Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-04 / 1. szám
fizetési felhívás * „Békés“ -ik évi folyamára néha változott czimek alatt is, de c legrégibb lapja, mely a folyó nőse 23 m évfolyamába lép, fórunk és városunk nagyérdemű cégéhez pártolásukat a * Békés« Mára késve; — tesszük ezt m teljesebben, mert 22 év alatt lünk arról, hogy az akkor lapunk >ult közönség nagy részben nemit is támogat, hanem daczára, megyénk nagyobb községeiben még izett, megyénknek nincs községe, agy több példányra előfizetőink 5. pártfogásnak jele az, hogy tag követett irányával megyénk és gúla városa közönsége meg van mák további létjogosultságot hátrányunk nem feltűnést hajhászó hírek közlése, hanem feljegyzése nyéknek oly hűen, hogy azok egyik megyénk történelmi megírásaszolgáljanak, mit csak úgy érheaz eseményeket, a köúren műkőfeljegyezzük. — Ez épeztekáig, s ez leend vezérelünk a jó- hogy meddig? az vegyénk és szönségének további támogatásától tünk a folyó évben Uönösen a munkatársakat gyüjtet, hogy a nyék közlése az eddigiénél rokon, s különösen hogy napibb közléi haladása megörökítés találjon. Ily iránnyal, ily értelemben kérjük lapunk támogatását és az előfizetés szives megújítását. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Kiváló tisztelettel: Dobay János a „Békés“ felelős szerkesztője és kiadója. Boldog új évet! 1891. Az emberi szív egyik legszebb, legáldásosabb érzése űl vidám ünnepet : a remény. Ki ne vidulna fel újév napján, kinek ne volna bár csekély reménye ? Még a legszomorúbbak arczán is átfut egy sugár és szívében édes viszhangot kelt a szózat, mely ajkról ajkra röppen : Boldog új évet! Az ember a reményben mintha újjászületve érzi magát : tettvágya, ereje felpezsdül, bizalma nő, boldog új évet kíván ismerőseinek, szeretteinek; elhatározássá érlelődik benne az óhaj, hogy iparkodni is fog szeretteinek boldog új évet szerezni. Vajha e kívánság tetté is válna, vajha mindenki őszintén, igazán törekednék, hogy amennyire az emberek törekvésétől telik, boldog új év derüljön reánk. . . . E gondolat foglalkoztasson bennünket új év ünnepén s e szándékkal kívánjunk egymásnak boldog új évet. És mi, a »Békés« szerkesztősége, azon tudattal, hogy erőnkből kitelhetőleg megtettük kötelességünket megyénk és városunk szolgálatában, és azzal a szándékkal és feltevéssel, hogy azt iparkodunk megtenni tovább is , kívánunk a »Békés“ t. előfizetőinek, olvasóinak boldog új évet. De amidőn ezt előfizetőinkkel szemben elsősorban tesszük, csak megyénk nagy közönsége iránt tartozó kötelezettséget teljesítünk, midőn jó kívánatainkat azok mindenikére kiterjesztjük. Legyen az egész éven át boldogsága, megelégedettsége azoknak, kik a közügyek terén folyton munkálva fáradva, tetteik, működésükben sokszor félreértve vagy félreismerve az emberiség javának előmozdítását vallják vezérelvül, s mint a nemzeti előhaladás napszámosai tekintélyt érdemlő, de rideg pályájukon önmegadással munkálnak és segítik a nemzetet felküzdeni a polczra, melyen mint önérzetes, művelt, az emberiség magasztos czélját előmozdító és átérző nemzetnek állnia kell. Lelje meg vágyait az, kit a sors arra utalt, hogy a fejlődő ifjúság mentora legyen; legyen kitartó fáradozásában, küzdve magasztos hivatása eléréséért; érdemeinek, fáradozásainak elismerése még késik, de lankadatlan buzgalma meghozza az időt, midőn munkájára nyugodtan tekinthet, s azt hála is fogja kisérni. I te a föld rögét túró polgártárs fogadd jó kivánatainkul, hogy munkádat áldja meg a világegyetem fenntartója; munkád fáradalmainak verejtékező gyöngyei, harmat legyen vetéseden, melynek minden csöppje,éltető balzsammá legyen fáradságod vetésének, s tavaszi és nyári munkád eredménye nyugalmas teret biztosítson számodra. S végre ti soha nem pihenő, és pihenhető kereskedők és iparosok, s ezekkel rokon foglalkozók, kik a pihenésre nem is vágytok, kik nyáron át két havi szabadságot nem kértek, még kevésbé törvényileg követeltek, legyen fáradozástokon ez év folytán is szorgalmatok, törekvéstek áldása, ne tekintsen benneteket az államhatalom adó molochja kénye-kedve szerint taksálhatónak, s ne vegye adóalapul a hátatokon levő jó kabátot, vagy gyermekeitek nevelésének törekvését, hanem respektálja a munkás szorgalmat, tisztességes, fáradságos törekvést ; vegye figyelembe, hogy ti vagytok azon osztály az államban, melynek biztos existentiája az állami felvirágzásnak is hőmérője, és a béke és czivilizáczió legszilárdabb talpköve. Ezek a mi őszinte óhajtásaink ; — ezektől vezéreltetve nemcsak, „boldog új,“ de „boldog egész évet kívánunk!“ -JV-békésmegyei régész- és művelődéstörtélt§Jfflj_|Ö^iuvasazaE^p^deczem^er*>?5^mnTaflT“ évzáró közgyűlését Gyulán a megyeház kis termében a helybeli közönségnek nagyon is szerény érdeklődése mellett. Göndöcs Benedek apátelnök megnyitó beszéde lapunk más helyén közölve lévén, annak ismertetésébe nem bocsátkozunk. A megnyitás után Oláh György olvasta fel munkáját „A forradalom költészete Békés vármegyében", tőle megszokott tanulmányra valló mű, mert hisz ő az 1889 forradalmi korszak megyénkre vonatkozó adatainak búvárlója és feldolgozója oly sikerrel, minőt másutt tán jobban méltányolnának. Utánna Dr. Karácsonyi János főtitkár olvasta fel történelmi búvárkodásának eredményét:Olasz fogoly Gyula várában 151fi-ben.“ — Mindkét felolvasás lapunk tározójában közölve leend, és az egylet évkönyvébe is felvétetik. — A felolvasókat jelenvoltak elismerő „éljen“-zése jutalmazta fáradozásukért. A főtitkári jelentés általában tudomásul vétetett, de mert megyénk múltjára vonatkozó több oly adatra hívja fel a ügyeimet, amelynek lírása megyénk nagyon is homályos múltjára világitó fényt vethet, ezek beszerzésére a főtitkár felméretett az egylet anyagi erejéhez mért támogatása mellett. — A pénztárnoki jelentés sajnosan tárja fel a részvétlenséget, mely a tagdíj befizetéseknél nyilvánul, s jelzi, hogy az ügyészi beavatkozás eddig elé nagyon is meddő, miuem íoly- Vadászat. ki (Monolog.) Uraim és hölgyeim! 11 tag vagyok lőve ! Iiix nők azt kérdezik, hogy miért Ki a szép, majd elmondom. Billé » hát miért nem kérdik azt, ° gy ® i|sc hiszen önök nagyon jól tudják, ° gy ó’igem«^ eszközt melynek hivatása azlaz' élet ioltasa még a kezembe sem roek venni zó táj mióta egyszer, életemnek egy extrava*áns pillanatában megfeledkeztem a?b hogy t ember is állat s annak daczára, 'S e~y ■tjszálnyi folytonossági hiányt S3tff £ 0zta,n* egy napig kellett teljes folytonosan a utyiban ülnöm. Persze, ezen önök csak nevet Na szép, — majd nem neveti?®^' [mondom rettenetes sorsomat.&4$r az magában véve elég ienetesj a egy olyan helyen a mely nemnnyira icsi, mint a mennyire alacsony, 28 ?Míonssze a ki mind egyszerre eszik és át még ha ez a 28 ember mind vadís min' ég a vadászatról beszél, — képzelj?* mar őst annak a sorsát a ki e között a ® m ° ® között huszonkilenczedik és nem vad sa'£‘ or beláthatják miszerint annak dacz ‘10Syppen vad én sem vagyok, mégis re vagyok lőve. . Na szép! De hogy ? Hát hogy hogy Vegyék kérem azt, hogy az ember szenvedélyes vadász s arról álmodik, hogy meglőtt egy suta oroszlánt (nem is tudom ezt szabad-e lőni) erre felébred, felkel, a felkelés részleteit nem akarom részletezni, esetleg lehet köztük degustáló is — meg iszik három négy csésze theát, meg eszik mellé öt-hat szelet sonkát, hét-nyolcz darab pogácsával; a tetejébe iszik kilencz-tiz pohár valódi hamisított anisettet, s igy bévül jól berendezve bele ül egy szánba a mibe már előre be lett készítve tizenegy-tizenkét láda patron, magára rak tizenhárom-tizennégy darab pokrócot hogy gyenge testét a szellő csak távolból legyinthesse, s tizenöt-tizenhatod magával megérkezik egy hóval borított síkságra a hol már tizenhét-tizennyolcz fáczán repked s tizenkilencz-húsz nyúl szaladgál, ezekből mindegyikből lelő huszonegy-huszonkét darabot, akkor haza megy, — dehogy megy haza — elmegy a casinóba megeszik egy huszonhárom-huszonnégy tál ételből álló ebedet akkor mikor más ember vacsorál, — természetesen a hozzá mért mennyiségű fluidummal, elmond mellé huszonöt-huszonhat vadászhistóriát amikhez képest báró Demanx fantáziája csak vadászkutya, s végezetül összes fáradalmai kipihenéséül alszik vagy huszonhét-huszonnyolcz órát. Hát ez nagyon szép és kellemes. Vagy vegyék azt, hogy az ember főispán s egyszer csak reggel hire futamodik, hogy meg van lőve, (mert nem csak én lehetek meglőve) a városba rémesebbnél rémesebb hierek szálldogálnak, ütik verik a drótot, a fő j ispán aspiránsok sietnek zónajegyet váltani* banquetteken öt-hat toaszt mondatik az agyonlőtt főispán egészségére, hogy az emberiség legvégső határáig éljen, de persze nem agyonlőve. S este az ember haza érkezik s örömmel tapasztalja, hogy nincs semmi baja Sőt ő lőtt meg vagy 150 fáczánt s tiszta mese, hogy a fáczánok vissza lőttek volna. Hát ez is nagyon szép és kellemes. Vagy vegyék azt, hogy az ember nyűi s egyszer csak azon veszi észre magát, hogy vagy kétszáz ember törekszik az élete után ám most szaladjunk a merre látunk, dirr, durrr ísitij^’ és ismét, szólnak a puskák miként az végre a századik lövésre elterül az emilPjmár t. i. ha nyúl az ember hogy ízletes pjcsenyéül szolgáljon valami főispánt püspöki vagy presbyteri asztalon. Hát ez is nagyon szép és kellemes. De már most vegyék kérem azt, hogy az ember sem nem főispán, sem nem vadász, sem nem nyúl, hanem tisztán és kizárólag ember, egyéb semmi. Na szép, hát még ilyen is van? De mennyire van. Itt vagyok például én, hallgassák meg, hogy mi történik énvelem. Felkelek reggel 7 órakor stb. stb. megiszom egy csésze teát és nem eszem mellé semmit, hanem e helyett legeltetem szemeimet egy meghívón a melynek értelmében szívesen láttatom este hat órakor vadász ebédre, s tűnődöm azon, hogy már most én addig ne ebédeljek. Na szép, hát nem fogok addig ebédelni. Azt hiszik, hogy ezen határozat minden lelki furdalás nélkül történt, ők akkor nagyon csalódnak, már mindjárt az is szeget ütött a fejembe, hogy ki az ördög hallott olyat, este hat órakor ebédelni, mikor fogok én akkor vacsorálni ? Ezzel még csak kibékültem volna valahogy, de nekem polgári berendezésű gyomrom van, amely délben órakor, délután 5 órakor és este ‘-6 órakor lejár, mivel biztassam azt, hogy majd kapsz enni este 6 órakor; nem hiszi az előttem, hogy este hat órakor is lehet ebédelni, — na de végre hősiesen elszántam magamat, hogy a mint a burkus mondja: koszt vas koszt, este hat óráig (a mint a magyar mondja) nem lesz koszt. Igen de hátra volt meg . . . ugye azt nisz itt a fekete leves? Nem, én nem szoktam ilyen hétköznapi közmondásokkal élni, nem az volt hátra, hanem a háziasszonyom, hogy valljam én be annak, hogy azért nem eszem nála, mert másutt akarok ebédelni. Ennyi erkölcsi bátorságom nem volt, féltem a következményektől, amely a más ebédjének többre becsülésének logikai folyományaként netán a fejemet hozta volna nem annyira szervi mint múló össz .köttetés ée valami nem cseppfolyós anyaggal. Már csak bevallom, őszintén azt hazudtam, hogy beteg vagyok, fáj a gyomrom azért nem eszem. Na szép. Még hazudnom is kellett, pedig úgy növessze meg Allah a szakállamat, hogy soha sem szoktam, legfeljebb néha tartom vissza az igazságot s azt is csak pillanatnyilag. De bezzeg a gyomrom, az más véleményben volt, sokkal erkölcsösebb mint én, az nem akart sehogysem beleegyezni abba, hogy hazudjam, s akaratom ellenére visszatérített az igazság ösvényére, este 6 órára csakugyan megfájdult, bizonyosan nem tudta megemészteni a már fentebb érintett híreket, a késedelmet stb. stb. Szóval a mint a franczia mondja: gyomoranak méltóztatott az étvágyat Scortba tenni. S igy este hat órakor már meg volt oldva az »enni vagy nem enni“ kérdése, a mint egy dán királyfi szokta feltenni a kérdést