Békés Megyei Hírlap, 2020. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-17 / 192. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Plexifalakat vesz a városi könyvtár OROSHÁZA A koronavírus-járvány terjedési kockázatának csökkentésére szolgáló eszközök beszerzésére kiírt pályázaton nyert a Justh Zsigmond Városi Könyvtár 189 ezer forintot. A megnyert összegből plexifalakat helyeznek el azokon a munkaállomásokon, ahol közvetlenül érintkezhetnek a könyvtárosok és a könyvtárhasználók. Vásárolnak egy ózongenerátort, mellyel szükség esetén a kölcsönzésből visszahozott könyveket lehet majd fertőtleníteni. Cs. I. Kényelmesebbé válik a parkolás A Csaló közi parkoló teljes mértékű felújítása mellett döntött a szarvasi képviselő-testület július 31-én - derült ki Babák Mihály polgármester tájékoztatójából. Az aszfaltozási munkálatokat több mint négy és fél millió forintból végzik el, legkésőbb december 31-ig. A városvezető elárulta, a forrás részben a parkolómegváltásokra beérkezett összeg, a további, közel három és fél millió forint pedig a fejlesztési tartalék keretben áll rendelkezésre. V. E. Lecserélnék a helyi kisbuszt ÚJSZALONTA - Új kisbusz beszerzésére, a tanya- és falugondnoki szolgálat fejlesztésére ad be pályázatot az önkormányzat a Magyar Falu Program keretében - ismertette Jova Tibor polgármester. Elmondta, a mostani jármű 16 éves és rengeteg kilométert futott, ezért megérett a cserére. L. B. Szeptemberben lomtalanítanak A lakosság már várja a lomtalanítást. Az előzetesen megadott időpontok körzetenként: szeptember 14., 16., 17., 18. A társaság, mint közszolgáltató, a lomtalanítás alkalmával a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat gyűjti össze, szállítja el. A Dareh Zrt. tájékoztatása szerint a hatósági házi karantén alatt álló ingatlanoktól nem szállítják el a lomhulladékot. Kérik, ne is helyezzék ki ott. Cs. I. Kiscsákói találkozóra készülnek szeptemberben Értékeket mentenek Megpezsdült az élet az utóbbi években a kiscsákói kastély körül. A műemléki ingatlanért aggódók gyakran ellátogatnak a Csipkerózsikaálmából ébredező helyszínre. Mi is ezt tettük a hétvégén, mert hírét vettük, hogy az állagmegóvást végző Füzes Miklós és a kiscsákói elszármazottak találkozóját szervező házaspár, Nagy Lajos és felesége már nagyon várja a szeptembert. A pécsi makettkészítő, Szűcs Pál érkezése is izgalomban tartja őket. Csete Ilona Ilona.csete@mediaworks.hu NAGYSZÉNÁS A kastély német tulajdonosának a halála után az örökösök két éve látogattak Nagyszénásra, illetve Kiscsákóra. Szétnéztek a romos, egykor szebb napokat látott Geist-kastélyban. Egyeztettek a legégetőbb állagmegóvó munkákról a szomszédban élő ács- és kőművessel, Füzes Miklóssal. Tavaly egy hideg, szeles téli napon találkoztunk a kastélyban egy pécsi nyugdíjassal. Szűcs Pál azért látogatott el ide, hogy szemrevételezzen minden apró részletet és megépíthesse gyufaszálakból a kiscsákóiak kastélyát. A tavalyi elszármazottak találkozóján hirdettek gyufagyűjtési akciót is, 18 kiló alapanyagot szállítottak el a makettkészítőhöz, aki néhány hónap alatt gyufák ezreiből megépítette a kiscsákóiak annyira szeretett, féltett kastélyát is. Az ügyes kezű nyugdíjasnak hamarosan helyben is meg lehet csodálni a kastély kollekcióját. Az idei találkozón az ő munkáiból nyílik kiállítás a nagyszénási kulturális központban. Mindezeket a helyszínen, a vadregényes kastély bejáratánál tudtuk meg a szervezőktől, akik egyeztetés céljából éppen ott tartották megbeszélésüket. Emlék a kiscsákói tanyavilágnak néven hat esztendeje elindítottuk a közösségi oldalunkat. Ismerősöket felkeresve gyűjtöttük a régi fényképeket, majd interneten érkeztek hozzánk féltve őrzött kincsek, dokumentumok s kaptunk nagyon sok anyagot. Ez a folyamat máig tart. Jelenleg több mint ezer korabeli fénykép van az oldalon, 800-900 követőnk figyeli ténykedésünket - sorolták Nagyék, akik fáradhatatlanul szervezik a szeptemberi összejövetelüket. - Volt már négy sikeres találkozó, ahol fényképeinkből összeraktunk kiállítási anyagot. Ezeken az alkalmakon több mint kétszázan jelentek meg 27 településről hazatérve. Nagyon sok megható pillanatban volt részünk - folytatták élményeik sorát. Számukra külön öröm, hogy a Kiscsákóhoz kötődőkkel tartanak a fiatalok, az unokák is. Közben avattak emlékművet az iskolájuk tiszteletére; megjelent egy szép könyv 120 színes fotóval Kiscsákói emlékek címmel; megtalálták a népház dűlői iskola egykori kisharangját; szerepeltek a Kossuth rádióban. Az idei, V. találkozójuk is bővelkedik meglepetésekben. - Az interneten ismerkedtünk meg Szűcs Pállal, aki meglátta a kastélyt romos állapotában, a szintén kiscsákói kötődésű Leszenyiczki Pál által készített drónvideón. Ekkor elhatározta, a 10. makettje ez lesz, a Békés megyében álló kastély. Nyolc hónap alatt el is készítette, a látvány lenyűgöző. Erről majd azok is meggyőződhetnek, akik eljönnek a szeptemberi találkozónkra - tette hozzá lelkesen a házaspár, invitálva mindenkit a páratlan alkalomra. És természetesen a kastélylátogatás se maradhat ki a programból. Füzes Miklós addig is nap mint nap sokat dolgozik a műemléki épület megmentéséért. Füzes Miklós és Nagy Lajosék a kastélylátogatásról egyeztettek a helyszínen A szerző felvétele Kastélyépítő érkezik Nagyszénásra Szűcs Pál kastélyépítő 11 makettje jelenleg Balatonedericsen látható. Nagyon sok helyen rácsodálkoztak már tehetségére, kitartó gyufaszálas szorgalmára, ám a Tiszántúlra még nem jutott el egyetlen alkotása sem. A kiscsákóiak idei találkozóján mindezt pótolják. Remekműveit, a magyar kastélyépítészet legszebb emlékeinek kicsinyített hű másait három napon át láthatják a nagyszénási kulturális központban és a készítővel, a nyugdíjas rendőr alezredessel is találkozhatnak a helyszínen. Szűcs Pál egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, az utóbbi időben már csak régi, romos kastélyokat épít meg, hogy legalább ebben a formában fennmaradjanak az utókornak. Jelenleg a sárvári várkastélyt készíti. A kiscsákói makett pedig megmérettetik az idei, békéscsabai nemzetközi makettkiállítás és -versenyen is. 2020. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ Konferencián egyeztettek a női vezetők szerepéről SZANAZUG Kulcsfogalom a közösség elnevezéssel bentlakásos műhelyt rendeztek a megyei civil szervezetek, informális közösségek tagjainak pénteken és szombaton a szanazugi Fater Motelben. A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének szervezésében, a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány és a Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ együttműködésével megrendezett esemény fő irányvonalát A női vezetők szerepe a közösségekben című konferencia adta. Mint kiderült, a statisztikai, szociológiai felmérések, valamint a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy a közösségek, civil szervezetek vezetőinek körében nagyobb számban találni nőket, mint férfiakat. A rendezvényen ennek okait is boncolgatták, feltéve többek közt azt a kérdést, hogy vajon mennyire határozzák meg mindezt a család- és gyermekközösségi élmények. A konferencia résztvevői foglalkoztak még a társadalmi felelősségvállalással és a civil szervezeteket érintő aktualitásokkal is. B. 0. Újszülöttek kaphatnak támogatást TÓTKOMLÓS Az idei költségvetésben 4 millió forintot különített el a képviselő-testület újszülött-támogatás címén. A lakosságszám fogyása arra készteti az önkormányzatokat, tegyenek meg mindent, hogy ezt a tendenciát megállítsák. A komlósiak a fiatalokra, a gyermeket vállaló családokra gondolnak, amikor a 2020 januárjától megszülető babák után egyszeri, 100 ezer forintos támogatást nyújtanak. A rendelet megalkotása óta a komlósi lakóhellyel rendelkező családok (több mint húsz) élnek a támogatás igénylési lehetőségével. Megtudtuk, a tanévkezdés megkönnyítése érdekében minden első osztályos kisdiáknak meglepetéscsomagot állítanak össze, amibe 5 ezer forint értékű írószerutalvány is kerül. Cs. I. A nyári elfoglaltság változatos programokkal szórakoztatta a táncos lábú Békés megyei ifjakat Néptánctábor várta a gyerekeket Szanazugban SZANAZUG Hétpróbás néptánctábort tartottak a szanazugi ifjúsági táborban, mely szombaton ért véget. A kétszer egyhetes bentlakásos esemény alatt a gyerekeket számos, a magyar népi kultúrához, népi hagyományőrzéshez kötődő program várta. Az első turnusban a kisebbek, míg a másodikban a nagyobbak számára nyitotta meg kapuit a tábor. Az elfoglaltságok közt néptánc- és népdaltanulás, kézműves-foglalkozás, de népi játékok és vetélkedők is voltak. A tábort ifjabb Mlinár Pál találta ki és hozta létre, melyet ebben az esztendőben immár tizenkettedik alkalommal rendeztünk meg. Idén a kicsik és a nagyok is több mint negyvenen voltak, így összesen közel százan találtak itt elfoglaltságot. A kisebbek napja alapvetően a táncból és a kézműves-foglalkozásokból állt, de ez utóbbi a nagyobbaknál is a programok része volt, ők például nemezettek. Délelőtt és délután tánc, az ifjúsági táborban viszont szabadfoglalkozás várta a gyerekeket, azért, hogy közben a közösségi élet se szenvedjen csorbát. Esténként pedig változatos, táborszintű programokkal készültünk. Egyik éjszaka egy számháborúval leptük meg a gyerekeket, és jó volt látni, hogy a mai digitális generáció mennyire élvezte ezt a kézzelfogható, analóg játékot - részletezte Vaszkó János táborvezető, a Hétpróbás Néptánciskola igazgatója. A heti turnusokat a szokásoknak megfelelően egy műsorral zárták: a tanultakból a tánctanárok egy koreográfiát állítottak össze, amit aztán a gyerekek előadtak a szülőknek. A kicsik idén moldvai táncokat tanultak, a nagyok pedig bonchidai táncot adtak elő a záróeseményen. B. 0. Délutánonként közösen ropták a táncot a gyerekek Fotó: BMH Utánpótlást nevelnek A Hétpróbás Néptánciskola két évtizede alakult a Békéscsabai Balassi Táncegyüttes utánpótlását biztosító művészeti iskolaként, ahol a néptánc iránt érdeklődő fiatalokat idén is szeptembertől várják. Az intézmény szervezetileg fogja össze az utánpótlást biztosító együtteseket, ezzel egyben iskolán belül perspektívát mutatva. Kihelyezett tagozataival immár jelen van valamennyi békéscsabai általános iskolában.