Békési Élet, 1990 (25. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 3. szám

TÉNYEK * DOKUMENTUMOK * EMLÉKEK DEDINSZKY GYULA KÖSZÖNTÉSE SZILÁGYI MIKLÓS A Magyar Néprajzi Társaság nevében tisztelettel köszöntvén a 85 esztendős Dedinszky Gyulát, ezt az ünnepi alkalmat a lokális kötődésű adatfeltárások, a honismereti szándékú kutatások szaktu­dományi jelentőségének mérlegelésére szeretném felhasználni. A Dedinszky Gyulának köszönhető Békéscsaba-ismeretünk kivételes jelentőségéről akarok szólni, de már elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy nem az a legfőbb vizsgálódási szempontom: vajon milyen mértékben használhatók fel szaktudományunkban azok az adatok, melyeket az orszá­gos néprajzi gyűj­tőpályázatokon évről évre sikeresen szereplő s ennek elismeréseként „Sebestyén Gyula-emlékérem”-mel is kitüntetett önkéntes néprajzi gyűjtő összehordott. Az adatok felhasznál­hatóságának kinyilvánítása ugyanis nem a kutatói intellektusnak, csupán a szorgalomnak a mélta­tása lenne. Ez pedig - meggyőződésem - Dedinszky Gyula teljesítményeinek lefokozását jelentené. Olyan látszatot kelthetne, mintha csak azt tudta volna feladatának, hogy nyomába szegődjék azok­nak a helyi adalékoknak, melyekre a néprajz - gyűjtési útmutatók, az önkéntes gyűjtőket orientáló programcikkek formájában­­ bejelentette az igényét. Ha akadnak is olyan pályadolgozatai s ezeknek publikált részletei (pl. a békéscsabai húskészítményekről vagy a gabona szemnyerési módjairól), melyeknek létrejöttében bizonyosan ott munkált a „szakma” által fontosnak ítélt helyi adatok szol­gáltatásának szándéka, munkásságának egészére nem az ilyen értelmű „kiszolgálás”, sokkal inkább az önálló kezdeményezőkészség, a gyűjtőknek szóló ajánlások közül jórészt hiányzó témák és mód­szerek eredményes kipróbálása a jellemző. Vagyis: elsődlegesen nem az önkéntes néprajzi gyűjtővel szemben támasztott várakozásainknak akart megfelelni. Ehelyett társadalmi helyzetéből és felké­szültségéből felettébb logikusan levezetett a maga számára egy összetéveszthetetlenül egyéni, sehol máshol és senki más által meg nem valósítható kutatási programot, s következetesen ennek megva­lósításán dolgozott. Beleépítette e programba — a néprajzon túl - az egyháztörténet, a művelődés­­történet, a településtörténet, a gazdaságtörténet, a társadalomtörténet s további más diszciplínák problémalátásának elemeit, úgy azonban, hogy e sokféle szaktudomány egységbe szervezésekor korántsem polihisztor módra válogatott, hanem egyfelől a szlovák etnikai közegben, másfelől az evangélikus gyülekezetben élést - mint személyes sorsot - fogadta el szervező szempontnak. A „csabaiság” ennyire egyéni program szerint végzett kutatásának eredményeit pedig - mi mást tehe­tett volna, ha az elmúlt évtizedek tudományirányítása a státus nélküli tudósokat csak rendszeresen pályázó amatőrként ismerte el? - újra meg újra annak a szaktudománynak ajánlotta fel, mely a leginkább „vevő” volt mindarra, ami a „Csaba-ismeret” címszava alá rendelhető. Az elmondottakból persze nem az következik, hogy Dedinszky Gyula sokirányú munkálkodásá­nak csak egyes részleteiben lehet illetékes véleményt mondani egy néprajzos. Az következik inkább, hogy illendő újragondolnunk az etnográfia és a folklór illetékességét. Dedinszky Gyula 375

Next