Békési Élet, 1990 (25. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 3. szám
TÉNYEK * DOKUMENTUMOK * EMLÉKEK DEDINSZKY GYULA KÖSZÖNTÉSE SZILÁGYI MIKLÓS A Magyar Néprajzi Társaság nevében tisztelettel köszöntvén a 85 esztendős Dedinszky Gyulát, ezt az ünnepi alkalmat a lokális kötődésű adatfeltárások, a honismereti szándékú kutatások szaktudományi jelentőségének mérlegelésére szeretném felhasználni. A Dedinszky Gyulának köszönhető Békéscsaba-ismeretünk kivételes jelentőségéről akarok szólni, de már elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy nem az a legfőbb vizsgálódási szempontom: vajon milyen mértékben használhatók fel szaktudományunkban azok az adatok, melyeket az országos néprajzi gyűjtőpályázatokon évről évre sikeresen szereplő s ennek elismeréseként „Sebestyén Gyula-emlékérem”-mel is kitüntetett önkéntes néprajzi gyűjtő összehordott. Az adatok felhasználhatóságának kinyilvánítása ugyanis nem a kutatói intellektusnak, csupán a szorgalomnak a méltatása lenne. Ez pedig - meggyőződésem - Dedinszky Gyula teljesítményeinek lefokozását jelentené. Olyan látszatot kelthetne, mintha csak azt tudta volna feladatának, hogy nyomába szegődjék azoknak a helyi adalékoknak, melyekre a néprajz - gyűjtési útmutatók, az önkéntes gyűjtőket orientáló programcikkek formájában bejelentette az igényét. Ha akadnak is olyan pályadolgozatai s ezeknek publikált részletei (pl. a békéscsabai húskészítményekről vagy a gabona szemnyerési módjairól), melyeknek létrejöttében bizonyosan ott munkált a „szakma” által fontosnak ítélt helyi adatok szolgáltatásának szándéka, munkásságának egészére nem az ilyen értelmű „kiszolgálás”, sokkal inkább az önálló kezdeményezőkészség, a gyűjtőknek szóló ajánlások közül jórészt hiányzó témák és módszerek eredményes kipróbálása a jellemző. Vagyis: elsődlegesen nem az önkéntes néprajzi gyűjtővel szemben támasztott várakozásainknak akart megfelelni. Ehelyett társadalmi helyzetéből és felkészültségéből felettébb logikusan levezetett a maga számára egy összetéveszthetetlenül egyéni, sehol máshol és senki más által meg nem valósítható kutatási programot, s következetesen ennek megvalósításán dolgozott. Beleépítette e programba — a néprajzon túl - az egyháztörténet, a művelődéstörténet, a településtörténet, a gazdaságtörténet, a társadalomtörténet s további más diszciplínák problémalátásának elemeit, úgy azonban, hogy e sokféle szaktudomány egységbe szervezésekor korántsem polihisztor módra válogatott, hanem egyfelől a szlovák etnikai közegben, másfelől az evangélikus gyülekezetben élést - mint személyes sorsot - fogadta el szervező szempontnak. A „csabaiság” ennyire egyéni program szerint végzett kutatásának eredményeit pedig - mi mást tehetett volna, ha az elmúlt évtizedek tudományirányítása a státus nélküli tudósokat csak rendszeresen pályázó amatőrként ismerte el? - újra meg újra annak a szaktudománynak ajánlotta fel, mely a leginkább „vevő” volt mindarra, ami a „Csaba-ismeret” címszava alá rendelhető. Az elmondottakból persze nem az következik, hogy Dedinszky Gyula sokirányú munkálkodásának csak egyes részleteiben lehet illetékes véleményt mondani egy néprajzos. Az következik inkább, hogy illendő újragondolnunk az etnográfia és a folklór illetékességét. Dedinszky Gyula 375