Békés Megyei Hírlap, 2021. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

2021-06-16 / 137. szám

2021. JÚNIUS 16., SZERDA Újra Békésben jártak a katonai oltóbuszok A hét első két napján ismét Békés megyébe érkeztek a Magyar Honvédség oltó­buszai, melyek segítségével négy városban, településen­ként mintegy 180-180 em­bert oltottak be az egy­­dózisú, koronavírus elleni Janssen vakcinával. Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu MEZŐBERÉNY Az egyik oltó­busz segítségével kedden reg­geltől délutánig a mezőberényi művelődési központ előtti par­kolóban, a Fő út 6. szám alatt adták be az oltásokat. Nem sokkal délelőtt fél kilenc kö­rül érkeztünk meg a helyszín­re, ahol viszonylag sokan vá­rakoztak, hogy megkaphas­sák a vakcinát. Az oltás jól szervezetten, rugalmasan ha­ladt, az érkezők között külön­böző korosztályokat fedezhet­tünk fel a fiataloktól a közép­­korúakon át az idősebbekig. Németh Jenő Ferenc el­mondta, neki fontos szem­pont volt, hogy a Janssen ál­tal fejlesztett koronavírus elleni vakcinát vehette fel: - Sokáig gondolkodtam azon, hogy beoltassam-e magam, nekem személy szerint sokat számított, hogy csak egyszer kellett jönni. Persze az sem volt mellékes, hogy oltás nél­kül nem mehetnék strandra és egyéb helyekre - árulta el. Kérdésünkre kifejtette, magá­tól az oltástól egyáltalán nem tartott, a járvánnyal kapcso­latban pedig kezdetektől el­lentmondásosak voltak az ér­zései. - Nem volt egyszerű az elmúlt pár hónap senkinek - tette hozzá. Urbancsok Attilával nem sokkal az oltás beadását köve­tően beszélgettünk. - Kifejezetten ügyesen be­adták, szinte nem éreztem semmi. Talán egy tetanusz el­leni injekcióhoz tudnám leg­inkább hasonlítani az érzést - fogalmazott tapasztalatai­val kapcsolatban. Mint elárul­ta, örömmel fogadták, amikor mintegy másfél héttel ezelőtt megkeresték, hogy lehetőség lenne a Janssen-vakcina felvé­telére. Feleségével együtt ked­den kapták meg az oltást. Ők egyébként végig vektoralapú vakcinákban gondolkodtak. Ebbe a csoportba tartozik pél­dául az AstraZeneca­ vagy az orosz Szputnyik oltás is. Atti­la hangsúlyozta, olyan mun­kát végeznek, amelynek során sokat vannak emberek között, a kölcsönös biztonság miatt is tartotta fontosnak, hogy meg­kapják az oltást. Lévai Gábor, aki nemrég költözött Mezőberénybe, ki­emelte, nem beteges típus, és nem is jár túl sok helyre, de végül úgy döntött, hogy felve­szi az oltást. - Az egydózisú Janssen­­vakcina a legkényelmesebb, leggyorsabb megoldást jelen­tette - tette hozzá a fiatalember. Zavada István elmondta, nem igazán érzett semmit, amikor megkapta a szúrást, nem okozott fájdalmat a vak­cina beadása. - Amikor arról döntöttem, hogy felveszem az oltást, né­mi szerepet játszott, hogy így jobban ki lehet mozdulni. Kérdésünkre úgy fogalma­zott, számára nem volt komo­lyabb jelentősége, hogy me­lyik vakcinát kapja, bár nem bánta meg, hogy végül egydó­­zisúval oltották be. Egydózisú, Janssen-vakcinát kaptak az oltásra jelentkezők Mezőberényben Településenként 180 embert vártak az oltóbuszokhoz Fotók: Bencsik Ádám Útburkolatot újítanak fel a szakaszon SZARVAS Burkolatfelújítási munkálatokat végez a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. a Szarvas-Orosháza összekötő úton, a Szarvas települést jel­ző táblától Nagyszénás irányá­ba, több mint 1,5 kilométeren. A munkálatok szeptember vé­géig tartanak. A közlekedők szakaszos, félpályás sávlezá­rásra, sebességkorlátozásra és jelzőőrös, jelzőlámpás foga­lomirányításra számíthatnak. A társaság felhívja a közle­kedők figyelmét, a munkate­rület környezetében óvatosan, a sebességkorlátozás betartá­sával közlekedjenek. Cs. I. További több száz ember lett védett a megyében A Honvédelmi Minisztérium ar­ról tájékoztatta szerkesztősé­günket, hogy hétfőn és kedden Békés megye négy városában segítették az oltások beadását a honvédségi oltóbuszok. Vész­tőn, Battonyán, Sarkadon és Mezőberényben, településen­ként 180 ember oltását tervez­ték a megyei oltási munkacso­port által biztosított Janssen­­o kőanyaggal. A Janssen vektoralapú oltó­anyag, hasonlóan az Astra­Zeneca­ vagy a Szputnyik V vakcinához. Ebben ártalmat­lanított adenovírussal juttat­ják be a koronavírusra jellem­ző tüskefehérjét a szervezet­be. Az immunrendszer ezt kö­vetően idegen anyagként keze­li ezt a fehérjét, és természe­tes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjá­hoz tartozó T-sejteket termel el­lene. A vakcinában található adenovírus nem képes szapo­rodni, és nem okoz betegséget. Korábban Békés megyében a Magyar Honvédség altóbuszai három településen, Békéscsa­bán, Gyulán és Mezőkovácshá­­zán segédkeztek a lakosság beoltásában. A három emlí­tett településen akkor ez közel 1300 embert érintett. Kétmilliárdos keret nyílik meg a gazdák előtt Állattartók pályáznak BÉKÉS MEGYE Július 14-én újra megnyitják az Állattartó tele­pek fejlesztésének támogatása című felhívást. Balázs Róbert, a Magyar Nemzeti Vidéki Há­lózat megyei területi felelőse elmondta, néhány technikai jellegű módosítástól eltekint­ve lényegében a tavaly ősszel nagy sikerrel meghirdetett konstrukció nyílik meg ismét.­­ Baromfi-, sertés-, szarvas­­marha-, juh-, kecske-, ló- és nyúltartók ugyanúgy pályáz­hatnak, mint méhészek vagy éppen fácánokkal foglalkozók. Mégpedig új állattartó telepek létrehozására, meglévők kor­szerűsítésére, az állattartás­hoz kapcsolódó eszközök, gé­pek beszerzésére - emelte ki Balázs Róbert. - Főszabályként 50 százalékos a támogatási in­tenzitás. Ez a pályázat kiegé­szíti a kisebb volumenű, szin­tén állattartó telepek korszerű­sítésére kiírt felhívást, és az ott támogatható projekteknél na­gyobbakra fókuszál. Baromfi­nál és sertésnél ez minimum 100, szarvasmarhánál mini­mum 50, juhnál, kecskénél és az összes többi állatfajnál mi­nimum ötmillió, az összes cél­terület tekintetében maximum kétmilliárd forint. Ny. L. Balázs Róbert ismertette a prog­ram részleteit Fotó: Imre Gy. HIRDETÉS MEGYEI KÖRKÉP 3 Mentesen Vágvölgyi Nóra nora.vagvolgyi@mediaworks.hu Van, ahol a hang­súly a használat korlátozásán lesz. anapság mindennapos beszédtéma a műanyag­szennyezés, egyre többen kezdenek el lépéseket tenni azért, hogy védjék környezetüket. Ez különö­sen igaz az egyszer használatos műanyag termékekre, ame­lyek környezetre és az egészségünkre gyakorolt hatása glo­bális probléma. Ráadásul ezek a termékek nagyobb valószí­nűséggel kerülnek a tengerekbe, mint az újrafelhasználható társaik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az európai strandok büféinek termékei - a halászfelszerelések mellett - az Euró­pai Unió összes tengeri szemetének 70 százalékát teszik ki. Mint ahogy azt már megírtuk, júliustól hazánkban is kor­mányrendelet tiltja majd az egyszer használatos, továb­bá több egyéb műanyagból készült­ termék forgalomba hozatalát, így hamarosan le­kerülnek a boltok polcairól a műanyag fültisztító pálci­kák, szívószálak, tányérok, evőeszközök és ételtároló dobo­zok. Ezeket kizárólag fenntartható anyagokból lehet majd elő­állítani. Az utóbbi időben pedig számtalan növényi alapú étel­vagy italtároló doboz látott már napvilágot, van amelyiket cu­kornádból, bambuszból, fapépből vagy pálmalevélből állítot­ták elő. Azon termékeknél pedig, melyek esetében még nem áll­nak rendelkezésre megfelelő alternatívák, a hangsúly főleg a használat korlátozásán lesz. Hiszen a legkörnyezetbarátabb megoldás a hulladékproblémára, ha nem termelünk hulladé­kot. De bárhogy is legyen, az biztos, hogy most egy nem kis lépést tettünk a tisztább, szebb jövő felé. Az olvasó teremt a bibliotékában OROSHÁZA A Justh Zsigmond Városi Könyvtár a közel­múltban megjelentette ki­adványát Ahol az olvasó terem(t) címmel. Köztu­dott, kreatív csapat dolgo­zik az intézményben, állan­dó megújulás jellemzi őket, sok újdonsággal lepik meg olvasóikat. Most például ez­zel a könyvtártörténeti kiad­vánnyal. Erről a bibliotéka Youtube­­csatornáján, online számol­tak be. Egy sikeres pályá­zaton, a Nemzeti Kulturális Alapnál nyertek egymillió forintos forrást, és nem tét­lenkedtek a pandémia idején sem. Ahogy arról Búzás Csa­ba igazgató lapunknak me­sélt, hihetetlen, de az eltelt immáron hetvenkét eszten­dőről eddig ilyesfajta feldol­gozás, önálló kiadvány még nem jelent meg. Ezért is hi­ánypótló a kötet. - Az a célunk, hogy bemu­tassuk intézményünk tör­ténetét és megismertessük az emberekkel sokrétű szol­gáltatásainkat. Büszkék va­gyunk arra, hogy munka­társaink (a kutatómunkát és a kiadvány megírását Tör­köly József végezte, a törde­lést és a grafikai munkákat Varjú János) ilyen színvo­nalas kiadványt készítettek Egymillió forintot nyertek a könyv­tártörténeti kiad­vány elkészítésére,­­ tette hozzá az igazgató, aki azt is elmondta, hogy a pá­lyázat keretösszegéből a ki­advány megjelentetése mel­lett új tájékoztató elemeket is vásároltak (megállító táb­lákat, térelválasztókat, vala­mint roll-upokat), online ka­talógusukat pedig teljesen integrálták a könyvtár hon­lapjába, így még könnyebben megkereshetőek a kikölcsö­nözni kívánt könyvek. Cs. I. ­kömpöci telephelyünkön! Azonnali készpénzfizetéssel! Ugyanitt M10-es és M30-as rekeszek értékesítése munkanapokon. Jójártné Csáki Katalin (telepvezető): +36-30/819-2599; Mrena István (ügyvezető): +36-30/587-4248. Érdeklődés munkanapokon 10-18 óráig! mrenafruct@gmai.com | Mrena-Fruct Kft., telephely: 6134Kömpöc, József Attila u. 54.-

Next