Békés Megyei Hírlap, 2018. március (22. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-08 / 57. szám
2018. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK A dühöngő tüntetőkhöz olasz baloldaliak is csatlakoztak Tomboltak a migránsok Feldúlták Firenze belvárosát azok a bevándorlók, akik egy meggyilkolt szenegáli társukról emlékeztek meg. A város migránsbarát polgármesterének sem kegyelmeztek. Mediaworks-összeállítás szerkesztőseg@mediaworks.hu OLASZORSZÁG Mintegy háromszáz szenegáli bevándorló gyűlt össze kedden késő este a firenzei Vespucci hídnál, ahol hétfőn lelőtték egy 53 éves társukat. A tüntetők rasszizmus- és rendőrségellenes jelszavakat skandáltak, miközben végigdúlták a történelmi városközpont utcáit. Az útjukba kerülő járműtorlaszokat, leparkolt motorokat felborították. A megmozduláshoz több olasz baloldali fiatal is csatlakozott. Azt kiabálták, hogy az olaszok rasszisták és fasiszták. A migránsokkal szembeni gyűlölet kapcsán Matteo Salvininak, a Liga vezetőjének a felelősségét hangsúlyozták. A helyszínre kilátogatott a migránspárti Dario Nardella firenzei polgármester is, a szolidaritását és részvétét kívánta kifejezni a szenegáli bevándorlóknak. Az afrikaiak ennek ellenére lökdösték, leköpték, rasszistának nevezték és azonnali távozásra szólították fel. Nardella végül a rendőrség sorfalán keresztül hagyta el a helyszínt. Eközben bevándorlásügyben beszállt a magyar választási kampányba a Facebook is. A közösségi oldal tegnap cenzúrázta és törölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi videóját, amely az osztrák főváros egyik híres negyedét hivatott bemutatni, ahol húsz év eltelte után már a bevándorlók vannak többségben. A videó a YouTube videomegosztó portálon még elérhető Lázár János about Vienna címmel. A felvételen a magyar politikus láttatni akarta, milyen az, amikor „egy városban város születik” és a bevándorlók határozzák meg a közösség életét, egyúttal figyelmeztetett rá, hogy minden nagyobb magyar településre ez vár, ha a baloldal beengedi hazánkba a migránsokat. Mint ahogy megfogalmazta, ma ebben a bécsi kerületben fehér és keresztény emberből már csak idős nyugdíjasokat látni, mindenki más bevándorló. Rámutatott arra is, hogy Bécsben már nagyon sok olyan iskola létezik, ahová fehér bőrű bécsi gyerek már nem is jár, csak közel-keleti muszlim. Az illető kerületben piszkosabbak az utcák, szegényebb a környezet és nagyobb a bűnözés. Láthatóan a saját képükre alakították ezt a környéket: a fehér, keresztény osztrákok elköltöztek és a bevándorlók átvették ennek a városrésznek az irányítását - állapította meg. A Facebook mindemellett az Origónak sem engedte, hogy meghirdesse azt a cikkét a közösségi oldalon, amely arról szólt, hogy egy afgán migráns saját ágyában erőszakolt meg egy terhes nőt Nagy-Britanniában. A portál szerint a mondvacsinált okok mögött az lapulhat, hogy a Facebook nem szeretné, ha az illegális bevándorlókról negatív hírek jelennének meg, és aktívan be kíván szálni a hazai választási kampányba a bevándorláspárti ellenzéket támogatva. Tegnap délután durván támadta az LMP Lázár Jánost, amiért be merészelte mutatni a bécsi állapotokat. A párt levélben kérte számon Szijjártó Péter külügyminiszteren azt, hogy miként mer egy magyar politikus beavatkozni az osztrák belpolitikába, mert szerintük Lázár János ezt tette. A Lázár János bécsi Facebookvideóját firtató kérdésre Tuzson Bence, a Fidesz szóvivője úgy reagált: „ami tény és igazság, azt be kell mutatni”. Szerinte egyébként azzal, hogy a Facebook sértő tartalomra hivatkozva levette a videót, akarva-akaratlanul beavatkozik a választási kampányba. A bécsi lapoknak sem tetszett Lázár János videója, keményen bírálták a magyar politikust a migránsellenessége miatt. Sebastian Kurz kancellár a Kleine Zeitungnak azt mondta, hogy még nem látta a videót, de a tisztelettudó együttélést fontosnak tartja. És üzent a magyar városoknak is: „A magyar városoknak csak azt kívánhatom, legyenek olyanok, mint Bécs.” A Jobbiknak sem nyerte el a tetszését a videó. „A párt elítéli a lejárató szándékú videót, én pedig Orbán Viktor nevében is bocsánatot kérek az osztrák emberektől - közölte tegnap Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A szenegáli közösség szóvivője a polgármestert is megfenyegette, aki az indulatokat lecsitítani érkezett a helyszínre Fotó: MTI Morvai helyretette Simicska emberét NYÍLT LEVÉL Morvai Krisztina nyílt levelet írt a Simicska Lajos bizalmi emberének számító Varga-Damm Andrea jobbikos jelöltnek. Az EP-képviselő szerint a DK-val való egyezkedés közben a jobbikosok elbagatellizálják a Gyurcsány-éra rendőrterrorját. Varga-Damm a Facebook-oldalán a korábbi szocialista kormányt megvédve azt írta, hogy „a Fidesz-kormány alatt ugyanannyi tüntetést tiltottak be jogellenesen, mint a Gyurcsány-kormány alatt”. Morvai erre válaszul nyílt levelet tett közzé: „Megdöbbentett tegnapi Facebook-posztod, amelyben bagatellizáltad, sőt eltagadtad a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását, embertelenségét.” Ezzel „igen sok hazafiba rúgtál bele jelképesen” - írja a Jobbik képviselőjelöltjének Morvai, majd így folytatja: ők azok, akik „szívták a könnygázt, átélték a rendszeres önkényes előállításokat, a legendás körbezárásokat, a rugdosásokat, gumibotütéseket” és „az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának vérbe fojtását.” A felelősök pedig „azóta sem kértek bocsánatot”, és „most éppen az MSZP vagy a DK színeiben kívánnak visszatérni a hatalomba”. „A Jobbik fogja visszasegíteni a hatalomba azt a fekete öves hazaáruló társaságot?” - teszi fel a kérdést Morvai Krisztina, majd egy, a 2006-os lovasrohamról készült videó megtekintését javasolta a jobbikos képviselőjelöltnek. MW Morvai Krisztina Fotó: MTI Hadházyt vádolja a szomszédja BUDAPEST Különböző módokon próbált hozzájutni nyugdíjas szomszédja lakásához Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. A szomszéd állítja: Hadházy emiatt „éveken át sanyargatta” - hangzott el a TV2 hírműsorában, a Tényekben. Az idős Acsádi Róbert lakása abban a háromlakásos társasházban van, amelyben a másik két ingatlant az LMP-társelnök birtokolja. Hadházy eleinte eltartási szerződéssel próbálkozott, ám Acsádi visszautasította. Hadházy ezután felújíttatta a ház tetőszerkezetét mintegy két és fél millió forintért, majd lakógyűlési határozatra hivatkozva arra kötelezték Acsádi Róbertet, hogy a tulajdoni hányadnak megfelelően félmillió forinttal járuljon hozzá a költségekhez. Az idős ember nyugdíjából azóta részletekben vonják le a tető javításának rá eső költségeit: a havi 70 ezer forintos járandóságából 27 ezret. A TV2-n elhangzott: előfordult, hogy Acsádinak „tűzifára sem tellett", ezért napokig fagyoskodni volt kénytelen. MW Az ENSZ főbiztosa ismét rasszistázott BUDAPEST Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatón reagált arra, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein ismét rasszistának és idegengyűlölőnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Szijjártó Péter szerint a főbiztos harcot hirdetett Orbán Viktorral és a magyar migrációs politikával szemben, azonban a magyar kormány felveszi a kesztyűt. Orbán Viktor és a magyar kormány útjában van Zeid Raad al-Husszeinnek - mondta Szijjártó Péter, majd hozzátette: megvívjuk a harcot az ENSZ emberi jogi főbiztosával szemben, mindegy, milyen képtelen váddal fog illetni minket a következő időszakban. „Magyarország a szuverenitás talaján állva követeli magának annak a jognak a fenntartását, hogy csak mi dönthessünk arról, kit engedünk be országba, és kit nem. Senki nem mondhatja meg nekünk, hogy sokszínűek legyünk, azt pedig kikérjük magunknak, hogy emiatt minket bárki rasszistának nevezzen” - tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter elmondta: látjuk, hogy a párhuzamos társadalmak hová vezetnek, látjuk, hogy a párhuzamos társadalmak milyen veszélyt, milyen rendetlenséget, milyen rendezetlenséget idéznek elő. Ezzel szemben mi a rendet és a biztonságot tekintjük értéknek. Szijjártó Péter közölte: továbbra is fenntartja korábbi véleményét, miszerint a főbiztosnak le kell mondania. Jelezte: a globális migrációs csomagról szóló vitában a jövő hétfőn New Yorkban képviseli a magyar kormányt, és ismét világossá teszi, hogy Magyarország szuverenitásából, biztonságából nem engedünk. MW Szijjártó: „A magyar kormány felveszi a kesztyűt! BELFÖLD-KÜLFÖLD Q A középkor felé halad Berlin NÉMETORSZÁG Arnold Mengelboch, a berlini Neukölln bevándorlási hivatalnoka a Der Tagesspiegel német lapnak azt mondta, hogy a rengeteg migráns miatt a német főváros rossz irányba halad. Nézete szerint Berlin visszafelé megy az időben, egyenesen a középkor felé. Azok, akik Németországban jelenleg a bevándorlókkal foglalkoznak, arról számolnak be, hogy rendszeresen atrocitások érik őket. Egy helybeli szerint a városvezetés valamit nagyon elszúrt, hiszen ő például már nem érzi magát biztonságban a saját városában. Aa idős emberre támadt a migráns SVÉDORSZÁG Egy fiatal migráns férfi megtámadott egy idős nőt a villamoson, mert az nem volt hajlandó átadni neki az ülőhelyét. A villamoson utazó férfiak végignézték, hogy az afrikai származású bevándorló terrorizálja az idős asszonyt, majd elkergeti a helyéről. Az esetről videó is felkerült az internetre. MW Elképesztő eset a szökőkútnál OLASZORSZÁG Gyomorforgató felvételek láttak napvilágot egy olasz közkútnál tisztálkodó migránsról. A férfi fényes nappal, egy tér közepén található kútnál, letolt nadrággal, mindenki szeme láttára a kezével mosta ki fenekét majd ugyanazzal a mozdulattal a tenyeréből ivott a vízből. Az esetet videó is megörökítette. MW Szadista gyilkost ítéltek el A Legkorábban 25 év múlva szabadulhat az a migráns, aki brutális módon halálra kínozta 12 éves nevelt lányát Ausztráliában. A gyermek száját zoknival tömte be, hogy tompítsa segélykiáltásait. Ágyhoz kötözte, majd egy léccel szétverte a kicsi arcát és eltörte bordáit. A szörnyű fájdalmak közepette még életben maradt lányt ezután villanydróttal kínozta. A hatóságok közel ötven sérülést találtak a meggyötört kislány holttestén. MW Halálra verte a román férfit Csupán egy pár cipő és egy hálózsák miatt verhette agyon az algériai migráns a román hajléktalant, hogy aztán kifoszthassa a férfit. A 45 éves hajléktalant a montpellieri vasútállomáson találták meg holtan, halálát egy fejére mért ütés okozta. Az utcai dulakodást felvette a térfigyelő kamera, a felvétel vezette az algériai migránshoz a hatóságokat. MW