Békés Megyei Hírlap, 2020. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-13 / 162. szám

Boér Gábor a ZTE vezetőedzője A Zalaegerszegi TE élvonalbeli labdarúgócsa­pata vasárnap délután hiva­talos honlapján jelentette be, hogy Boér Gábort nevezte ki vezetőedzőnek, aki az NB I. legfiatalabb szakembere lett. A 37 éves Boér Gábor eddig az NB II.-ben dolgozott, né­hány hete Kazincbarcikán, ahol közös megegyezéssel felbontották a szerződését. A fiatal edző korábban a Bé­késcsaba 1912 Előre tréne­reként bronzérmet nyert a másodosztályban. NSO Vajda érkezett Füzesgyarmatra LABDARÚGÁS A Füzesgyarma­ti SK NB IIl.-as csapata leiga­zolta Putnokról Vajda Roland Rafaelt, akinek a váratlanul külföldre távozó Pataki Lajos Zalánt kell pótolnia. A 21 éves balszélső Kecskeméten nevel­kedett, két évet a Nyíregyháza utánpótlásában játszott, majd 2018 nyarán a felnőttek kö­zött is bemutatkozott Kazinc­barcikán az NB II.-ben. A bal­lábas labdarúgó az NB III.-as Putnokból érkezett. V. L. HIRDETÉS Békéscsaba 2023-ban az U16-os lányokat fogadja Eb-n A következő évben a szlo­vákokkal, három év múl­va pedig a szerbekkel ren­dezünk közösen U16-os leányröplabda-Európa­­bajnokságot. A 2023-as esemény magyarországi há­zigazdája Békéscsaba lesz. Gajdács Pál pal.gajdacs@partner.mediaworks.hu RÖPLABDA Jövőre ünnep­li fennállása 75. évfordulóját a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ), és e szép jubileumot egy nagyobb esemény megren­dezésével szerette volna meg­ünnepelni, ezért is pályázott a Szlovák Röplabda Szövetség­gel közösen a 2021-es U16-os leány-Európa-bajnokság meg­rendezésére, amelyet most si­keresen el is nyert a két szövet­ség. Ugyancsak Magyarország lesz az egyik helyszíne a két évvel későbbi U16-os konti­nensbajnokságnak. Az MRSZ és a szerb szövetség békéscsa­bai és belgrádi helyszínnel ad otthont a korosztály európai küzdelmének. A július 7-én meghozott döntésről Alexander Boricic, az Európai Röplabda Szövet­ség (CEV) elnöke értesítette dr. Kovács Ferencet, a Magyar Röplabda Szövetség elnökét. A sportág nagyhatalmá­nak számító Szerbiával az el­múlt évek során egyre szoro­sabb szakmai kapcsolat ala­kult ki, melynek fontos mér­földköve volt az idén márci­usban aláírt együttműködési megállapodás, melyet dr. Ko­vács Ferenc az MRSZ és Zo­ran Gajics, a Szerb Röplabda Szövetség elnöke látott el kéz­jegyével. Ezt a folyamatot erő­síti tovább a 2023-as U16-os leány-Eb megrendezése. Baran Ádám, a Békéscsabai RSE elnöke óriási megtisztel­tetésnek tartja, hogy Békés­csaba rendezheti ezt a tornát. - A Békéscsabai RSE az el­múlt évtized legeredménye­sebb hazai klubja felnőtt- és utánpótlásszinten is. A ren­dezési jog az elvégzett mun­ka gyümölcse. A városnak és a klubnak is kiemelt célja volt, hogy nemzetközi sportesemé­nyeket hozzunk Békéscsabá­ra, ami 2023-ban meg is va­lósul. A városban adott az inf­rastruktúra, hiszen nemrég épült fel a Békéscsabai Röp­labda Akadémia sportcsarno­ka, valamint ősszel elkészül a Sportok Háza projekt kereté­ben a városi sportcsarnok is, amely minden szempontból alkalmas lesz egy ilyen nagy­szabású esemény megrende­zésére. Békéscsabán nagyon szeretik a röplabdát, így kü­lön öröm, hogy a sportág ré­vén kerül újra a város a nagy nemzetközi sportrendezvé­nyek vérkeringésébe. A rendezési jog elnyerését Ludvig Zsolt, a Magyar Röp­labda Szövetség (MRSZ) főtit­kára így értékelte: - A CEV megbízható partner­ként tekint az MRSZ-re, így a fi­atal röplabdázók első nagy ese­ményével járó felelősséget is bátran bízta ránk. A társrende­zőink szintén rutinos esemény­szervezők, s a velük kialakí­tott baráti kapcsolat biztosítja az események zökkenőmentes lebonyolítását. Sportszervezé­si csapatunk az utóbbi években sokszor bizonyította rátermett­ségét, s a helyszínek is tökéle­tesen megfelelnek egy magas szintű kontinentális bajnokság sikeres megrendezéséhez. További izgalmas hírekért q i­ll.. . látogasson el ide: DEvyL.M­ I *"* . «­ . ............... 1 így ünnepelt a győzelem után a magyar U16-os leányröplabda-válogatott csapat Fotó: MRSZ A BORS TÖBBET AD! IRÁNY A BALATON! JÁTÉKRA FEL! RÉSZLETEK A UKEBALATON.HU OLDALON. likeBaleton.hu «JKEBALATONJATEK HÍREK a hét MINDEN napján, INDEN percében! Elhunyt Tass Olga és Szűcs Lajos HALÁLOZÁS Gyászol a magyar sporttársadalom, hiszen a hétvé­gén elhunyt két olimpiai bajnok. Kilencvenegy éves korában, sú­lyos betegség után elhunyt Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja. A világbajnok tornász négy olimpián hat érmet nyert. Lemhényiné Tass Olga 1929. március 28-án született Pécsett. A tornával 14 évesen ismerke­dett meg, majd 1948-ban a lon­doni olimpián a magyar csapat­tal összetett ezüstérmet szerzett. Az 1952-es helsinki játékokon bronzérmet, az 1956-os olimpi­án, Melbourne-ben három ér­met nyert. Kéziszercsapatban arany-, összetett csapatban ezüst- és lóugrásban egyéni­­ bronzot is szerzett. Tass Olgát a Magyar Olimpiai Bizottság a sa­ját halottjának tekinti. Hetvenhat éves korában el­hunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián arany­érmes labdarúgócsapat tagja. Az egyszeres világválogatott já­tékos haláláról volt klubja, a Fe­rencváros számolt be honlap­ján. Szűcs Lajos Dorogon kezd­te pályafutását, majd az FTC- be igazolt. Később játszott a Bu­dapesti Honvédban és a Vasas Izzóban is. A magyar válogatott­ban 1967 és 1973 között 37 alka­lommal lépett pályára, olimpi­ai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játéko­kon ezüstérmet nyert. Szűcs La­jost a MOB, az MLSZ és az FTC saját halottjának tekinti. MTI Belvon Attila az U15-ösök mestere LABDARÚGÁS Az MLSZ kijelöl­te az egyes korosztályos vá­logatottak szövetségi edző­it. Eszerint az U15-ös korosz­tályban a békéscsabai Belvon Attila látja el a szakmai mun­ka irányítását. Az első nemzetközi mécs­eseket már augusztusban az U19-es együttes játszhat­­ja a tervek szerint, amely pá­ros felkészülési találkozón fogadja Grúzia válogatottját. Az U17-es válogatott pedig a hazai felkészülés után Hor­vátországban vehet részt egy nemzetközi tornán a nyár vé­gén, majd novemberben Lu­xemburgba utazhat az Euró­­pa-bajnoki selejtezőre. A TOVÁBBI MAGYAR KOROSZ­TÁLYOS VÁLOGATOTTAK SZÖVET­SÉGI edzői. U16-os korcsoport: Sándor György. U17-es kcs.: Szélesi Zoltán. U18-as kcs.: Tímár Krisztián. U19-es kcs.: Preisinger Sándor. U21-es vá­logatott: Gera Zoltán. V. L. TOTÓEREDMÉNY 28/2 1. Sheffield Utd.-Chelsea 3-01 2. Brighton-Manchester City 0-52 3. Wolverhampton-Everton 3-01 4. Aston Villa-Crystal Palace 2-01 5. Tottenham-Arsenal 2-11 6. Bourmemouth-Leicester lapzárta után 7. Valladolid-Barcelona 0-12 8. Atl. Madrid-Betis 1-01 9. Levante-Ath. Bilbao 1-2 2 10. Brescia-AS Roma 0-3 2 11. Juventus-Atalanta 2-2 x 12. Fiorentina-Verona lapzárta után 13. Udinese-Sampdoria lapzárta után +1 mérkőzés 14. Napoli-AC Milan lapzárta után

Next