Bereg, 1877 (4. évfolyam, 1-31. szám)
1877-04-08 / 14. szám
Beregszász 1877.; Április 8. 14. szám. Negyedik évfolyam. VEGYESTARTALMU HETILAP. Megjelenik minden vasárnap délelőtt. Előfizetési dij: Bérmentetlen levelek csak ismert kezekből fogadtatnak el. A kéziratok nem adatnak vissza Hirdetési dijak: Bélyeg dij minden egyszeri hirdetésnél 30 kr. “ "SAT. iSLSf ‘“-jHirdetési díj:mióta. 50 szónál kisebb hirdetnél 50 kr., 100 szóig l ft 6 ft. Szerkesztői helyiség hova a lap szellemi részét illető közlemények s reclamátiók küldendők: Beregszászban Ardó-ut ez a 233-ik szám. Egész évre Nagyobb terjedelmű többszöri hirdetéseknél 10 °/o levonatik. Nyílttól* sora 20 kr. Egyes számára 12 kr Hirdetések s nyilttérbe szánt közlemények készpénz fizetés mellett fogadtatnak el. A szőlőtenyésztés kérdéséhez. Alig van az országban megye, hol a gazdasági ipar oly kevés idő alatt oly nagy haladást tett volna mint Bereg megye; ott, hol ezelőtt 15 évvel derékig érő vizben kacsáztunk, hol kópéinkat elbocsátva azokat csak akkor láthattuk, ha nyulat vagy rókát hajtottak reánk. Ma ottan búza és repcze tábláink vannak, s a gőzmozdony füttye hirdeti haladásunkat. Ugyanez áll szőllőművelésünkre is; Kozák Zsigmond, Grönczy Sándor, és Janka Károly mutattak ösztönt legelőször; az újabb időben Gr. Schönborn tisztsége s különösen Guthy Ferencz fejtettek ki legtöbb igyekezetet, szorgalmat s áldozatot úgy a szőllőmívelésnél, mint a borok okszerű s teljes kezelésénél is Midőn tehát Gruthy Ferencz barátom czikkére válaszolok, elismerem őt e tárgyban tekintélynek felettem; de teszem azt azért, mert ember lévén, ő is hibázhat s mentől nagyobb ragaszkodással van valaki szenvedélye tárgyához, s ehez kötött nézetéhez, sőt tekintélynek ösmertetvén, egy ily szakmában, a szenvedélyes elfogultság másoknak is károkra lehet, czélszerű tehát az ily nagy fontosságú s közérdekű tárgyat minden oldalról szellőztetni. En nekem hitem, meggyőződésem, hogy Bereg megye egyik legfőbb s biztosabb jövedelmi forrását szőllő hegyeink fogják adni, mert mind fekvésük, mind talajuk olyan hogy magyarország első minőségű szőlőtermő hegyei közt foglalnak helyet kedvező helyzete Lengyel sat. országok szomszédsága mellett, különösen ha a munkács- Sztryi vonal kiépül, ezen reményre teljesen jogosultak lehetünk Jövedelmet várhatunk a jól megválasztott szőlőfajok egyöntetű boraiból, a jólmegválasztott csemege szőllőkből, és a célnak megfelőleg ültetett gyümölcsös bérteinkből, példa erre Czegléd-Kecskemét vidéke, hol a meggy és kajszin baraczk százezreket hoz be külföldről. Eddig azt hiszem Gruthy Ferencz barátommal egy betűig egy nézeten vagyunk De e czikk írására azon határozott nyilatkozata indított, hogy ő az olasz rislinget , Chasselas Croquant és rougét ajánlja rögtöni beültetésre, minden más fajok felett s oly elragadtatással, mint apa egyetlen elkényeztetett gyermekét dicsérheti. — Én sem állítom, hogy a jövő titka igazat nem adhat, de engedjen meg, ha én a múlton okulva őt rohamosan követni nem fogom sőt másokat is figyelmeztetek, hogy azt ne tegyék, mert egyes ember helyzete megengedheti, hogy experimentálható módja van benne, de ugyanaz másoknak sok kárral s nélkülözéssel járhatna. Az 1850. években kezdődött Beregben a szőlők czélszerűbb munkába vétele, a fentebb elsorolt barátaim által, én akkor beregi lakos lévén, gondot fordítottam szőlőim növelésére. Figyeltem, Zápor, vihar mosdatta tar kövét, Villám czikáza barna homlokán; Enyészet és pusztulás mindenütt . . . — De jöttek aztán ál, hamis papok. Beszennyezék a szent kő zsámolyát; Oltár elé hamis bálványt emeltek. — Imádva lett a mammon szelleme, Önzés, hiúság, pillanatnyi kéj, Kábító mámor, üres csillogás Félmeztelen szatir- alakjai Szemérmet és erényt kigúnyoló Tánczot lejtenek bálványuk körül. — S óh kárhozat! — hol egykor az erényt, Hazát, szerelmet bálványozva zengték A muzsaiaknak tündér gyermeki, A korcs utódok erényt gúnyoló orditozása hangzik szerteszét. — De félre múlt! El! — Torz alakjaid köddé oszoltak egy varázs igére: A szellemnek hatalmas szózatára. •— lm itt az oltár régi díszben áll, Előtte állnak igaz papjai; Hívők csoportja lelkesül körűlé, Együtt élesztve lángoló tüzét! . . . — Oh művészetnek itten elhagyott S újra felépült drága szent oltára Fogadd el égő áldozat gyanánt Egygyé olvadott lángját sziveinknek. — Előtted áll művész s müpártoló Lelkes csoportban egyesülve itt. — Itt áll a művész, mint a hü anya, Ki gyermekét a honnak szentelő S hü ápolója a műpártoló, Ki emlőjén táplája kisdedét, Amaz talaj, melyben virág fakad, Emez harmatcsepp a mely élteti. S van egy közös kincs, a mit védniök kell, Egy szent ereklye a mit őseik hallgattam, észleltem tehát, mert tanulni akartam, és mit tanultam, azt hogy a mai napig minden évben egyik vagy másik fajt tüntették ki és dicsérték fel s ajánlották ültetés végett tenyésztésre. Sokan vannak még, kik emlékezhetnek, hogy ma a risling holnap a szerémi zöld, megyszin, furmin, zöld szilvani, Diuka, Beregi rózsás, satb. voltak a nap hősei1 úgy, hogy ha a dicséreteket s tanácsokat rohamosan teljesítjük szőlőink annyi beültetési procedúrán mentek volna általa hány fajt ajánlottak, mi lett volna az eredmény, azt megítélheti bárki. Így vagyunk Guthy Ferencz barátom ajánlata s felhívásával is, jó lesz egy kis gondokozási idő, két évi tapasztalás nem elég egy ily határozott nyilatkozatra, de a beregi szőlőknek oly sok változása is van fekvésben, talajban, hogy mi egyikben dús sikert eredményezne, a másikban ellenkező történnék; nincs nekünk szükségünk a rohamos által menetre, mert higgje el az én barátom, hogy a beregi szőlőfajok nem oly nagyon rosszak A megyszin bakar, fármint szerémi zöld, hárslevelű, rózsás, muskotály járdán stb. fajok elkülönítve szüretve nem tudom engednek-e sokat hasonló kezeléssel? (ezekből elkülönítve küldtem a múlt évben egy barátom neve napjára borokat, kinek asztalán sok más hires borok voltak s igen tekintélyes emberekre hivatkozhatom, hogy boraimnak adták az elsőséget pedig nállam semmi gondozás alatt sincsenek, sőt a leg —UH Prolog.*) Kies vidékén szép Pannóniának Egy oltár álla elhagyatva itt; Nem égé rajta élő áldozat Nem zeng körötte ének és ima. Csendes berekben ott állt zajtalan Lépcsőinél elhalt a szent zsolozsma, Komor falát sötét moh lepte el Szélvész vihar tépdeste homlokát De mégis álla rendületlenül. Hová levének felkent papjai, Kik rajta egykor tömjént égetének? Hová széledt a lelkesült csoport? Hová a játszi tündér szellemek, A muzsaiaknak tünde gyermeki Kiknek dalától hangzott e berek, Mosolygásuktól hajnalpk derült, S tavasz virága nyílt a pázsiton? . . . — Eltűntek ők. — Távozni késztető Rideg közönynek dermesztő szele, Léptük nyomát belepte a haraszt. — És a múzsáknak felkent papjai Elszéledónek hosszú vándor-utra Mint vándor darvak ősz fuvallatán. — Nem volt ki hívja és marassza, s a ki Búcsút intsen a távozók után; Ki áldást hintsen kétes utaikra. — A múzsák berke üresen maradt; Végkép kihamvadt az oltár tüze: A hofitüz s a szellem égi lángja. — Sokáig állt igy elhagyott magányban! *) Felolvasta Lovászi D. f. hó 4-én, midőn Fodor I. színtársulata a műpártoló kör id. bizottságának támogatása mellett előadásai sorozatát megnyitotta. neajuk nagytan örökség gyanant, Mit félve zárnak szivök rejtekébe, Mi éberen küzdelmük büszke tárgya. Álmodva lelkük édes ábrándképe, Miért áldozni tűrni éj s napon Verejtékezve olyan jól esik: A szép az édes drága honi nyelv. —* Oh drága frigy, — mit ily kapocs fűz össze — Légy üdvözölve százszor általunk. Némuljon el előtted a közöny, Kicsinykedés s önérdek szelleme. — lm itten állunk egyesült csoportban A művészetnek oltárzsámolyán, jobbot szorítva, egy őzésért hevülve. — Tekints le ránk magyarok istene S áldásod add a honra és frigyünkre! Kóródy Sándor: Az én iQaságomból. Elbeszélés• irta: OLÁH BÉLAi (Folytatás és vége.) Midőn egyedül maradtam, eszembe jutottak a színházban történtek. Elgondoltam, hogy szegény Vilma most betegen fekszik, s nincs senkije, ki csak egy vigasztaló szót is szólna hozzá; elgondoltam, hogy hátha én most őt felkeresvén s szemébe mondanám: „Te engem megcsaltál, elfeledtél, de én megbocsátok neked, mert végtelenül szeretlek téged!“ Ki tudja, hátha ő is megbánná mindazt, amit ellenem vétett s újra szeretne olyan hévvel, minővel egykor szeretett. Nem! — mondám e gondolatoktól gyötörtetr#