Békés Megyei Hírlap, 2019. február (23. évfolyam, 28-50. szám)
2019-02-14 / 38. szám
12 FÓKUSZ 2019. FEBRUÁR 14., CSÜTÖRTÖK Harapnak a pontyok a dévaványai pecás kagylós, hallisztes bojlijára Évekig versenyzett miközben kifejlesztette saját készítésű bojlireceptjét a dévaványai Jeruczó Péter. A természetkedvelő horgász vigyáz arra, hogy kizárólag környezetbarát anyagok kerüljenek az általa megalkotott csaliba, amellyel egyik versenyén mintegy 150 kilogrammnyi ponttyal vert rá az élmezőny második helyezettjére. Balázs Anett anett.balazs@mediaworks.hu DÉVAVÁNYA Jeruczó Péter alig hároméves lehetett, mikor nagybátyja egy nap elvitte pecázni. A természet közelsége és a horgászat élménye az első perctől rabul ejtették a gyermeket, aki azóta felnőtt, de a horgászat iránti szenvedélye megmaradt. Olyannyira, hogy a hobbipecázásból versenyzés lett, mégpedig a bojlis pontyhorgászat, melynek alap célkitűzése, hogy a lehető legnagyobb halakat, főként pontyokat, csábítsa horogra, melyeket kifogás után visszaengednek. Az eredmények önmagukért beszélnek, hiszen a horgász tavalyi hat versenyéből három aranyat és egy ezüstöt is szerzett. Ezek egyike pedig egy nemzetközi megmérettetés volt, ahol 96 óra alatt közel 330 kilogramm pontyot fogott ki a Dunából, amellyel az addigi rekordot is megdöntötte. - A fejemben mindig is megvoltak azok az adalékok, amelyek alapján úgy gondoltam, hogy összeállítom a saját receptúrámat. De folyamatosan akadályokba ütköztem. Előfordult, hogy nem lett jó a tészta állaga. Ha nem szárítottam ki alaposan, akkor elkezdett penészedni, vagy éppen amikor túlságosan kiszárítottam, akkor elkezdett repedezni - árulta el a horgász. De Jeruczó Péter nem adta fel. Folyamatosan változtatott az arányokon. Aztán egy nap a bekavart többkilónyi tészta megint csak nem a kellő eredményeket hozta. Amikor ezt az etetőanyagot ledarálta, hogy a következő keverésnél felhasználja, rájött, hogy a jó recepthez több fázison át kell feldolgozni az alapanyagokat. Az így elkészült csalival kelt útra a megyében először meghirdetett bojlis versenyre még 2014-ben, mondhatni az esélytelenek nyugalmával. Azt gondoltam, az én kis csalimnak a világmárkájú, profi bojlikkal szemben nem sok esélye van, de úgy éreztem, egy próbát megér éppen azért, hogy felmérjem, hogyan is állok a kísérletezéssel - idézte fel Jeruczó Péter. A megérzés bejött, ugyanis azon a versenyen társával Pontybölcsőbe teszik a kifogott kopoltyúsokat Jeruczó Péter lapunknak elmondta, legkedveltebb megyei horgászhelyeik közé tartoznak a Rákafoki-holtág és a Hármas-Körös vizei, ahová két fiát is mindig szívesen viszi pecázni. Hangsúlyozta, a kifogott halakat nem elég, hogy visszahelyezik a vízbe, az addig használt eszközökkel is azon vannak, hogy a hal, a lehető legkevesebb sérüléssel kerüljön vissza természetes életterébe. Ilyen például a pontybölcső, amelybe kifogás után teszik a halat, így az állat nem a földön vergődik. mintegy 311 kilogramm halat fogtak ki összesen a két forduló alatt, ezzel 150 kilogrammnyi előnyt szerezve, a dobogó legfelső fokára állhattak fel. Ekkor tudatosult benne, hogy a bojli készítésével jó úton halad. A folyamatos továbbfejlesztések után a tavalyi évben gondolt egy nagyot, és az addigi szponzorával megegyezve, attól megvásárolta a bojliüzemet, ahol a licencre gyártott csalik mellett a saját készítésű bojlikat is kedve szerint kínálhatja. A Jeruczó Péter által készített bojli többek között hallisztből, különböző tengeri élőlényekből, mint például rákból, kagylóból és ezek kivonataiból, valamint polip- és tintahallisztből áll. Az összetevőket nagyon messziről, egyebek mellett Új-Zélandról, Japánból, Dániából vagy éppen Hollandiából szerzi be. A horgász Az összetevőket Új- Zélandról, Japánból, Dániából Hollandiából szerzi be, azt mondja, a két kezén meg tudná számolni, hogy az országban hányan készítenek olyan bojlit, amely valódi, természetes alkotóelemekből áll, ami több szempontból is fontos lehet. Egyfelől a műanyag összetevőket tartalmazó bojli, amit a hal nem fogyaszt el, sok esetben ott marad a víz alján az iszapban, szennyezve a környezetet. Ha pedig egy ponty netán elfogyasztja a bojlit, mivel emészthetetlen anyagokat is tartalmaz, a hal bélrendszerében is komoly károkat okozhat. A „pontyikrek” a Hármas-Körösből kerültek Jeruczó Péter kezei közé, majd vissza a folyóba Beküldött fotó Kossuth és Petőfi titka is feltárul majd a Valentin-napi időutazáson Valentin-napi időutazásra hívják az érdeklődőket a következő napokban a gyulai kiállítóhelyek. Egyebek mellett Petőfi és Kossuth magánéletének egy-egy különleges fejezete is feltárul majd, de számos egyéb korabeli érdekességet is megidéznek a tárlatvezetők, sőt lúdtollal még szerelmes verset is írhatnak a vállalkozó kedvű látogatók. Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu GYULA A sokatmondó, Pirulni szabad címmel tart előadást a Valentin-naphoz kapcsolódva Szilágyi Sándor történész, az Almásy-kastély tárlatvezetője a következő napokban. - Egy-egy ilyen előadásnak sohasem az a célja, hogy híres történelmi személyiség pátoszát leromboljuk, hiszen ők elévülhetetlen érdemeket szereztek hazánk históriájában - ecsetelte. - A történetek csak arra világítanak rá, hogy ők is emberek voltak, akik nagyon tudtak szeretni, a szerelemért áldozatokat hozni és akár a botrányokat is vállalni. Szilágyi Sándor néhány részletet is megosztott értekezéséből: Kossuth Lajosról kevesen tudják, hogy milyen volt a magánélete. Az államférfi már jóval túl volt harmincon, amikor feleségül vette Meszlényi Teréziát, aki akkoriban már vénlánynak számított. Arról nem beszélve, hogy a kortársak diplomatikusan szólva sem tartották szépnek a hölgyet, akinek a természete is hagyott némi kivetnivalót, és rendkívüli módon szeretett szerepelni. Nehezítette a frigyet az is, hogy Terézia katolikus, Kossuth evangélikus volt. A férfi azonban kitartott mellette. Az erélyes asszony emellett előszeretettel igyekezett beleszólni abba, hogy férje mit tegyen. Próbálta befolyásolni, ami nem tette könnyebbé az életüket. Kossuth az emigráció első, rövid időszakában szakadt el feleségétől. A férfi ekkor a mai Bulgária területén található Sumenben tartózkodott, míg neje még magyar földön volt. A jóképű férj intim viszonyba keveredett a korábban Temesvár szépének megválasztott Dembinszky Tivadarné Hogl Emíliával. Azután megérkezett Kossuthné, és azonnal rendet tett. Később kiderült, hogy ezzel milyen jó szolgálatot tett, Emília asszony ugyanis folyamatosan jelentett Kossuthról a bécsi titkosrendőrségnek. S ha már Valentin-nap, jöjjön egy hamisítatlan romantikus történet. Gróf Károlyi Gábor jó példája annak, hogy voltak olyanok, akik a családjukkal is összevesztek a szerelmükért. A férfi Párizsban ismerkedett meg az elszegényedett polgárcsaládból származó Major Amáliával, viszonylag gyorsan megkérte a kezét, bár tudta, hogy rokonai ezt a rangon aluli házasságot nem fogják jó szemmel nézni. Le is mondott a rangról, a vagyonról, és - mint a mesében - a pár boldogan is élt. A gróf annyira szerette a feleségét, hogy még sütni, főzni is megtanult a kedvéért, egyedül a fagylaltot nem tudta elkészíteni. - Petőfi Sándorról viszonylag kevesen tudják, hogy kis híján egy másik nőt, és nem Szendrey Júliát vette feleségül - folytatta az érdekességek sorát Szilágyi Sándor. - A költő Debrecenben megismerkedett a Máramarosszigeten született Prielle Kornéliával. A színésznő éppen egy bárónőt játszott az aktuális darabban, amikor a nézőtéren hirtelen nagy éljenzés támadt. Mindez az éppen megjelent Petőfinek szólt, aki meg akarta nézni az előadást és vélhetően késett. Közben a színészek is megismerték, és Prielle Kornélia az előírt helyett egy Petőfi-dalt adott elő. A poéta a színfalak mögött egy hosszas kézfogással és nem akármilyen pillantással jutalmazta a szőke, eperajkú hölgyet. Másnap találkoztak, együtt töltötték a délelőttöt. Petőfi meg is kérte a kezét, de sem a katolikus, sem a református pap nem volt hajlandó összeadni őket keresztlevelük hiányában. Nem kizárt, hogy az egész magyar történelem másként alakul, ha akkor összejön a frigy. Lúdtollal is lehet majd levelet írni illusztráció: Incze László Látogasson el hírportálunkra! BEOL.hu Pirulni is szabad lesz a kastélyban A Pirulni szabad című előadásban olyan kulisszatitkok is feltárulnak, minthogy miként „teljesített” a nászéjszakáján Rudolf trónörökös, és hogy ezt miként élte meg az ara, Stefánia belga hercegnő. A gyulai kiállítóhelyek számos érdekességgel készülnek Valentin-nap kapcsán csütörtöktől szombatig. A várban szerelmes levelet lehet írni lúdtollal, lesz solymászbemutató, emlékkönyvkészítés, illetve tematikus tárlat Ha az erényöv mesélni tudna címmel. Az Almásy-kastélyban Csábítás szavak nélkül címmel lesz előadás, majd legyezőkészítés, de szerelmi jóslás és a Pirulni szabad című előadás színesíti a programot. Az Erkel-emlékházban megelevenednek két virtuóz legendás szerelmei. A Kohán-képtárban Szerelem a képeken címmel lesz kreatív délután a József Dezső Alkotókör közreműködésével. A Ladics-házban „Kimaradás engedélyezve - kompromisszumok egy polgári házastársi viszonyban” címmel tartanak előadást.