Békésmegyei Közlöny, 1924. április-június (51. évfolyam, 65-136. szám)
1924-05-06 / 92. szám
4 tsport Előre—MAC 1 : 0 (1 : 0) Szenzációs eredménnyel végződött az Előre—Mezőberényi AC vasárnap délelőtti bajnoki mérkőzése. Tény, hogy a sáros, csúszós pálya jelentékenyen befolyásolta a mérkőzés nívóját, ez azonban nem kisebbítheti a mezőberényiek derék futballcsapatának amely főleg védelmének érdemét. SZÍVÓS és önfeláldozó, de amellett öntudatos és viszonylag fejlett játékában összpontosult. A váratlanul vereséget szenvedett Előre eleinte fölényesen, a kapott gól után pedig fejvesztetten játszott. A támadásból hiányzott minden összjáték és kombináció, egyéni akarásokkal pedig egy jól szervezett védelem ellen nem lehet érvényesülni. A csapaton erősen látszott a tréninghiány.] CsAK—Turul 5:0 (2:0) Már szép és kedvező időben folyt le a CsAK-nak a szarvasi Turullal való mérkőzése. A Turul egy ideig derekasan tartotta magát a CsAK-kal szemben, de csakhamar kifulladt és átengedte a teret a CsAK csatárainak. A CsAK halfsora, melyet legkülönbnek tartottunk a déli kerületben, nem felelt meg a várakozásnak. Ugyancsak csalódást keltettek a CsAK belső csatárai is. A csapatból legjobbak a két szélső és a bekkpár voltak. A szarvasi csapatban a kapus sokszor bravúrosan hárított el néhány biztosnak látszó CsAK támadást. A csapat többi része csupán a védelem támogatására szorítkozott. Apolló Mozgó A vérző aréna Az az óriási érdeklődés, mely a mai műsor iránt megnyilvánult, legfényesebben igazolja a film kiváló értékeit, mely ugy gazdag és pompázó kiállítása, más és érdekfeszítő mint tartalmának izgattekintetében A vérző arénát jellemzi. A film témája már magában is szenzációsan vonzó, mert a spanyol bikaviadalok izgalmas látványosságát mutatja be, mely nálunk teljesen ismeretlen s csak itt-ott egyes regényekből van alkalmunk fogalmat alkotni arról az impozáns lelkesedésről, mely egy ilyen bikaviadalt megelőz. A vérző aréna főszereplője Rodolph Valentino, az újonnan feltűnt és a Négy Lovasban tüneményes sikert elért filmszínész, ki a toreádor szerepében, míg Nita Naldi és Lisa Lee a női főszerepekben játéktudásuknak és művészetüknek legjavát szolgáltatják. Tekintve, ahogy A vérző aréna csak ma — kedden — lesz műsoron, ismételten ajánlatos a jegyekről előzetesen gondoskodni, mert az előadás előtt közvetlenül a pénztár már nem fogja tudni a jegyigényléseket kielégíteni. Csütörtökön a Dávid és Góliát című 7 felvonásos attrakció lesz műsoron. Apróhirdetések Egyszer feladva 10 szóig 3000 K, azonfelül minden szó külön 300 K. Egyéb hirdetés ahány milim. magas egy hasábon, annyiszor 300 K. Vasár- és ünnepnap 50 százalékkal drágább. Hirdetések ára levéllel bélyegben is beküldhető, mindenféle használt üveget veszek. — Fischer Adolf, Békéscsaba, Bayer-ház. Két intelligens fiatalember bútorozott szobát keres. Cím a kiadóhivatalban. Vasut ucca 721. sz. ház, pályaudvar mellett, vendéglővel, berendezéssel és borkészlettel együtt eladó. Érdeklődni lehet Nagy István vendéglőjében Szeghalmon Réfli magyar könyveket és klasszikus munkákat (Jókai, Mikszáth, Herceg) keresek. Ajánlatok e lap kiadóhivatalába. Dorozsmai uj könnyű kocsit elcserélnék jókarban levő féderes kocsiért. — Egy használt jégszekrény olcsón eladó. Sipos Ignác Békéscsaba-Erzsébethely. Telefon 7. BEK ESLÍEGTSE? KÖZLÖNY Gabonatőzsde Hivatalos árak : 76 kg.-os tiszav. buza 320—325, egyéb 317—3225 79 kg.-os tiszav. buza 3275—3325, egyéb 325-330, rozs 292-295, takárpa 280—290, sörárpa 310— 330, zab 315—325, tengeri 255— 2625, korpa 210-215. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata . Árak : könnyű 23500— 24700, közép 24000—25500, nehéz 23000-26500. i Békésmegyei Kereskedelmi Bank Rt. Békéscsaba, Ferencz József tér 6. — Telefon: 46 — 82. Alaptőke és tartalékalapok : 150 millió korona Érdekközösségben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal Elfogad betéteket takarékkoronában takarékkorona pénztárjegyekre, amelyek értékállók, kamatoznak és bármikor beválthatók és heti (koszt) pénzt Elfogad és nyújt : Vesz és elad : búzakölcsönt értékpapírokat Húsz százalékkal esett az árnivó a mai tőzsdén Igen gyenge forgalom mellett a lanyha irányzat vált uralkodóvá a mai tőzsdén, mely nyitáskor felszínre kerülve eltartott egészen zárlatig. A spekuláció a bizonytalan helyzet hatása alatt rendkívül tartózkodó magatartást tanúsított és főleg eladásokat eszközölt. A gyenge kezek is eladókként szerepeltek, úgy, hogy igen sok mennyiségű áru került felszínre, amivel a piac felvevőképessége nem volt arányban. Végeredményben az árnivó átlagban 20 százalékkal esett a legutóbbi zárlathoz képest. Zárlatkor az lanyha, forgalom csekély. irányzat (Záróárfolyamok ezresekben.) Ang. Magy. 655, Magy. hitel 622, Jelzálog b. 173, Keresk. bank 1400, Pesti h. első 4570, Bors.misk. 143, I. bpesti gm. 143, M. ált. kőszb. 3300, Athenaeum 158, Ganz-Dan. 3625, Ganz vill. 1750, Hoffherr 170, Georgia 525, Mezőhegy. 255, Egy. fa —, Zabolai 145, MFTR —, Goldberger 135, Danica 152. Nád, száraz vályog, használt ajtók és ablakok eladók! Felvilágosítással szolgál Bálint és Bihkk építési irodája, Andrássy ut. Nyomatja és kiadja a Corvina-könyvnyomda Értesítjük a n. é. közönséget, hogy a Styria kerékpárgyár által forgalomba hozott Austro motorette motorbiciklik békés megyei kizárólagos képviseletét elvállaltuk. Ezen motorkerékpárok dacára olcsó áruknak, abszolút üzembiztosak. Benzin fogyasztásuk oly csekély (100 kilométerre 2 liter benzin garantálva), hogy a vele megtett út a vasúti költség felébe sem kerül. Leglassúbb sebessége 7 kilométer óránként, leggyorsabb 35—40 kilométer. Ezideig 31 első díjat nyert és a Svábhegyi versenyen rekordot állított fel Bármely szabadon futó kerékpárba beszerelhető ! Érdeklődőknek üzemben bemutatjuk esetleg prospektust szívesen küldünk. Beszereli és forgalmi engedéllyel együtt átadja Hirsch Testvérek elektrotechnikai vállalata Békéscsaba, Ferencz József tér 12. szám. Eladó Szigetvári-ucca 31. sz. ház, mely azonnal beköltözhető és Telekgerendáson a vasúti állomás közelében öt hold föld igen kedvező fizetési feltételek mellett. Felvilágosítást nyújt dr. Biró Emil ügyvéd. Értesítem Békéscsaba és vidéke 1. hölgyközönségét, hogy KALAPÜZLETEM ideiglenesen Andrássy-ot 4. sz. alá Martincsek bútorcsarnokába helyeztem át. Kalapujdonságok állandóan raktáron. Tisztelettel : Gyémánt Sándorné Hirdetéseket d. u. 4 óráig- Tesz fel a kiadóhivatal 1 Újra megnyílt Dr. Gyöngyösi és Gruber könyv- és papírkereskedése Szt. István tér 16 sz. alatt (Gally és Wénich drogéria mellett) Bálint és Bihlik építési irodája Békéscsaba, Andrássy ut 18. Telefon 329 Terveat és vállal mindenféle magasépítést és vasbeton munkákat. Házat, földet, malmot, cséplőgépet, vagy bármilyen gépet legelőnyösebben vesz, elad, közvetít Szotyori István ingatlan és áruforgalmi irodája, törvényszékileg bej. cég, Békéscsaba, Irányi-ucca 2. (hátul az udvarban.) Ingatlanközvetítés 13524—922. sz alatt engedélyezve az OFRB által. Devizaközpont jelentése: Angol font 373400—383400, Léra Szófia 620640, Dollár 85150—87450, Francia frank 5490—5650, Lira 3790—3900, Brüsszel belga frank 4550—4680, Hollandi forint Amsterdam 31850—32750, Kopenhága dán korona 14380-14780, Krisztiánia norvég korona 11770-12120, London 373800—383800, Milánó 3820—3940, Páris 5630—5690, Stockholm svéd korona 22450-23100, Newyork 84500-86800, Svájci frank 15150—15570, lei Bukarest 435-455, szokol Prága 2495—2575, dinár Belgrád 1055—1090. Hifineria nemesfém jelentése : Ezüst 1 koronás ,12 K , frt , 5 K , arany 10 K , 20 K 385 000 dukát arany K darabonként. Békéscsaba, 1924 május 6