Békés Megyei Hírlap, 2019. július (23. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-05 / 154. szám

2019. JÚLIUS 5., PÉNTEK boldogságukat. Egész nap mesék, játékos feladatok és közös tevé­kenységek, úgy mint kézműves-foglalkozás, éneklés, tánc és jóga várja a résztvevőket, akik gyakran a közeli ligetben fejtik ki tevé­kenységeiket. Szerda délelőtt Gulyás Bianka kutyakiképző, valamint Mese és Miska nevű négylábús tartottak foglalkozást a kicsiknek, akik közül a legfiatalabb 4, míg a legidősebb 12 éves. A zárónapon az Árpád fürdőben strandol majd a csoport. B. A. Fotó: Kiss Zoltán P strand­vétel-ital -szállás program likeBolo^n.hu BÉKÉSCSABA Gyermekeknek Indult Szer­etet tábor hétfőn a Békés Megyei Könyvtárban. Csinger Anita pedagógus, szervező elmondta, a gyerekek az ötnapos program minden napján játékos formában ismerkedhetnek meg egy-egy boldogságfokozó technikával. A tá­bor célja, hogy megerősítse a diákok önbecsülését és elősegítse a Szétvágták és letépték a KRESZ-park jelzőtábláit Tönkretették a teret Súlyosan megrongálták az egyik KRESZ-parkot a megyeszékhelyen. A tet­tesek táblákat loptak el, ami pedig megmaradt, azo­kat használhatatlanná tet­ték. A jelzéseket levág­ták, letépték, és sok eset­ben csak a csonka jelző­oszlopokat hagyták a hely­színen. Busi Ottó otto.busi@partner.mediaworks.hu BÉKÉSCSABA Több száz lakó áll felháborodottan az ese­mények előtt, hogy a nap mint nap használt játszóte­rük, a gyermekeik számá­ra tartalmas és élvezetes ki­­kapcsolódást nyújtó parkju­kat tönkretették. Jaminában, a Tompa és a Szegfű utca sar­kán lévő KRESZ-parkról van szó, amelynek használható­vá tételét korábban több mint félezren kérték, és ennél jóval nagyobb számban vettek bir­tokba annak átadása után. A lakók elmondása sze­rint sokan használják a teret, a gyerekek a szüleik segítsé­gével ebben a parkban tanul­ták meg az alapvető közleke­dési jeleket, szabályokat. En­nek úgy tűnik, vége, ugyanis a megmaradt táblák már nem alkalmasak erre. A közelben lakók úgy nyi­latkoztak, általános iskolá­soknak kinéző fiatalok a tet­tesek, akik jellemzően este, kismotorokkal érkeztek a tér­re. Az ott élők szerint koráb­ban komplett táblákat vittek el, majd az elmúlt időszakban egyre több helyen rongálták meg a megmaradtakat. Ma már lényegében nincs ép táb­la a parkban. Fekete László a közelben la­kik, ő is megerősítette az el­hangzottakat. Hozzátette, ész­lelte, hogy a polgárőrség és a rendőrség is járt a helyszí­nen, kedden a közterület-fel­ügyeletet is látta. Megjegyez­te azonban, hogy a rongálá­sok jellemzően este, éjszaka történtek, így kívánatos len­ne abban az időszakban is el­lenőrizni a helyszínt. Csinki Tamás, a város­üzemeltetési osztály vezető­je elmondta, ha a játszóteret üzemetető Békéscsabai Vá­rosgazdálkodási Kft. rongá­lást tapasztal, akkor azt kar­bantartás keretében kijavítja, vagy korlátozza annak hasz­nálatát, illetve adott esetben elbontja azt. Azzal kapcsolat­ban, hogy éves szinten mek­kora kárt okoznak a rongá­lók, úgy válaszolt, hogy a né­hány százezer forinttól a több­milliós károkozásokig fordul­nak elő esetek. Az osztályve­zető felhívta a figyelmet az­ A lakók szerint jellemzően este történtek a rongálások­­ra is, hogy ha a lakosok a ját­szótereken, illetve a KRESZ- parkokban problémát tapasz­talnak, akkor tegyenek beje­lentést a városüzemeltetési osztályra telefonon, levélben vagy az interneten keresztül. Dr. Urbán-Zsilák Klára, a közigazgatási osztály veze­tője úgy tájékoztatott, hogy lapunk megkeresése után a közterület-felügyelők meg­tekintették a játszóteret mint önkormányzati vagyont. El­mondása szerint a játszóté­ren fényképfelvételeket készí­tettek, melyeket további ügy­intézésre az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat ellátó városüzemeltetési osztályhoz továbbítottak.­­ A közterület-felügyelet a rendelkezésre álló létszám és munkaidő függvényében látja el feladatát, így a város teljes területén folyamatos jelenlétük nem biztosítható, ezért megkeresték a polgár­őrséget, hogy lehetőségeik­nek megfelelően fordítsanak ők is figyelmet a szóban for­gó játszótérre. Tekintettel ar­ra, hogy sem a közterület-fel­ügyelet, sem pedig a polgár­őrség nem teljesít nonstop, egész napos szolgálatot, így célszerű, ha a hasonló ese­teket a lakosság az észlelés idejében közvetlenül az éj­jel-nappal hívható rendőrsé­gi ügyelet felé jelzi - hívta fel a figyelmet dr. Urbán-Zsilák Klára. Lapunk megkérdezte a rendőrséget is, tájékoztatá­suk szerint tudnak a történ­tekről, és rongálás miatt eljá­rás indult az ügyben. Letették az intézmény alapkövét, kezdődik a korszerűsítés Megújul a Galbácskerti óvoda GYULA Letették a megújuló Galbácskerti óvoda alapkövét csütörtökön délelőtt az intéz­mény udvarán. Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, az önkormányzat 170 millió forintot nyert a TOP-ban a Tö­rökzugi, a Galbácskerti óvo­da, valamint a Gyulavári óvo­da játszóudvarának felújításá­ra. Az említett forráshoz to­vábbi 138 millió forint önerőt biztosít a város. A polgármes­ter kiemelte, a Galbácskerti óvoda 150 millió forintos kor­szerűsítése során a teljes épü­let megújul. Az utcafronton lévő két csoportszoba összevo­násával tornaszobát alakíta­nak ki. A két csoportszoba az újonnan megépülő óvodaré­szen kap helyet, illetve a tető­térben létrehoznak egy újabb csoportszobát is. Emellett to­vábbi fejlesztések is megva­lósulnak. Közel négymillió fo­rintból pedig eszközöket sze­reznek be. Dr. Kovács József ország­­gyűlési képviselő az oktatási intézmény fejlesztésével kap­csolatban a héten elkezdő­dött Családvédelmi akcióterv várható jótékony hatásairól is szólt. Külön hangsúlyozta, hogy Gyulán folyamatosan újulnak meg az oktatási és a nevelési intézmények. P. G. Dr. Görgényi Ernő, Gugolyáné Marosán Márta óvodavezető, dr. Ko­vács József és Kónya István alpolgármester Fotó: Imre György J MEGYEI KORKÉP Erőfitogtatók Pocsaji Richárd richard.pocsaji@mediaworks.hu ogosan háborognak a Békéscsabán, Jaminában lakók, hogy vandálok tönkretették az ottani KRESZ-parkot. Az ott élők­nek azért is nagyon fáj a pusztítás, mert ők is sokat tettek azért, hogy megmentsék a játszóteret az enyészettől, nemcsak használták, hanem óvták is. Hihetetlen, hogy valaki attól ér­zi magát erősnek és bátornak, hogy tör-zúz, nekimegy olyan tárgyaknak, fáknak, amelyek sem védekezni, sem visszaütni nem tudnak. Valószínűleg bele sem gondolnak abba, nemcsak a tárgyakban, de a lelkekben is hatalmas pusztítást végeznek. Egyszer-kétszer kijavítják a kárt a környéken lakók, ké­sőbb azonban feladják a próbálkozást. S nemcsak ebben, ha­nem másban is. Ha folyama­ Alapvető norma: ami nem a miénk, azt nem visszük el. tasan ellopják vagy tönkre­teszik a házunk előtt a virá­got, idővel nem díszítjük ve­le a házat. Ha pillanatok alatt lába kél a temetőben hagyott koszorúnak, virágnak, idő­vel fájó szívvel, de lemondunk róla. Igaz, van, amit talán nem érintenek vandál kezek, vagy a szülők nagyon kitartóan pótolják azokat. A Békéscsabán, a Szarvasi úton elgázolt gimnazista kislány sírján mindig ott vannak a kagyló formájú kaspóba ültetett virágok. Em­lékeztetek ez nekem is, másoknak is, hogy vigyázzunk na­gyon a gyermekeinkre. Valójában ugyanennyiből állna vigyázni a játszóterekre, illetve megtanítani a kicsiknek és persze a kamaszoknak, hogy ami nem a miénk, azt nem visszük el. Amiért vala­ki dolgozott, azt nem bántjuk. Heccből, erőfitogtatásból fő­leg nem. Kevesebbe kerül a diétás étkezés BÉKÉSCSABA Közel húsz szá­zalékkal mérsékelték július 1-jétől a diétás étkezés térí­tési díjait Békéscsabán - is­mertette a városi közgyűlés döntését a Fidesz-frakció ne­vében sajtótájékoztatón Bíró Csaba, a gyermekélelmezési intézmény igazgatója. Elmondta, a diétás étkezés esetében több ajánlatot kér­tek be különböző szolgálta­tóktól, és az, hogy a legjobb ajánlat az eddiginél kedve­zőbb volt, azt eredményezte, hogy csökkenthetik a koráb­bi árakat. A diétás étkeztetés egyéb­ként a városban negyven­­ötven gyermeket érint, kö­zülük a legtöbben ingyene­sen vagy fél áron étkeznek, a teljes díjat mindössze pár esetben kell állniuk a szü­lőknek. Bíró Csaba azt is kiemel­te az eseményen, hogy a nor­mál étkezés esetében idén Békéscsabán nem változtat­nak az árakon. L. B. © SYNEXUS Látogasson el hírportálunkra! BEOL.hu HIRDETÉS Y INGYENES­­ SZŰRŐVIZSGÁLATI OV LEHETŐSÉG! ÉRDEKLI MÁJA ÁLLAPOTA? Rendelőinket egy újgenerációs, inno­vatív Ultrahang-készülékkel, FibroScan ® Compact 530-cal bővítettük (hazánkban ebből néhány darab elérhető), mellyel meghatározható a máj elzsírosodásának mértéke. A zsírmáj alapvetően nem érzékelhető, nem fáj, mégis ez az első állapot, ami kezelés nélkül súlyos, olykor végzetes májbetegséggé alakulhat. Most a nem-alkoholos zsírmáj vizsgálatot INGYENBEN felajánljuk mindazon 50 év felettinek, aki: a túlsúllyal küzd és/vagy a cukorbeteg vagy magas a vércukorszintje. Időpontkérés és részletek a 06-1/437-6660-as telefonszámon vagy regisztráció a www.synexusrendelo.hu weboldalon. A Synexus Kft fő profiljaként klinikai vizsgálatokat végez, melyeket minden, rendelőnkbe beérkező pácienssel ismertetünk. 1036 Budapest, Bécsi út 61.­ 4025 Debrecen, Petőfi út 5700 Gyula, Nürnbergi u.1/B.

Next