Bér és norma, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

BÍRÓ FERENC A pártunk II. kongresszusa által elfogadott, felemelt ötéves terv végrehajtása hatalmas feladatok elé állítja a magyar dol­gozókat. Az ötéves terv során hazánk fejlett ipari országgá válik. Az ipari termelés rohamos ütemű növekedése, új ipar­ágak létrehozása, a tervben előírt feladatok megvalósítása megköveteli, hogy mind az egyes üzemek, mind a termelést irányító felsőbb szervek vezetésének színvonalát a jelenlegi­nél jóval magasabbra emeljük Az ötéves terv megkezdése óta egész nemzetgazdaságunk lényeges változáson ment keresztül. A munkaerő- és káder­­probléma, az anyagellátás biztosítása, az új technika széles méretekben való alkalmazása, a termelés és a munka terme­lékenysége emelkedésének fokozódó üteme, stb. új feltétele­­ket teremtenek a termelés irányítása terén; az új feltételek pedig a vezetés új módszerét és az irányítószervek bizonyos mérvű átalakítását követelik meg. Az új viszonyoknak meg­felelő termelési szervezet felépítése és az új munkamódszer kialakítása azonban igen bonyolult feladat, amelynek meg­oldásához távolról sem elegendő a szűk értelemben vett mű­szaki tudás. Az új viszonyok helyes politikai áttekintése és értékelése nem kevésbbé fontos a feladat megoldásához. „A társadalmi viszonyok — mondotta Marx Károly — szo­ros összefüggésben vannak a termelőeszközökkel. Új termelő­erőkre téve szert, az emberek megváltoztatják termelési mód­jukat, a termelés megváltoztatásával, életfenntartásuk meg­változtatásával viszont megváltoztatják összes társadalmi viszonyaikat. A kézimalomnak megfelel a feudális úr társa­­dalma, a gőzmalomnak az ipari kapitalista társadalom." (Marx: A filozófia nyomorúsága. II. fej.) A termelőerők fejlettségi állapota, a technika színvonala tehát szoros összefüggésben van a mindenkori termelési viszonyokkal, vagyis a társadalmi renddel. A termelési viszo­nyok jellege és a termelés szervezeti formái, tehát a termelés vezetésének kérdései is, szorosan összefüggnek egymással. A dolgozó nép tulajdonába jutott új, szocialista iparnak meg­felelő ipari szervezet felépítése, a vezetés új módszereinek kialakítása a minisztériumoktól az egyes vállalatokig, hosszú éveket vesz igénybe. A feladat nehézségeit nemcsak az appa­rátus szervezeti és műszaki hiányosságai, valamint a műszaki­gazdasági képzettség alacsony foka, hanem legalább ugyan­olyan mértékben a káderek politikai képzettségének hiányos volta határozza meg. Vannak úgynevezett tárgyi adottságok is, melyekre hivat­kozni lehet, így az emberek munka közben kialakult szokásai, a régi gyakorlati tapasztalatok, a hosszú évtizedeken keresz­tül kialakult munkamódszerek, miket még a felszabadulás előtti kizsákmányoló rendszer hagyott ránk örökségül. E­z az örökség minden bizonnyal olyan tényező, amit az új szocia­lista termelés szervezeti felépítése, megvalósítása konkrét feltételeinek vizsgálatánál nem lehet számításon kívül hagyni, mert sok tekintetben komolyan hátráltatja a termelés veze­tése új módszereinek kialakítását. A múltból reánk maradt örökség természetesen — különö­sen az iparvállalatok belső szervezeti felépítését — és az alkalmazott technikát illetően — nemcsak negatív, hanem pozitív tényezőket is tartalmaz A legkorszerűbben megszer­vezett tőkés ipari vállalatokban és a felsőbb gazdasági ve­zető szervekben (kartellek, szindikátusok, trösztök, bankok, stb.) a kapitalista gazdasági rendszer minden anarchiája ellenére felismerhetők már azok az üzemszervezési, üzem- és iparszervezeti formák, amelyek a szocializmus építésének ko­ri szakaszában eredményesen alkalmazhatók. Ahhoz azonban, hogy a tőkés viszonyok maradványainak rengeteg alkalmat­lan, idejétmúlt ócskasága között meg tudjuk találni a szo­cialista építés szempontjából felhasználható tényezőket, és azokat sikerrel alkalmazni is tudjuk az új viszonyok között, mindenekelőtt politikai felkészültség szükséges, amely nél­kül a gazdasági és ipari vezetők képtelenek idejében, sok erőt pazarló tapogatózás nélkül kiválasztani és helyesen alkal­mazni a számunkra hasznosítható módszereket. A gazdasági vezetést irányító politikai előrelátásnak, a megfelelő módszerek kiválasztásának és azok helyes alkal­mazásának fényes példája a pártunk által megvalósított po­litikai vezetés. Ez a vezetés volt az alapja és egyben bizto­sítéka annak, hogy országunk a romokból káprázatosan gyors ütemben épült újjá és ma az ötéves tervvel sikeresen rakja le a szocializmus alapjait. A szocializmus építése során azon­ban egyre bonyolultabb és nagyobb felkészültséget megköve­telő feladatok merülnek fel a gazdasági és ipari vezetők előtt. Ezért rendkívül fontos, hogy a szakmai képzés mellett pillanatra se hanyagolják el, hanem rendszeresen emeljék politikai képzésüknek színvonalát. Mindazok a hibák, ame­lyek gazdasági életünk egyes területein jelentkeznek, túlnyo­móan a vezetők politikai képzettségének hiányosságaira vezethetők vissza. A politikai képzettség jelentőségét maga az élet állította előtérbe. A felszabadulás után az újjáépítés országszerte megindult hatalmas munkáját az új viszonyoknak megfelelő műszaki politika, az üzemvezetés kérdéseinek helyes meg­oldása volt hivatva elősegíteni. Az államosítással az ipari termelés túlnyomó területén gyökeresen megváltoztak a vi­szonyok. A kapitalizmus hosszú évtizedek óta meggyökere­sedett, a munkanélküliség és éhség p­rime által kierőszakolt munkafegyelem megbomlott, a gazdasági és műszaki veze­tők egy része nem tudta, mit kell tennie a munkafegyelem helyreállítására, a másik része pedig, amelyik múltbeli maga­tartásának következményeitől félt, nem is igen akart erős kézzel hozzáférrni a feg­yelem megjavításához. A j­bboldali szociáldemokraták, az üzemekbe beszivárgott volt tőkés el­mékkel együtt, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a ter­melés rendjét felborítsák. Az üzemek vezetése igen zilált állapotba került. A termelés folyamatosságának biztosítása, a munkafegyelem megerősítése, a munka termelékenységének emelése döntő fontosságú problémává, életkérdéssé vált ilyen viszonyok között A műszaki értelmiség alkotó és szervező tevékenységére nagyobb szükség volt, mint bár­mikor azelőtt. Nagy részük, nem sajnálva a fáradságot, töre­kedett is minden erejével bekapcsolódni az országépítés nagy munkájába, és ma, az egész dolgozó néppel együtt, büsz­kén tekinthet vissza az újjáépítés eredményeire. Munkájuk azonban még eredményesebb lett volna, ha a vezető ipari szervekben idejében ki tudtuk volna alakítani a helyes, a konkrét viszonyoknak megfelelő műszaki politikát A tőkés gazdaság anarchiája az üzemek veztésében is a legmesszebbmer­ben érezteti hatását. Az állandó bizonytalan­­ság és a kérlelhetetlen konkurrencia a kapitalista üzemek többségében a vezetés apparátusát jóval a minimálisan szük­séges alá szorítja. A termelést irányító szervekben dolgozó beosztottak, hogy a legközelebbi válság idején megmenekül­jenek az elbocsátás rémétől, a tőkés igazgatóság kegyeit a fizikai munkásokra gyakorolt erős nyomással igyekeznek kiérdemelni. Ezért a tőkés gyárakban a fizikai dolgozók és az üzemvezetés apparátusa között állandó feszült viszony áll fenn. Ezt a szakadékot — egyrészt az igazgatóság és a beosztott hivatalnokok, másrészt pedig a fizikai dolgozók között — a munkanélküliség, az éhség réme által kierősza­kolt tőkés munkafegyelemre épített szervezet van hivatva áthidalni. Így alakult ki a tőkés üzemvezetés szervezete, amely a gazdasági és műszaki vezetést majdnem teljesen a központi, illetve igazgatói szervekben összpontosította, legtöbb esetben elhomályosítva, elmosva az egyes vezető funkciók határ­vonalait Az úgynevezett műszaki osztályok például igen gyakran magukba foglalták az egész műszaki vezetést, így a szerkesztést, a gyártásműveletek tervezését, vázlatosan az időelemzést, legtöbb esetben a műszaki ellen­őrzést, műszaki előkalkulációt, stb. Természetes, hogy a műszaki vezetés csak nagyjában és egészében volt képes biztosítani a műszaki fel­adatok intézését. Ehhez járult még, hogy a tőkés termelés törvényszerűsé­gei alapján — amelyben a munkaerő is áru — a műszaki és adminisztratív értelmiségi dolgozók úgy igyekeztek munka- Az üzemek vezetésének n­hány időszerű kérdése.­ ­ Megjelent a „Társadalmi Szemle“ 1951 decemberi számában.

Next