Békés Megyei Hírlap, 2021. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
2021-02-06 / 31. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2021. FEBRUÁR 6., SZOMBAT Down-szindrómás és egészséges gyermeket nevel egyedül Simkovicz Zsolt Az ország erős apukája lett Egy Down-szindrómás és egy egészséges gyermeket nevel egyedül az a csabacsűdi férfi, akit az Univer Cégcsoport által szervezett Az ország erős apukája című pályázat győztesévé választottak nemrég. Simkovicz Zsolttal családja történetéről beszélgettünk. Vásári Erzsébet erzsebet.vasari@mediaworks.hu - Ki és miért terjesztette fel önt Az Ország Erős Apukája címre, és hogyan fogadta mindezt? - Szegeden töltött éveim alatt találkoztam Mák Dóri divatbemutatóján (ahol Down-szindrómás modellek léptek fel) egy helyi családdal, akik elvesztették beteg gyermeküket. Később felvettük egymással a kapcsolatot, és két éve karácsonykor közösen adományoztunk a szegedi gyermekklinikának. Csabacsűd környékbeli támogatókkal szálltam be az akcióba, több tucat táblás csokoládét adtunk át osztályonként, illetve Szarvasról vittem ötven kilogrammnyi szaloncukor-felajánlást. Szintén az ő közbenjárásukkal lakhatóvá tettük segítőimmel egy kecskeméti daganatos gyermeket nevelő család házát, amihez az alapanyagot egy szarvasi vállalkozó ajánlotta fel. A jótékonykodás hozott tehát össze minket szegedi barátaimmal, akik pályáztak engem Az Ország Erős Apukája címre. Utóbbiról nem gondoltam, hogy elnyerem, de nagy örömmel fogadtam. Egyfajta visszaigazolásként fogom fel arról, hogy jó úton haladok a gyereknevelésben. - Honnan ered a segíteni akarás? - Mivel a lányom, Kitti Down-szindrómás és cukorbeteg, így korábban többször szorultunk mi is segítségre, például útmutatásban és a kórházban töltött hetei alatt a közelben való lakhatás miatt. Ekkor a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen jó érzés az, amikor az ember mellé állnak a bajban, amit én is szívesen megteszek másokért. - Hogyan alakult az életük? - Kitti és Viktor édesanyjával 2007-ben kezdtünk válni, ami évekig elhúzódott. Mivel kiskorukban én voltam velük gyesen, és a legtöbb idejüket életükben velem töltötték, ragaszkodtam hozzájuk. Először a volt páromnak ítélték a gyerekeket, akik többször eljöttek hozzám a láthatáson kívül is. Több mint három éve egy vasárnapi napon pedig úgy döntött az anyjuk, hogy átadja Kitti felügyeleti jogát nekem, akiért még aznap éjjel elindultam munka után. Ezután a fiamért is elkezdtem harcolni. Ő hetedikes korában azt nyilatkozta a bíróságon, hogy velem akar élni, így az ő felügyeleti jogát is megkaptam. - Miként telnek mindennapjaik? - Kitti a Down-szindróma és a cukorbetegség miatt is több figyelmet igényel, mint egy egészséges gyermek, ezen túl most az online oktatás is megnehezíti a dolgunkat. Egyébként egy gyulai bentlakásos speciális intézményben tanul, ahol segítik őt a mindennapokban és egyéni képességei szerint fejlesztik. Eleinte nehéz volt megszokni a távolságot, de tudom, hogy ott jó kezekben van, és fejlődése is látványos. Viktor rendészeti iskolába jár Békéscsabára, rendőr szeretne lenni, amiben segítem, ahogy tudom. Hétköznapokon vállalkozó szobafestőként dolgozom, hétvégén pedig igyekszem minél többet velük és a zalaegerszegi párommal lenni. A gyermekeim mondhatni össze vannak nőve, nagyon jó a kapcsolatuk, és a párom gyerekeivel is jól kijönnek. - Visszatérve a múltra, miként fogadta, amikor értesült Kitti Down-szindrómájáról? - A lányom oxigénhiánnyal született Orosházán, ezért gyermekmentővel átvitték Szegedre. Ott közölték velem, hogy Down-szindrómás, ami szinte sokkolt engem. A tájékoztatással együtt egy kérdést is intéztek felém a kórházban, ami arról szólt, hogy egy papír aláírásával még az újszülött meglátogatása előtt lemondhatok róla. Ezeket a perceket sosem fogom elfelejteni. Épp ekkor dolgoztam egy olyan budapesti intézmény felújításán, ahol sérült gyerekek is voltak, így volt némi rálátásom a dologra. A válaszom az orvosoknak természetesen az volt, hogy én mindenképp felnevelem őt. Egy hónapig volt még kórházban, azután hazaköltöztünk Csabacsűdre. Szarvason azonban nem volt lehetőség a fejlesztésére, ezért 2002-ben Szegedre települtünk át, hogy speciális bölcsődébe és óvodába járhasson, később Viktort is integrált óvodába írattuk. A válás után visszaköltöztünk Csabacsűdre szüleimhez, ahonnan évekig Békéscsabára hordtam nap mint nap iskolába, anyukámék pedig máig sokat segítenek nekünk. Ennyi év tapasztalatai után pedig, amikor Kitti már 19 éves, azt mondom, hogy egy percet sem cserélnék el semmire, amit vele tölthetek, hiszen sok egészséges ember tanulhatna tőle arról a szeretetről és nyugalomról, amit ő folyamatosan közvetít. További izgalmas hírekért látogasson el ide: BEOL.hu Simkovicz Zsolt egy percet sem cserélne el a Kittivel töltött idejéből semmi másra Fotó: Bencsik A. Akkoriban annyi tanuló volt, hogy bővítették a tanyai iskolát Negyvenöt éve került lakat Csabaszabadiban az utolsó, Békéscsaba környéki tanyai iskolára. Hanó Miklós szülei 65 éve, 1956-ban kerültek a Nagymegyer (Szlyúka)tanyai suliba, később Telekgerendáson, majd a városban tanítottak. Az ő gondozásukban jelent meg évekkel ezelőtt egy kiadvány, amely a tanyai iskoláknak és tanítóknak áll emléket. Az alpolgármester több régi, immár hatvanéves sztorit is megosztott lapunkkal. Licska Balázs balazs.licska@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA - 1957-ben születtem, szüleim akkor a Nagymegyer (Szlyúka)tanyai iskolában tanítottak. A környéken voltam mondhatni bölcsődés - emlékezett Hanó Miklós. Kisgyermekként az iskola környékén játszott, sokszor átjárt a szomszédos tanyára, Szlyúkáékhoz. A néni minden pénteken sütött kenyeret, neki pedig kolbásszal töltött cipót is készített, amit házi tejjel fogyasztott. Olyannyira jóllakott, hogy otthon nem volt semmi étvágya. Mivel ez rendszeresen előfordult, édesanyja doktorhoz vitte, hogy valami probléma lehet a fiúval, mert nem eszik semmit. Az orvos mondta: a gyermekkel nincs semmi gond, eszik rendesen, csak azt kell kideríteni, hogy hol. Az alpolgármester szülei Nagymegyeren kezdetben egy tantermes iskolában oktatták a nebulókat, és olyan sok gyerek volt, hogy nem volt elég hely minden fiatal számára. Ezért délelőttönként édesanyja az 1-4. osztályt, délutánonként pedig édesapja az 5-8. osztályt tanította. Összefogott aztán a környék apraja-nagyja, és közösen egy plusz tantermet építettek az iskolához, hogy minden gyerek járhasson délelőtt, ne pedig este a sötétben, félve a kutyáktól. A könyv szerint két-három hónap alatt kész is lett az újabb helyiség, az építkezésen legalább 150-en dolgoztak. A kiadványban van is egy felvétel, amely megörökítette a munkálatokat, a kis Hanó Miklós a talicskában csücsült. A könyvben Hanó Pál és Hanó Pálné azt írták, 1960 októberében avatták a plusz tantermet, amelyre műsorral készültek a diákok, utána disznótoros vacsora, majd szórakozás, tánc következett. A gyerekek szülei nemcsak az építkezéskor, hanem máskor is segítettek, így a takarításban, a meszelésben, a kályhák rendbentartásában. A nagymegyeri iskola bővítéséről a Népújság is írt 1960-ban. Hanó Miklós elmondta, a tanyai tanítókat szerették, tisztelték, a családi rendezvényekre, így lakodalmakba, disznótorokba is meghívták őket. A pedagógusok a zord körülmények között is megállták a helyüket, az életre nevelték a diákokat, olyan színvonalat biztosítottak, mint egyegy városi intézmény. Pedagógus, jogász, nyomdaigazgató, sok remek szakember került ki a padokból. Sok évtizeddel ezelőtt annyi tanya és gyerek volt, hogy több mint egy tucat tanyai iskola működött Békéscsaba környékén. A sűrű hálózatnak is köszönhető, hogy amíg Békéscsabán és környékén az analfabéták - azaz se írni, se olvasni nem tudók - aránya 1920-ban a 10 százalékot sem érte el, addig az országos átlag 1919-ben 31 százalék volt. A kiadványban azt írták: a város környéki tanyai iskolákban 1961-ben még 869-en, 1969-ben viszont már csak 437-en tanultak. A 60-as években országszerte, így Békéscsabán is elkezdték felszámolni az egy tantermes vagy osztatlan iskolákat. Termelőszövetkezeteket szerveztek, állami gazdaságokat alakítottak, a tanyákról a városba költöztek az emberek, a születések száma is csökkent - emiatt fogyatkozott a tanulói létszám is. A 60-as évek végétől Békéscsabán is sorra zárták be az intézményeket, a nagymegyerire például 1970- ben került lakat, és rá tíz évre le is bontották az épületeket. Egy tantermes iskolákban oktatták a nebulókat. Hanó Miklós mutatja a könyvet, amely emléket állít a tanyai iskoláknak Fotó: Bencsik Ádám Négyévesen került Telekgerendásra Hanó Miklós négyesztendős volt, amikor szüleivel Telekgerendásra került. A helyi általános iskolában 1961 és 1968 között tanított Hanó Pál - ő volt az intézmény igazgatója is - és felesége, Hanó Pálné. Lapunk jogelődje, a Népújság is beszámolt arról 1961. szeptember 13-ai számában, hogy Telekgerendáson egyemeletes, négy tantermes intézményt avattak. Az alpolgármester és szülei végül 1968-ban költöztek Békéscsabára. Édesapja a 2. Számú Általános Iskolában, édesanyja pedig a 10. számúban tanított, majd édesanyját áthelyezték a kisegítő iskolába, ahol szép eredményeket ért el a gyerekekkel.