Békésmegyei Hirlap, 1928. január-március (8. évfolyam, 1-76. szám)

1928-01-01 / 1. szám

Meghívó: Kagpagyantarost Olvasól­ör 1928. évi január hó 8-án, a Göndödö-népkerti pavillonban saját pénztára javára táncmulatságot rendez, melyre a mulatnivágyó közönséget tisztelettel meghívja 146­ 1 a Rendezőség. v2—1 Belépődíj személyenkint 1 P 60 fill. Kezdete este 7- től reggel 5 óráig. Felülfizetések köszönettel fogadtat­nak és hirlapilag nyugtáztatnak. A nagyvilágból A kantoni kínai parancsnok nyi­latkozata szerint a legutóbbi kom­munista lázadás elnyomása alkal­mával 2500 kínai kommunistát és 20 orosz kommunistát végeztek ki. A Nemzeti Színházban tegnap este ünnepelték Hevesi Sándort abból az alkalomból, hogy tegnap volt 25 éve, hogy a színház kötelékébe lépett. Gál Gyula üdvözölte a ju­biláns igazgatót és átadta neki azt az aranygyűrűt, mely az örökös tagság jelvénye. .A pénzügyminiszter a mezőgaz­dasági igatlanváltság buzsparitását január hóra 28 pengőben állapí­totta meg. Hódmezővásárhelyen tegnap foly­tak le a törvényhatósági bizottsági tagválasztások. A betöltésre került 16 tagságból 12 a függetlenségi pártnak, 2 a szociáldemokratáknak és 2 az egységes pártnak jutott. Rakovszky volt párisi szovjet kö­vetet, aki el akarta hagyni Orosz­országot, a Cseka tagjai a határon elfogták és Moszkvába vitték, ahol letartóztatták. Gróf Hunyady Ferenc, akit az Ébredő Magyarok Egyesületének elnökéül akartak megválasztani, kijelentette, hogy nem vállalja az elnökséget. Több kiváló európai politikus rész­vételével megalakították az Európai Uniót, amely bizottságot szervezett és vállalkozott arra, hogy február 3-ra Hágába revíziós konferenciát hívjon egybe. A „Cuvantul“ tegnap erőshangú vezércikkben foglalkozott Musso­lini keleti politikájával. Olaszor­szággal szemben csak addig lehet lojális álláspontot elfoglalni — írja a lap — míg balkáni politikája nem sérti a román érdekeket. Domaháza községben péntekre virradó hajnalban kigyulladt Kiss Benedek Károly gazda háza. Kiss szomszédjával, Kovács Ignáccal igyekezett az égő házba szorult családtagjait kimenteni. A tető a két szerencsétlen emberre zuhant és Kovács Ignácot azonnal meg­ölte. Kiss Benedek életveszélyes sérüléseket szenvedett. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Leérkezett a belügyminisztériumból a vármegye költségvetése. Csak kisebb módosításokat eszközölt rajta a miniszter. (A Békésmegyei Hírlap munkatár­sától.) Az év utolsó napján, ma délelőtt érkezett le a belügymi­nisztériumból Békés vármegye 1928. évi költségvetése, melyet jóváha­gyás végett terjesztettek fel a mi­niszter elé. Értesülésünk szerint a belügy­miniszter csupán egy pár lényegtelen módosítást eszközölt a költségve­tésen, melynek fontosabb tételei változatlanul megmaradtak. A vármegye háztartását fenye­gető ex-lex veszedelme ezzel el­múlt és dr. Daimel Sándor alispán még az utolsó pillanatban megte­hette a szükséges intézkedéseket, hogy holnaptól kezdve a vármegye pénzügyi ügykezelése az immár jóváhagyott háztartási költségvetés alapján történjen. A közúti költségvetés még a miniszter előtt fekszik és ennek átvizsgálása, — mint azt már je­lentettük, — hosszabb időt vesz igénybe, úgy, hogy el fog telni néhány hónap a jóváhagyás le­ér­­keztéig. Erre nézve azonban még idejekorán úgy intézkedett a mi­niszter, hogy a közúti kiadások az új költségvetés leérkeztéig az 1927. évi költségvetés keretein belül esz­­közlendők. Vasárnap 1928. január 11ó 1. SCHMIDTMDER megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működé­sét, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldési hely: Igmándi keserűvíz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismét eladóknak kívánatra bérmentve FIGYELEM!­ Értesítem a m. t. közönséget, hogy Bonyhádi­ ut 5. szám alatt varrógép üzletet nyitottam, ahol minden vevőt díjta­lanul kitanitok a géphimzés Minden fajtájára. Varrógépet adok részlet­flyptoctrp ‘ 1928 jan. 1-től géphimlő tan­folyamat rendesek. Tanulókat felveszek, tanitok madirent, angol 2 madeirát, reneszánszt, azsurt, ki itt a hímzést, aplikálást, »lagashinzést, ~ gyöngyhim­zést,entitzést,színes kí«- ÍS zést, stb. Ugyancsak nálam előnyo­­m­gatni lehet e munkákat. A n­ép­közönség pártfogását kérve, Tisztelettel: Cseso­t­ssky Mihályné. Br.Wenckheim dé­ a­ u. 12. sz. alatt foÉisli! toeEm eladó. 1470 1 Állatbiztosítás l Biztosíthatók elhullás vagy kényszer­­vágás ellen »ftM, Isiié, szarsastwMlt, futó síit., cipiaíÉ rapirtíiU együtt, ItikM, tatait, Éríies ftgf&ffistsk (IS özaíios MftéPiríssel) A biztosítás kiterjed a járványos betegségekre is, beleértve a sertés­­orbánc, sertéspestis és sertésvész, lépfene, száj- és körömfájás stb. ese­teit is; lovaknál ezenkívül a hasz­nálatra tartósan alkalmatlanná válás esetére is. Állatszállitmány biztositás, biztosítás vásárra­, vágóhidra-hajtás, hizlalás és kiállitás tartamára len általánsa Biztsaik­­at. Budapest, V., Tü­kör­ utca 2. 16-1 Telefon : T. 113-06. varrógép REG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN Ke­d/vező/szefészfe/féKKÁ. SINGER VA­RRÓGÉ R­É­S­Z­V­É­NYTÁRSA8A Gyula, Br. Wenckheim­ Béla­ u. keserűvíz » regpl! előtt fél 89 pp-o Két nyilatkozat. Kijelentjük, hogy a Békésmegyei Hirlap nov. 10. számában közölt ama kitétel, hogy Róth Árpád polg. isk. tanár fegyelmi vizsgálat alatt van, illetve „Az Est“ 1927. szeptem­ber 20. számában használt ama ki­tétel, hogy ugyanő „fölfüggesztetett állásától“, nem fedi a valóságot, — téves információn alapul. Minthogy tehát a Róth tanár ellen indított fegyelmi vizsgálat szeptember hó 14-én abbahagyatott, illetve beszü­n­­teítetett, továbbá állásától felfüg­gesztve egyáltalán nem volt s jelen­leg is szabadságon, nem pedig fel­függesztve van, ily értelemben az említett állításokat ezennel helyre­igazítjuk, s a téves állításokat saj­náljuk. A szerkesztőség. Kijelentem, hogy a reám vonatkozó helyreigazító nyilatkozat alapján az általam f. é. október 14-én írt és sokszoros utatott a „Békésmegyei Hírlap“ főszerkesztőjéhez címzett „nyílt levél“-nek mindazon kitételeit, melyek a lapra, illetve annak fő­szerkesztőjére vonatkoznak, vissza­vonom, illetve azok fölött sajnálko­zásomat fejezem ki. Róth Árpád: Világhírű Odeon beszélőgépek Odeon művész és tánclemezek kaphatók a KULTÚRA könyvkereskedésében. Kataló­gussal díjmentesen szolgálunk szenvedő gyermekekért meleg sze­retettel és önzetlenül áldozni kész jó emberek és egyesületek tábora nem fogy. Ez reményt nyújt arra, hogy ez a fontos szociális intézmény, mely három év előtt semmi nélkül, teljesen a megértő szívek áldozat­készségére támaszkodva indult meg, a jövőben is állandóan teljesíteni tudja a hazára és társadalomra egy­aránt kiható fontos feladatát. Az iskola tantestülete tisztelettel és meleg szeretettel hívja meg a konyha megnyitására az iskola hatósági tagjait, Gyula r. t. várost, a nemes­­szívü adakozókat, tanügybarátokat és érdeklődőket. A folyó évre eddig begyült alábbi önkéntes adományokat hálás köszö­nettel nyugtázza a tantestület: Szir­­may L. Árpád 100, N. N. 50, Bé­késmegyei Takarékpénztár Egyesület, Békés megye, Újházi László 40—40, Kötőgyár, 1. Gyulavárosi Takarék 30—30, Alföldi cukorgyár Sarkad 24, Nagymagyarvárosi Olvasókör, gyulai Czinczár Dezsőné, Mattasich Sándor, Gyulavidéki Takarék, N. N. 20—20, Kat. Kör választmánya 1ö’ó0, Magyar Földésztársulat 12, Nemzeti Hitelintézet, Kukla István 10—10, egy missziós tag 16, N. N. havonta 8, Debreceni Károlyné 5 P-t. Dé­­musz Ferenc, Krizsán Demeter, Sze­gedi Gábor, Lázár István, Horváth Géza, Békési Imre, Oravecz József, Vlagyovits József, Szilágyi János hetenkint 1 — 1 kg. hús; Balogh István, Puczkó József hetenkint fél kg. zsir, Stéberl András hetenkint 15 kg. necsenyezsir, Lelik Gyula hetenkint fél kg. zsir, Szabó József hetenkint 15 kg. aprólék, Gyepes János, Ott Mária hetenkint 1—1 drb láb. Gyulai Földmivelők Gőzmalma 60 kg. liszt, ifj. dr. Follmann János 150 1. tej (felhasználás a tejcsarnok­ból szükséglet szerint), gróf Szé­chényi Antalné 10 kg. mák, 20 kg. dió,­­00 kg. sárgarépa, 20 kg. petre­zselyem; Schneider József a szüksé­ges mennyiségű ecetet, Soltész Béla a tészták és kenyerek sütéseit. Kedden nyitják meg a gyermekkonyhát. (A Békésmegyei Hirlap munkatár­sától.) A gyulai róm. kat. elemi is­kola Szent József Gyermekkonyhája január 3-án, kedden idén­ fél 1 óra­kor adja az első ebédet, ahol az iskola 850 növendéke közül 150 szegénysorsú tanuló kap naponta meleg és tápláló ebédet. Ezt a konyhát a város nemesen érző és áldozatkész közönsége tartja fent Gyula város hathatós támogatásával. Már harmadik éve áll ez a konyha, a folyó tanévben a kanyaró járvány miatt nem lehetett előbb megnyitni, de a magyar jövőért, a nélkülözést lózamstii Raatatti Bíbor literje 1 pengő 20 fillér Czégényi 5sivárt korcsmájában _____Fecske-u. (Kisváros) 1441*8

Next