Belkereskedelem, 1953 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1953-02-01 / 2. szám

Rákosi elvtárs mutatja az utat! írta: SEBES SÁNDOR !Jánius 9-én ünnepeljük — és velünk együtt határainkon túl hazánk minden barátja — népünk és pártunk szeretett vezérének, a nemzetközi munkásmozgalom legen­dás harcosának, Rákosi elvtársnak dr. születésnapját. Rákosi elvtárs egész életét a dol­gozók, a magyar nép felszabadításá­nak szentelte. Kora ifjúságától összeforrt a munkásmozgalommal, a munkásosztállyal, a Kommunista Párttal, amely őt a kizsákmányolás, a kapitalista rendszer elleni könyör­telen harc füzében, a marxi­zmus­­leninizmus kohójában edzette, nevelte, Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványává, a Kommunista Párt, a magyar nép hivatott veze­tőjévé. A magyar nép, a magyar dolgozók jól ismerik Rákosi elvtárs harcos életét, amely­­a halált megvető bátor­ságnak, az elvi tisztaságnak és szi­lárdságnak, az áldozatkészségnek, a szerénységnek, az ellenséggel szembeni kérlelhetetlenségnek, a ha­zához, a párthoz és a Szovjetunió­hoz való törhetetlen hűségnek leg­szebb példaképe. Ezen a példán lelkesedik és nevelődik munkásosztályunk és dolgozó népünk, szívós, kemény harcban küzdve le a nehézségeket, hogy megvalósítsa a párt és Rákosi elvtárs által kitűzött feladatokat, megvalósítsa hazánk gazdasági fej­lődésének, a szocializmus építésé­nek, népünk jólétének, békénk meg­védésének hatalmas programmját, ötéves tervünket. A külföldi, aki 10 év óta nem járt Magyarországon, látva új üze­meink százait, a földeken dolgozó traktorok ezreit, az országot be­hálózó magasfeszültségű vezetéket, az új iskolákat, kultúrházakat, sporttelepeket, a napfényes, modern munkásházakat, az állami és szö­vetkezeti boltok gazdag kirakatait — önkéntelenül is felkiált: «Ez nem az az országi»­em, ez valóban nem az az ország, ahol a dolgozóknak munka­­nélküliség, nyomor, csendőrszurony, kizsákmányolás volt osztályrészük. Ez többé nem az urak Magyar­­országa, hanem Rákosi elvtárs népének, a magyar dolgozóknak forrón szeretett hazája, amelyet Sztálin elvtárs ajándékakép, a Szov­jet Hadsereg kezétől kapott a ma­gyar népi A pártnak, Rákosi elvtárs vezetésének köszönhetjük, hogy élni tudunk a szabadsággal, hogy hazán­kat népünk a maga kedvére és gyö­nyörűségére, magának építheti. A fel­szabadulás óta végbemenő, mélyreható politikái, gazdasági­­és kulturális átalakulásban, népünk minden alkotásában, minden ered­ményében, Rákosi elvtárs vezetése és útmutatása, a dolgozók iránti szeretete és gondoskodása ölt testet. Népgazdaságunk általános fejlő­désével együtt az utóbbi években gyökeres változás ment végbe bel­kereskedelmünkben is. Az állandóan emelkedő termelés és növekedő élet­­színvonal alapján egyre nagyobb arányokban fejlődik áruforgal­munk. Az állami és szövetkezeti kereskedelemnek — amely ma már csaknem egyedüli gazdájává vált az áruforgalomnak — egyre nagyobb feladatokat kell megoldania, egyre jobban nő a felelőssége a fogyasz­tók ellátásáért, növekvő igényeik szükségleteik kielégítéséért. Az áru tervszerű, helyes elo­sz­­tása, a dolgozók szükségleteinek megfelelő kielégítése fontos tényezője a termelés serkentésének, a szocia­lizmus építésének. És éppen ezen a téren még sok a hiba nálunk, külö­nösen vidéken. Kereskedelmi vezető s terveink nem ismerik eléggé a gondjaikra bízott terület szükség­letét, nem mérik azt fel meg­felelően. Ötletszerűen és gépiesen osztják el az árut, nem­ megfelelően hajtják végre a határozatokat, és ennek következtében az elegendő készletek mellett is helyenként in­dokolatlan hiányok lépnek fel, zavar keletkezik az ellátásban. Rákosi elvtárs állandóan rá­irányítja figyelmünket arra, hogy feladatainkat egyre élesedő nem­zetközi helyzetben, az imperiali­­­­táknak békés építőmunkánk meg­zavarására irányuló háborús ké­szülődése és uszítása közepette, és a belső ellenség, a kapitalizmus maradványai elleni egyre szélese­dő osztályharc viszonyai között kell végrehajtanunk. A kereskedelem vezető szervei és­­ a kereskedelmi dolgozók által el­követett hibák, a határozatok végre­hajtása során tapasztalható ingado­zások és lazaságok, a gondatlanság és szájtátiság kedvező körülményt teremt az ellenség számára, amely igyekszik az ellátás megzavarására, kártevésre kihasználni a kereskede­lem fogyatékosságait és hibáit. Rákosi elvtárs országgyűlési be­számolójában figyelmeztetett ben­nünket, hogy a kereskedelemben tapasztalt gondatlanság a spekulán­sok és áruhalmozók kezére játszik, és útmutatása szerint: «Küzdenünk kell a gondatlansággal, az önelégült­séggel, az éberség hiányával, mert ezek a hibák hellyel-közzel kezde­nek további fejlődésünk akadályo­zójává válni.» Feladatunkat csak akkor tudjuk jól betölteni, a már elért ered­ményeinket továbbfejleszteni, né­pünk megelégedését és megbecsü­lését kivívni, ha élve a Rákosi elvtárstól kapott nagy segítséggel, következetesen megvalósítva út­mutatásait, kiküszöböljük mun­kánk hibáit és fogyatékosságait, és ezen keresztül egyre magasabb színvonalra emeljük szocialista ke­reskedelmünket. Feladataink nagyok és nehezek. De előttünk van a Szovjetunió ragyogó példája, és a párt, Rákosi elvtárs mutatja az utat a feladatok megoldására, a rohamos fejlődéssel együttjáró nehézségek leküzdésére. Nekünk mindnyájunknak az a szerencse jutott osztályrészül, hogy a sztálini korszakban élhetünk és dolgozhatunk, abban a korszakban, amikor a marxi-lenini elmélet be­hatolva a tömegekbe, valóban anyagi erővé válik. Anyagi erővé, amely folyók folyását változtatja meg, és a szó szoros értelmében hegyeket mozdít el helyükről, el­­távolítv­a a kommunizmus építésé­nek útjából minden akadályt. Nekünk mindnyájunknak az a szerencse jutott osztályrészül, hogy forrón szeretett Rákosi elvtársunk vezetésével dolgozhatunk hazánk felvirágzásáért, népünk boldogulá­sáért és békéjéért, a szocializmus felépítéséért.

Next