Békésmegyei Közlöny, 1898. július-december (25. évfolyam, 53-96. szám)
1898-07-03 / 53. szám
XXV. évfolyam, 53 ik szám. BÉRESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI és VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/4 sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közleményen küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szám ara 8 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/4 sz. (Zsilinszky-féle ház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttír"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Isten haragja. (L.) Mindenfelé búskomor arcok. A gondviselés keze nehezedett Magyarországra. És akinek termését nem érte a fellegek jégpaskolása, azok is szomorkodnak a szomorúakkal. Az emberszeretetnek nagy győzedelme ez, talán fölhasználható ott, ahol a jégverés faágat tört le koldusbotnak rrtja Mindenfelé fellegterhes gond szoa gazdát. A tavalyi devalvált búzatermés után az idén is csak középtermésig számíthatunk ; állattenyésztésünk új, rettenetes bajokkal küzd ; a gazdaosztályra itt-ott ránehezedett a munkásbér óriási felszökése és hozzá még egy nagy elemi csapás, három napig tartó jégzivatar, mely a megérett kalászt össze-vissza törte az anyaföldbe. Megyék sivataggá váltak. Csak egy jó kőhajtásnyira ugy áll hozzánk közel Medgyesegyháza, Kétegyháza, mintha egy Vandal-hadsereg akarta volna iusztító nyomát maga után hagyni. És azok a hírek, amelyek Dunántúlról,Sopron megyéből, Vasból érkeznek, még kétségbeejtőbbek. Nagy zónákról a teljes terméketlenség szomorú híre érkezik, mert a legtöbb helyt a szó teljes és szomorú jelentősége szerint pozíorjára verte a jégvihar, olyan, aminő még Magyarországon, az írások szerint, soha végig nem zuhogott. Mert különös, soha eddig tapasztalt természeti jelenség, hogy a jégverés oly széles körre terjedt volna. A jégverés nagy csapás, de eddig csak vékony sávokon pusztított. Sokszor egy község fél, negyedhatárát pusztította el; de most tizenkilencz búzatermő megyének kenyerét paskolta össze, félelmetes szörnyű pusztítása. Mit tegyünk ? A bizó ember reménykedő bizalmával kell Isten kegyelmétől vigasztalást kérnünk, ki bölcsességéből, melyhez a mi véges eszünk föl nem ér — nem tudni miért, a súlyos napokra még e csapással is megkeresett. Nem a tehetetlenség sopánkodása, nem az átok és káromlás felfortyanása , de a higgadt önuralom és számító emberi értelem legyen helyén most, e szigorú napokban, midőn annyi reményt likvidálunk. Mindenekelőtt, ha lehetséges, vonjuk le a csapás tanulságait: ne űzzön ez az ország mezőgazdaságának egyoldalúságával banque-ot a sorssal. Ugyanis helyes-e,megnyugtató dolog-e egy ország boldogulását csupán egyetlen keresetforrástól várni és egy nemzet existencziáját a szeszélyes időjárásnak kiszolgáltatni. Váljon Magyarország indusztriájának emez egyoldalúsága nem hasonlít-e a merész játékoshoz, aki anyagi jóllétét, becsületét, társadalmi pozícióját felteszi egy blattra és sokszor életével is játszik ? A magyar egyoldalú indusztria nem va banque játszás a sorssal és a magyar gazdák állandó rettegését, melyet e napokban végig szenvednek, mikor egy túl meleg nap pocsékra és értékben megdevalválva szorítja le a buza szemét és mint a mostani jégverés csapása után újra aktuálissá lesz a rákosi szomorú dal: fzazám földét sirva szárítom ! Váljon mondjuk, éppen e rettegés következtében nem kellene-e korrekciókra gondolni abban, amit a falra való borsóhányás emlegetünk : ipari, módjára oly régen gyáripari és kereskedelmi életünk nagyobb felkarolásával. Ma a mi mezőgazdaságunk tisztán a kalászosok egyoldalú termelésében merül ki; ennek veszedelme a tulprodukció, mely értékcsökkenést von maga után, de a tulprodukciónál a nagyobb veszedelme, hogyha junius második felében nem hüsíti gyönge szellő az aranykalásztól ékesságot, ha esős junius következik rónabe, akkor sírva nézi a magyar gazda az „életet." Mert csakugyan „élet" az neki. Boldogulása, existenciája, mindene. Még az ilyen nagy, szörnyű csapásnak is van egy vigasztaló momentuma: a közszerencsétlenségben együttérzése e haza lakóinak. Mindenhol lesújtva beszélnek a csapásról és ahol a könyörület irgalmára szükség van, csak „zörgessetek és nyittatik." — Szűnik a socialismus. Bánfalváról kapjuk ezeket a sorokat. Most, mikor néhány óra múlva belevágják a kaszát Magyarország búzatermésébe, nem érdektelen megtudni, hogy miképen állanak a dolgok a munkásokkal Bánfalván, mely nemcsak a megyének, hanem az országnak is egyik fő socialista fészke. Rövidesen megvilágítva, így állanak a dolgok . Van Bánfalván körülbelül 600 munkás, azok közül a község érdemes elöljáróságának kimutatása szerint munkásigazolványt váltott 475 munkás, akik e héten munkába is állanak és biztos kilátás van rá, hogy 7—8 nap lefolgása alatt a többiek is leszerződnek. De van a dolognak egy másik említésre méltó oldala is, t. i. a munkások a szerződéssel meg vannak elégedve s itt önkénytelenül ki kell emelni Foltényi Imre első jegyző érdemeit, ki a munkaadó és munkás közötti alkalmazásokat oly tapintatosan vezette, hogy ugy a munkaadó követelményei, mint a munkások igényei ki lettek elégítve a a dicséretből hogy Bánfalván igy állanak a dolgok, a községi első jegyzőt illeti meg az oroszlánrész. Még egy-két ilyen esztendő és akkor a teljes pacifikációt konstatálhatjuk. De azért nem elbizakodva optimizmussal, hanem okosan és előrelátással ! — A vármegyei tisztviselők fizetése. A főispáni karnak több tagja időzött a legutóbbi napokban Budapesten. Tekintettel arra a körülményre, hogy a jövő évi állami költségvetés előirányzatát most állítják össze, valamennyien előterjesztést tettek a kormánynak, mint értesülünk, a vármegyei tisztviselők javadalmazának emelése ügyében hangoztatták nevezetesen annak szükséges voltát, hogy ez az ügy külön választassák a közigazgatás általános reformjától s minél előbb megoldást nyerjen, máskülönben a vármegyei adminisztráczió alkalmas elemek hiányában a csőd szélére fog jutni. Utaltak arra a jelenségre, hogy némely vármegyében egyes megüresedő állásokat csak nagy nehezen vagy éppen nem lehet törvényes kvalifikáczió birtokában levő egyénekkel betölteni, mert a képzett ifjabb nemzedék a birói és más oly közszolgálati pályákat keresi fel, amelyek aránylag jobb javadalmazással s kedvezőbb előmeneteli viszonyokkal kínálkoznak, amiből az a további nagy kár származik, hogy a megalkotandó közigazgatási reformok kellő végrehajtásához nem lesznek annak idején meg az adminisztráczió terén gyakorlott alkalmas elemek. A jövő évi állami költségvetés — kétségkívül a szóban forgó előterjesztések következtében is — emelni fogja, úgy halljuk, a vármegyék állami dotáczióját; maga a vármegyei tisztviselők javadalmazásának általános rendezése azonban csak a közigazgatás reformjával együttesen fog bekövetkezni. A békési ev. egyházmegyei közgyűlés. A Tó-Komlóson június 28-án tartott közgyűlésen a szarvasi ügyek foglalkoz ó Békés megyei Közlöny tárcája. Az ötfejű gyermek. — Igaz história. — Az eset bolond, de mert a nevek kivételével az utolsó betűig igaz, hát csak elmondom. Sarok István uram vállát a zúzmarás kapufélfának vetve, lomhán fújva a füstöt rövid szárú makrijából a szürke, ködös levegőbe. Megvetőig nézte le az egész világot. S mikor átellenben, a Mózsi zsidó ablakon megvilágosodott, jelül annak, hogy Mózus gazda fölkelt és újból hajlandó a falu lakosait pálinkával és egyéb közkeletnek örvendő szeszes italokkal ellátni . István is ott hagyta támasztékát s átnézett egy kupiczára, morczosan szólván reá Mózetre : — Adj egy garas áru ? Mózes rábámult korai vendégére s félig tréfáan, félig komolyan kérdezte tőle: — Talán bal lábbal kelt fel szomszéd uram ? — Költ sz ,örg apád, hiszen le se feküdtem - lebetegedett az — böffentette aztán utánná, asszonynőm. — Talán nem történt valami baj? — Nem. Fia lett ! — Akkor gratulálok a szomszédnak. Hi miért van gyan rogi kedve? Hi az én feleségemnek fia születnék, én velem Dyutt lehetne fogatni örömömben ! István gazda megsimította tenyerével az üstökét, nagyot sóhajtott s miközben még egy pohárkával bevett volna a jóbó mondá : — Hej ! Mózsi, keserű sor ez ! Mivel pedig Mózsi teljes bizonyosasággal tudja, hogy ezt István gazda nem pálinkára, hanem az éjjel született gyermekre érti, kételkedő bizodalomsággal huzakodott közelebb hozzá, kérdezvén : — Talán csak . . . hogy is mondjam a szomszéd asszony . . .? A kérdés többi része benn szorult Mózesben, mmrt István olyan formán nézett reá, mint aki vérre szomjúhozik. — Isten őrizzen , mentegetőzött Mózes. — Tudod Mózes ... ha megígéred, hogy senkinek nem szólsz, hát neked csak megmondom. — A világ minden kincséért sem .. Hiszen tudja szomszéd, hogy én noha semmit el nem beszélek. Pedig István épen az ellenkezőt tudta s furfangos piraszt ésszel épjn erre számított. — Hát tudja Mózsi, a gyermek valóságos csuda ... öt feje van ! Mózsi ijedtében elfelejtette a csudálkozást, s üzleti szempontból fogva fel a dolgot, hirtelen mondá : — Valóságos főnyeremény 1.. . Mennyien fogják azt megbámulni ! . . . Egy kincsesbányái István gazda, ha akarja Elhallgatott, mert István szeme ismét olyan furcsán villant meg, hogy nem volt tanácsos többet beszélni. — Az én gyermekemet ugyan nem bámulja senki ! Mondá István, foga közé szorítva a makra szárát, elment, az ajtóból még visszaszólt: — Azután egy léleknek se Mózsi ! Epen akkor érkezett Szekeres Antalné egy kis reggelire valóért. — Ugyan mi az a nagy titok Mózes gazda, hogy megtiltották ? — Jaj lelkem nem, hogy senkinek Szekeresné, ha tudse szól, magának csak megmondanám . . . — Én szóljak ? . . . Én ? Hát hallotta már a világ, hogy én valamit pletykálkodtam volna ? — Én ? . . . méltatlankodik a jó asszony, aki pedig arról volt nevezetes, hogy egész nap a falut járta a adta, vette a történteket, természetesen szaporítva , mert az emberszólás olyan portéka, hogy a vele kereskedők mindig megszaporítják. Dtván akkor már ismét a kapufélt támogatta, mikor Szekeresné a titoktartó Mózsi korcsmáját elhagyva, a ködbe burkolt utcza sötétjében elveszett. Mikor az.után a reggeli könyörgésről hazafelé jöttek a vallásos hivek, — öreg asszonyok, — lett volna Sarok Istvánnénak mit hallgatni, ha körültök van. Még a nagyanyja bűneit is .Mind fel tudták neki, hogy valami képen azt az istenverést megokolják. Hanem Sarok Istvánná nem volt ott. Benn a meleg szobában szép, fehér párnás nyoszolyán feküdt boldogan gőgicsélve szerelme zálogának, akit a szülő akkor fürösztött először. Mikor a jó néni távozni akart, — István a konyhában megállította I — Néném asszony s azután senkinek egy hangot se szóljon ám ! — Értem öcsém uram, értem ! . . . Már ő t. i. azt értette, hogy a komaság dolgát még István az asszonynyal akarja elébb megbeszélni s nem akarni addig dobra adni a dolgot. De már hazafelé menőben, csak nem állhatta, hogy egyik-másik tudakozó kérdésre rá ne mondja nagy titkolózva: — Igaz édes lelkem, igaz ! Mert hát mind csak annyit kérdeztek tőle: — Igaz-a a Sarok Istváné esete ? Délben már Dtván vasvillával őrizte a kaput, be nem bocsájtva a látogatni akarók közül senkit. Olyan komoly, olyan morcsos volt az arcza, hogy a néném asszonyok látogató kedvét bizony elvette. Ugy délután tájon azután a tiszteletes ur jött, István becsülettudóan állott félre a vallás szolgája előtt s levett kalappal kisérte a szobába. — Hallottam édes fiam, hogy meglátogatott benneteket az isten, hát eljöttem hogy ne legyetek egyedül . . . — Köszönjük szépen, vágott szavába István , jól esik a tája, azután meg, tiszteletes úr látogamert ugy egyeztünk meg a feleségemmel, hogyha a jó isten megtartja a kis ártatlant, hát kitaníttatjuk. Hadd legyen pap, ha már az isten adta ! Meg is kérjük a tiszteletes urat, lenne a keresztapja ! A jó lelkész azután nagyot bámult ezen a mély keresztyéni megnyugováson és kenetteljesen mondá : — Szép tőled István, hogy igy megnyugszol az isten rendeléseiben; elvállalom a keresztapaságot, legalább a világ lássa, hogy nem átok, hanem áldás a házon jó istenünk ilyen látogatása is. Az uj honpog r, a leendő pap, életjelt adott magáról, ugy, hogy Sarok Istvánná anyai kötelességeit teljesítendő, azzal a keresetlen szemérmetességgel szorította keblére a kis jövevényt, ami a jó anyák tulajdona csak. Mikor a kis zsarnok megelégedett és elaludt, boldog mosollyal fordult a lelkészhez. Nézze meg kedves komám uram a leendő keresztfiát, Ugye szép, erős ki a fiú ? Ekkor bámult ezután a lelkész nagyot, mikor Sarok Istvánné egy szép, egészséges jövevényt mutatott a fellebbentett kendő alól ! Csodálkozó arcizal fordult Istvánhoz: — Hiszen kedves komám uram, a falu holmi csodáról beszélt . . . hogy a gyermeknek öt feje van? Laniink mai számáVinz eerv IT melléklet van csatolva.