Békés Megyei Hírlap, 2017. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-25 / 21. szám

12SPORT Őrzi jó formáját a Gyulai Amazonok FUTSAL Tartja kiváló formáját az NB II-es bajnokságban a Gyulai Amazonok női csapa­ta. A fürdővárosiak ezúttal a hajdúsági Hajdúböszörményi TE csapatát fektették két váll­ra. A nem titkoltan a bajnoki címük megvédését szem előtt tartó fürdővárosiak bebizto­sították második helyüket a csoportjukban Szép gólok, remek egyéni és csapatteljesítmény, megérdemelt siker. GYULAI AMAZONOK­­HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 9-1 (4-0) Gyula, 150 néző. V.: Szele­­zsán, Belicza B., Boda. Gyu­la, Csontos - Papp L., Perjé­si, Fülöp, Erdélyi. Cs.: Bálint R., Bálint K., Csanálosi, Szi­lágyi. Edző: Molnár Zoltánná. G.: Perjési 3, Csanálosi 2, Bá­lint K., Bálint R., Fülöp, Erdé­lyi, ill. Quik­kó. molnár ZOLTÁNNÉ: - Szeret­tük volna jó játékkal és győze­lemmel megörvendeztetni a lelkes közönségünket, ami si­került is. Rengeteg tanult do­log visszajött ma, szép gólo­kat szereztünk, és nem csak csapatban működtünk jól, ha­nem jó egyéni teljesítménye­ket is láthattam. A lányok fe­gyelmezettek voltak és maxi­málisan betartották azt, amit kértem tőlük a mérkőzés előtt. Perjési Rita (jobbra) 2 gólt lőtt HIRDETÉS BÉKÉS,­TMHIRIAP Tálasék tudják, nincs még lefutva a párharc Folytassa, BRSE! A legjobb tizenhat közé lép­het szerdán este a Lina­­mar-Békéscsabai RSE női röplabdacsapata a CEV-ku­­pában, amely a szerb Je­­dinsztva Sztara Pazova for­mációját látja vendégül 18 órakor a városi sportcsar­nokban. Gajdács Pál pal.gajdacs@partner.mediaworks.hu RÖPLABDA Szasa Nedeljko­­vics együttese két hete nem kis bravúrral, kiváló csapat­munkával, remek blokktelje­sítménnyel otthonában verte meg a szerb bajnokság élcsa­patát 3:1-re. Azóta sok víz le­folyt a Körösökön, a csabaiak túl vannak két Közép-európai Liga és három sikeresen meg­vívott bajnoki mérkőzésen. Hiába a biztató előny, nincs még lefutva a CEV-kupa pár­harc, hiszen a szerbek kivá­ló erőkből, csak hazai játéko­sokból álló csapatukkal nyúj­tanak otthon és külföldön is nemzetközi szintű produkci­ót. A csabaiak helyzetét azon­ban megkönnyítheti a hazai pálya. Biztosra vehetjük, hogy a hátránnyal érkező vendégek mindent egy lapra feltéve fog­ják rohamozni a hazai álláso­kat, nem jönnek feltett kézzel a csabai katlanba. A magyar bajnoknak a múlt héten ját­szott négy mérkőzéséből min­denképpen az Olomouc ellen mutatott összeszedett, pontos, és dinamikus támadójáték­kal megtámogatott formáját kell a harctérre vinnie. A ha­zai szimpatizánsok és a szak­vezetés természetesen örülne, ha az első két szett megnyeré­sével már biztosíthatná helyét a legjobb 16 között a BRSE, hiszen ennyi mindenképpen kell a továbbjutáshoz. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Szasa Nedeljkovics csa­pata nem szettekben, hanem a végső diadalban gondolkodik, és szerda este egy taktikus és erőtől duzzadó offenzívát fog indítani a szerb állások ellen. - Mentálisan is nagyon fel­készülünk a Sztara Pazova el­len. Benne vagyunk a ritmus­ban. Megígérem, hogy a leg­jobb játékunkat mutatjuk be, hogy folytathassuk szereplé­sünket az európai színtéren - nyilatkozta még vasárnap, a Nyíregyháza ellen győztesen megvívott bajnoki után Sza­sa Nedeljkovics, a BRSE veze­tőedzője. - A rengeteg mérkőzés elle­nére éppen elég idő eltelt, hogy fel tudjunk készülni a szerdai összecsapásra - mondta Tálas Zsuzsa, a BRSE feladója. - A kulcs a mentális állapot lesz. Megvan az esélyünk bejutni a legjobb tizenhat közé, ezt ki kell használnunk, és nem sza­bad, hogy megbénítson ben­nünket. Nem téveszt meg ben­nünket az első mérkőzés so­kak által váratlan sikere, a szerb listavezető az utolsó pil­lanatig küzdeni fog. A csatát az M4 Sport élő­ben közvetíti. Amennyiben a BRSE túljut az ópazovaiakon, akkor a 16-ban a svájci Dü­­dingen vagy a francia Beziers gárdájával találkozik. Utób­biban játszik a magyar válo­gatott Liliom Rita is. Az első meccset Svájcban a franciák nyerték 3:1-re. Fontos szerep vár a csapatkapitány Soós Nikolettre (szemben) Orosz óriást igazolt a Békéscsabai RSE A Linamar-Békéscsabai RSE deklarált célkitűzése, hogy nemzetközi porondon is sike­res és elismert klub legyen. Az ehhez vezető úton tett kedden fontos lépést az egyesület, hi­szen egy olyan igazolás végé­re tett pontot a menedzsment, amely nemzetközi viszonylat­ban is jelentősnek mondható. Immár hivatalos, hogy Irina Smirnova a szezon végéig a klub játékosa, a 190 centimé­ter magas ütő az olasz élvonal­beli Monza csapatától érkezett, de korábban az Uralochka Je­katerinburg csapatában, a Baj­nokok Ligájában is szerepelt. - Felkészültem a kihívásra, is­merem a klub terveit, célkitű­zéseit, azért jöttem, hogy ezek elérésében segítséget nyújtsak - mondta Irina Smirnova. - Komoly tárgyalássorozat előzte meg a szerződéskötést, a megállapodás a szezon végé­ig szól. Négy fronton küzdünk a legjobb eredmények elérésé­ért, nem lesz ritka a heti 2-3 mérkőzés, így elengedhetetlen volt, hogy bővítsük a játékos­keretet, amelyet ráadásul sé­rülések is tizedeltek. Több út állt előttünk, mi ismét magas­ra tettük a mércét, és igyekez­tünk egy nemzetközi szinten is jegyzett játékost igazolni. Büsz­ke vagyok rá, hogy sikerült, hi­szek benne, hogy Irina nagy se­gítséget jelent majd céljaink elérésében - mondta Baran Ádám a BRSE elnöke. A játékos a szerdai CEV Kupa visszavágón még nem léphet pályára, azonban a szomba­ti, Vasas elleni bajnoki találko­zón már valószínűleg bemutat­kozhat. ÚJ CITROEN C3 EGYÉNISÉG, AKÁRCSAK TE! CITROEN ADVANCED COM­FORT-TAL '9 Az új Gtroen C3 mindent megtesz, hogy otthonosan, végtelen kényelemben érezhesd magad. A tágas és remek tartású első üléseknek, valamint a magasabb kategóriájú autókat idéző, kifinomult felfüggesztésnek köszönhetően az utazás soha nem tapasztalt élménnyé válik, melynek minden perce öröm. Új Citroen C3: a rád szabott kényelem. ALAPFELSZERELTSÉGGEL MÁR BRUTTÓ 2 990 000 FT -TÓL!* CItROÉn citroen.hu a citroen @ royal­iv&uimu. *Az új Citroen C3 döntős a 2017-es Év Autója választáson (Car of the Year 2017). Jelen ajánlat 2017. január 1-től január 31-ig vagy visszavonásig, új Citroen C3 PureTech 68 Live modellek esetén leadott és visszaigazolt megrendelésekre érvényes. A bruttó 2 990 000 Ft-os indulóár az új Citroen C3 PureTech 68 Live változatára vonatkozik, melyhez a Citroen Connected CAMTM beépített kamera és a 3G színkombináció nem elérhető opciók. Az indulóár a regisztrációs adóval növelt, maximális ügyfélkedvezménnyel már csökkentett listaárat jelöli és gyártásból történő megrendelésekre érvényes. A feltüntetett indulóáras akció más kedvezménnyel nem összevonható. A C3 PureTech 68 Live változat vegyes fogyasztása: 4,7 l/100km, COI*kibocsátása: 109 g/km, A kép illusztráció. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül szerződéses ajánlatnak, továbbá a C Automobil Import Kft. fenntartja a kondíciók változtatásának, valamint az akció visszavonásának jogát. Részletekért forduljon az akcióban részt vevő márkakereskedésekhez, illetve keresse fel a www.citroen.hu honlapot.­­ Autó 5600 BÉKÉSCSABA, ALMÁSKERTI IPARI PARK 2. www.meszlenyiauto.hu I Információs vonal: 06/66-519-220 2017. JANUÁR 25., SZERDA Leváltották Ecclestone-t FORMULA-1 A brit üzletem­berről már hétfőn azt adta hírül a Times, a BBC és a Sky Sport, hogy a héten bejelen­ti visszavonulását, mivel ha­marosan tulajdonosváltás lesz a sorozatban. - Ma leváltottak, hivatalos­sá vált, hogy már nem én va­gyok a Formula-1 vezetője - nyilatkozta a 86 éves mág­nás este az Auto Motor und Sport német magazin inter­netes portáljának. - Az új főnök Chase Carey - utalt a Liberty Media cég igazgatósági elnökére az F1-et negyven évig irányító Ecclestone, aki a korábbi vá­rakozásokkal ellentétben, mégsem lesz vezérigazgató a tulajdonosváltás után. Nyolcba vitte a lendület a kettőst TENISZ A 14 évesek után a két évvel fiatalabbak is túl vannak a sportág fedett pá­lyás országos bajnokságán. A Sarkadi Lendület két fiatalt indított, a Csenke Anna, Ko­vács Martina duó a legjobb 4 közé jutásért mérkőzhe­tett a budapesti Golden Ace Cup néven is futó viadalon. A Fenyves Gréta, Major Stel­la (Normafa, Gellért SE) ket­tős legyőzését követően na­gyot csatáztak a Berényi Esz­ter, Semperger Ivett (MTK, Budaörs) kettőssel, az első játszmát 7:5-re elbukták, a másodikat 6:4-re hozták, a harmadikban 11:7-re kikap­tak. Egyéniben a 32-es főtáb­lán Csenke Anna egy győz­tes parti után a második for­dulóban a kiemelt GYAC-os Dinnyés Lilivel nem bírt (1:6, 0:6), míg Kovács Martina az 1. fordulóban ragadt. Új vezetőedzővel a bennmaradásért KÉZILABDA Nem lehetnek túl büszkék az őszi szezonjukra az Újkígyósi KC férfi kézilab­dázói, az NB II Délkeleti cso­portjában 11 bajnokin csupán négy pontot szedegettek ös­­­sze, ami a 11. helyre volt elég. Még a második körben a Pick Szeged II., majd a hetedik­ben a Túrkeve ellen győztek. A klubvezetés még az utol­só őszi játéknap után váltás­ra szánta el magát, és a sok­szoros válogatott Mohácsi Ár­pád helyére a nemzeti csapat­ban korábban szintén szerep­lő Balogh Józsefet kérték fel edzőnek, akinek már nem ez az első szerepvállalása a kí­­gyósi kispadon. - Az őszi rossz szereplés mi­att váltanunk kellett, az edzői munkát erre a fél szezonra az őszi bajnok juniorcsapat edző­je, Balogh József viszi tovább - erősítette meg információn­kat Bacsa István, az Újkígyósi KC elnöke. - A télen érzékeny veszteség ért bennünket, hi­szen két erősségünk, Endrei László és Fekete Gergő is a ri­vális Makói KC-hoz igazolt. Új játékos igazolására nincs lehe­tőségünk, egy ponton erősöd­hetünk, vállsérüléséből fel­épülve visszatér Kerekes Zol­tán, aki ha bírja a válla, jelen­tős segítség lehet. Újkígyóson mi más is lehet cél, minthogy elkerüljenek a veszélyes zónából. - Nem lesz könnyű. Köz­ben azt is mérlegre kell ten­nünk, hogy feláldozzuk-e a ju­niorok bajnokságát a felnőtt csapat bennmaradása érdeké­ben. Merthogy tavasszal foko­zottabban számítanánk rájuk a nagyok között is - gondolko­dott el Bacsa István. - Úgy szá­molom, hogy a meglévő négy ponthoz legalább tizenkettőt kellene hozzátenni, ami azt je­lenti, hogy a négy hazai mécs­esünk mellett kettőt idegen­ben is illene megnyerni. G. P.

Next