Békés Megyei Hírlap, 2017. április (21. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-08 / 83. szám

EGY PERCBEN Kedves összeesküvés BÉKÉS Kedves összeesküvés eredmé­nyeként mutatták be a megyei levél­tár igazgatójának, dr. Erdész Ádám­­nak 60. születésnapja alkalmából született, EArchívum című tanul­mánykötetet tegnap Gyulán. ► 4 Értékmentő kiadvány BÉKÉSCSABA A Csabagyöngye Kul­turális Központban tartották meg tegnap Szigeti Csaba: Egy város, öt­karika, ezernyi történet Békéscsa­baiak az olimpiákon Athéntól Rióig című könyvének bemutatóját. ► 6 Terrortámadás Stockholmban SVÉDORSZÁG Sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban tegnap, legalább három ember meghalt. ► 8 w­ww.beol.hu Hősök sírját hozták helyre BÉKÉS Már-már elfeledett ka­tonasírt hoztak helyre a Bé­kési Városvédő és Szépítő Egyesület múlt heti temető­takarítási akcióján a megye névadó településén, a katoli­kus Rózsa temetőben. A hu­szonhárom éves Törőcsik István és Horváth Béla egy­aránt 1944. október 6-án, a szovjet bevonulás idején, lőtt sebtől halt meg. Előb­bi kerékpáros honvédként, utóbbi honvédként védte az országot. Dr. Fábián Judit, az egye­sület honismereti szakosz­tályának vezetője elmond­ta, 1944 októberében Békést sem kerülték el a szovjetek, a megszállásnak polgári és katonai áldozatai is voltak. - Többek között két szol­gálatot teljesítő honvéd is el­esett Békésen 1944. október 6-án - ecsetelte. - A jászsági Törőcsik István 23 éves ke­rékpáros honvéd volt, lövést kapott, ez okozta a halálát. Horváth Béla 30 éves, rép­­cevisi származású honvéd volt, halálát szintén lőtt seb okozta. A sebesülés a hathá­zi részen érte. Közös sírban, a római katolikus temetőben nyugszanak. A Békési Városvédő és Szé­pítő Egyesület immáron ha­gyományosnak számító Hol sírjaink domborulnak... el­nevezésű temetőtakarítá­si akciójának legfőbb cél­ja, hogy azon személyiségek sírjait rendbe tegyék, akik bármilyen formában sokat tettek a településért. ► 3 BÉKÉSCSABA A Dobozi úti Eiffel-toronyban - amit Horváth László épített 16-17 éve - kérte meg párja kezét a minap a gyulai Lengyel Lajos. Brigi boldogabb akkor sem lett volna, ha Párizsban tör­ténik az eljegyzés, Lajos pedig végig titokban tudta tartani meglepetését. ►­­ Fotó: Imre György Képünkön dr. Fábián Judit, Izsó Gábor és Miklós Lajos. Fotó: I. Gy. Békésben a legdrágább a termőföld BÉKÉS MEGYE Minden művelé­si ágat figyelembe véve, 1,472 millió forint átlagáron kelt el egy hektár föld tavaly Békés­ben. Országosan ez a legmaga­sabb ár. A szántónál az átlagár országosan 1,243 millió forint, Békésben 1 594 806 forint volt. Járásokra lebontva kétmillió forint feletti átlagár jellemez­te a Mező­kovácsházi (2,136 millió) és a Békéscsabai Járást (2,034 millió forint). ► 2 Nehéz lesz átkelni a határon MAGYARORSZÁG/ROMÁNIA A magyar határokon csak né­hol alakult ki hosszabb sor a várakozás miatt, amit a be­vezetett határellenőrzés oko­zott: péntektől minden uniós polgár okmányait ellenőrzik az EU schengeni külső ha­tárain. Nagyobb fennakadá­sokra a jövő héten kell szá­mítani, amikor a külföldön dolgozó vendégmunkások hazautaznak húsvétra. ► 7 Gyulai út 112. 66/527-570, Béke sgt. 54. 66/561-770, 06-30/ S­T/HL Tavaszi akció­ • ST/HL motorfűrészek már 59.900 Ft-tól • ST/HL benzinmotoros fűkaszok már 79.900 Ft-tól • Az akkumulátor tiszta erejével! ST/HL akkus kertigépek már 39.900 Ft-tól! Gépkölcsönzés Áruhitel akár 0% THM-mel 05.31-ig vagy a készlet erejéig tart! \d­M-$hop.hu - „ - , , - A, _ JTT 06 30/955 153 f/H/ 847-1606. ma SZERKESZTŐSÉG E-mail: beol@beol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP • 1 6 20 Ma még sok lesz felettünk a felhő, s csak néhol bújhat elő rövid időre a nap. A 3 fokos minimumról délutánra 16 fokig emelkedik a hőmérséklet. ► 11 Boldog névnapot Denes nevű olvasóinknak!

Next