Békés Megyei Hírlap, 2020. május (24. évfolyam, 102-125. szám)
2020-05-23 / 120. szám
EGY PERCBEN Kezd éledezni a turizmus MAGYARORSZÁG A szállodaszövetség szerint a vidéki szálláshelyeket támogató 150 milliárd forintos pályázati csomag hozadéka, hogy 90 százalékban magyar tulajdonban lévő piaci szegmens erősödhet meg - mondta a Világgazdaságnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. ► 7 Odaadással figyel híveire BÉKÉSCSABA Szigeti Antal római katolikus plébános, kiérdemesült esperes közel három évtizedig szolgálta Újkígyóst. Irányításával a felújított békéscsabai templom társszékesegyházi címet kapott. Őt választották a hét emberének. ► 4 Békés megyei laptörténelem BÉKÉS MEGYE Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. május 23-án, egy szerdai napon indult útjára lapunk jogelődje, a Viharsarok című újság Békés megyében. Cikkünkben az újság történetét elevenítjük fel. ► 5 Két embert gyilkoltak meg BUDAPEST Három embert hallgatott ki a rendőrség gyanúsítottként a pénteki, Budapest belvárosában történt kettős gyilkossággal összefüggésben: egy 18 éves fiatalt több emberen elkövetett emberölés, két társát felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt. ► 9 Jó reggelt ézem a lengedező papírt az egyik csabai parkban, egy stég előtt. Arra hívják fel a figyelmem, ha rálépek a látszólag elkészült építményre, akkor rendőrt hívnak rám. Azon gondolkodom, hogy erre mi szükség? Mindez a vandálokat elriasztja? És vajon milyen hatással van azokra, akik egyszerűen csak élvezni akarják azt, amit elméletileg az ő kikapcsolódásuk érdekében húztak fel? De mindezt félresöpröm, mert kislányomat is érdekli, miért nem megyünk tovább: a „nem lehet” nála nem opció, érdekli annak oka is. Nem tudom, így aztán a közeli pipacsok felé terelem, ahol elfeledkezik arról, hogy előbb még a kuruttyoló békákat akarta megnézni a „tilosból”... B. 0. N Akár már az év végén autók gurulhatnak az M44 új szakaszán VEKIcSCSABA/HUMOKO» Május végére eléri a nyolcvan százalék feletti készültséget az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és Kondoros közötti szakaszának kivitelezése - jelentették be a beruházás tegnapi munkabejárásán. A békéscsabai végpontnál épülő turbókörfogalmat a gyorsforgalmi ágak lezárása mellett várhatóan már júniusban használhatják a közlekedők. A Békéscsaba-Kondoros közötti 17,6 kilométeres szakasz kivitelezése gőzerővel zajlik, a tervezett jövő január 31-i befejezésnek nincs akadálya, sőt akár már az év végén birtokba vehetik az autósok. Képünkön: dr. Kovács József, Herczeg Tamás, Dankó Béla országgyűlési képviselők és Pántya Imre, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója. Fotó: Lehoczky Péter ► A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: BEOL.hu A hosszú hétvégén már üzemelni fognak a szökőkutak Szerelik a csabai csobogókat BÉKÉSCSABA A pünkösdi hosszú hétvégén újra gyönyörködhetnek a vizek játékában a csabaiak - adta hírül Szarvas Péter polgármester. A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokra való tekintettel eddig vártak a békéscsabai szökőkutak beüzemelésével, azonban a vidéki enyhítések bevezetését követően a napokban arra kérte a Városgazdálkodási Kft. vezetőjét, hogy végezzék el a szükséges karbantartási munkálatokat és kezdjék el a városi csobogók működtetését. A karbantartási munkálatokat követi a fertőtlenítés és a próbaüzem. V. E. Reggel 8 órától a közvilágítás bekapcsolásáig, de maximum 21 óráig működnek majd Fotó: I. Gy. Orbán Viktor: sok idős életét sikerült megmenteni MAGYARORSZÁG A koronavírus-veszély nem múlt el, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, az emberek közti védőtávolságot meg kell tartani, és az operatív törzs is folytatja a munkáját - jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, nálunk jobb anyagi helyzeten lévő országokat is messze felülmúltunk a védekezés minőségében és eredményességében. Már nincs zükség a rendkívüli jogendre, mert úgy tűnik, nyáon a járvány nem fordul átömeges fertőzésbe. Nagyonok idős ember életét sikeült megmenteni. A sikeres édekezés kulcsa a fegyelem s az összefogás volt. ► 9 Egyetem lesz a Gál Ferenc Főiskola BÉKÉS MEGYE A nemzeti felsőoktatási törvény módosításáról is döntött napokban az országgyűs. Ennek keretében a képiselők arról is határoztak, hogy a Szeged-csanádi egyházmegye fenntartásában lévő Gál Ferenc Főiskola hamarosan egyetemként működik majd tovább. A döntés Békés megye szempontjából is fontos, hiszen az intézmény Békéscsabán gazdasági, Gyulán egészség- és szociális tudományi, Szarvason pedagógiai kart működtet. P. G. Kinyitnak az óvodák, bölcsődék BÉKÉS MEGYE A koronavírus miatti korlátozások feloldásával a Békés megyei óvodák és bölcsődék is megnyithatják hétfőtől kapuikat a vészhelyzet előtt megszokott rendben. Az intézmények azonban továbbra is csak szigorú óvintézkedések mellett fogadhatják a gyerekeket. A kísérőktől azt kérik, hogy lehetőség szerint ne menjenek be az óvodába a gyermekkel. Amennyiben mégis szükséges, úgy maximum egy hozzátartozó kísérje az óvodást. Az intézkedés célja, hogy a szülők vissza tudjanak menni munkahelyükre. ► 2 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 XX 4 Boldog névnapot W m22 (rtmj % és Ma változóan felhős lesz az ég, este az érkező hi ■ Dezső nevű degfront többfelé okozhat - akár kiadós - esőt. , ■ , . Késő estétől viharossá fokozódhat a szél. ►IB * ■ * OtVSSOinKnSK.