Békésmegyei Közlöny, 1934. szeptember-december (61. évfolyam, 208-294. szám)

1934-10-06 / 226. szám

4 A Dolgozik a sarkadi cukorgyár, cukorgyárat ezen a héten üzembe helyezték. Az idei cukor­répatermés mennyiségileg és mi­nőségileg is gyengébb mint a ta­valyi volt. Munkásotthonokat létesít a fő­város a nem működő gyárakból. A főváros több nem működő gyár megvételéről folytat tárgyalásokat, amelyeket vétel esetén menhe­lyekké alakítanak el. Az első vé­telhez Borvendég már meg is adta alpolgármester beleegyezését. A gyártelepet 45000 pengőért vá­sárolják meg és abban 300 fek­helyet létesítenek.­­ Hírt adott a B. K. hogy a csabai hentesáruk arról, ható­sági márkázására vonatkozó elő­készületek megtörténtek. E cikk­künkkel kapcsolatban most Mózes Imre dr. a vágóhíd igazgatója közli velünk, hogy a márkázás tervezetét a békéscsabai mezőgaz­dasági vegykisérleti állomás veze­tője készített­e el és ő terjeszti fel a minisztériumba. Gl ánzer Béla fővegyész úr pedig a márkázás ovábbi állásáról ad majd felvi­lágosítást. Kém voltam Az angol könyvpiacnak az el­múlt esztendőben két nagy szen­zációja volt. Mindkét szenzációs könyv szerzője Martha Mc­Kenna, aki a világháborúban, mint ápoló­nő Belgiumban működött és ugyanolyan tevékenységet fejtett ki, mint az a Miss Edith Canel, akit a brüsszeli haditörvényszék ítélete alapján annak idején kivé­geztek. Martha Mc­­Kenna első könyvének címe: Ismerem a ké­meket ! Nagyon érdekes amelyben a kémeket és a könyv­­kedés pszichológiáját irja le. kém­németek Belgium megszállása ide­­­jén különösen az első időben, a majdnem tehetetlenek voltak azzal nagyszámú civillel szemben, aki ellenük dolgozott. Mindjárt a megszállás idején igen kiterjedt, gyors, tettrekész és minden irányban igen jól meg­szervezett mozgalom lépett akció­ba, amelynek egyik vezető alakja az angol Intelligence Service szol­gálatában álló Laura volt. Martha Mc­Kennának ez könyve inkább regényszerű és ige­n alkalmas volt arra, hogy a British Gaumont-gyár filmet készítsen belőle. Ez az egyetlen kémfilm, melynek minden adata valóban hiteles és amelynek felvételei túl­nyomóan a helyszínen készültek. Az angolok hadseregüket is ren­delkezésre bocsátották a felvéte­lekhez és legjobb filmszínészeik mellett az egyik főszereplő nem más mint Conrad Veidt, akinek ez az első hozzánk is eljutott an­golnyelvű beszélőfilmje. * BÉKES MEGYEI KÖZLÖNY SPORT A MÁV szarvasi meccse felé fordul a legnagyobb érdeklődés A csabai I. osztály vasárnapi mérkőzései: Békéscsabán: CsAK— BTC, Szarvason : Turul—MÁV, Sarkadon: Bácsházán: CASS-OTE, Mezőkő-MTE- GyTE, Oroshá­zán: OMTK-BTE. Egy héttel a csabai derbi előtt, melynek érdekessége ugyan na­gyon sokat vesztett a CsAK bé­kési pontvesztésével, várakozás­teljesen néz egész Csaba futball­társadalma a szarvasi mérkőzés elé, mert itt dől el, hogy a kék fehérek riválisa, a MÁV pontvesz­teség nélkül áll-e ki a Réthy­ utcá­ban 14-én Egyelőre tehát állapítsunk meg csak annyit, hogy nem lesz kön­­nyű mert ellenfél a Turul, de éppen a vasutas fiúk a mérkőzés fontosságának tudatában vannak, valószínűnek tartjuk, hogy kive­rekszik a két pontot. A CsAK meccsének nem az el­lenfél, hanem az osztrák magyar meccs közvetítése ad különleges érdekességet. Egyébként pedig valószínű a három-négy gólos győzelem. A GyAC Attila elleni mecsse el­marad , valószínüleg 17-én játs­­szák le. A II. osztály programja : Kon­doroson: KTE-M. MÁV, Béké­sen: BISE—Textil. Mezőberényben: MTK—Törekvés. Orosháza: OFC— Szabóságomat Irányi­ utca 13. sz. alá helveztem őt. Saját anyagomból részletfizetésre is dolgozom Jutányos fazonárak Rattay Pál úriszabó GySC, Gyomán : GyTK—Világos­ság. Medgyesegyházán : Kinizsi— Bocskay. A Sport-kupa mérkőzések: Bé­késcsabán: CsA­K II.—Suk SC (CsAK pálya), Postások—Munká­csy (Előre-pálya, délelőtt 10 óra­kor.) Mezőberényben: MTK­AEGV. 1934 október 10 RÁDIÓ Október 6, szombat 6.45 Torna. Utána hanglemezek. 9.45 Hirek. 10 „Az aradi vértanok utolsó órái­ról". (Felolvasás.) 10.40 „Berilium, a cso­dafém". (Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vi/jelzőszolgálat. 12 Déli harangszó, idő­járásjelentés. 12.05 A Mária Terézia 1. hon­véd gyalogezred zenekara. 12.30 Hirek. 13.20 Pontos időjelzés, időjárás- és vi­ ál­lásjelentés. 13.30 Kóc­é Gyula és cigány­zeneka­r. 14 40 Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16 A Rádióélet ifjúsági félórája. 16.45 Pontos időjelzés, időjárásjentés, hirek. 17 A Szociális Mis­­sziótársulat e­ladása. 17.30 Uray Margit magyar nótákat zongorázik. 18 Mit üzen a rádió. 18.40 B­rtha István szalonzene­kara. 21 A VI. Országos Frontharcos ta­lálkozó megny­ió ünnepségek közvetítése a Hősök­ teréről. 20.25 mondja vitéz Somogyváry „Október 6". El-Gyula. 20.40 Szijj látogatózik zongorakísérettel. Hirek, lóversenyeredmények. 2120 Operaház tagjaiból a­lkult zenekar. Az 22 Időjárásjelentés. 22.50 l­akatos Tóni és Misi cigányzenekara muzsikál. Október 7, vasárnap a 9.15 Hirek. 10 Református istentisztelet Kálvin-téri templomból. ének és szentbeszéd a m. kir 11 Egyházi udvari és várplébánia templomból. 12.20 Pontos időjelzés, időjárés­ és vízállásjelentés. 12.30 A m. kir. Operaház tegjsitól alakult ze­nekar. 2 Durium hanglemezek. 3 A m. kir. földmivelésügyi minisztérium rádió­előadássorozata. 3.50 A magyar—osztrák válogatott labdarugómérkőzés második félidejének közvetítése az MTK Hungária­úti s­orttelepéről. 5.­.­5 Veres Lajos és ci­gányzenekara muzsikéi. 6.10 „Munkácsi Mihály inasévei". Harsányi Zs olt elő­adása 6.40 Sporteredmények. 6 55 A m­kir. Operaház előadásának ismertetése. 7 A m. kir. Operaház előadásának ismer­tetése. „János vitéz". Daljáték 3 felvonás­ban. 10.25 Hírek, lóversenyeredmények. 1045 Len Baker jazz-zenekarénak hang­verseny­e a Dunapalota-szállóból. Október 8, hétfő 6.45 Torna. Utána hanglemezek. 9.45 Hírek. 10. „Ritkaságok és ereklyék". (Fel­olvasás.) 10.40 „A technika, mint orvos­ság". (Felolvasás.) 11.10 Nemzetközi víz­jelzőszolgálat. 12 Déli harangszó, időjá­rásjelentés. 12.05 Budai György és cigány­zenekara. 12.30 Hírek. 1.20 Pontos időjel­zés, időjárás- és vízállásjelentés­ 1.30 Weidinger Ede szalonzenekara. 2.40 Hí­rek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyam­hírek. 4 A rádió diákfélórája. 4 45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5 Me­róthi Magda énekel zongorakísérettel. 5.40 „Repülők és tankok harca", Julier F­erenc előadása. 6.20 Eduardo Bianco argentínai tangózenekarának műsora. 7.20 „Aladin doktor". Felolvassa Somody Pál. 8.20 „A m. kir. Mária Terézia 1. honvéd gyalogez­red zenekara. 9.40 Hirek, időjárásjelentés. 10 Farkas Jenő és cigányzenekara muzsi­kái. 11 Dr. Fritz Leh­mann német nyelvű előadá­sa. 11.15 Takács Jenő zongo­rzik. Napi 4-5 órai szép p munkával kereshetnek jó megjelenésű urak és hölgyek Cím a kiadóhivatalban Lakásberendezés 21.05 olcsón és nagy választékban kedvező fizetési feltéte­lekkel is kapható i­mm­utoráruházban KÉSCSABA, Andrássy­ út 25.sz. Kedvez­ő fizetési feltételek Apróhirdetések A kisgazda székházban 1 liter karcon 60, 1 liter gyöngyösi ezerjó ó bor 90, 1 liter visontai rizling 80 fillér. Borotválás 20, hajvágás 30, női hajvágás 40, manikűr 40, ondolá­­s 50. M­ost per­fekt haj­váró és ondoráló. Lajos fod­rász, Petőfi­ utca 2 Antik vitrin és sublót olcsón eladó Havran asztalosnél, Ferenc József-tér. Fényezett háló és egyebek olcsón el­adók házmesternél, Horthy-ut 7. fecipince nagy befogadóképességgel, cce 7—800 hl hordófelszereléssel, borszürő és­ dugaszoló gépekkel monnulla bérbeve­hető. Szent István-tér 3. sz. a. Fényképészeti műterem — esetleg más célra is — a város központjában kitűnő oldal- és felsővilágitással, azonnal kiadó. Szent István tér 3. Artézi kut­ utasokat, tisztításoké' jótállás­sal vállalok Biztos siker, majdnem in­gyen kérjen árajánlatot. Dohányos Mihály kulturomester V . Ludvig­ utca 20. Tört aranyat, ezüstöt, arany- és ezüst­­pénzeket legmagasabb napi áron vesz Klein Henrik, ékszerész, Andrássy­ ut 7­ Könyv- és papírkereskedés az Andrássy ut legforgalmasabb helyén férjhezmenés miatt sürgősen eladó. Cím a kiadóban. Raktárhelyiség és fiz­ethelyiségek az Andrássy után kiadó. Bővebbet a Bé­kés-Csabai takarékpénztár egyesületnél-Harisnyafizelést páronként 80 f, selyem­harisnya alákötést, szvetterujjak kikötését, szemfelszedést vállalok. Nagy Mária, Eg­ressy­ u. 5. Jó bizonyítvánnyal rendelkező mindenes leány lei vétetik. Ferenc József tér 20. Különbe­járata, elegánsan bútorozott szoba, fürdőszoba használata . Andrássy ut 7. (Kocziszki palota) l­. emelet, azon­nal kiadó: 30.000 drb. prima száraz vályog eladó. Cim a Sipos-féle fatelepen. Pécsi kokszosodó tojt sí a én a legjobb fütöszén. Kapható Grünwald Kálmánnál,, r­aan u. 1. Telefon 44. llll-IIIIHIMNIlillHliWHIII.,l!Bit­; ... mvtlsdsfí­^aws olcsóbb lett a lóvasalás | patkó 80 fillér SÜHAIDA kocsiovárbant gyors pontos kiszolgálás 3 Jobb i­iitt látkot, cjci'fedjcr meg rdll ®»

Next