Bélyegvilág, 2005 (58. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
2005/1 BÉLYEGVILÁG - diffllalog@Mfe 1 ELSOldal Az új esztendő küszöbén 2004-ben Magyarország történelme egyik jelentős állomásához érkezett, amikor csatlakoztunk az európai népek közösségéhez, amely két változást is hozott bélyeggyűjtőink életében. Az egyik, hogy szinte észrevétlenül megváltoztak a külföldi bélyeget gyűjtők és vásárlók lehetőségei a postai és a határon átmenő forgalomban. Bizony több esetben is tapasztaltuk, hogy akár hivatalosan (a szövetségünkön keresztül), akár magánúton (direkt a címzetthez) küldött, bélyeggel teli borítékok először pénzügyi (vám) ellenőrzésre kerültek. Ez már a múlté. A jelen helyzetben külföldi cserék már szabadon folyhatnak a világ legtöbb országával. Bízom abban, hogy ez a lehetőség újból fellendíti a cserekapcsolatokat, és gazdagítja gyűjteményeinket. A másik változást már kevesebben élik át közülünk, nevezetesen csak azok, akik a szövetség nevében a gyűjteményeket a nemzetközi kiállításokra szállítják. Komiszszerjeink az elmúlt években szinte minden esetben órákat vártak a határállomásokon kifele és visszafele is, az előzőleg már Budapesten vámkezelt kiállítási bőröndökkel, hogy a várva-várt stempliket megkapják „ata camet” okmányainkra. Hány esetben kellett a legmagasabb diplomáciai eszközökhöz is folyamodnia szövetségünknek, ha egy-egy magyarországi kiállításra a külföldi gyűjteményeket a komisszerek nem „előírás-szerű” okmányokkal hozták. Ennek is már a legtöbb esetben vége. Természetesen ez szövetségünk költségvetésében is kedvezően fog megmutatkozni, ugyanis ezeknek az előzetes okmányoknak a beszerzése több tízezer, néha a százezer forintot is meghaladta. Eseményekben gazdag volt az elmúlt esztendő, gondoljunk csak a „királynék városában”, Veszprémben megrendezett 77. Bélyegnapi kiállításunkra, amelyre már az európai közösségbe újonnan belépő nemzetek kiállítói közül többet meghívhattunk. Nemrég beszámoltunk a Jászberényben megrendezett ifjúsági kiállításunkról is, amely reális keresztmetszetét adta jelenlegi ifjúsági eredményeinknek, illetve lehetőségeinknek. Ezeken felül még számos vidéki közösség is rendezett kiállítást, melyeknek szintén jelentős hatása van tagságunkra. Eredményeink mellett önkritikusan szólnunk kell nehézségeinkről is. Az egyik legsúlyosabb a taglétszámunk rohamos csökkenése. Nem látom értelmét a 70-es, 80-as évek gigantikus, 200 000 fős taglétszáma emlegetésének, helyette inkább az utóbbi évekre tekintsünk. 2000 év végén még 16 393 fő szervezett gyűjtő tartozott szövetségünkhöz, ez a létszám most, négy évvel később 9100- valahány főre csökkent. Ez azt jelenti, hogy évente kb. 1800 főt veszítünk, és ha ez a létszámcsökkenés a következő években is ilyen mérvű lesz, akkor lassan ismerni fogjuk egymást személyesen is Nyíregyházától Szombathelyig. Ez persze önmagában nem lenne baj, csupán a tízezres struktúrához tartozó szervezetünk további fenntartása párezer fős taglétszámmal már nem megy. Azaz a szolgáltatás színvonalát kellene csökkenteni, ami aztán újabb létszámcsökkenést generálna. Emiatt a következő évek legfontosabb feladata ennek a tendenciának a megállítása, ami csak úgy valósulhat meg, hogy új tagokat kell beszerveznünk a tagságunk életkorából törvényszerűleg következő természetes fogyás ellensúlyozására. Hogyan tudunk új tagokat beszervezni? Erre csupán egy módszer kínálkozik, az hogy klubfoglalkozásainkon programot biztosítunk a résztvevőknek gyűjteménybemutatók, cserefüzet-forgalmazás, szakmai előadások, kiállítások, cserenapok szervezésével. Már több éve bizonyított tény, hogy ahol ez működik, ott a közi taglétszám nem csökken, ott pedig, ahol a bélyeggyűjtés csupán az újdonságok borítékokban való kiosztására korlátozódik, ott az a szervezet lassan elhal. A 70-es években a több száz fős úgynevezett „városi” körökből sorra váltak le a kisebb satelit-körök egy-egy vállalat, vagy intézmény keretei között. Most ennek a folyamatnak az ellenkezőjére van szükség: egy-egy város, vagy megyeszékhely filatelistáinak össze kell fogniuk a túlélés érdekében és a 6-8-10 fős köröknek be kell olvadniuk a nagyobb körökbe. Tudom, hogy ez sok esetben előjogok megszűnésével is jár, de ezt az áldozatot meg kell hozni, másrészt a privilégiumok okos szervezéssel átörökíthetőek. Az így kialakuló erősebb, nagyobb körök fogják csak túlélni az elkövetkező éveket és bázisai lesznek a klubéletnek. A taglétszám csökkenéséből kifolyólag szervezetünk pénzügyileg is nehéz döntések előtt áll. Gondoljuk csak végig a példa kedvéért, hogy egy 1000 fős létszámhiány az elmaradt tagdíjak, emlékév-értékesítések, támogatások, újság-előfizetés, bélyegterjesztési jutalékcsökkenés stb. miatt a szövetség költségvetésében kb. 3-4 millió Ft bevételkiesést okoz. A kiadások pedig rajtunk kívülálló okok miatt egyre csak nőnek, illetve sok esetben függetlenek a taglétszámtól (pl. ilyen a székház fenntartásának legtöbb költsége). Ebben az esetben az elnökségnek olyan drasztikus intézkedéseket kell hoznia, amelyekre pár éve még nem is gondoltunk. Természetesen az ilyen döntések meghozatala nem népszerű feladat. Meg kell találni a szövetségi küldöttekkel együtt azt a mértéket, amely a fenti célok megvalósítása érdekében még a tagság számára is elfogadható mértékű (pl. tagdíjemelésben), de meg kell hozni azokat a döntéseket is, melyek a szövetség strukturális átalakítását szolgálják. Higgyék el, nem egyszerű feladat, és aki úgy érzi, hogy jobban tudja ezeket a folyamatokat vezérelni, azt kérjük, hogy jelentkezzen. Munka és feladat van elég. Aki viszont ezekre önként nem jelentkezik, attól azt kérjük, hogy az „oldalvonalról” való beszólásaival ne nehezítse azok helyzetét, akik tenni akarnak ezért a közösségért. Ennek jegyében, az elnökség és a magam nevében kívánok Önöknek és filatelista közösségünknek jó erőt és egészséget az újévben, sok érdekes szerzeményt gyűjteményük gyarapítására, és közös tevékenységet szeretett hobbink fenntartása érdekében! Az elnökség nevében: Czirók Dénes elnökségi tag