SZOMBAT rangos díjátadó gálát szer­vezett a Magyar Röplab­da-szövetség tegnap este Budapesten, ahol díjazták a 2014-es esztendő legjobbjait is. A nemzetközi sportdip­lomaták, a sportért felelős állami vezetők és a magyar röplabdázás vezérkara jelen­létében megtartott fogadáson Kormos Mihály a Békéscsabai Röplabda Egyesület szakmai igazgatója komoly elismerést kapott, hiszen átvehette az év edzőjének járó díjat a felnőtt női kategóriában. ■ Évzáró a megyei érdekszövetségi egyesületnél évzáró kibővített elnökségi ülést tartott pénteken Békéscsabán a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete. Ma­rik Lászlóné elnök értékelte az idei évet. Kiemelte: a szervezet oktatási tevékenységének kö­szönhetően tudták megvalósíta­ni éves programjukat. Ebben az évben harmincegy sportágban, 362 versenyt rendeztek Békés megyében, amelyeken mint­egy negyvenezren vettek részt. Az idei volt a negyedik év ami­kor nem kaptak állami támoga­tást a szövetségek. ■ SPORT&HIRDETÉS Hatodik lett a magyar női kézilabda-válogatott a ma­­gyar-horvát közös rende­zésű Európa-bajnokságon, miután a pénteki helyosztón 26-25-re kikapott a francia csapattól a budapesti Papp László Arénában. Munkatársunktól EREDMÉNY, AZ 5. HELYÉRT: FRANCIAORSZÁG-MAGYAROR­SZÁG 26-25 (16-13) Budapest, Papp László Aré­na, 5000 néző, V: Opava, Valek (cseh). Gólszerző: Nze Minko 7, Landre 3, Lacrabere 3, Niomb­la 3, Kamto Njitam 2, Ayglon 2, Pineau 2, Baudoin 1/1, Zaadi 1, Prouvensier 1, Dembele 1, ill. Triscsuk 10, Kovacsics 3, Bulath 3, Planéta 3, Tömöri 2, Mayer 2, Temes 1, Kovacsicz 1. A találkozó kétezer néző előtt kezdődött, a szünetre négyezren lettek a lelátón, később pedig még többen érkeztek. Eleinte fel­váltva estek a találatok, a magya­roktól vagy Mayer lőtt gólt, vagy ő harcolt ki hétméterest. Később két átlövő, Tömöri és Bulath vette át ezt a szerepet. A 12. percben, a szellősebb hazai védekezés miatt lépéselőnybe kerültek a franci­ák, akik negyedóra után már 10-7-re vezettek. Aztán 12-8-as hátránynál Németh András szö­vetségi kapitány kénytelen volt időt kérni. Kisst Bíró váltotta a kapuban, de Nze Minko ellen neki sem volt fegyvere, a többiek ziccerét viszont szépen védte. A támadójáték legalább feljavult, és a 22. percben, 13-11-es elő­nyüknél már a vendégek szak­vezetője próbálta meg rendezni a sorokat. A pihenőre 16-13-mal vonultak el az öltözőkbe a csa­patok. A szünetben Bódi rosszul érezte magát, kivizsgálásra kór­házba szállították. Szünet után Bíró kétszer vé­dett remekül. Leveque büntetése alatt Kovacsicz lábsérülést szen­vedett, de így is a két perc alatt sikerült felzárkózni 16-15-re. Időt kértek a franciák, majd Tö­mörit kiállították, ennek ered­ményeként pedig hamarosan visszaállt a háromgólos különb­ség. Akadozott a magyar csapat játéka, a kapitány erre lendülete­sebb akciókat kért a játékosaitól. Nemsokára újra szoros lett az állás, főleg Triscsuk találatainak köszönhetően. Az 51. percben aztán összejött az egyenlítés (22- 22) is, kisvártatva pedig először vezetett a meccsen a magyar együttes. Erre időt kért a rivális szövetségi kapitánya. Ezt köve­tően Tomorit küldték ki a szigo­rú játékvezetők, a franciák pedig fordítottak. Az utolsó percben Németh kért időt, hátha sikerül egyenlíteni, a bírók azonban el­vették a labdát, amit a hátralévő másodpercekben a franciák már nem adtak ki a kezükből, így övék lett az ötödik hely. Az eredeti célkitűzés a hat kö­zé kerülés volt, ezt teljesítette a várandós Görbicz Anita nélkül felálló hazai csapat, amely a va­sárnapi sorsoláson kap ellen­felet a jövő évi dániai világbaj­nokság selejtezőjére. Kormos Mihály lett az év felnőtt női edzője Magyarországon Kikaptunk a franciáktól kézilabda Hatodik helyen végzett a magyar válogatott a női Eb-n Az egykori csabai Kovacsicz Mónika (balról) és a francia Gnonsiane Niombla küzd a kézilabda-Eb helyosztóján. Huszonhetedszer lesz Mening szilveszteri futógála Csabán FERENCZ REZSŐ „Csabai gon­dolatképeskönyv” című kö­tetének pénteki békéscsabai bemutatóján szóba került a már hagyományos szilveszte­ri futógála is. A Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club háromszoros olimpikon gyaloglója, Ur­­banikné Rosza Mária arról beszélt, hogy klubjuk is a Mening-család tagja, hiszen a megyeszékhely atlétikai történetét bemutató, „Csabai Csoda” című könyv kiadását a cég támogatta. Az idei, immá­ron huszonhetedik szilveszte­ri futógála névadó szponzora is a Mening Zrt. lesz. December 28-án, vasárnap, 15 órakor az atlétikai klub kö­zös kocogást szervez a kará­csonyi vásár körül, ahol húsz célbaérkező nevezést nyer a szilveszteri futógálára. Nagy László, a Mening Zrt. vezér­­igazgatója arról beszélt, hogy szívesen támogatják a spor­tot, az idei futógálán a célba­­érkezők egy kis ajándékot, szerencsemalacot kapnak. A szilveszteri futógálára az érdeklődök előzetesen nevez­hetnek: a Csaba Center emele­ti infópultjánál, a főtéri kará­csonyi vásárban és e-mailben a klubnál. Helyszíni nevezés: a ver­seny napján 8.30 órától a békéscsabai városi sport­csarnoknál. ■ Híreink a weben: OL.HU ALFOLDVIZ Regionális Vízközmű-szolgáltató Zrt. Tisztelt Felhasználóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2014. december 22-én, hétfőn és 23-án, kedden, az alábbi ügyfélszolgálati irodák és irodafiókok a megszokott nyitva tartással állnak a rendelkezésükre. Ügyfélszolgálati irodáink: Békéscsaba, Szabolcs u. 36. Gyomaendrőd, Fő u. 83. Orosháza, Táncsics u. 20. Ügyfélszolgálati irodafiókok: Battonya, Fő u. 91. Békéscsaba, Dobozi út 5. Békés, Rákóczi u. 3. Mezőhegyes, Posta u. 21. Sarkad, Kossuth u. 14. Szarvas, Kossuth u. 25/3. Szeghalom, Tildy u. 31/1. 2014. december 24-25-26-án ügyfélszolgálati irodáink és irodafiókjaink zárva tartanak. Telefonos ügyfélszolgálatunk a 06-40-922-334-es telefonszámon december 22-én 8-20 óráig, de­cember 23-án 8-18 óráig fogadja a hívásaikat. Az irodák nyitva tartásáról a www.alfoldviz.hu oldalon tájékozódhatnak. Az Ön víziközmű-szolgáltatója az Alföldvíz Zrt. www.alfoldviz.hu . A4 3 -'a -Vetőmag­kukorica és napraforgó megrendelhet*»! Egyes fajták kedvező áron­­ megvásárolhatióg MAP, MPK kevert , műtrágyák ! Pétise kedvező áron kapható. Agrárudvar, Szabó Pál Tel.: 30/318-0306 Elek, Lökösházi út 14. VIHAROS ÉSZAKNYUGATI SZÉL Békés megyében ma a reggel még erősen felhős lesz Délelőtt az északnyugati szél átmenetileg felszaggatja a felhőtakarót. Estére újabb erős felhősödés, majd eső, záporeső, szélerősödés várható. Erős hidegfront vonul át felettünk. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga szombat reggel 7, szombaton kora délután 11, vasárnap reggel 6 fok körül lesz A legvalószínűbb folytatás: vasárnap, hétfőn hidegfront, időnként viharos szél átmenetileg, kissé ismét csökkenő, kedden, szerdán újra emelkedő hőmérséklet valószínű. Orvosmeteorológia: erős hidegfront­ hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hidegfrontok élettani hatásai között fontos lehet a görcsös folyamatok erősödése, illetve a reflexfolya­matok lassulása. Ez fokozhatja a közúti balesetek kockázatát. Az előrejelzés bizonytalansága. ..KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 57 X Tisza 4­5 ° C Balaton 4 ° C Velencei-tó 4 "C Fertő 4 X Tisza-tó 4 ° C Tengerek Antalya 20 ° C Bibione 17 C Costa Brava 17 ° C Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató Főszerkesztő-kiadóigazgató: Nánási János Felelős szerkesztő: Pocsaji Richárd Terjesztésvezető: Leszkó Tamás Előfizetési ügyfélszolgálat:­­40­ 510-510 Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Kiss E. u. 3., Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: (66) 527-200 Fax: (66) 527-201 E-mail: szerk.bekes@mediaworks.hu Hirdetésfelvétel: 5600 Békéscsaba, Petőfi u. 2. Telefon: (66) 519-600 Fax: (66) 519601 E-mail: ugyfel.bekes@mediaworks.hu Előfizetés, terjesztés: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. E-mail: elofizetes@mediaworks.hu Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt. regi­onális árushelyein keresztül történik. Előfizetés díja (a pavilonos árhoz képest 30% kedvezménnyel): egy hónapra 2990 Ft, negyedévre 8970 Ft, fél évre 17 940 Ft, egy évre 35 880 Ft. Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Bertalan László Megrendelés száma: 443200 Nyomtatás időpontja 2014.12.19. Anyagleadás/lapzárta napja 2014.12.19. ISSN szám: HU ISSN 12151068 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, emailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyom­da Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt­, előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozá­sát, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült A MATESZ által auditált. A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva! ® mediaworks Content first Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk!

Next