Békés Megyei Hírlap, 2017. október (21. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-30 / 253. szám

2017. OKTÓBER 30., HÉTFŐ Közel kétszáz táncos szerepelt a műsorban Múlt, jelen és jövő: ünnepelt a Balassi Fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepelte a Balassi Táncegyüttes szom­baton a Békéscsabai Jókai Színházban. Az ikonikus Ba­­lassi-koreográfiákat is tartal­mazó produkciót nagy érdek­lődés fogadta, mindkét szom­bati előadás telt házzal ment. Laczkó Viktória viktoria.laczko@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA A jubileumi, két­­felvonásos, kétórás gálamű­sor első­ felében egyszerre lép­tek színpadra egykori és jelen­legi tagok, majd elsősorban a mai együttes azon koreográfi­ái jelentek meg a születésna­pi produkcióban, melyek az elmúlt években nagy sikere­ket értek el mind a közönség, mind pedig a szakmai zsűri megítélése szerint. A Balassi 70 elnevezésű előadásban a múlt és a jelen táncosai mel­lett szerepet kaptak a jövő tán­cosai is: a Hétpróbás néptánc­iskola egyik csoportja is részt vett a műsorokban, így tehát a legfiatalabb néptáncos hét-, a legidősebb pedig hetven­éves volt az 1947-ben, a Békés­csabai Iparos Tanonciskolá­ban székelő „Árpád” cserkész­­csapat regős rajaként alakult táncegyüttes ünnepi összeál­lításában.­­ Tudjuk jól, hogy ’47-ben az egész ország és a Kárpát­medencei magyarság ké­szült a 1848-as szabadság­­harc megünneplésére. Békés­csabán körülbelül 30-35 tánc­­együttes alakult ebben az év­ben. Tulajdonképpen azóta két prosperáló együttes van, a Balassi és a budapesti Vasas Művészegyüttes Tánckar - mondta el Mlinár Pál együttes­vezető, örökös aranysarkan­tyús táncos, a népművészet if­jú mestere, Csokonai-díjas ko­reográfus.­­ A cserkészszövet­ség 1948-as betiltása után vet­te fel az együttes a Balassa, il­letve később a Balassi nevet. Az együttes múltját nagy sike­rek övezték. Az alkotáson és az előadásokon túl fesztiválo­kon is szép eredményeket ér­tek el a csabai táncosok: meg­nyerték az 1963-as Ki mit tud? versenyt, majd bő tíz év múlva ismét egy balassis páros vitte el a fődíjat a műsorban. Az együtteseket minősítő rendszerben mindig élen járó, Örökös Kiváló Együttes cím­mel büszkélkedő Balassi éle­tében 1974-ben köszöntött be az első érdekes fordulat. Born Miklós és Vásárhelyi László kitalálták az Országos Szóló­fesztivált, ami mára hazánk egyik legismertebb, legvon­zóbb táncos programjává vált. 1975-ben pedig - Mlinár Pál ötlete nyomán, aki akkor még táncosként működött közre a Balassiban, később válik Born asszisztensévé, 1990-től mű­vészeti irányítóvá - megala­pítják az utánpótlást biztosító Hétpróbás Néptánciskolát és a Rábai Gyermektáncegyüttest. Újabb fordulat 2000-ben kö­vetkezett be, amikor az önkor­mányzat támogatásával áttér­tek a közalapítványi formára, így a néptánciskola az alapfo­kú művészeti oktatás része­ként, közoktatási intézmény­ként jelent meg. A családi tánc­ház lett a következő dimenzió: 2008 óta minden hónap máso­dik hétvégéjén zsúfolásig telik meg a Balassi Bálint Művésze­tek Háza. Még ebben az évben megalakult a tánctábor is, ami azóta is rendkívül népszerű a fiatalok körében. Az első jelentősebb szerep­lésük 1949-re tehető, ami­kor is a budapesti Világifjúsá­gi Találkozón elért eredmény alapján megkapták az első kül­földi fellépési lehetőséget. Ezt követően szinte minden euró­pai országban, de azon túl Al­gériában, Izraelben és Japán­ban is turnéztak a csabaiak. Az együttes mindenkori re­pertoárját kifogástalan folklo­risztikai tudással készített ko­reográfiák alkotják, melyeket a tájegységnek megfelelő nép­viseletben mutatnak be. Kale­idoszkópszerű műsor-összeál­lításaiban megtaláljuk a Ma­gyarországon élő nemzetiségi­ek táncait is. Az előadásokat, hagyományos parasztzenét játszó zenekar teszi teljessé. » A színházzal is együttműködnek Már korábban is jó kapcsola­tot ápolt az ország egyik ki­váló együtteseként számon tartott Balassi a mindenko­ri színházvezetéssel, színház­zal. Alkalmanként részt vet­tek közös produkciókban, il­letve önálló előadásokat is vé­geztek. 2013 óta pedig egy ki­csit „tagjai” is a Jókai színház­nak, közös és saját darabo­kat is csinálnak. Ebben az év­ben vette át az együttes irá­nyítását ifj. Mlinár Pál, örökös aranysarkantyús táncos, aki­nek a nevéhez köthető a kivá­ló együttesi és fesztiváldíjak­kal elismert Ádámok és Évák, a Ládafia és az Állat(i)mesék mese-táncjátékok koreográfi­ája is, melyeket a Jókai tűzött műsorra, így ifjabb Mlinár rövid alkotói és együttesve­zetői tevékenységével tovább erősítette a nagy múltú együt­tes érdemeit. Régi-új elnökség a megyei Fideszben BÉKÉS MEGYE A Fidesz Békés megyei választmánya pénte­ken ismét Simonka György országgyűlési képviselőt vá­lasztotta elnökének. Az elnök­ség tagja lett Hanó Miklós, Erdős Norbert, Tolnai Péter és Zalai Mihály. Simonka György hangsúlyoz­ta, nagy feladat előtt állnak, hi­szen helyi értékekre épített fej­lesztésekkel 2030-ra szeretnék elérni, hogy Békés megye vala­mennyi pontján jó legyen élni.­­ A feladat nagy, sok küzde­lem és munka vár ránk, de erre a szolgálatra az elnökség tag­jaival és a megyei Fidesz-vá­­lasztmány tagjaival vállalkoz­tunk. Megyénk történelmi le­hetőségek előtt áll, most raj­tunk múlik, hogy élünk-e ve­le - tette hozzá. Kiemelte, ez a munka most új lendületet kap. Simonka György képviselőt válasz­tották elnöknek. - A választmány létszáma nagyobb, és ezáltal érdekérvé­nyesítő képességünk erősebb lett - mondta. - Ha többen vál­lalunk részt ebben a kihívás­ban, együtt jövővel rendelke­ző, szerethető, biztonságos Bé­kés megyét építünk! BMH MEGYEI KÖRKÉP O Bringára fel! Pocsaji Richárd richard.pocsaji@mediaworks.hu K ezdek rájönni, hogy biciklivel közlekedni tényleg ké­nyelmes, s még azt is elmondhatom, hogy sportoltam. Az utóbbi hetekben többször előfordult, hogy autó he­lyett bringára pattantam, s döbbenten tapasztaltam, hogy Békéscsaba belvárosában így gyorsabban eljutok egyik pont­ból a másikba, mintha volán mögé ülnék. Tényleg jó a me­gyeszékhely kerékpárút-hálózata, ráadásul a hírek szerint tovább bővül majd, s olyan problémával sem kellett eddig szembesülnöm, hogy valahol nem tudom lezárni a bringá­mat. Ráadásul ha bicajjal megyek, amiatt sem kell aggód­nom, hogy nem találok parkolóhelyet, s elkések valahonnan. Mivel gyalogosból is brin-Az egész országot felfedezhetjük két keréken, gássá váltam, a saját bő­römön tapasztaltam meg, milyen idegesünk a sétáló­utca kerékpárútján andalgó, kóválygó járókelők, s tény­leg mindenkire vonatkozik: közlekedjék a saját sávjában, és akkor nincs probléma, sen­ki nem idegesít senkit. Azt is megfigyeltem, hogy a kerék­párosok is megnevelhetők. Az elmúlt napokban gyakorlati­lag nem láttam olyan kerekezőt, aki áthajtott volna a József Attila utca és a Derkovits sor sarkán lévő kishídon, minden­ki leszállt a nyeregből és áttolta a bicaját. Pedig nem is olyan régen még arról írtunk, hogy tesznek a figyelmeztető táblá­ra, össze-vissza mennek a kerékpárosok itt. A legfontosabb persze az, hogy biztonságosan jussunk el a célunkhoz biciklin, így mindenféleképpen örömteli az a hír, miszerint nagyjából százmilliárd forint jut hazai és uniós forrásokból a kerékpárút-hálózat fejlesztésére a következő években. Ha módunkban áll, gyakorlatilag az egész országot körbetekerhetjük majd. Találkozó tér- és emlékműavatással OROSHÁZA Ünnepi istentisz­telettel kezdődött a Békés megyei protestánsok jubileu­mi találkozója Orosházán, az evangélikus templomban. Egy évvel ezelőtt, október 30-án Szarvason hasonló alkalom­mal nyitották meg a jubileu­mi évet a reformáció 500. év­fordulója tiszteletére. Szom­baton ennek megyei záróese­ményét tartották. Az evangé­likus templom kertjében fel­avattak egy keresztet, majd fát ültettek. A református temp­lomhoz vonulva névadó tér­avató ünnepség zajlott. A református egyház keres­te meg a polgármestert azzal a felvetéssel, hogy a reformá­ció 500. évfordulója, illetve a templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából javaslatot tegyenek: legyen Kálvin tér a neve annak a te­rületnek, ahol a templom áll, a Táncsics és a Könd utcák ke­reszteződésében. Orosházán a reformáció evangélikus ágához kötődően két utcát is elneveztek: Luther és Székács utcát. Szerették vol­na, ha a mostani jeles alkalom­ból, illetve templomunk fel­szentelésének 100. évforduló­ja alkalmából a reformáció re­formátus ágának egyik legna­p református egyház kereste meg a polgármestert a névadás ötletével. gyobb személyéről, Kálvin Já­nosról is elneveznének egy te­ret Orosházán. A megkérese­ után elvégezték a telekkialakí­tást, a lehatárolást, a szükséges egyéb műszaki munkákat, az ingatlan-nyilvántartási átveze­tést. A szombati névadó térava­tó óta ez a Kálvin tér. (A Tán­csics és a Könd utcai lakosok lakcíme nem módosul.) Cs. I Az önkormányzat biztosítja a pluszforrást Bölcsődék újulnak meg GYULA Hatmillió-hétszázezer forint pályázaton kívüli ön­erőt biztosít a „Csemeteház” és „Tipegő topogók” bölcső­dék korszerűsítése című, már támogatásban részesített be­ruházás megvalósításához a képviselő-testület.­­ Dr. Görgényi Ernő polgár­­mester elmondta, az önkor­mányzat 252 millió 996 ezer forintos támogatást nyert a Le­­iningen utca 4. szám alatti és a Széchenyi út 78. szám alatti intézmények felújításának és korszerűsítésének megvaló­sítására. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárásra három ajánlat érkezett, s a legalacso­nyabb összegű is magasabb, mint a pályázati forrásból ki­vitelezésre fordítható összeg.­­ A beruházás a megnöve­kedett költségek mellett is ki­vételes lehetőséget jelent a vá­ros számára, hiszen egy ön­­kormányzati tulajdonú, a vá­ros gyermekei számára megfe­lelő fejlődést biztosító ingatlant újíthatunk fel és modernizálha­tunk jelentős támogatás mellett - fogalmazott. - Ezért is indo­kolt a pályázaton kívüli önerő biztosítása a megvalósításhoz. Az említett 6,7 millió forin­tos pályázaton kívüli forrást a költségvetés tartalékkereté­ből biztosítják. P. G. A kisgyermekeket segíti a jelen­tős fejlesztés Fotó: Imre György ------------------------------------------ - Egyetemi elismerést kapott OROSHÁZA/BUDAPEST Ezüst pe­csétgyűrűt vett át a Budapest Gazdasági Egyetemen annak egykori diákja, az orosházi kö­tődésű pénzügyi szakember Szász János. A kar éves aluír­ni találkozóján dr. Ábel István dékán köszöntötte a résztvevő­ket. Átadtak 15 díszoklevele két, két arany- és 13 vasdiplo­mát. A kar vezetése a találko­zón ezüst pecsétgyűrűvel tisz­teli meg azokat a volt hallgató­it, akik kiemelkedő szakmm tevékenységükkel a kar hírne­vét öregbítik. Idén ezt a kitün­tetést Szász János vehette , aki 2008 óta az OTP Faktoria Csoport vezérigazgatója. Cs.

Next