Békés Megyei Hírlap, 2021. március (25. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-13 / 61. szám

12 KULTÚRA-MOZAIK Ásótól a vitrinig - pályázat iskolásoknak KÉPREGÉNY A régészet olyan, mint egy milliódarabos kira­kós játék: a régész egy nagy fo­lyamat része, minden korszak­ban hozzátesz egy-egy hozzáil­lő darabot a történelem során felhalmozódott tudás „kirakó­sához”. A Budapesti Történe­ti Múzeum (BTM) Vármúzeu­ma ezért képregénypályázatot hirdet 3-8. osztályos gyerme­keknek, hogy ők is részesei le­hessenek ennek a kalandnak. A pályázat főszereplője az el­múlt ásatási év legfontosabb eredményeit bemutató rendha­gyó kiállítás, a középpontban a középkor 5.0 - ásától a vitrinig. A gyerekek kiválaszthatják egy kedvenc tárgyukat a virtu­ális tárlatból, majd szabadjára engedhetik fantáziájukat 3-4 képkockában, hogy vajon ho­gyan kerülhetett a föld alá, és hogyan jutott a múzeumba az adott lelet. A képregény bármi­lyen technikával készülhet A2- es papírméretig, és mellé egy rövid leírást is kérnek a törté­netről. A munkákra a szakmai zsűri mellett a Vármúzeum Fa­­cebook-oldalán a közönség is szavazhat. A legtöbb voksot ka­pott alkotás közönségdíjban ré­szesül. A legkiemelkedőbb pá­lyaművekből külön kiállítást szerveznek a múzeumban. A munkák beérkezési ha­tárideje 2021. április 14., 16 óra. További részletes informá­ciók a www.varmuzeum.hu/ kk5-kepregenypalyazat.html oldalon. BDA Y Rendhagyó első világháborús magyar harctéri diárium Repülő ászok között Takáts Pál, az osztrák-ma­gyar légierő 23. repülőszá­zadának írnoka olyan ka­tonai pilótalegendák mel­lett szolgált az első világ­égésben, mint ittebei Kiss József, a „levegő lovagja”. Ám harctéri naplóját nem csak ezek a találkozások te­szik különösen izgalmassá. Balázs D. Attila attila.d.balazs@mediaworks.hu ELSŐ VILÁGHÁBORÚ Aki még so­sem vett kezébe harctéri nap­lót - sem eredetit, sem újraki­­adottat -, azt gondolhatja, hogy csak valami avítt, érthetetlen nyelvezetű mű lehet az ilyen. Ám Takáts Pál első világhábo­rús harctéri emlékiratai egy­általán nem szárazak. Más, hogy valóban lőporszagúnak mondhatók, hiszen ott szület­tek, ahol maguk a hadmozgá­sok zajlottak, ahol az első kato­nai repülők szelték az eget. A Leszek-e még újra em­ber? címmel kiadott hadi nap­ló több szempontból is rend­hagyónak számít. Ami a rég- Könyvajánló LESZEK-E MÉG ÚJRA EMBER? -TAKÁTS PÁL HARCTÉRI NAPLÓJA 1915-1917 Warlap.hu/ZZMédia Kiadó 2020 176 oldal Ára: 4800 forint múltat illeti, Takáts Pál napra pontosan dokumentálta élmé­nyeit az olasz fronton, hiszen a Császári és Királyi Légie­rő 23. repülőszázadának ír­noka volt. Bár ő nem a lövész­árokban szolgált, posztja mégis olyan fontos volt, hogy nemigen akadt, aki átvegye a helyét. Takáts nagyon jó sze­mű ember volt, odafigyelt a környezetére, próbálta min­denben meglátni a jót, az ér­dekeset, ezért e napló kor- és helytörténeti vázrajz is egy­ben. Katonánkat így az írás segítette abban, hogy túlél­jen, hiszen feleséget és hét gyermeket hagyott maga mö­gött Füzesabonyban. Tudta, hogy mindenképpen haza kell térnie. Takáts Pál mindemel­lett egy dokumentumértékű fényképgyűjteményt is hát­rahagyott, ami a Hadtörténe­ti Intézet és Múzeum jóvoltá­ból helyet kapott a kötetben. Találkozhatunk a lapokon olyan felvétellel, ahol Takáts repülőbomba-dombon állva néz szembe a fotográfussal, vagy olyat is, amelyen elfo­gott olasz harci biplánt szem­lélnek katonáink. A harctéri írnok napló­ja mindig is családja megbe­csült ereklyéje volt, amit vé­gül a dédunoka, Takács Ju­dit varázsolt időutazó könyv­vé, minthogy a festőművész­nő nemrég bejárta azokat a helyszíneket, ahol a dédapja szolgált, s újra is fotózta min­det. Takács Judit ráadásul a mai ember szemével láttatva még közelebb hozta ezeket a helyszíneket hozzánk. Az első világháborút ma­napság gyakran emlegetik dédapáink háborújaként, ugyanis a harcok egyko­ri résztvevőinek dédunokái alkotják azt a nemzedéket, amely talán a legnagyobb ér­deklődéssel fordul a „Nagy Háború” történetei felé. Hogy ez a megfigyelés mennyire megállja a helyét, azt a szó­ban forgó napló utóélete hűen mutatja. A lelkes dédunoka olyan alapos, színes és érde­kes munkát tett le az asztal­ra, amely szabályosan a pár­ját ritkítja, a dédapa is m­éltán lenne büszke rá. A hadi napló nagyon értékes része a fényképgyűjtemény is Fotó: Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2021. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Reformkori online túra a Nemzeti Múzeumban BUDAPEST A Nemzeti Múzeum internetes tárlatvezetésre hív­ja azokat, akik a járványügyi korlátozások betartása mel­lett is felelevenítenék a reform­kor vívmányait, végigkísérnék a forradalmi ifjúságot március 15-e napján és felidéznék a sza­badságharc eseményeit. Emlé­kezzünk közösen 1848. márci­us 15-ére, a forradalom napjá­ra és a szabadságharcra, ünne­peljünk együtt a világjárvány idején! Az egyórás, internetkapcso­latot igénylő program ingye­nes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az Mnm.hu honla­pon, a „regisztráció” gombra kattintva lehet. Szombaton, va­sárnap és hétfőn 14 és 17 óra­kor kezdődnek a tárlatvezeté­sek Zoom internetes felületen. A magyar történelem legje­lentősebb emlékeit felvonulta­tó intézmény munkatársai eb­ben a hónapban egy másik kü­lönleges utazásra is hívnak bennünket a múzeum blog­­ján, Facebook- és Instagram-ol­­dalán. Ünnepi és mindennapi helyek, emlékezetre méltó és csak emlékekben őrzött terek elevenednek meg a régész, tör­ténész, művészettörténész és restaurátor szakemberek írá­saiban. Március lévén külön­leges hangsúlyt kap a Nemze­ti Múzeum épülete és a múze­umkert, a forradalmi esemé­nyek és az emlékezés helyszí­ne, a zajos városban felüdülést kínáló kert és padjai. MW KRISZTIÁN, AJTONY napja KRISZTIÁN. Latin eredetű név, jelentése: Krisztushoz tartozó. AJTONY: Török eredetű, magyar személynév, jelentése: arany. EGYÉB NÉVNAPOK: Hubert, Ida, Leander, Rozina, Solt, Zoltán. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Egyed, Krisztián napja. A református és az evangélikus naptárban Krisztián, Ajtony napja. A zsi­dó naptárban ádáz hónap 29. napja. MATILD napja MATILD. Német eredetű név, je­lentése: hatalom és harc. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban nagy­böjt 4. vasárnapja, Tilla napja. A református és az evangé­likus naptárban böjt 4. va­sárnapja, Matild, Tilda napja. A zsidó naptárban niszán hó­nap 1. napja. Nemzeti ünnep - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója KRISTÓF napja KRISTÓF. A görög Krisztopho­­rosz rövidülése, jelentése: Krisztust hordozó. A név utal Szent Kristófra, aki átvitte Jé­­zust a folyón a vállán. EGYÉB NÉVNAPOK: Keled, Kele­men, Ludovika, Lujza, Lukré­cia, Sudárka, Zakária, Zakariás. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Kelemen, Szent Lujza­­ emléke­zete. A református naptárban Kristóf, Perenna napja. Az evangélikus naptárban Kris­tóf napja. A zsidó naptárban niszán hónap 2. napja. HOROSZKÓP KOS (03. 21. - 04. 20.) Őrizze meg optimista életszemléletét, az élet szép oldalát is lássa, ne csak a nehézségeket! Ha a veszte­ségekre összpontosít, akkor nem látja meg azt, aki min­dent megtenne önért. © BIKA (04. 21.-05. 20.) Új hold van, az érzékeny Halak jegyében. A mai nap alkalmas arra, hogy hangot adjon az érzéseinek. Hallgas­sa meg a kedvese kívánsága­it is, mert az az igazi, ha azt adja neki, amire vágyik! IKREK (05.21.-06. 21.) A hosszú szélcsend után most hirtelen felpö­rögnek az események. De legyen óvatos, mert megtör­ténhet, hogy meggondolat­lan szavai, tettei kellemetlen helyzetbe sodorják! RÁK (06. 22.-07.22.) Gondolja végig, men­­nyi mindent sikerült valóra váltania korábbi terveiből. Lehet, hogy elégedett, de a körülmények akkor is változ­tatásra késztetik. OROSZLÁN (07.23. - 08. 22.) Lehet, hogy az tűnik az egyszerűbb megoldásnak, ha panaszkodik a helyzetére, és valóban nem könnyű most önnek, csakhogy ez egy olyan csapda, amiből nehéz kimászni. SZŰZ (08. 23.-09.22.) Jóval több ügyet tud kézben tartani, mint bárki, de azért néha nemet is kell mondani. Fennáll a veszélye, hogy túlvállalja magát. Ha szingli, ma egy romantikus vallomásban lehet része. MÉRLEG (09. 23. - 10.22.) Érdemes változtatni, ha valamiben már korlátozva érzi magát, de azt kalkulálja be, hogy csak önmagára, saját leleményességére számíthat! A mai újhold óvatosságra inti. SKORPIÓ (10. 23. - 11. 22.) Ha mindenkit le akar győzni ahelyett, hogy meg­­­győzné őket, azzal sajnos biztosan veszít... Az energiá­it inkább arra koncentrálja, hogy fenntartsa a békét a környezetében! NYILAS (11.23.-12.21.) Már ne a múlton töp­rengjen, tervezze meg a jö­vőjét! A szerencse most csak akkor szegődhet ön mellé, ha nem kívülről várja sorsa rendezését, hanem elébe megy az eseményeknek. BAK (12. 22.-01. 20.) Újhold van a Halak je­gyében, kezdeményezzen, és akkor minden sikerül! Tegye félre kishitűségét, bízzon önmagában, és akkor a világ is megbízik önben! VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) A szokásosnál lassab­ban halad a célja felé, nehe­zen boldogul a szervezéssel. De aggodalomra semmi ok, mert amiről most lemarad, az hamarosan ismét az útjá­ba kerül. HAWK (02.19. - 03. 20.) Elégedetlen a környeze­tével, a körülményeivel, még önmagával is. Amíg saját magával nincs kibékülve, nehezen tud újítani, tovább­lépni. Egy sor lezáratlan ügy még visszahúzza. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE

Next