Békés Megyei Hírlap, 2019. február (23. évfolyam, 28-50. szám)
2019-02-12 / 36. szám
16SPORT HÍREK Bondár Annáék harmadikokt a A magyar női csapat 2:0-ra legyőzte a horvátokat a helyosztón a tenisz Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján Bath-ban, így harmadikként zárt. A magyarok szerdán a görögöket 2:1- re, majd csütörtökön a szlovénokat 3:0-ra verték, aztán pénteken nagy csatában 2:1-re kikaptak a házigazda britektől, így a bronzéremért csaptak össze a szombati helyosztón a horvátokkal. A válogatott tagja volt a pályafutását Szeghalmon kezdő Bondár Anna (képünkön), aki jó teljesítményt nyújtott. Idegenbeli békési és gyulai siker JÁSZKUN VOLÁN ill.-BÉKÉSI TE II. 5:13. ASZTALITENISZ NB ill.-as vegyes mérkőzés, Szolnok. Békési győztesek: Balogh Ágnes Kyra 4, Boldog 4, Fekete 3, Zahorán 1, a Fekete, Zahorán páros. A jó teljesítményt nyújtó békésiek ezúttal is magabiztosan gyűjtötték be a pontokat, és zsinórban harmadik győzelmüket aratták. LSL PINPONG CLUBGYULAI AK 4:14. NB III., vegyes, Szolnok. Gyulai győztesek: Sarkadi 4, Roszik B. 4, Dihel 3, Styr 2, a Dihel, Styr páros. A jobb erőkből álló gyulai együttes magabiztosan szerezte meg a győzelmet a szolnoki csapat otthonában. Csaknem ötmillió a 13-asra A 6/2. heti totón 13+1 találatos szelvény nem volt. Az egy darab 13-as 4 millió 759 ezer 270, a 12-esek 65 ezer 260, a 11-esek 4165, a 10-esek 930 forintot fizetnek. A góltotón hat- és öttalálatos szelvény nem volt, a négyesek 5695 forintot érnek. A helyes tippsor: x, 2, x, 2, x, x, 1,1,1, x, 2, 2,1 és 1. BÉKÉS mtíruHIRIAP Az Andrássy Gyula Gimnázium nyert a röplabdásoknál Itthon visszavágtak a Vasvári csapatának A röplabdáról szólt az elmúlt néhány nap Békéscsabán, hiszen a nemzetközi és bajnoki mérkőzést is játszó Swietelsky-Békéscsabai RSE mellett az V-VI. korcsoportos középiskolás fiú- és leánydiákolimpia küzdelmei is a megyeszékhelyen zajlottak. Gajdács Pál pal.gajdacs@partner.mediaworks.hu RÖPLABDA Békéscsaba mindössze három héttel ezelőtt kapta meg a rendezési jogot, miután a kaposváriak jelezték, hogy nem vállalják a házigazda szerepét. A sorozatra országosan 151 intézmény nevezett, a fiúknál 87, a leányoknál 117 csapat versenyzett, az előcsatározások még szeptemberben kezdődtek. A békéscsabai országos döntőre mindkét nemben 8-8 iskola jutott be. A mérkőzések két helyszínen, a Gál Ferenc Főiskola sportcsarnokában és a Vásárhelyi Pál Szakgimnázium tornatermében zajlottak. A békéscsabaiak figyelme természetesen a tavalyi ezüstérmes Andrássy Gyula Gimnázium leánycsapatára irányult, amely a tavaly elveszített finálét követően idén szerette volna megkaparintani a győzelmi trófeát. A békéscsabai csapat egy játszmát sem veszített el a csoportkörben, így 9:0-s szettaránnyal került az elődöntőbe az A csoport első helyezettjeként, a másik csoportban a szintén nagy esélyes nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium győzött. Az elődöntőben a csabaiak 3:1-re verték a Gödöllőt, a másik ágon a Nyíregyháza 3:2-re a Jászberényt, és ezzel ugyanaz a két csapat került be a fináléba, amelyik tavaly. A főiskola sportcsarnokában megrendezett döntő első játszmáját az Andrássy hozta 25:16-ra. A 2. játszma ugyanakkor a szabolcsiaké volt, akik végig vezetve 25:18-ra győztek. A harmadik szettben ugyanilyen különbséggel, de már a csabaiak kerekedtek felül. A 4. játszmában csak az elején volt szoros a mérkőzés, majd elhúzott az Andrássy csapata. Bár a nyírségiek nem adták fel, e játékban is csak 19 pontra voltak képesek, így az Andrássy gimnázium Papp Csaba testnevelő és Nagy Attila edző által felkészített lányai teljesen megérdemelten nyertek 3:1-re és emelhették magasba a győztesnek járó serleget. A fiúknál a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ gimnáziuma és a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium vívta a döntőt - óriási csata végén a somogyiak győztek 3:2-re A lányok döntője után meg is tartották az ünnepélyes eredményhirdetést, ahol mind a leány-, mind a fiúcsapatokat díjazták. A döntőn részt vevő tanulók csütörtökön megtekinthették a Swietelsky-Békéscsabai RSESaint Raphaël Var VB női CEV- kupa-negyedöntőt, szombaton pedig a Swietelsky-BRSEJászberény VT női Extraligamérkőzést is. A békéscsabai Andrássy gimnáziumos lányok így örültek egy sikeres akció után Fotó: Imre György Látogasson el hírportálunkra! BEOL.hu Helyosztók, és az országos döntő végeredménye Fiúk. Helyosztók. 1. helyért: Dunaújváros, Pannon Okt. Kp. Gimn., Szakgimn., Szki. és Ált. Isk.-Kaposvári Munkácsy M. Gimn. 2:3. 3. helyért: Kaposvári SZC Eötvös L. Műszaki Szakg., Szakközépiskolája és Koll.-Dunaújvárosi SZC Hild J. Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája 0:3. 5. helyért: Tóth Árpád Gimn., Debrecen- Kecskeméti Bolyai János Gimn. 0:3. 7. helyért: Debreceni Fazekas M. Gimn.-Kecskeméti Katona J. Gimn. 3:1. Végeredmény: 1. Kaposvári Munkácsy gimn., 2. Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Dunaújváros, 3. Dunaújvárosi Hild szakgimn., 4. Kaposvári Eötvös L. műszaki szakg., 5. Kecskeméti Bolyai gimn. 6. Tóth Á. gimn. Debrecen, 7. Debreceni Fazekas M. Gimn., 8. Kecskeméti Katona J. Gimn. Leányok. 1. helyért: Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium-Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium 3:1. 3. helyért: Gödöllői Török Ignácz Gimnázium-Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Középiskola és Kollégium Tagintézménye 3:2. 5. helyért: Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium-Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium 1:3. 7. helyért: Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium-Kecskeméti Református Gimnázium 3:2. Végeredmény: 1. Andrássy gimn., Békéscsaba, 2. Vasvári gimn., Nyíregyháza, 3. Gödöllői Török I. gimn., 4. Jászberényi Kat. Liska középisk., 5. Újpesti Csokonai V. M. gimn., 6. Szombathelyi Nagy L. gimn., 7. Kaposvári Munkácsy M. gimn., 8. Kecskeméti Ref. Gimn. Romániában edzőtáboroztak a Békés Megyei Kano Judo SE versenyzői Érmeket hoztak a diákolimpiáról DZSÚDÓ A Békés Megyei Kano Judo SE versenyzői a bajnokságokat megelőző téli alapozó időszakban ötnapos edzőtáborban vettek részt a romániai Menyházán, ahol az erőnlét és az állóképesség javításán volt a hangsúly. A színvonalas edzőtábort a román testvéregyesületek vezetői, Szabó Carol és Nagy Árpád tartották. A táborban az egyesület bajnokai és válogatott kerettagjai vettek részt: Perecz Márk diákolimpiai bajnok, Szentandrászki Gréta serdülőválogatott, Szabó Karolina kétszeres magyar bajnok, Kovács Hajnalka juniorválogatott, Lóczó Rebeka héraklészválogatott, Kiss Huba és Gáli Zsombor serdülőutánpótlás válogatott. Ott volt az edzőtáborozáson Fehér Dóra és Gyáni Amanda, akik a térdműtétjük utáni rehabilitációról tértek vissza. Az előbb említett táborban az egyesület serdülő fiú tagjai nem tudtak részt venni a hétvégén megrendezett serdülő B korosztályos diákolimpián való szereplésük miatt. A válogatott kerettag Kara Bence hozta megszokott formáját, ezüstérmet szerzett. Bozó Bence nagy fejlődésen ment keresztül, csapattársaival együtt az ország legjobbjai között van. Ezen a versenyen bronzérmet nyert. Kovács Antal sérülten állt tatamira, ennek ellenére is a pontszerző ötödik helyen végzett. Amíg a serdülőválogatott-kerettagok, Szentandrászki Gréta, és Kara Bence Tatán edzőtáboroztak, addig Cegléden a felnőtt Magyar Kupán két nő képviselte a Békés Megyei Kano Judo SE-t. Fehér Dóra komoly térdműtét után tért vissza, ennek ellenére régi formáját hozta, egyéves kihagyás után bronzérmet szerzett. Kovács Hajnalka átesett egy súlycsoportot a 70 kg legkisebbjeként, így is feladta a leckét ellenfeleinek, és a pontszerző negyedik helyen végzett. 2019. FEBRUÁR 12., KEDD A gyulai tekések bravúros győzelme TEKE A forduló legnagyobb bravúrját követte el a Gyulai SE DIG-BUILD alakulata az NB I.-es csapatbajnokságban. A Baksa Imrét nélkülöző fürdővárosiak az addigi éllovas Vilati SE Egert verték meg a szegvári összecsapáson. Mivel a Nyíregyháza hozta soros mérkőzését, így a hevesiek leszorultak a 2. helyre, míg a gyulaiak megerősítették pozíciójukat a középmezőnyben. A gyulaiaknál az első két párban induló Házi Márk és Fábián Sándor, majd az utolsó kettőben Schriffert Roland és Czégény Csaba játszott igazán jól és szerzett csapatpontot. GYULAI SEDIG-BUILDVI LATI SE EGER 6:2 (3054,2988) NB I.-es csapatbajnoki-mérkőzés, Szegvár. Gyulai eredmények: Schriffert R. 534 fa, Fábián 518, Házi 516, Czégény 511, Nyári 504, Schriffert K. 471. a bajnokság állása: 1. Nyíregyháza 22 pont (77:43,15 mérkőzés), 2. Eger 22 (72:48,15), 3. BKV Előre 21 (70,5:49,5, 15), 4. Cegléd 19 (65:55, 15), 5. Bátonyterenye 15 (59:61, 15), 6. DYNAMO 15 (57:63,15), 7. Gyula 14 (60:60, 15), 8. Gázművek 12 (57,5:62,5, 15), 9. Szegvár 12 (52:68, 15), 10. Szánk 11 (55:65, 15), 11. Sajóbábony 11 (52:68, 15), 12. Fővárosi Vízművek 6 (43:77, 15). Ovisok zárták a sorozatot Berényben GYERMEKFOCI Az óvodások versenyével ért véget Mezőberényben a 26. Farsang-kupa gyermekfocitorna. Az U7-es korosztályban 10 csapat szerepelt, és a gyulai Grosics Akadémia zöld együttese győzött. A rendezők jóvoltából minden játékos és edző éremet kapott, így a tornáról elégedetten tértek haza. végeredmény: 1. Grosics Akadémia zöld, 2. Gyomaendrőd GYLEV, 3. Grosics Akadémia fehér, 4. Berényi Gyermek FC fehér, 5. Szarvasi FC, 6. Sárréti SE, 7. Körösladány, 8. Berényi Gyermek FC kék, 9. Gyomaendrőd GYLEV, 10. Szeghalmi FC. Két orosházi birkózó nyert ezüstérmet BIRKÓZÁS Pécs adott otthont a hétvégén az idei U23-as szabadfogású országos birkózóbajnokságnak, amelyen tíz súlycsoportban csaknem százan léptek szőnyegre az egyetemi sportcsarnokban. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai közül 57 kgban Rácz Richárd csak a döntőben kapott ki, így ezüstérmet nyert. A 79 kg-osok között Szél Balázs is jó teljesítményt nyújtott, szintén a fináléba jutott, ahol vereséget szenvedett, így ezüstérmes lett. A 65 kg-osok mezőnyében Vilim István a hetedik helyen végzett.