Békés, 1919 (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-11-19 / 66. szám
Censurat: Dr. MUNTEAN. Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. Egyes szám ára 30 fillér. LI. évfolyam. € Gyula, 1910. november 19. 66. szám. Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f Fél évre . 20 K — f Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán. Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyílt terek intézendők. Egyes szám ára 30 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton politikai, társadalmi és közgazdászati lap. Kézirat nem adatik vissza. Bármekkora lesz is Magyarország, ugyanazoknak az erényeknek kell fenntartaniok, amelyek ezer esztendőn át fenntartották. Ezek között az erények között első helyen áll az igazságosság. Nem üres dicsekvés az a fölirat, mely a legfőbb magyar bíróság budapesti palotáját ékesíti: „Justitia regnorum fundamentum“, az igazságosság az országok alapzata. Az állam első célja az igazságosság megvalósítása. Az igazságosság, vagyis az emberi jogoknak egyenlő biztosítása és megvédelmezése az állam minden polgára részére. Semmiféle intézmény, mely céljával ellentétbe jut, tartósan fenn nem állhat. Amint az evangélium mondja Krisztus szavaival, minden önmagában meghasonlóit országnak össze kell omolnia. Ha az állam megszűnik az igazságosság fenntartója és védelmezője lenni, szükségképen meg kell szűnnie létezni és helyébe jönne az a hatalom, mely ezt a feladatot képes teljesíteni. Ha tehát egy állam ezer mint ilyen fennállott, kétségtelen, esztendeig hogy legfőbb céljával, az igazságosság megvalósításával sohasem jutott tartós ellentétbe. Ha pedig továbbra is államként akar élni, ezután sem szabad ezt a célt szem elől tévesztenie. Háromfelől érte az a vád a magyar államot, hogy céljával, az igazságossággal, ellentétbe jutott. Az első vád a társadalom némely osztályaiból származott és azt hangoztatta, hogy az állam különbséget tesz polgárai között aszerint, amint azok egyik vagy másik osztályból származnak, nem egyenlően értékeli mindazt a gazdasági munkát, mely állam fenmaradására egyenlően fontos. Ez az vád táplálta a magyar parlament két évtizedes a harcait, ez robbantotta ki és táplálta több mint féléven át a forradalmat. A másik vád a magyar állam nem magyar ajkú népei részéről érte az államot és ismét abban csúcsosodott ki, hogy az államhatalom különbséget tesz az emberi jogok elismerésében magyar és nem magyar polgárai között. Ez a vád bontotta meg az állam területét. A harmadik vád — ezt, vehetjük esetleg az előbbi kategóriába esőnek is — a felekezeti szempontból való elfogultsággal, részrehajlással vádolja az államhatalmat. Ez gátolja a mai helyzetből való kibontakozást, ez akadályozza a szilárd államhatalom újbóli kialakulását. A jövendő magyar állam mindhárom vád alaposságát a legszigorúbb pártatlansággal fogja megvizsgálni és ítéletét annak az igazságosságnak szellemében fogja meghozni, jövendő magatartását annak a „regnorum fundamentumnak“ tartalma szerint fogja irányítani, amelyre szent István alapította országát és amely ezer évig fenntartotta a magyar államot. A nagy adomány a fázó gyermekek testét, a kisebb a lelkét fogja melengetni, legfőlebb addig terjedhetett, hogy öreg korára talán saját házában tudott meghúzódni. Ennek pedig évtizedeken át húzódó takarékoskodás és visszavonult, nagyon beosztott életrend volt az ára. Nem a háború sújtó hatásában, nem az ennek révén beállott drágaságban találjuk meg a visszás és egészségtelen megélhetési viszonyok magyarázatát, hanem abban találjuk meg, hogy mit értékelünk mi munkának és miként becsüljük a különféle munkát. Ha egy napszámos vagy a nap hevében, esőben és kemény munkában izzadó földműves irigy szemmel nézi a könnyebben dolgozó iparost, vagy ha valamennyi kézműves irigyli a szerintük könnyebb sorban élő szellemi munkást, azt meg tudom érteni. Elvégre az a napszámos vagy parasztember, vagy gyári munkás sohasem próbálta a szellemi munkát, különösen pedig arról nincs fogalma, hogy a szellemi munkának vannak sokkal nehezebb, ideget és életerőt sorvasztó terhei, mint bármiféle testi izommunkának. Ezt a gondolkodást semmi sem jellemzi jobban, mint az egyszerű magyar embernek az a kiszólása, hogy »úr«-nak nevelteti a fiát, hogy ne kelljen neki dolgozni. Mert munkának csak azt tartja, amit ő végez, a másfajta munka előtte nem számít, azt ő nem ismeri el munkának. Lehet, hogy intelligenciánkat is terheli ebben némi felelősség. Talán méltán érheti e pontban némi vád is, nemcsak mert hibás magyar gavallériából magához méltatlannak tekintette, hogy a kézitáskáját a vasúttól hazáig kezében vigye, de talán sokkal inkább azért, mert szellemi továbbképzésről alig volt szó. No és még valami ! Csak mondjuk meg szépen a való tényállást, oly magasan felette állónak gondoltuk magunkat a közönséges testi munkával foglalkozó embertársaink fölött, olyannyira elkülönítettük magunkat a kérges kezű emberektől, olyan nem törődve sorsukkal éltünk, hogy éppenséggel nem csoda, ha — meggyűlöltek bennünket! Igen hamar elfelejtettük, hogy mi mindnyájan elsősorban arra vagyunk hivatva, hogy az óriás többségben levő egyszerűbb néprétegből álló társadalom — szolgái legyünk és nemcsak urai De mindez csak némi odavetett lélektani elemzése akart lenni annak az áldatlan társadalmi csendes, de meglevő széttagoltságnak, melynek átkában benne élünk ! A munka értékeléséről beszélünk. Nyomorultul és arcpirítóan szembevágja a mai szellemi társadalomnak a maga válaszát az a dédelgetett liberális nemzetgazdaságtani elv a munkáról, mely szerint csak az a munka, ami a termelés érdekében történik, aminek valami kézzel megfogható értéke van, amit pénzzel meg lehet fizetni. Nem tehetek róla, de mikor ma és az utóbbi időben széltében-hosszában így vélekednek a legtanultabbjaink is a munka értékéről, nekem mindig eszembe jut az orosz Kropotkin, aki azt mondta, hogy neki egy pár jó csizma többet ér, mint a híres festőnek, Rafielnek összes Madonnái. De nem kevésbbé találóan látom ezt a gondolkodást kifejezve a bibliai Ezsau eljárásában, akinek egy tál lencse többet ér az elsőszülöttségi jogánál, így hát pl. nem volna munka az, amit a tudós végez, mikor íróasztala mellett ül vagy hűs árnyas fák alatt sétálva töri a fejét nehéz kérdéseken, melyeknek megoldásától néha egész uj irányok születnek. Pedig ugyan ki volna az a korlátolt és bevasalt fejű ember, aki meg nem értené, hogy minden haladás, minden kultúra egyes emberek fejében született meg ?! Vajjon nem munka az, amit az író végez, mikor boncolja, vizsgálja, figyeli az életet, annak hiányait ellesi, bajait feltárja és nemes eszméket kivetít?! Az írókkal büszkélkedni szoktak vagy fenhangon bírálgatni, de azt hányadik ember gondolja meg, hogy mennyi tanulmányozás, lelki boncolás kellett ahhoz, hogy az író a maga művét felépíthesse ! A művész alkotását készen el-elfelejtik, hogy mennyi lelki-szellemi erő fogyott el benne, míg művészi ideálját megtestesítette ! És folytathatnám ! És megkérdezném tőletek, ti a szeretet megtestesült angyalai: édes anyák, vajjon milyen az a munka, amely láthatatlanul a ti szigetekben végbemegy ? Elkezdhetném nemcsak a bölcsőtől, de már előbbről is és festhetném azt az odaadó önfeláldozást, édes anyai szigeteket a sírig !mely végig kiséri Nos hát csak fitymáljanak a merkantil — fiziokrata —nemzetgazda — Marxista stb. rendszer hívei a felsorolt munkák körül! Nevezzék terméketlen munkának ! Hiszen pl. az édes anyai szeretet munkái a nemzeti vagyont nem gyarapítja, nem ad súllyal vagy réffel mérhető értéket ! Igaz, ezek után nem lehet kamatokat szedni ! És ha mégis valaki hasztalan munkának tartaná, az visszasülyeszti az embert oda, ahol más gond nem bántja, csak az állatias szükséglet kielégítése. Munka tehát mindaz, ami a társadalom kormányzása, rendezése, szellemi kifejlesztése, értelmi képzése, gondolkozásának nemesítése körül történik. Lehet, hogy kevesebb izomerőt kíván ez a munka, de az bizonyos, hogy az agy és idegrendszert jobban megfeszíti, az életerőt jobban koptatja. Sokkal többet termel az, aki gondolataival, érzelmeivel, eszméivel és áldozatával termel, mert ez emeli fel az embert az emberi méltóságra ! Emeljük a munka értékelését erre a polcra, akkor a szellemi munkás megbecsültetése is más mértékben nyilvánul meg! Ha emelkedjenek a szellemi munkások is hivatásuk magasabb értékelésére, mely nemcsak a kenyérszerzésre terjeszkedik ki, de felöleli magában a kultúra fejlesztését, melyet mégis csak tőlük lehet elvárni és nem a kézművesektől. (—) Nem az összeszerzett vagyon adja meg értékedet, hanem a jótékonyság gyakorlása ! Bántó az a nagy aránytalanság, mely ma a testi és szellemi munkások megélhetése között tátong. Ma határozottan könnyebb és jobb, nyugodtabb a kézműves megélhetése, mint a szellemi munkásé. Bármennyire leszorítja is a szellemi munkás igényeit az élet iránt, bármennyire leszállítja és mérsékli igényeit, az az egy tagadhatatlan, hogy legnagyobb körültekintése mellett is nyomorog. Túl vagyunk azon, hogy hosszú és keserves panaszokban siránkozzunk, túl vagyunk azon is, hogy mindezt a háborúra toljuk. Háború előtt sem volt fényes, sőt alig-alig tűrhető a szellemi osztály élete, a vagyongyűjtés Lapunk mai száma 2 oldal Hírek a nagyvilágból. A román csapatok parancsnoksága a magyar kormány és az entente budapesti képviselőivel egyetértőleg elhatározta, hogy a magyar fővárost kiüríti és a rend további fentartását a budapesti karhatalomnak adja át. A megállapodás értelmében a román királyi csapatok ma kiürítették Budapestet és bevonultak a nemzeti hadsereg osztagai. A kiürítés és megszállás ideje között kizárólag a budapesti karhatalmi csapatok tartották fenn a rendet. lásával A román csapatok Budapestről való kivonókapcsolatban kiáltvány jelent meg, mely újból megindokolja, hogy az egész katonai akciónak célja csupán jogos önvédelem és katonai érdek volt. A román királyi csapatok a Tisza vonalára vonulnak vissza, ahonnan vigyázni fognak arra, hogy a magyarok teljesítsék a román feltételeket. Az entente hatalmakkal való megállapodás értelmében a magyar nemzeti hadsereg csapatainak zöme nem marad Budapesten, hanem a Tisza és Duna között kiürített területeken veszi át a rend biztosítását. Budapestem pedig továbbra is a rendőrség, csendőrség és hites amerikai ezredes ellenőrzése alatt álló karhatalom tartja fenn a rendet. A magyar nemzeti hadsereg fővezérének, Horthy Miklósnak ünnepélyes bevonulása értesülésünk szerint november 16-án, vasárnap történt meg. Ez alkalommal óriási előkészületeket tettek a fogadtatására. Még a román csapatok kivonulása előtt négyezer ténylegesből és nyolcezer tartalékosból álló magyar gárdát állítottak fel a rend és nyugalom fenntartására. Ebbe nagy számmal beléptek angol és olasz katonák is. A jó szív nem tagadja meg a segítséget !