Békés Megyei Hírlap, 2017. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-01 / 177. szám

Nagyot ugrott előre Laurinyecz az Eb-n VITORLÁZÓREPÜLÉS A második napot is sikeresen teljesítette a 19. FAI Vitorlázórepülő Európa­­bajnokság mezőnye. A FAI clubkategóriában Laurinyecz Sándor is egyre inkább meg­szokja a csehországi terepet és a vasárnap déli moravska trebovai start után 195,84 kilométert re­pült Pteni-Duszniki-Svojanov települések térségében, ami a második eredményes ver­senynapon 750 egységet ho­zott a Kvasz András Békés Me­gyei Repülő és Ejtőernyős Egye­sület pilótájának konyhájára. A viharsarki versenyző LS-1f típusú „szárnyasával” 31 repü­lőből a 15. lett, és így a 23. hely­ről előrelépett összesítésben 1526 pontot gyűjtve a 14. hely­re. A hétfői 3. versenynapon, a Zdarna-Hubenov-Stoky-Vir te­lepüléseket kellett célba vennie a clubosoknak, s ez nem túl je­lentős 235,98 kilométeres pen­zumot jelentett. Az esős, borús időjárás miatti több mint egyhetes idegőrlő várakozást követően tehát úgy tűnik, beindulhatott a nagyüzem Csehországban, és minden esély megvan arra, hogy mindhárom kategóriá­ban teljesíthető legyen a négy versenynap, ennyi értékelhe­tő repülés szükséges ugyanis ahhoz, hogy szombaton ered­ményt hirdethessenek. G. P. Jó formában a kondorosi együttes LABDARÚGÁS A formát élesítik a megyei csapatok, a kondoro­­siak jó formában vannak. Hét­közben a Szeghalomnak rúg­tak egy ötöst, szombaton pedig a Makó II. csapatának. Kondoros-Makó II. 5-0 (2-0). G.: Farkas J. 3, Harangozó, Borgulya. Szeghalom-Kondoros 1-5 (0-2). G.: Haszan, ill. Ta­kács, Kajtár, Farkas F., Lakatos, Turcsek Sz. (öngól). Újkígyós- Szeghalom 1-1 (0-0). G.: Csier­­nyik, ill. Tóth G. Rákóczi Vasas- Csongrád 3-1 (1-0). G.: Tasi 2, Mázán, ill. Mohácsi. Nagyszé­­nás-Nagymágocs 15-0 (7-0). G.: Nagy Sz. D. 9, Hegedűs 3, Maglóczki, Szilágyi, Zábrák. Mexikói szívélyesség, venezuelai védelem A békéscsabai Szpin Renáta boldogsága Szívélyes vendéglátók Mexikóban, beázó csarnok és többszázadnyi katona Venezuelában, lelkes kö­zönség és „kenguruvadá­szat” Ausztráliában. No, és egyáltalán nem melléke­sen három helyszínen, há­rom tornagyőzelem, a World Grand Prix-trófea megszer­zése Ausztráliában. Bő két hét hozadéka, amely a bé­késcsabai játékosokkal is kiálló, a csabai vezetőedző, Alberto Salomoni irányította magyar női röplabda-váloga­totthoz fűződik. Gajdács Pál pal.gajdacs@partner.mediaworks.hu RÖPLABDA A Szpin Renátát, Soós Nikolettet és Pekárik Esz­tert is szállító repülőgép múlt héten kedden kora délután, 26 órás út után érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre.­­ A hosszú út nagyon kime­rítő volt, hiszen Canberrából el­indulva Sydney-ben, majd Do­hában is át kellett szállnunk - mondta az utazástól elcsigázott, de roppant boldog 21 esztendős békéscsabai liberó, Szpin Rená­ta. - A mindhárom tornán való sok szereplés óriási élményt és tapasztalatszerzést jelentett. Nagy boldogok vagyunk, hogy megnyertük ezt a sorozatot, amit csak titokban reméltünk. Úgy mentünk ki, hogy a mun­kát elvégeztük. Tudtuk, hogy a dél-amerikai csapatok mentali­tása, stílusa teljesen eltérő a mi­énktől, de jól kielemeztük az el­lenfeleket, és ahogy haladtunk előre, úgy alakultunk egyre in­kább csapattá. Soós Niki jól tud­ta pótolni az utolsó venezuelai mérkőzés előtt esküvője miatt kieső csapatkapitányunkat, Liliom Ritát, de minden játékos hozzátette a magáét. A mind a nyolc mérkőzés je­lentős részét végigjátszó Szpin Renáta a saját szerepét illető­en megjegyezte, örült annak, hogy bizalmat kapott Alberto Salomonitól és rengeteg ta­pasztalatot szerzett. - Az elején még izgultam, de mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban beilleszkedtem a csapat­ba. A Venezuela elleni megmé­retés előtt nagyon izgultam, de megoldottuk a feladatot. Nemcsak a magyar csapat játéka nem volt mindennapos, a körülmények sem. - A polgárháborús hírek hallatán nem kis félelemmel érkeztünk Venezuelába, ahol a biztonságunk érdekében végül Caracas üdülőrészébe, Vargasba szervezték a tornát - mondta Renáta. - Itt is min­denhol katonák kísértek ben­nünket, a hotelból nem mehet­tünk ki. Problémát jelentett az is, hogy a csarnok, ahol ját­szottunk, beázott, csöpögött a víz a játéktérre, egyszóval számtalan külső zavaró kö­rülménnyel kellett megküz­­denünk, nem beszélve még az időeltolódásról. Számomra a mexikói aguascalientesi hely­szín volt a legkedvesebb, ahol családias hangulat fogadott bennünket, úgy éreztük ma­gunkat ott, mintha egy nagy családban lennénk. A mécs­eseken is nagyon jó hangulat uralkodott - a Mexikó elleni mérkőzést kivéve - mindenki nekünk szurkolt. A százszázalékos mérleggel - hat győzelemmel­­ megví­vott mexikói, majd venezuelai torna után a csúcspontot a World Grand Prix harmadik csoportjának elődöntője (a franciák ellen kétszer is szetthátrányba került Alberto Salomoni válogatottja mégis nyert), majd a kipihent házi­gazdákkal szembeni finálé jelentette. A hangulatra ott sem lehetett panasz, de Szpin Renátáék otthonukban is el­verték a két héttel korábban Mexikóban is legyőzött auszi­­kat és a végén boldogan fotóz­­kodhattak a szigetország jel­képének számító kenguruval. A döntő után a francia csa­pattal közösen egy buszos ki­ránduláson vehettek részt a mieink, ahol már valódi, élő kengurukat is láthattak. Szpin Renáta így ugrott Szakmáry Gréta ölébe a siker után Fotó: EPA A Egy életre szóló élmény Soós Nikolett, a Linamar-Bé­­késcsabai RSE csapatkapitánya Szpin Renátához hasonlóan vé­gigjátszotta a tornát, s a döntő­ben különösen jól ment neki a játék, hiszen a 10 pontja mellett védekezésben is remekelt. - Előzetesen nem tudtuk, mit jelent a World Grand Prix, nem tudtuk mire számítsunk, milyen egy másik kontinensen, időzó­nában, klímában mérkőzéseket játszani, hiszen ilyenben koráb­ban egyikőnknek sem volt ré­sze - mondta az M1-nek Soós Nikolett. - Három hét alatt szin­te az összes kontinenst bejár­tuk. Többnyire pozitív élmények értek bennünket, s hogy sikerült feltenni az i-re a pontot, egy csodálatos érzés, soha nem fo­gom elfelejteni! Feljutottak, de kérdés mi lesz jövőre? A World Grand Prix első két osztályában tizenkét-tizenkét, a harmadik csoportban, ahol a magyarok is érdekeltek vol­tak, 8 csapat szerepelt. A nyolc­ból nyolc mérkőzését megnye­rő magyar együttes feljutott a WGP második vonalába. Más kérdés, hogy a nemzetközi szö­vetség a sorozat átszervezését tervezi, mely szerint a jövőben csak egy osztály létezne. Piros Zsombor Európa-bajnok TENISZ Remek magyar sikert hozott az U18-as teniszezők Európa-bajnoksága, amelyet a svájci Klostersben ren­deztek, és amelyen Piros Zsombor nyert. Nincs rossz éve a magyar játékosnak, miután idén januárban az Australian Opent is megnyer­ te korosztályában. Mindkét győzelemnél elmondhatja magáról, hogy első magyar­ként neki sikerült mindez. A francia Moutet legyőzése a döntőben azért is komoly siker, mert nála egy évvel már idősebb, és már belül van a legjobb háromszázon, ahová értelemszerűen a te­hetséges magyar is vágya­kozik. A 19. születésnapját októberben ünneplő Piros most a 899. helyen áll a fel­nőtt-világranglistán, és a jö­vőben csak felnőttversenye­ken szerepel majd. Változások a kupaprogramban LABDARÚGÁS Módosultak az országos Magyar Kupa és a Békés Megyei Kupa fordulói­nak időpontjai. Az MLSZ Bé­kés Megyei Igazgatóságá­nak közlése szerint a Magyar Kupa 1. fordulóját augusztus 5-én rendezik, a következő kört augusztus 16-án, a har­madik játéknapra pedig augusztus 30-án kerül sor. A Békés Megyei Kupa 1. for­dulóját augusztus 22-én, kedden rendezik. A 2. forduló játéknapja: szeptember 6. Nem volt 13+1-es és 13-as a totón TOTÓ A 30­2. heti totón 13+1 és 13 találatos szel­vény nem volt. A 12-esek 191 ezer 850, a 11-esek 9965, a 10-esek 1885 forin­tot érnek. A Góltotón 6 és 5 találatos szelvény nem volt, az egy darab négyes 46 ezer 065 forintot fizet. A helyes tippsor: 2, 2,1, 2,1, 2,1, x, 1, x, x, 1,1 és x. A tizenkilenc éves békéscsabai versenyző egyéni csúcsokat úszott a 23. siketlimpián Zsilinszky Orsolya hatodik lett Samsunban SIKETLIMPIA Befejeződött a törökországi Samsunban a 23. siketlimpia, amelyen 21 sportágban 109 ország ver­senyzői mérték össze tu­dásukat. A viadalon úszás­ban részt vett Zsilinszky Orsolya, a Békéscsabai Előre Úszó Klub 19 éves sportolója. Lantosné Jámbor Nóra tanít­ványa jól szerepelt a megmé­rettetésen. Hazánkból négy úszó teljesítette tavasszal a kiküldetéshez elengedhetet­len szintet, köztük a békés­csabai lány, aki óriási tettet hajtott végre, ugyanis 1985 óta nem jutott magyar úszó döntőbe egyéni verseny­számban a négyévente meg­rendezendő siketlimpián. Hat számban állt rajtkőre Zsilinszky Orsolya az idei siketlimpián, és ötször meg­javította egyéni legjobbját. Ráadásul, a 200 méteres pillangóúszásban nemcsak döntős volt - ahová nyolcadik­ként jutott be - hanem tovább javítva eredményén és helye­zésén, végül a hatodik helyen csapatott célba 2:43,42 perces idővel. Amiről így írt: „Nem gondoltam volna, hogy sike­rül ilyen teljesítményt nyújta­nom a törökországi viadalon. Érthetően, a kétszáz méteres pillangón elért eredményem­nek örülök legjobban, de an­nak is, hogy szinte minden tá­von a legjobb időmet úsztam. A százméteres pillén is csu­pán két tizeddel maradtam el egyéni rekordomtól.” Zsilinszki Orsolya a kö­vetkező helyezéseket érte el Samsunban. 50 méteres pil­langóúszás: 23. hely. 100 mé­teres pillangóúszás: 19. hely. 200 méteres pillangóúszás: 6. hely. 50 méteres mellúszás: 13. hely. 200 méteres mell­úszás: 11. hely. 400 méteres vegyesúszás: 15. hely. Persze a versenyen kí­vül is akadt sok érdekesség Samsunban, amiről így szá­molt be az elmúlt héten a hely­színről Zsilinszky Orsolya: „A megnyitóünnepség na­gyon szép és jó volt, körbe vo­nultunk a stadionban, ami zsúfolásig megtelt. Az úszó­versenyekre szintén rengeteg néző volt kíváncsi, nem lehe­tett szabad helyet találni a le­látón. Ami nagyon tetszik: a biztonságra rendkívül ügyel­nek a rendezők. Mindenhol beléptetőkapu működött, és csomagvizsgálókat állítottak fel. A városban is több he­lyen, és mindenkit ellenőriz­nek. A közlekedésben minde­nütt rendőrök figyelnek az olimpiai buszokra.” Zsilinszky Orsolya jól szerepelt a siketlimpián Fotó: BEUK

Next