Békés, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
n 1-ső szám. Gyula, 1895. január 6-án. XIV. (XXVII.) évfolyam. Szerkesztőség : Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes számára 10 kr. BÉKÉS. Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: üoToasz János. Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus 1’ üzlete, hova a hirdetésekeJ és nyilt-téri közlemények j! h küldendők. bi- ' _ i; !i Hirdetések ;1 1' / szabott áron fogadtatnak i.V V el Gyulán, T a.kiadó hivatalban. v : — J Nyílt-tér sora 10 kr. t Hirdetések felvételnek: Budapesten : Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein Berndt fürdő-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sütő-utcza, Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza 7., Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utcza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Bannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. A válságos helyzet. Nem a politikait értjük, mert ahhoz nincsen jogunk hozzászólani , csak annyiban érintjük, mert annak is nagy része van benne, hogy a szemünk előtt készülő közgazdasági válságtól eltereli úgy a nagy közönség, mint államférfiaink figyelmét. E lapok hasábjain nemrég prognosztikont adtunk a közgazdasági helyzetről, válságosnak jelezvén azt, olyannyira, hogy egyelőre gyökeresen orvosolhatlannak tartjuk. Szó sincs róla, hogy egyátalán ne volnának orvosszerei. Igen is volnának. Öntudatos közgazdasági s elsősorban földmivelési politika, mi mindezideig csak jámbor óhajtás számba menő dolog Magyarországon. De nem bocsátkozunk most e fölött bővebbi tárgyalásba. Egy öntudatos földmivelési politikának még alapjai sincsenek lerakva, legjobb esetben is évek kellenek hozzá, hogy egy helyes irányú közgazdasági akciónak gyümölcseit élvezhessük. Aki nem kapkod mit sem mondó frázisok után, és aki ilyen frázisok által magát megvesztegetni nem engedi, ezidő szerint a momentán nagyobb bajok momentán orvosszere iránt fog érdeklődni. A momentán bajok legnagyobbikának, legközvetlenebbjének jeleztük a pénz hiányát, orvosszeréül a hitel megkönnyítését. Két vezérczikkünben fejtegettük, hogy a közgazdasági válságnak egyik következménye s oka a nagy pénzszükség , nevezetesen hogy a Békés vármegye területén levő pénzintézetekbe alig történik betét, sőt a gabonának olcsó áron való eladását kikerülendő, máskülönben módos emberek, nemcsak hogy betétjüket veszik ki, hanem kötelezettségeiknek megfelelése céljából maguk is a hitelt veszik igénybe. Ez az igénybevétel pedig olyan tömeges, hogy a takarékpénztárak képtelenek azoknak eleget tenni. A múlt évi harmadik évnegyed kimutatása szerint az államkincstár óriási pénztári készletek fölött rendelkezik , amiből kifolyólag ama nézetünknek adtunk kifejezést, mely szerint a momentán szükségleten úgy lehetne segíteni, ha a kincstár, pénztári készleteivel, a megyei takarékpénztárak segítségére jönne, hogy azok ne legyenek kénytelenek, mint most pénz hiánya miatt cselekszik, a különben jó váltókat és jelzálogajánlatokat is visszautasítani. Jeleztük azt is, hogy a kormánynak módjában van expedienst találni a takarékpénztárak rendelkezésére bocsátandó hitel mikénti felhasználásának ellenőrzésére. Lapunk múlt évi november 11-iki számában még jólesőleg konstatáltuk, hogy felszólalásunk nem volt kiáltó szó a pusztában , nevezetesen a vármegye alispánja, miután előzőleg érintkezésbe lépett a megyei pénzintézetekkel és azokkal magát szükségleteik felől informáltatta, azok ajánlataival és feltételeivel felszerelttel még november 4-én Veres József országgyűlési képviselő s Vidovszky János megyebizottsági tagokkal tisztelgett Wekerle Sándor pénzügyminiszternél, aki — mint már akkor megírtuk és most ismételten hangsúlyozzuk — a legkissebb habozás és ellenvetés nélkül rögtön határozottan, mondhatni kategorikusan és pozitíve megígérte, hogy a kért 800 ezer forintot, sőt ha kell azon felüli összeget is bocsát megfelelő kamat mellett a békés megyei taxatíve felsorolt hitelintézetek rendelkezésére. Az ígéret — ismételjük — olyan formában történt, hogy ahhoz a legkisebb kétely sem férhetett. És íme mi történt? Elmúlt november, elmúlt deczember hó ; az alispán — ha jól tudjuk — ismételten is megsürgette az ígéret beváltását, ami azonban mind e mai napig nem valósult meg. A miniszterelnök akkor a küldöttségtől élénken kérdezősködött még a békés megyei munkásviszonyokról is, ígérve s felajánlva minden lehetőt a válságos helyzet elhárítására nézve. Még akkor szó sem volt miniszterkrízisről, amely ígéretei beváltását megakadályozta valnja s mégsem történt semmi, épen semmi, amint nem történt azelőtt sem. Nem kommentáljuk ezt az eljárást, elég hangosan beszélnek maguk a tények, a mulasztások , csupán ama óhajunknak adunk kifejezést, vajha a politikai válság olyan megoldást találna, hogy a jövő kormány ilyen rekriminácziókra okot és alkalmat ne szolgáltasson. P TARHA. Göndöcs Benedek sírján. (Visszaemlékezés 1894. január 6 ára.) Embereknek szeretője ! Mért jöttél a temetőbe? Mit keresel olyan mélyen, Lent a sötét sirfenéken ? Tudom, tudom ! Nagy szeretet Árasztotta el szívedet, S a míg ártán partot éré Tört hajóknak sok szegénye, Mert nem volt, nem 1 sohse véled Egy szikrányi önkimélet, Hogy ne riadjon mást a vészbe , A te bajod csak tetézte, Csak tetézte, csak fokozta, S roncs’ hajódat ide hozta. Örök idők óczeánja Hajósait itten hányja A boldogság szigetére, Jó szíveknek örökére. Azért jöttél te is ide, Anyaföldnek a méhibe, Hogy aludjál hosszú álmot S álmodj örök boldogságot ! ♦ * » Rózsavirág szeretője ! Mért jöttél a temetőbe ? Mit keresel ott a mélyen, Lent a sötét sírfenéken ? Nem illat ott a rózsásság, S rá se vágynak, kik alszanak ! Mért jöttél hát temetőbe, Rózsaillat kedvelője ? Hálás kezek, ha ültetnek Rózsabokrot emlékednek, Gyökerei a bokornak A szívedig lehatolnak, Onnét szívják az életet, S a sírba vitt nagy szeretet Nem marad itt eltemetve, Kikel ismét uj életre, Feltolul majd a virágba, Úgy terjed szét illatárba, Rózsavirág szeretője I Azért jöttél temetőbe, Azért jöttél, úgy-e ide, Hogy illatnak a képibe Szerelmedet itt is oszszad, Könnyes szemünk fölszáraszszad ? Domonkos János: Újévi tisztelgések. Új év napján a különböző hatóságok jókivánataikkal járultak ez alkalommal is hivatali főnökeik elé. A vármegyén a tisztikar a kis teremben gyűlt testületileg össze, ahol is: dr. Bartóky József vármegyei főjegyző dr. Fábry Sándor alispánt a tisztikar nevében üdvözölte, azt kívánva, hogy legyen az alispán családjában boldog, s legyen tiszti működésében minden munkája s a vármegye jóvoltát czélze minden terve s szándéka sikerrel és szerencsével megáldott. A jókívánságok egyszerű, de bensőségteljes kifejezéseinek ez alkalmát felhasználta a tisztikar szónoka annak kijelentésére is, hogy a vármegyei tisztikar az új év munkáját megújult munkakedvvel s friss lelkesedéssel kezdi meg s úgy kívánja folytatni. — »A fizetéses tiszti állások szervezése s általában közigazgatásunk ujabbi rendezése — folytatta a főjegyző — az önkormányzati tisztségek jellegét jórészt megváltoztatták bár, — mi mégis valamennyien úgy érezzük, hogy mindnyájan, még a legkisebb hivatalban is, a vármegye közönsége birodalmának letéteményesei vagyunk, s ép ezért tiszti állásunk nem a megélhetésnek egy módja csupán, hanem oly hivatás, melynek helyes betöltéséért a fegyelmi felelősségen kívül a vármegye közönségének teljes erkölcsi felelősséggel tartozunk. Ez a gondolat, vezeti s lelkesíti munkálkodásunk, de mindenesetre serkenti annak tudata is, hogy alispán úr e munkának nemcsak vezetője és osztályosa, de a vármegyei tisztikarnak egyénenként is „igaz jóakarója.“ — Ezt a jóakaratot kéri a tisztikar számára a jövőre is, annak kijelentésével, hogy a tisztikar az alispán jóakaratát vonzódásával fogja viszonozni s a vármegye jóvoltára irányult becsületes munkájával fogja kiérdemelni. Dr. Fábry Sándor alispán a tisztikar jókívánságait megköszönve, kijelentette mikép ez üdvözlést nemcsak kitüntetésnek tekinti, hanem a testületi szellem oly megnyilatkozásának, mely biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a vármegyei tisztikarban a munkára való készség mellett az erők fokozására szükséges jó harmónia is megvan. Elismeréssel nyilatkozott a tisztikar munkálkodásáról, mert ha a kormányzata alatt lefolyt félévben valamely feltűnően jelentős tény nem is jellemzi a tisztikar működését, az bizonyos, hogy a tisztikart munkálkodásában általában a kötelességérzet áthatotta, s minden egyes tagjának működését a közjóra irányuló ambició vezérelte. Boldog új évet kíván a tisztikar minden egyes tagjának és családjaiknak. Ezután az egész tisztikar a vármegye alispán- A szenvedések iskolája. (Elbeszélés.) Irta: Mándoky Sándor. *: A namdini csata elveszett. Liu Cseng tábornok, a mennyei birodalom fővezére, seregének romjaival a győztesen előnyomuló franczia csapatok elöl a tűjén kuani erődök hatalmas falai mögött keresett menedéket. A ravasz chinai, hogy időt nyerjen a kért segély megérkezésére, alkudozni kezdett Brochard admirálissal. A franczia vezér teljes meghódolást követelt. A hadsereg lefegyverzése, az európai alattvalók élet- és vagyonbiztonsága és China négy fő kikötőjének megnyitása a franczia kereskedelem számára valónak a kötendő béke feltételei. De a nap fia megtagadta az aláírást és ekkor újra kitört a harcz. A köztársaság pánczélosai a tenger felöl hat nap és hat éjjel szakadatlanul bombázták az erődöket. Mint zápor hullott a golyó. Az ágyúk már-már áttüzesedtek, a legénység kimerült, az előbástyák halomra lőve, de a fehér lobogó még mindig nem tűnt fel az ostromlott vár fokán. Brochard türelme elfogyott. Beszünteti a tüzelést, összehívja törzskarát, tanácsot ül. Szándéka a ezopfos ellenséget szuronyrohammal — még mielőtt a várva-várt segély megérkezhetnék—piszkálni ki odújából. De e terv még gondolatnak is vakmerő. A roppant sánczok, mély árkaikkal, a 16 méteres falak s az ellen fanatismusa utolsó cseppje vérig védeni hazája kulcsát, koczkára teszik a tüzes bretanyi tervét. A táborkar véleménye megoszlik. A vita hevében Armand Büringard kapitány, ki eddig szótlan ült helyén, most feláll, szót kér, arcra kigyúl. Aki mer, az nyer! Én teljesen osztom az admirál tervét és vállalkozom annak kivitelére. — Rögtön megállapítják a támadás módozatait, Brochard megöleli bajtársát és riadót fúvat. A nap leszállóit, kigyuladtak a keleti égbolt fényes csillagai, a holdvilág ezüst sugaraival öntötte el a bűbájos vidéket, midőn az egész vonalon újra megdördültek az ágyúk. Az erődök viszonozták a tüzelést. Egyszerre csak a szárazföld felől villanás villanást követ s a franczia művelőzök gyilkos golyózáporának védelme latt, ajkukon a marseilles szivet gyújtó, észbontó dalával, halál megvetéssel nyomulnak zárt sorokban előre az Albatros fregatt vakmerő matrózai. Nem törődnek a száz alakban megjenő halál öldöklő csókjaival, nem látnak mást, csak a vezért, az ő rajongásig szeretett hős kapitányukat, ki jobbjában villámló aczéllal, mint félisten jár csapata előtt. Véres pusztulás jelöli útját, nyomában a halál. Ahová lép, vér patakzik fel, ahová sújt, egy élet pusztul el. S a vezérhez méltók a bajnokok, egy-egy oroszlán mindenik, ki dicsőségért harczol ama zászló alatt, mely a fél világot látta remegni győzelmes lábai előtt, melynek hősei meg tudtak halni, de magukat meg nem adták soha. Mint a tenger tomboló árja, mely összezúz, elseper útjából mindent, vetik magukat a két tűz közé szorított ellen kiküldött hadosztályára. A hadsorok megbomlanak a heves támadás alatt, rövid negyedórás harcz után Armand már ura a külső sáncznak. Mindenütt elől jár. Mint érett kalász, hull előtte az élet s ő mint büntető derab, villogtatja halált osztó pallosát. Már a belső kapuk előtt dúl a kard és szuronyra került öldöklő csata. Megvívják, betörik azokat is. Armand baljába ragadja a büszke trikolort, hogy kitűzze a vár fokára. Lin utolsó erejét viszi harczba. Éles puskatűz dörög át az öldöklő csatának iszonyú borusán. Megtántorodik . . . Ah ! Egy gyáva golyó találta. A hősi kard kihull kezéből, szivéhez kap, lerogy s a dicsőséges zászló, mint szemfödél borul reá. Egy-két pillanatig hallja még a karcok pengését, trombiták riadását.... azután elsötétlik körötte minden, érzékei eltompulnak, eszmélete elhagyja, a győzelem kivívója mozdulatlanul hever a vitatott zászló védő leple alatt. Katonáinak győzelmi hurrája Brochard hívó szózata, már nem zavarják álmait. Álmodik dicsőségről, boldogságról — ki tudja? jövend-e még álmára ébredés .. .. * * ♦ Magdolna testvér térdre borúlva, lelke mélyéből adott hálát az Istennek, midőn az Ő nagy betege először nyitotta föl a szemeit. Hetek óta a legnagyobb bizonytalansággal leste azt a perczet. Éjjel nappallá téve virrasztóit a tájén kutani győző felett, ki halálos sebbel feküdt a kormányzósági palota egyik termében. Kimondhatatlan öröm töltötte el tiszta szivét, midőn újra fölcsillanni látta a visszatérő élet parányi derengő sugarát, midőn megbizonyosodott arról, hogy az életadó és éltetelvevő úr meghallgatta az ő szegény szolgálója könyörgő fohászait. Armand révedező tekintettel nézett a felébe hajló angyalszelid arczra. Majd alig hallhatóan, mint a ki nagyon hosszú és mély álomból ébred föl kérdező : Hol vagyok ? Csak nyugalom kapitány. Jó helyen, a kormányzósági palotában. Régóta fekszem már? Bizony már két hónapja, De bízzék az Úr !) Felolvastatott a „Gyulai kör“-ben 1894. deczember 19-én.