Békés, 1913 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-16 / 46. szám

1913 november 16. Békés a voltak 220 korona különbözetet kapnak. A X-ben 247 K 50 f, a IX-ben 275 K, a VIII-ban 357 K 50 f, a VII-ben 440 koronát, míg az altisztek és szolgákat 110 korona illeti meg. Kihatással van az ítélet az abban az időben 10-ik szolgálati évüket betöltött dijnokokra is, amennyiben a napidíjak nagy­sága szintén az illető város lakbérosztályától függ. A megtérítendő különbözet a 10 évet betöltött szol­gálati idő után napi 10 fillér, a 15 év betöltése ese­tén 30 fillér, és 20 év betöltése esetén napi 50 fil­lért tesz ki, ami szintén tekintélyes summára rúg Tekintettel pedig arra, hogy 52 helység van hasonló körülmények között érdekelve, az államnak körül­belül félmillió koronát kell a tisztviselők részére kifizetnie. A folyamfelvigyázói szakaszok megváltoztatása. A gyulai kir. folyammérnöki hivatal hatáskörébe tar­tozó folyamszakaszokon fennálló folyamfelvigyázói szakaszokat a földmivelésügyi miniszer akként vál­toztatta meg, hogy a Kettős- és Hármaskörözsökön Gyulán, Gyomán, Szarvason és Kunszentmártonban szervezve volt négy folyamfelvigyázói szakaszt; Bé­kés, Gyoma és Kunszentmárton székhelyekkel három szakaszra osztotta és pedig: 1. a Fehér- és Fekete­­körözs egyesülésétől a 36. sz. átvágás felső végéig 43 kilométer hosszban Békés székhellyel, 2. a 36. sz. átvágás felső végétől a 15. sz. átvágás alsó végéig 41.2 kilométer hosszban Gyoma székhellyel, 3. és a 15. sz. átvágás alsó végétől a Hármaskörözs folyó­nak a Tiszába való beömléséig 43,4 kilométer hossz­ban Kunszentmárton székhellyel. A vármegye közbiztonsági állapota a múlt hó­ban. A csendőrség jelentése szerint a múlt hóban előfordult a vármegye területén 170 bűneset, amelyek — 4 kivételével­­— mind kideri­tettek. Elfogatás 26 esetben állott elő. A feljelentések száma 184 volt. A fontosabb bűnesetek és azok száma a követ­kező: lopás 43, gyújtogatás 27, ember élete elleni támadás­­ 7, testi sértés 9, sikkasztás, orgazdaság, csalás 7, szemérem elleni bűncselekmény 3, hamis tanúzás 1, hamis bizonyítvány használata 1 stb. Az uj városi erdőőr. A Ptacsek Béla városi erdőőr eltávozása folytán megüresedett állást a na­pokban töltötte be dr. Lovich Ödön polgármester. Három pályázó közül Varga Sándor sarkadi, remetei uradalmi szakvizsgás erdőőrt nevezte ki, aki a hiva­talos esküt már le is tette. Előléptetés: A kereskedelemügyi miniszter Reichenberg Zsigmond I. oszt. kir. ipari s.-felügyelőt, a gyulai kerületi­­ iparfelügyelőség vezetőjét kir. ipar­felügyelővé nevezte ki. A gyulai nőegylet november 9-én tartotta a szegények részére szokásos téli ruhakiosztást a nő­egylet házában. A kiosztásnál megjelentek és azt személyesen intézték: gróf Wenckheim Frigyesné elnök, Fábry Mártonné, Ambrus Sándorné, Schröder Kornélné alelnökök, továbbá mint választmányi ta­gok és érdeklődők: dr. Berényi Árminné, dr. Berkes Sándorné, Léderer Lajosné, dr. Lovich Ödönné, Weisz Horné, Bayer Mártonné, János Józsefné, Horti Bé­­láné, Puskás Andrásné, Somogyi Jánosné, Kövér Malvin, Czóbel Károlyné, Endrész Andrásné, Gróh Katalin, Fábry Gézáné, Vincz Sándorné, Aig­ner Dezsőné és Nagy Stefi. Ruhasegélyben 112 egyén részesült, túlnyomó részben elszegényedettek, elha­gyottak, betegek és keresetképtelenek, kik között a készlet úgy osztatott szét, amint igényeiket előlege­­sen bejelentették A nagy munka az egész délutánt igénybe vette, ámbár abban a megjelent úrhölgyek vállvetett buzgósággal és nagy hozzáértéssel segéd­keztek. Kiosztatott 218 méter téli ruhakelme, 30 pár téli cipő, 10 nagykendő, 24 pár harisnya és 40 méter vászon. A felruházáshoz adományoztak: gróf Wenckheim Frigyesné 43 méter kelmét, Kocsis László kereskedő 10 drb meleg kendőt, Weisz Horné 24 pár harisnyát. A többi ruházati anyag az egylet költségén szereztetett be. Gyulán a folyó évben megtartott orvosi tovább­képző tanfolyamon részt vettek: Dr. Busó Péter ver­seczi főorvos, Dr. Sas Vilmos füzesgyarmati, Dr. Hódy János gyulavárii, Dr. Karay Gusztáv mező­­berényi, Dr Morvay Jenő kunágotai községi orvo­sok s Dr. Szondy Lajos békéscsabai járási orvos. A tanfolyam 6 hétig tartott s fent nevezettek a tan­folyamot ezidő alatt szorgalmasan látogatták s na­ponként öt órai előadáson vettek részt, amelyeket a kórház főorvosai tartottak az elmegyógytanból, se­bészetből, a kórbonctanból s a tüdőgyógytanból, utóbbit Dr. Geszti József szanatóriumi főorvostól. A hűtlen kocsis, Schwimmer L. Adolf gyulai fuvarozási üzlet-tulajdonos nyugodt vérű lóállomá­nyát akarta egy gyorslábú félvér paripával felfris­síteni. Tudomására jött, hogy Békéscsabán árulnak egy olyan lovat, amelyik szaladni is tud. Átment tehát és meg is egyezett a ló gazdájával 200 koro­nában. Másnap, f. hó 8-án átadta a 200 koronát a három hét óta szolgálatában álló Hankó György 26 éves csabai illetőségű kocsisnak, hogy vasúton utaz­zon Csabára és annak ellenében a lovat hozza el. A kocsis, akinek egyszerre ennyi bankópénz soha­sem volt még a markában, peckesen lépegetett el az irodából. A tervek és gondolatok egész tömege kezdett a fejében kóvályogni s mikor a vasúthoz igyekeztében a Komlóhoz ért, nem jobbra, hanem balra fordult, aminek természetes következménye jön, hogy egyáltalán nem jutott ki az állomáshoz, ellenben az út másik végére érve, nyomban alkalma nyílt a lóvásárra előzetes áldomást inni. És csak ennyi bátorságra volt szüksége, a többi már magá­tól jött. Egyik pálinka­mérésből a másikba látoga­tott be szép sorjába, gondolván, hogy már úgyis mindegy. Este egyik éjjeli mulató helyen szórta a kék hasú bankókat, nem törődvén vele a szerencsét­len, hogy cselekményével városunk közlekedés­ügyé­nek fejlődését legalább­is két hétre megakasztja. Éjjel 11 órakor a csabai vasútállomásnál látták, de azóta a rendőrség hiába keresi. Az Újvárosi Olvasókör november hó 23-án saját helyiségének nagytermében, könyvtára javára zártkörű Katalin-bálat rendez. Belépődíj személyen­ként 1 korona. Kezdete este pont fél 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a­­ Békési­ben nyugtáztatnak. A zenét Rácz Tóni jónevű zenekara szolgáltatja. A meghívó másra át nem ruházható és kívánatra előmutatandó. A moziban a jövő hét folyamán rendkívüli ér­dekes műsorok kerülnek bemutatásra. Érdekességé­vel és kiválóságával egyik darab felülmúlja a mási­kat. Vasárnap, f. hó 16 án a műsorból kiemelkedik A párisi rongyszedő. Fordulatokban és cselekmény­ben rendkívül gazdag színdarab az életből. — Ked­den, 18-án Szökés a felhőkön át. Társadalmi dráma 3 felv. A darab fő terepét Psylander a világ leg­népszerűbb mozi-színésze alakítja. Ezen kiváló da­rabról a sajtó a legnagyobb elragadtatással nyilat­kozott. — Szerdán, 19-én Bihari Ákos, a budapesti Vígszínház művészének klasszikus előadása fényes műsorral. — Csütörtökön, 20-án track... Egy bol­dogtalan ifjú története. Daudet Alphons világhírű regénye után. Dráma 4 felv. Ezen darab a szezon legművésziesebb auforképe. Alakítják a Porte St. Martin színház művésztagjai. — Pénteken és szom­baton mindkét napon d. u. 4 és este 8 órai kezdet­tel Germinál. Regény a bányamunkások életéből, Zola Emil hallhatatlan remeke után 8 részben. Ezen óriási film a bányák mélyén a létért dúló küzdelmet tárja elénk. Henry Krauss a világsikert aratott »Nyomorultak” főszereplője fogja a kinematográfia történetében páratlanul álló hatalmas műben a cím­szerepet alakítani, újabb próbáját nyújtva hatalmas színészi tehetségének. Ezen kiváló darab minden elő­adáson befejezést nyer. Jegyek a Germinál előadá­sára — tekintettel a nagy érdeklődésre — már most válthatók a mozi pénztáránál. Klasszikus előadás a Royal mozgóban. Bihari Ákos, a budapesti Vígszínház művésze, szerdán, f. hó 19-ikén, a Royal mozgóban művészi előadó es­télyt rendez a következő műsorral: I. Nagy jelenet »Faust«-ból (Goethe-Dóczi) Személyek : Faust,Wag­ner, Szellem II. a) Eredeti kuruc­ versek a XVII. és XVIII századból. b) Kuruc nóták Endrődi Sándortól. III. Antonius nagy beszéde Julius Caesar fölött. (Sh­akespere-Vörösmarthy.) IV. Vörösmarthy, Arany János, Petőfi költemények. V. Részlet »Cyrano de Bergerace-ból (Rostand-Ábrányi.) VI. Jehova (Kiss József.) Bihari Ákos ezen valóban klasszikus műso­rával nemcsak a főváros és a vidék nagyobb szín­padain tette a nevét országos hírűvé, hanem felke­reste a külföld magyarok lakta jelentékenyebb em­­porumait is, művészetének mindenütt dicsőséget szerezve. Hisszük, hogy Gyula város műértő közön­sége is megragadja az alkalmat, hogy Bihari művé­szetében a szerdai estén gyönyörködjék. A gyulai varrólányok f. hó 8-án tartott szépen sikerült táncmulatságán jelen voltak. Asszonyok: Sál Józsefné, Bajcsi Sándorné, özv. Kohlman Mihályné, özv. Lukács Péterné, Pávai Istvánná, Szabó Istvánné, Csete Istvánné, Pásztor Ferencné, Berndt Józsefné, Sebestyén Józsefné, Szilágyi Jánosné, Kukla Istvánná, Béres Andrásné, Szabó Istvánné, Kender Lajosné, Balog Sándorné, Hack Mártonná, Salamon Sámuelné, Juhász Istvánné, Fábián Lajosné, Klement Lajosné, Ludvig Ferencné, Ernisz Károlyné, Szolnoki Sán­dorné, Kiss Jánosné, Szilágyi Istvánné, Toldi Fe­rencné, Thurzó Andrásné, Enyedi Jánosné, Galbács Istvánné, Rusznyák Hátyasné, Marton Istvánné, Bánfi Sándorné, ifj Bánfi Sándorné, Illich Sebes­tyénné, Dulainé, Kiss P. Istvánná, Kolozsi Györgyné, Pap Hojszáné, Lévai Lajosné, L­őcsei Jánosné, Burda Istvánné, özv. Balog Sándorné, Balog Bella, Elefánt Paula, Tokaji Györgyné, Majercsikné, özv. Balázsné, özv. Duska Györgyné, Turócziné, özv. Kissné. — Leányok: Bajcsi Mariska, Tokaji Rózsika, Májercsik Ilonka, Csete Puska, Duska Annuska, Kolozsi An­nuska, Oláh Erzsike, Tóth Mariska, Oravecz Annus, Mészáros Teruska, Lukács Rózsike, Májercsik Rozsika, Szabó Mariska, Csete Juliska, Bernde Gizuska, Pász­tor Teruska, Kiss Rózsika, Szilágyi Erzsike, Kukla Annuska, Béres Mariska, Szabó Rozsika, Ludvig Teruska, Korponai Etuska, Turzó Etuska, Juhász Teruska, Element Mariska, Fábián Teruska, Einisz Mariska, Ludvig Erzsike, Puckó Annuska, Turóczi Rózsika, Sebestyén Katica, Cséfai Mariska, Kiss Mariska, Szilágyi Mariska, Toldi Matildka, Enyedi Etuska és Rózsika, Jámbor Bözsike, Szabó Irma, Oravecz Mariska, Bajcsi Rózsika, Burda Erzsike, Kiss Mariska, Rusznyák Margit, Márton Margitka, Márton Matild, Bánfi Erzsike, Illich Mariska és Teruska, Holló Zsuzsika, Papp Mariska, Lévai Elvira, Lipcsei Juliska, Tokaji Juliska, Hack Mariska, Kiss Mariska. Felülfizettek: Weisz Mór 10, Kéry Gyula 5, özv. Balog Sándorné 5, Puczkó Mihály 5, Salamon Sámuel 3, Burda Istvánná 3, Fischer Dávid 3, Bucskó Gyula 2­80, Vértesi Arnold 2, Genheisz Ferenc 2, Deutsch Jakab 2, Goldberger Ignácné 2, Kulka Dezső 2, Oravecz József 1 .80, ifj. Bánfi Sándorné 1­60, M­­. 1.60, Vágner Ármin 1.20, Csete Juliska, Fábián Lajosné, Puczkó István, Farkas Lajos, Tóth Kálmán, Dózsa Pista, Elefánt Paula, Merza Károly, Schwartz Zsigmond, Ludvig Ferenc 1—1 K, Szilágyi Jánosné 40 fillér. A gyulai fiatalság a Békésvármegyei Kaszinó­ban 1913. évi november hó 22-ik napján a szegény gyermekeket felruházó egyesület javára jótékony­­célú tea-estélyt rendez. Kezdete délután 5 órakor. Belépő-dij 2 kor., melyben 1 csésze tea ára is ben­­foglal­tatik. Házasságok: Marote Mózes gazdasági ispán f. hó 9-én házasságot kötött Nádra Máriával, Merza József kórházi főgépész nevelt leányával. — Dihella György szabóiparos tegnap lépett házasságra Braun Katalinnal, Braun György kőmives-iparos leányával. Népgyülés: Az országos szociáldemokrata párt az esküdtszéki és sajtóreform-javaslatok alkalmából Gyulán is tartott népgyülést vasárnap délután a Magyar Király szálloda előtti téren, feltűnően gyér számú közönség jelenléte és annak is csekély érdek­lődése mellett. A népgyűlés elnöke Dundler Károly, szónoka pedig Hubai János fővárosi munkás, volt. Ludvig Jakab gyilkossági ügyében letartózta­tott három gyanúsított egyént a gyulai törvényszék vádtanácsa szabadlábra helyezte s ellenük a további eljárást megszüntette. A gyilkosság, mint emléke­zetes augusztus 2-ról 3-ára virradó éjjel történt a József benedeki tanyán. Az akkor éjjel és másnap délelőtt szakadó eső elmosott minden nyomot ame­lyen a csendőrök megindulhattak volna a­ tettes kikutatására A csendőrség és a gyulai rendőrség számos embert vett ugyan őrizetbe, de azok közül egyik sem volt az igazi tettes s csakhamar mindet szabadon kellett bocsátani. Miután ötheti kutatás sem járt eredmén­nyel, a kir. ügyészség két fővá­rosi detektívet hozatott le. Ezek szintén nagy am­bícióval láttak hozzá a nyomozáshoz és mindenáron sikeres eredményt akartak produkálni. Itteni műkö­désüknek az lett az eredménye, hogy a meggyilkolt Ludvig-tanya szomszédját, ifj. A. Schriffert József gazdálkodót, annak béresét, Tóth Gézát s ennek ne­jét, Birkás Annát a felmerült gyakúokok alapján, szeptember közepén a kir. ügyészségi fogházban előzetes letartóztatásba helyezték. A vizsgálóbíró az­óta gyűjtötte ellenük a bűnösségük megállapításá­hoz szükséges adatokat s a vizsgálat meghiúsításá­nak megakadályozása végett a vizsgálati fogság fen­­tartását indítványozta. A vizsgálat azonban azután sem talált a fogságban levők bűnösségére elegendő terhelő bizonyítékot és dr. Simonka György védő felfolyamodására, miután A. Schriffert József ellen az ügyészség a vádat különben is elejtette, a vád­tanács úgy őt, mint a másik két egyént is szaba­don bocsátotta s ellenük a további eljárást beszün­tette. Az ártatlanul vizsgálati fogságot szenvedettek, védőjük dr. Simonka György utján kártalanítási ke­resetet indítanak az állam ellen. A borzalmas gyil­kosság tettese pedig tovább is büntetlenül élvezi a szabadságát. A szerencsétlen áldozat hagyatékát, a­mely 2000 korona értékű ingóságból és Lz kát hold tehermentes benedeki szántóból áll, a napokban adta át a gyulai járásbíróság mint hagyatéki bíró­ság az örökösöknek. A hagyaték felét az elhunyt testvére Ludvig József, másik felét pedig két unoka­öccse Hack Ferenc és István iparosok örökölték. Padlástüz. F. hó 6-án este ifj. Balog József gyulai hentes házánál a padlásról sürü füstöt láttak leszürődni. Gyorsan a veszedelem helyére futottak a házbeliek. Egy halom gyékény égett a padláson s a lángok már a fedélszerkezet gerendáit nyaldos­ták. Szerencsére sikerült a tűzet eloltani, mielőtt komolyabb károk következtek volna be. A tűz a vil­lamos vezeték rövidzárlatából keletkezett. Küry Klára Békésen Mint előre is jeleztük, Küry Klára az országos hírü művésznő a múlt hé­ten szülőhelyére Békésre jött nagyanyja látogatá­sára. Bár csaknem minden évben ellátogat ezen a címen Békésre, az ottani közönségnek még nem volt alkalma őt színpadon, vagy hangversenyen ün­nepelhetni. Most sikerült a Békésen működő Halász

Next