Békés, 1875 (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-05-16 / 20. szám

Negyedik évfolyam 1875. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnap. Szerkesztőség: Békés-Csabán, kastély utcza 8-ik szám. Kiadó hivatal: Gyulán Dobay János könyvnyom­dája és Winkle Gábor könyvke­­reskedése. A lap szellemi részét illető köz­lemények a szerkesztőhöz Békés­csabára czimzendők, és legfeljebb minden csötörtökig beküldendők. ».y 7- -I ÉS 20-ik szám. TÖBB BÉKÉS MEGYEI NYILVÁNOS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. FELELŐS SZERKESZTŐ: ZSILINSZKY MIHÁLY. Hirdetések felvételnek: B.­Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. — B.­Csabán a nyomdában. — Budapesten Haasenstein és Vogler, — Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában. — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni megrendelés által „a „Békés“ kiadó hivatalához“ czimezve is. Gyulán május 16-án. Előfizetési feltételek: Tg Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve Háromnegyed évre 5 frt — kr. 3 „ 75 „ Félévre . . . . 2 „ 60 „ Évnegyedre . . . 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dijak: Egy 4 hasábos petitsor 6 kr. Kétszeri közlésnél . ! ! 4 „ Háromszori közlésnél . . 3 „ Többszöri hirdetéseknél enged­mény adatik. Bélyegilleték 30 kr. A nyilt­ tér sora 10 kr. Meghívás. A békésmegyei gazd. egylet idei rendes közgyűlését május 23-án d. e. 10 órakor B.­Csabán a casinó helyiségében tartandja, mire az egyletnek tagjai oly figyelmezte­téssel hivatnak meg, hogy e közgyűlésen a szabályszerű 3 évi tisztujitás, u. m. az elnökök, ügyész és igazgató választmány választása is megfogván ejtetni, arra miné számosabban megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség megbízásából Mokry Sámuel, egyl. titkár. Nyelvünk érdekében. A versenytársak avagy ellenfélnek semmi sem fáj jobban, mint a­mi a mi erőnket növeli, az övét pedig fogyasztja, vagy leg­alább nem növeli. Ha még oly szoros összeköttetésben vagyunk is Ausztriával, ha még úgy utalva vagyunk is egymás támogatására, nem le­het nem látnunk, hogy a jó német szom­széd — nem a kormány — mindannyiszor ellenséges állást foglal el velünk szemben, valahányszor egy-egy, reánk nézve életkér­dés forog szóban. A hatvanas évekig, a­míg mi voltunk az üllő, űk meg a kalapács, legkisebb ki­fogásuk sem volt ellenünk , de mi helyt mu­tatni mertük, ho­gy mi is óhajtanánk már most egy kicsinyt államal élni, azonnal fogytán lett náluk a becsületünk. Emlékezzünk csak vissza. Midőn alkotmányunk visszaállítását kö­veteltük, egész csapat német jogász bizo­nyította vagy azt, hogy alkotmányunkat eljátszottuk, vagy azt, hogy jogérvényes al­kotmányunk soha sem volt. Midőn az ál­lam­adósságok megosztásáról volt a szó, köröm szakadtáig ragaszkodtak egyenlő megosztásához azon egész tehernek, a­mely­ből mi egy garast sem vettünk fel. Midőn új állami háztartásunk berendezése végett a külföldi tőkepénzeseket kerestük fel, az egész bécsi bankárság ellenünk förmedt, s hitelünket tönkre­tenni kézzel-lábbal igye­kezett. Midőn a nemzeti bank mostohasága eszünkbe juttatta, hogy talán minket is meg­illetne egy kis önálló jegybank, a jó szom­szédok kényszer­helyzetbe­ hoztak bennün­ket, leköttetvén velünk az óhajtott jegybank akkori egyetlen alapját, a kincstári birto­kokat. No de ezek már mind a múltba tar­toznak , de hát most legújabban mi van folyamatban? Egyik miniszterünk észreveszi, hogy elődeinek azon ismételt rendelete, mely szerint a magyarországi vasúti hiva­talnokok magyarul is tudjanak, semmi ké­pen sem akarja czélját érni; elrendeli te­hát kötelessége szerint, hogy azon rende­leteknek nyolcz hónap alatt valahára múl­­hatatlanul elég­tétessék. Azt gondolná bár­mely józan eszű és csak valamennyire is méltányos ember, hogy ennél jogosabb és szükségesebb követelés az egész kerek föl­dön sincsen; és ime Leher úr megfujja a riadót, a bécsi hirlapirók nekieresztik tol­lukat, s oly éktelen mocskolódással áraszt­ják el a magyar zsarnokságot és pöffesz­­kedést, hogy az emberi méltóságnak egyet­len egy vonását sem felejtik el rajtunk bemázolni. Állapodjunk meg a jó szomszédnak ezen éppen most dúló fájdalmánál, keres­sük az okát, s vonjunk belőle tanulságot. Itt a nyelvkérdés összetett kérdés, a­melynek valódi tartalma : nyelv, kereset és hatalmi fensőség. Az utolsó politikai dolog, s mint ilyen, nem való a „Békés“-be, de a másik kettőről beszélhetünk. Ausztria népessége tömöttebb, munka­kedvelőbb, pénzvágyóbb, hogy sem az em­ber­ kivitelre szüksége ne volna. A­míg a birodalom erőltetett magva csak maga Ausztria volt, addig a kivitel nem járt ne­hézséggel, mivelhogy az összes birodalom szabad piaczul szolgált neki; mióta azon­ban az olasz terület elszakadt, Magyaror­szág egyenjogú féllé lett, s a többi kisebb­­nagyobb tartományok önkormányzatra ver­gődtek : azóta a jó németek meglehetősen otthon rekedtek, azóta az ő magyarországi hivataloskodásuk tisztán a közlekedési térre szorult össze. Ha az említett miniszteri ren­delet most ezen utolsó tért is kirántja aló­­luk, nevezetes kereset­forrást hagynak itt nekünk s ugyanannyit veszítenek ők ma­guk. Ez az, a­mi nekik nagyon fáj, nem maga a nyelv. Ez esetben a nyelv aláren­delt dolog, csak hogy czimnek mégis ez kell, mivelhogy ez tetszetősebb, tisztessé­­­gesebb czim. Ha a német feljajdulás oka ekként helyesen van megállapítva, akkor mi ebből igen hasznos tanulságot vonhatunk. Mi annak az oka, hogy az első és má­sodik miniszteri rendeletre a vaspályás hi­vatalnokok nem is igen hederítettek ? Mi az oka annak, hogy a kereskedelem és az ipar terén is a hasonló értelmű hírlapi és szóbeli megrovások süket fülekre találtak ? Az, hogy a német nyelvnek mi önmagunk is hűséges apostolai vagyunk, az, hogy neki önmagunk is nagyobb gyakorlati ér­téket tulajdonítunk, mint a­mekkora saját nemzetiségünk érdekével megegyezik ; az, hogy a német nyelvet — különösen az új tanterv szerint — mint tantárgyat saját nyelvünkkel egyenrangúvá tesszük; az, hogy saját nyelvünknek kevésre becsüléséből, s az idegen nyelvben való jártasságunk gyer­mekes fitogtatásából még a pinczér nyelvét is nagy készséggel törjük. Ha már most meggondoljuk, hogy az a német együl-egyig kereset, megélhetés végett jött be hozzánk, hogy köztünk való megélése csak úgy lehetséges, ha vagy ő beszél a mi nyelvünkön, vagy mi az övén, azaz, ha megértjük egymást, hogy, ha mi nem alkalmazkodunk ő­hozzá, ok­vetlenül neki kell hozzánk alkalmazkodnia: valóban minmagunkat kell azért megróv­­nunk, hogy az idegenek nyelvünknek máig még nem igen estek utánna, mivel hogy mi mentettük fel őket azon kényszerűség alól, a­mely a magyar nyelv nem tudását érezhetővé tette volna nekik. Mi magyarok szeretjük magunkat min­den megragadható alkalommal az angolok­kal összehasonlítgatni, ámbár meglehetősen világos, hogy a hasonlatosság mód nélkül sántikál, igyekezzünk tehát legalább a rész­ben hasonlítani hozzájuk, hogy mindenki­től, a­kit velünk elintézendő ügyei körünkbe hoznak, várjuk el következetes szívósság­gal, hogy hozzánk a mi nyelvünkön for­duljanak. Ezt megtennie minden egyes em­bernek tagadhatatlan jogában, minden egyes polgárnak hazafiui kötelességében áll. Ha megtesszük, nem lesz szükség arra, hogy az elnémetesedés ellen a kormány védjen nen­linket; ha nem tesszük, kárba vész a legerélyesebb kormányi védelem is, mivel hogy a németesítés a magán­életben, ott burjánzik legjobban, a­hova a kormány keze el nem érhet. TABCZA P ¥ M IM II S S 3 S US IRI IS S> o­­ Pünkösd napján 1875.) Mint midőn tavaszszal a berek megzendül És a madár dala betölti a tájat, Szent érzelem vonul keblemen keresztül, A melyből merengő lelkem dala támad; S a buzgóság szárnyán égbe száll a lélek Dicső trónusához az ég Istenének, És ott leborulva felzendül énekem: Dicsérlek fölséges szent­ hármas Istenem! Hatalmas Istenem ! kinek „legyen v-ére Előállt az összes mindenség egyháza, Kit hirdet az orkán, bilincseit tépve Ha a megmérhetlen óczeánt megrázza; Hirdet a lágy felhő az estnek alkonyán Illatos rózsák közt titkon andalogván ; 8 a kit imádva sejt gyermeki érzetem: Dicsérlek hatalmas teremtő Istenem! Jóságos Istenem ! ki jövés vezérül Béke-olajággal áldott kezeidben, Hogy kivezess minket a rabság földéről S országod fiai lehessünk már itt len; S ki mert elszenvedéd értünk a keresztet, Visszadod, mit az első ember vesztett, S most mi osztozunk a visszanyert édesen........ Dicsérlek jóságos megváltó Istenem s Kegyelmes Istenem s a ki megyszentelted Csodás ihlettel az embernek szellemét; A ki hatalmaddal a vágyteli lelket A mannyei üdvnek részesévé tevéd | Ki bölcsen vezeted a világi rendet S épited, mit Atya és Fiú teremtett, S kinek szent varásza átvonul lelkemen: Dicsérlek kegyelmes szent­ lélek Istenem! Dicsérlek és kérlek Atya, Fiú, Lélek ! Kik meg fogkatlanul vagytok együttlétben; Melyet csak a buzgó áhitatos lélek Sejthet az ihletnek magasztos perczében, — Ti legyetek az én lelkemnek vezéri, Mig a boldogabb lét végpontját eléri, Es a mit e földön lehet csak sejtenem, Ott színről láthassam szent­ hármas Istenem s ifj. Fauszt. Megyei közgyűlés május hó 10-én s a kö­vetkezett napokon. Elnök főispán a szép számmal egy­begy­űlt bizottsági tagok szívélyes üdvözlése után előter­jeszti, miszerint egy közelebb végbement törté­­­nelmi jelentőségű ténynek ezen alkalommal való föl nem említése, kötelességmulasztás volna. Érti a két nagy országos párt: a jobb- és balközép egyesülését; hazánk legújabb történetének azon Mutatvány Hajóssy Ottó „Művelődéstörté­net s a művelődés Békésmegyében“ czi­­mű művéből.*) II. A múlt század végefelé megyénkben egy nevezetes művelődési mozzanat adta elő magát, melynek előidézője oly férfiú volt, kit értelmi ereje, tevékenysége s jelleme szilárdsága méltán tett — mondhatni — európai hitüvé. E férfiú Tes­­sedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész. Nem lehet célom működésének, jellemének tüzetes is­mertetése, mert közzétett tett önéletrajza 151 s egyéb róla megjelent munkálatok különben is felesle­gessé teszik ezt; de hallgatni róla és törekvései­ről, annyit tenne, mint egy kiváló szellem nemes *) Felolvastatott a békésmegyei régész- és műv.- tör. társulatának 1. évi május 10-én tartott gyűlésében. “) Lásd a „Békés“ 1872 évi folyamát. Ez önéletrajz kézirata Haan L. birtokában van. Németből magyarra for­dította Zsilinszky Mihály« törekvéseit nem méltányolni; annyit tenne, mint megyénk művelődési történetéből egy fényes la­pot kiszakítani. Tessedik Sámuel főtörekvése az volt, hogy az ifjúságot gyakorlati oktatás által a közhasznú ismeretek birtokába juttassa, hogy tekintettel a földmi­velő nép életszükségeire, a gazdászat és ipar okszerű mivelését honosítsa meg. Ezen eszmé­jét vas következetességgel, törhetlen erővel igye­kezett érvényesiteni, nem kimélve semmi áldoza­tot. A szarvasi földesuraság nagylelkűségéből ka­pott földeterületen iskolát épített, könyvtárt alapí­tott, a szükséges eszközöket, gépeket maga költ­ségén beszerezve. Ez első kísérletét kívánt siker követte, s az evangélikus egyház látva ezt, egy nagyobbszerü iskolaépület emeltetett, melyben a nyilvános iskolai oktatás Tessedik sajátos tanrend­szerével egyesittetett. Ez utóbbit sok jeles külföldi szakférfiú magasztalta, s a legnagyobb gondolatnak nyilvánították, minő e nemben csak képzelhető. Azonban daczára a jeles férfiú törhetlen tevékeny­ségének ; daczára azon kitüntetéseknek, melyek­ben fejedelmek­ s másoktól részesült, a figyelem­nek, mely a vállalat iránt a haza határain kívül is nyilvánult, — a tenkölt lelkű alapitó által any­­ngi buzgalommal s áldozattal ápolt jeles taninté­zetnek meg kellett szűnni.16) Az időpont, melyben keletkezett s fennállott, nem volt kedvező arra, hogy a kezdet nehézségein áthatolva, állandó gyö­kereket verjen. A tartós háborúk nyomorai kevés időt engedtek a béke üdvös műveire azoknak, kik­nek az intézet sorsát biztosítani kellett volna. Ehez járul, hogy a nép, melynek javáért Tessedik küz­dött, nem volt megérve arra, hogy Tessedik tö­rekvései czélját, horderejét felfogni képes legyen. Ő róla is el lehet mondani, mit nagynevű kortársa, IL Józsefről mondanak, hogy korát előzte meg. Ő rajta is beteljesült, mi már annyi hozzá hasonló szellem sorsa volt: azok értették meg legkevésbé, a­kiknek érdekeiért élt és küzdött. E mozgalmat kivéve, a közgazdászat terén ez időben semmi figyelemre méltó jelenséggel nem találkozunk, s a közgazdászati viszonyok átalában nem a legörvendetesebb képet nyújtják. Az ipar és kereskedelem — nevére alig méltó — már csak azért sem fejlődhetett, mert a helyi viszonyok an­nak egyátalán nem kedveztek. A hatóságnak az ipar és kereskedést érdeklő intézkedései pedig nem hogy elősegítették volna azok fejlődését, hanem ennek egyenes akadályát képezték. Az akkori idők szelleméhez híven, az iparos munkabére is ható­ságilag szabatott meg, s ekként a szabad verseny üdvös hatásának lehetősége is teljesen kizáratott. A hatósági atyáskodás e­lemét a múlt század vé­géig még a legfőbb hatalom gyakorié; ezt mu­tatja a megye rendeinek 1796-ban a királyhoz in­tézett felirata, melyben hálaadó szívvel fogadják annak azon rendelkezését, hogy az ács és köt­i­­ves legények bérét méltányosan állapította meg. Az élelmi­szerek árát koronként szintén a hatóság állapította meg, még pedig a nemek különfélesé­­hez képest oly részletességgel, mely önkénytelen mosolyra késztet. Később ugyan (1802-ben) az apró marhák árának szabályozását beszüntette a megye, „mert ennek szükségtelenségét s inprak­­tibilitását — mint a gyűlési jegyzőkönyv mondja — a tapasztalás megmutatta,“ egyebekre nézve azonban az árszabályozás még sokáig f«etmaradt. V. ő. Csil­asaky M. Szarvas város tört, 83. sköy. 1«

Next