Békés Megyei Hírlap, 2020. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-17 / 166. szám

EGY PERCBEN Nem ismeri a lehetetlent BARCELONA Luis Suárez, a Barcelona 33 esztendős uruguayi csatárklasszi­sa a Mundo Deportivónak és a Sport­nak adott interjúban bevallotta, nem hitte volna, hogy valaha megelőzi Kubala Lászlót. ► 15 Kezdhetnek az iskolaőrök BÉKÉS MEGYE Tizenhét Békés me­gyei általános és középiskolában lesznek iskolaőrök szeptembertől - derült ki a kormány honlapján frissen közzétett listából. Az álta­lános iskolák között van egy békés­csabai, két orosházi, egy békési, a sarkadi, a körösladányi, valamint a dévaványai. ► 3 Megmarad a kedvezmény BÉKÉSCSABA A napokban egy bé­késcsabai olvasónk jelezte, hogy a fővárosba utazott, menetjegyét pedig elővételben vásárolta meg, majd meglepődve, de örömmel nyugtázta, hogy bár az utazási kedvezménye lejárt, mégis igény­be vehette azt. ► 4 Brutálisan megkínozták BUDAPEST A Fővárosi Törvényszék 30 napra letartóztatta azt a négy férfit, akiket a nyomozók a többi kö­zött felfegyverkezve elkövetett em­berrablásért fogtak el. Az elmúlt év­tizedek legbrutálisabb emberrablá­­si ügyének hátterében egy Ford Mustang eltűnése állhat. ► 10 Jó reggelt!­ sőben gilisztákat, csigákat, napsütésben madarakat, macskákat lesünk oviba me­net a kislányommal. A cicák közül a kis vörös volt a kedvencünk, ame­lyik mindig a sikátorban pihent, már kora reggel szívta be a nap sugarait. Mostanság egy szürke szerzetet fi­gyelünk nap mint nap. Általában be­csukott szemmel pihen, szürkés bun­dája kopott, semmi kétség, a „cica régi”. A fején egykori csaták sebeit viseli, sokszor tűnik szomorkásnak. Kislányom kitalálta, dobjunk neki minden reggel gyógypuszikat, attól majd megvigasztalódik. Bízik ben­ne, hogy a kis légi küldemény ezeket az életen át gyűjtött sebeket is képes begyógyítani. N. Sz. E Békésben járt Gyopáros Alpár kormánybiztos A falvakat fejlesztik További izgalmas hírekért látogasson el ide: BEOL.hu BÉKÉS MEGYE Országjáró körútja során csütörtökön a megyébe, Tarhosra, illetve Csabacsűdre érkezett Gyopáros Alpár. A mo­dern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu Program beruházásait tekintette meg, illetve országgyűlé­si képviselőkkel és polgármesterekkel egyeztetett. A kormány­­biztos (képünkön jobbról) Kovács József országgyűlési képviselő (középen) és Kürti Sándor polgármester (balról) társaságában a tarhosi kastélyparkban is járt. Fotó: Lehoczky Péter ► 3 Ha kell, felveszik a védőmaszkokat BÉKÉS MEGYE Május óta az üzletekben, tömegközleke­dési eszközökön kötelező vé­dőmaszkot viselni. Az Egész­ségügyi Világszervezet állás­pontja szerint a szabad leve­gőn az egészséges emberek­nek nem kell eltakarniuk szá­jukat, orrukat. Utóbbi csak azoknak javasolt, akiknek légúti tünetei vannak. Utána­jártunk, a járvány mérséklő­dése után mennyire marad­tak szabálykövetők és men­­nyire tartják fontosnak a vé­dőeszközt Békésben. ► 4 A stroke-osok új reménysége MAGYARORSZÁG Hamarosan megkezdődnek a klinikai próbák egy magyar fejlesz­tésű hatóanyaggal, amely a stroke és más idegrendszeri betegségek után fellépő tar­tós izomgörcsök kezelésére alkalmas. A hatóanyagot az ELTE-n fejlesztették ki, és nemzetközi szabadalom vé­di. Ritkán fordul elő, hogy Magyarországon az alapku­tatástól a klinikai próbákig, azaz az embereken való ki­próbálásig eljut egy gyógy­szerjelölt. ► 7 Értékes nyereményekkel díjazzuk fotóját, történetét Legyen Öné a hónap fogása! BÉKÉS MEGYE Ma induló ver­senyünkön a megye horgá­szaitól várunk fotókat, sztori­kat - nyereményekért. Bármennyire is magányos és csendes sport a horgászat, a nagy fogásokat megosz­tani, a jó pecás sztoriknak hangot adni az egyik legjobb közösségi időtöltés. A Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu legújabb játékában éppen ezért arra hívjuk a Békés megyei sporttársakat, hogy mutassák meg olvasóinknak büszkeségeiket, és írják meg legjobb történeteiket. Mindezt természetesen nem tét nélkül: olvasóink sza­vazatai alapján ugyanis jú­liustól októberig havonta ju­talmazzuk a hónap fogásait. A három legnépszerűbb ké­pért minden hónapban 5 ezer forint értékű etetőanyag-aján­dékcsomag jár a Tímár Mix jó­voltából. Novemberben pedig az év fogása címért megren­dezzük a négy megelőző hó­nap dobogósainak versenyét. A legjobb sztorikat és me­­sélőiket külön is bemutatjuk a Hírlapban rendszeresen, elsőként ma megjelenő hor­gászoldalon. Tehát irány a beol.hu/ahonapfogasa oldal, ahol várjuk a képeket, a szö­veges beszámolókat. ► 6 Májer Éva orosházi horgász júniusban küzdött meg 19,3 kilós harcsájával. Hasonló nagy fogásokat várunk Fotó: Pelle Zsolt Emberölés: súlyosan bántalmazta édesanyját CSORVÁS Életét vesztette egy nő, akit a gyanú szerint fia bántalmazott. A 42 éves férfi feladta magát, a bűncselek­ményről személyesen tett bejelentést a rendőrségen. Az Orosházi Rendőrka­pitányságon csütörtökön 14 óra 20 perckor szemé­lyesen tett bejelentést egy férfi arról, hogy csorvási otthonukban bántalmazta 61 esztendős édesanyját, és a nő életét vesztette. A Bé­kés Megyei Rendőr-főkapi­tányság emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt azonnali nyomozást rendelt el. A helyszíni szemle és a 42 éves férfi elszámoltatá­sa folyamatban van - tájé­koztatták lapunkat az eset részleteiről a rendőrség saj­tóügyeletén. MW Kormányinfó: elnapolták az ünneplést MAGYARORSZÁG A járvány­ügyi védekezés miatt elma­radnak az augusztus 20-i ünnepségek, beleértve a tű­zijátékot és a légi parádét is, az egyetlen kivétel a tiszt­avatás lesz - jelentette be a tegnapi kormányinfón a Mi­niszterelnökséget vezető mi­niszter. Gulyás Gergely in­doklásként azt mondta, a fertőzés veszélyét leginkább az ilyen tömegrendezvények hordozzák magukban. Öt­száz fősnél népesebb zenés­táncos rendezvényeket sem lehet tartani - közölte. Hozzátette: a kabinet ké­szen áll arra, hogy támoga­tást nyújtson a magyar zene­ipar szereplőinek. ► 9 Zúzapörkölt okozott mérgezést GYULA Huszonhatan fertőződ­tek meg szalmonellával, töb­ben kórházba kerültek, egy beteg elhunyt négy évvel ez­előtt egy vendéglátóhely me­nüként készített zúzapörkölt­­jétől, illetve annak köretétől. Az ügyészség társtettes­ként elkövetett, halálos tö­megszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elköve­tett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja az üzemel­tető kft. ügyvezetőjét és az ét­termet irányító férfit. ► 2 SZE­R­K­ESZT­ŐS­ÉG: E-mail: szerkesztoseg@bmhi­rlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP 21 23 % % Ma eleinte erősen felhős lesz az ég, szórványosan várható eső. Az északnyugati szél sokfelé lesz élénk. Vasárnapig marad a hűvös idő. ► 13 Ideg névnapot Elek és Endre nevű­­ olvasóinknak!

Next