Békés Megyei Hírlap, 2020. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-15 / 191. szám

2020. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT KITEKINTŐ : Mindenki számára ismert a napsütés káros UV-sugár­­zása,azonban legtöbben először bőrünk védelmére gondolunk. Keveseknek jut eszébe, hogy látását is óv­nia kellene, hiszen a sze­münk világát is veszélyezte­ti a sugárzás. A Magyar Lát­­szerész Szövetség kampán­­nyal igyekszik felhívni a fi­gyelmet a szem védelmének fontosságára. Vágvölgyi Nóra nora:vagvolgyi@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA A szövetség szak­emberei szerint a szemüve­get és kontaktlencsét viselők nagy része nem tudja, hogy az általa használt látásjaví­tó eszköz megvédi-e a szemét az UV káros, rövidtávú vagy akár maradandó károsodást okozó hatásaitól. A látszeré­­szek által elindított UV Extra kampány célja, hogy a kezde­ményezéshez csatlakozó opti­kákban a szakértők bevizs­gálják a napszemüvegeket, és megállapítsák, hogy megfele­lő védelmet nyújt-e viselőjé­nek. Ezenfelül további szak­mai tanácsokat adnak az ér­deklődőknek annak érdeké­ben, hogy a látásuk biztonság­ban legyen.­­ Nagyon kevesen használ­nak napszemüveget, pedig ahogyan a bőrünket óvjuk a nap káros hatásaitól, úgy a látásunkat is folyamatosan védenünk kell kültéren a ká­ros UV-sugárzástól, beltéren pedig a nagy energiájú kék fénytől. Vizsgáltassuk meg és hordjuk napszemüvegünket. Ugyanakkor az is nagyon fon­tos, hogy a gyerekek védelmé­ről is gondoskodjunk, hiszen általában ők vannak a legtöb­bet a digitális eszközök kö­zelében. A mai iskolások, de még az ovisok is sokkal több időt töltenek a szemet terhelő tevékenységekkel - tévézés­sel, számítógépes játékokkal - mint azok, akik 20-30 évvel ezelőtt születtek - hívta fel a figyelmet Tuska János József optometrista, kontaktológus és látszerész. A szakember kiemelte, a kék fény 380-440 nanométer közötti tartománya káros a lá­tásunkra, amely hosszú távon maradandó látásromlást okoz­hat. De arról sem szabad meg­feledkeznünk, hogy szemün­ket harmincszor annyi kék fény éri egy átlagos borús na­pon a szabadban eltöltött egy óra alatt, mint amikor ugyan­ennyi ideig a monitor előtt va­gyunk.­­ Viszont gondoljunk bele, mennyi időt töltenek a gye­rekek számítógépezéssel, és hogy mi milyen sok digitális eszközt használunk nap mint nap, akár munkához, akár szó­rakozáshoz. A fiatalabb gene­rációk már évtizedeket fog­nak a képernyő előtt tölteni, az egész életüket be fogja há­lózni a digitalizáció, így ha most nem figyelünk a csalá­dunk és saját szemünk egész­ségére, később komoly problé­máink lehetnek a látásunkkal. Mindez egy kék fényt szűrő szemüveggel, valamint egy UV 420-as szűrővel ellátott nap­szemüveg rendszeres hasz­nálatával jól kiküszöbölhető. De nem ez az egyetlen megol­dás, a legtöbb okostelefon kép­ernyője éjszakai módban au­tomatikusan sárgás színre vált, valamint számtalan app­likáció is segít nekünk abban, hogy azokban az órákban, amikor szervezetünknek már nincs szüksége kék fényre, ne is kapjunk belőle túl sokat. Egyébként az éjszakai mód is pihentetőbb a szemnek, kevés­bé fáradunk el tőle, tehát érde­mes minél gyakrabban hasz­nálni ezt a módszert - osztot­ta meg velünk a optometrista. A szakember szerint a nap­szemüveg a százszázalékos UV-szűrés mellett jó, ha po­larizált is, így mint mondja, a szemüvegünk a megcsilla­nó, vakító, például vizes útfe­lületről, személyautó szélvé­dőjéről, tükrös felületről vis­­­szaverődő fényeket is kiszű­ri. Ez a tulajdonság vezetésnél nagy hasznukra lehet a sofő­röknek, akiknek így nehezeb­ben fárad el a szemük a volán mögött. - Illetve a horgászok is előszeretettel alkalmazzák a polarizált lencséket, hiszen könnyebben megláthatják ve­le a közel úszó halakat a vis­­­szatükröződő vízfelszín alatt - tette hozzá Tuska János József. A szemünk világára is veszélyt jelenthet a káros UV-sugárzás Tuska János József szerint a jó napszemüveg polarizált is az UV-szűrés mellett Fotó: Bencsik Ádám PROGRAM MOZI BÉKÉSCSABA, CENTER MOZI 17.00-kor: Álomépítők (szinkro­nizált, animáció, dráma, kaland, vígjáték) * 17.15-kor: Nyomorul­tak (feliratos, dráma, thriller, kri­mi) * 17.30-kor: Pont az a dal (szinkronizált, dráma, romanti­kus, zene) * 18.00-kor: Made in Italy (szinkronizált, dráma, vígjá­évforduló (szinkronizált, akció, kaland, sci-fi, thriller) * 19.30- kor: Pesti balhé (akció, vígjáték) * 19.45-kor: Staten Island ki­rálya (szinkronizált, dráma, víg­játék) * 20.00-kor: #kövessbe (szinkronizált, horror, thriller). SZÍNHÁZ BÉKÉSCSABA JÓKAI SZÍNHÁZ Augusztus 15., szombat: 19.00- kor: Wass Al­bert-Kiss József: Ti­zenhárom almafa - Tizenhárom almafa 34 - Sík Ferenc Kama­raszínház GYULAI VÁRSZÍNHÁZ Augusztus 15., szombat: 20.30-kor: Márai Sándor: A kassai pol­gárok - főpróba - várszínpad Augusztus 16., vasárnap: 17.00- kor: én fáradt vagyok Euró­pától” - Márai-est - A Szatmár­németi Északi Színház Harag György Társulatának előadása - kamaraterem Augusztus 16., vasárnap: 20.30- kor: Márai Sándor: A kassai pol­gárok - A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös bemuta­tója - várszínpad SZARVASI VÍZI SZÍNHÁZ Augusztus 15., szombat: 20.30- kor: Kulcsár Lajos: Love.hu Augusztus 16., vasárnap: 20.30- kor: TrianonlOO. Ismerős Arcok GYÓGYSZERTÁRI KÉSZENLÉT, ÜGYELET Augusztus 15., szombat: TÓT­KOMLÓS, Fagyöngy Gyógyszer­­tár (Széchenyi u. 10., 462- 202). Augusztus 15-16., szombat-vasárnap: BÉKÉSCSABA, Iste­ni Gondviselés Gyógy­szertára (Deák F. u. 5., 549-270), GYOMAEND­­RŐD, Diadem Gyógyszertár (Fő u. 210., 386-220), GYULA, Kál­vin Gyógyszertár (Kálvin u. 32., 560-510), OROSHÁZA, Aranyves­­­sző Patika (Kiss Ernő u. 8., 417- 722), SARKAD, Sétány Gyógy­szertár (Béke sétány 4., 270-407), SZARVAS, Gyógyszertár (Szabad­ság út 23., 313-543). Au­gusztus 16., vasárnap: BÉKÉS, Levendula Patika (Csabai u. 15., 411-134), MEZŐ­­BERÉNY, Kristály Gyógyszertár (Fő u. 2., 424-040) Mitől jó egy napszemüveg? Szabadi Zsolt, a Magyar Lát­szerész Szövetség elnöke sze­rint az első és legfontosabb, amit a napszemüvegünk­nek tudnia kell, hogy száz­­százalékos UV-védelmet biz­tosítson. Ebben nincs komp­romisszum. A második, hogy legyen torzításmentes, hi­szen így lehet benne bizton­ságosan közlekedni, mozog­ni, akár sportolni. A harmadik pedig, hogy a mérete legyen olyan, hogy a szem környékét is óvja. Nem kell túl nagynak lennie, de a túl kicsi lencsék mellett esélyt adunk a káros sugárzásnak. Érdekeset látott, hallott? Tárcsázzon: 06-80/922-016 Fotóját, olvasói levelét várjuk! GYULA Gyöngyösi Károly fes­tőművész kiállításának meg­nyitóját tartották csütörtökön a kórház Pándy galériájában, az Ausztráliai és Békési Polgá­rok Egyesülete szervezésében. A gyulai születésű, jelenleg Békésen élő alkotó 28 festmé­nyét hozta el a tárlatra, melyek közül az egyik árát, tavalyhoz hasonlóan, idén is a központi kórház gyermekgyógyászati fejlesztésére ajánlja fel. A kép az Őszi izzás címet kapta, és az egyesület által életre hí­vott, őszi Ausztrál Bálon lesz Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Békés Megyei Hírlap, 5601 Békéscsaba, Pf. 111 Telefon: 66/527-200 Díjmentesen hívható szám hétköznap 8-12 óráig: 06-80/922-016 E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu Hírügyeletes: Busi Ottó ték­ * 18.45-kor: Eredet 10 évesKözel ezer vásznat festett meg Gyöngyösi Károly pedagó­­guscsaládban nőtt fel, és már gyermekkora óta ügyesen raj­zolt, festett, de ecsetet csupán 2002-ben ragadott újra. Az el­múlt tizennyolc évben több száz színes munkája készült el, melyek közül mindig szí­vesen ajánl fel egyet jótékony célra. Dr. Becsei László főigaz­gató főorvos elmondta, az in­tézmény örömmel ad otthont a kiállításnak, és nagy meg­tiszteltetés számukra, hogy ezúttal is gyarapodhat gyer­mekosztályuk az árverésen befolyt összegből. V. E. majd árverése. Gyöngyösi Károly az Őszi izzás című festménnyel A szerző felvétele ORVOSI ÜGYELET BÉKÉS, Kossuth u. 16., tel.: 414- 514 * BÉKÉSCSABA, Gyulai út 18., sürgősségi betegellátó osztály, tel.: 555-140; felnőttügyelet, tel.: 555- 424; gyermekügyelet, tel.: 555- 362 * GYULA, Egészségügyi Alap­ellátási Intézmény, Béke­sgt. 39., tel.: 463-004 * OROSHÁZA, Könd utca 59., tel.: 411-200 * SZARVAS, Vasút u. 46-48., tel.: 400-502 * SZEGHALOM, Ady E. u. 1/B, tel.: 06-70/370-3104 Látogasson el hírportálunkra! BEOL.hu 7.TV Augusztus 15., szombat: 7.00 Hí­rek 7.10 Aktuális 7.30 Generáci­ónk 8.00 Híradó 8.20 Aktuális 8.40 Sztárportré 9.10 Zöld­ 9.40 Aktuális 10.00 Híradó 10.20 Ha­zai pálya 10.50 Szomszéd vár 11.20 Képújság 17.00 Hírek 17.10 Aktuális 17.30 Forgószín­pad 18.00 Hírek 18.10 Hosszab­bítás 18.30 Kikötő 19.00 Híradó 19.20 Praktikák 20.00 Híradó 20.20 Művészbejáró 21.00 Kor­tanúk - A csillagok útján 22.25 Rozmaring 22.50 Híradó 23.10 Művészbejáró 23.40 Szarvasi hír­adó 0.00 Képújság Augusztus 16., vasárnap: 7.00 Hí­rek 7.10 Aktuális 7.30 Kezdőkör 8.00 Híradó 8.20 Aktuális 8.40 BRSE TV 9.10 Praktikák 9.40 Ak­tuális 10.00 Híradó 10.20 Gene­rációnk 10.50 Kikötő 11.30 Kép­újság 16.00 Szép magyar énekek 17.00 Hírek 17.10 Aktuális 17.30 Hosszabbítás 18.00 Hírek 18.10 Zöld­ 18.30 Epi-Tech 19.00 Hír­adó 19.20 Sztárportré 20.00 Hír­adó 20.20 BRSE TV 21.00 Het­venhét 22.25 Közösségi ma­gány 22.50 Híradó 23.10 Sztár­portré 23.40 Egy nap a vi­lág IV/1.­0.00 Képújság

Next