Bereg, 1886 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1886-01-01 / 1. szám
villám által világosíttatik meg: kell, hogy ünnepélyesen fogadjam, miszerint használni akarom az időt, hogy éljek hazámért, az emberiségért és boldog állapotot biztosítsak magamnak az örökkévalóságban. Az újévet nem kezdhetem meg előbb, hogy sem azótól el ne búcsúznám. Mi tűnik a szemembe, ha visszatekintek elhagyott útjára ? az égen nem hiányzott a verőfény, nem az alkony, sem a hajnalpk, sem a nyájasan rezgő csillagok, — a földön nem hiányzott az egyenes ösvény, nem a virágok, az áldott mezők, nem a tiszta források, az öröm nem került mint ellenség, a szegénység nem kopogtatott az ajtómon és házamban gyakran honolt elégedés, némi jót is cselekedni jutott alkalom munkásságomnak — én még élek, mig a halál annyiakat elragadott; nékem még nappalom van, mig számtalanokra eljött az éj. De az idő örömei nem hozzák meg lelkem nyugalmát, uint az idegen föld, én hazám után sóhajtok és miután az állomásnál kissé megpihentem, ujult erővel ragadom meg a botot és tovább vándorlók ismét egy uj év felé; vájjon mi ér ezen uj vándorlási utamon? mit hoz nekem az újév? mit várhatnék a változékony és tökéletlentől? hisz az idő folyam, mely dagad és apad; a föld sir, melyen virágok tenyésznek és hervadnak. Ki kívánhat az időtől állhatatost? rózsákat és töviseket, virágokat és tüskéket, búzát és konkolyt veendők, teljesült és meghiúsult reményeket tapasztalandok; örömdalokat és gyászénekeket, ünnepélyes harangzúgást és lélekharangot hajlandok. Talán váratlan szerencse virul számomra? talán gond, hit, szükség, aggódás már uton vannak, hogy lakomat meglátogassák ? — Az idő, mint mindig, egyik kezével adni fog, a másikkal elvenni. A jövendő fátyolét nem szellőztethetem, de tudom, hogy az változatlan, miként az óban, úgy az uj évben is uralkodik. Bizalommal engedem át neki magamat, mint a gyermek átengedi magát a szerető karnak és aggály nélkül szendereg, míg anyai szem őrködik felette. Vidám kedvvel s uj erővel kezdem meg az utat. Nem a róna virágösvényt választom, mely örvénybe vezet, szívesen vándorlók pusztákon és meredek hegyeken keresztül, csak az ígéret földjére juthassak. Folyjon bár veríték a fáradságos ut után és köny a nélkülözés és súlyos teher miatt: Istennel tovább vándorlók, mig feljutok az utolsó hegyre, melyen túl hanaan fekszik. A magasan állva, melyről az uj évre kitekintek, áldást kívánok hirdetni, mint Gárszim hegyéről: Atyámfiai, ne tévesszétek a czélt, mely felé közeledtek; ne hagyjátok lankadni a bátorságot, ne legyőzetni erőtöket, ne czipeljétek a földi javak igáját, sem a véteknek nehezebb súlyát uj utatokra, mert e terhek alatt el nem érenditek a czélt. A hitet ne engedjétek a világ kor szelleme által elfojtatni. Ápoljátok a szeretetet, hogy lángja le ne lohadjon. Óvatosan őrizzétek az ártatlanságot, mert üveg edényben hordozzátok azt és jégsikos az ut, melyen vándoroltok. Békesség nektek, kik együtt vándoroltok az élet utján, munkálkodjatok a kölcsönös tökéletességen, tartsatok össze a sima és tövises utakon. Neveljétek gyermekeiteket isteni félelemben! Ifjak, védjétek a pirt, mely arczaitokon virít. Szüzek, őrizzétek a szemérmet, mint legszebb nyakékességet. Nők, tartsátok meg a hűséget, háziasságot és a csendes működést a családi körben, a hajdan korszak eme szent ereklyéit. Igazság uralkodjék a király váraiban és megelégedés a szegények házaiban. Igazság és szeretet uralkodjanak minden osztályokban, hogy a régi átok mind inkább távozzék a földről, hogy a tüskék és tövisek kivesszenek és az emberek szeretetben egyesülve, a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy eszméit megvalósíthassák ! Desk» János: Menjetek Törökországba és Konstantinápolyba, Bulgáriába Sándor fejedelemhez! Az asztalra hozzatok nekem halat és jó bort.“ Aláírás: Európai Prim Károly főszerkesztő. A rímek igen jók. Hirdetés rovata alatt: „Tizezer forintot nyer azon bérkocsis, ki e lap főszerkesztőjét a magy. kir. tébolydából a szabadba viszi sétálni.“ Utána mindjárt a következő mondat jön: „Az elmondottak igazságáért elvállalja a felelősséget a főszerkesztő, ki Istennek minden kegyelmével és jó tulajdonságaival rendelkezik.“ A lap minden oldala szépen körül van festve. Legelső helyen egy mindenféle színt és jelvényű zászlót találunk. A zászló zöld, piros, sárga, fehér, fekete mezejére keresztet, bagolyfőt, csillagokat, félholdat, koronát és a tízparancsolat két kőtábláját festette. íme ez egy örült szellemi munkája; az isteni szikrából még maradt valami. Különben veszélyes beteg, mikor az örültség megszállja, rombol, pusztít, ordít, sír. nevet stb. Ilyenkor csak a kényszerzubbony segít rajta. Szegények nem örülnek a Karácsonynak, nem az újévnek; ők örökre meghaltak. Emlékezzünk meg imáinkban e szerencsétlen lényekről. Kang Mihály Karczolatok. Az uj év alkalmára kellene újdonatúj elmélkedést írnom. Előre látom, hogy nem fog menni. Nem vagyok barátja az alkalmiaskodásnak, különben is ez az „uj“ tárgy ismert ócskaságánál fogva annyira elkoptatott, hogy alig lehetne róla újat írni. Régi ócska tárgy lesz az; de ha már csakugyan ujnak kell tekintenünk, helyezzük magunkat felvidéki magasabb álláspontra, s miszticei misztifikált álláspontunkból hitessük el magunkkal, hogy a régi tárgy lehet egészen uj, mint I......y Ridó „urfi,“ ki mióta (ezelőtt 40 évvel) a bálrendezői bizalmi állást először foglalta el, még mindig a fiatalsághoz számítja magát. Igaz, hogy most már a tánczrendezéssel rég felhagyott, de fiatal virtus tekintetében még „Lajos urfi“ sem tesz túl rajta, pedig az ő rendszere az ifjú kor megőrzésére nézve az Ilosva vizétől a csarondáig tért hódított a pártában maradt fiatalság között s még B. Anti is respektussal hajlik meg előtte. * Ebben a gonddal-bajjal bélelt korszakban nem sok jót vár a megzaklatott halandó már az újévtől sem. Hanem azért legyünk vígan, fogadjuk jó képpel a mit a sors ad, mint a berúgott publikum, mikor a bor már fogyatékán van s nagy lelkesedésében nem veszi észre, hogy már a seprüt issza. * Vannak babonások, kiknek már az se tetszik, hogy az uj év pénteki napon kezdődik, mert a péntek szerencsétlen nap mindenkire, kivéve azokat, akik éppen pénteken nyerik meg a nagy lutrin a hauptreffert. A babonások azt hiszik, hogy ha pénteken kezdődik, szerencsétlen lesz az egész év. Pedig ez sem alapos feltevés ám; bizonyság reá az egyszeri zsidó esete, kit nem pénteken, hanem történetesen éppen hétfőn vittek akasztani, s mégis nem egészen alaptalan balsejtelemmel imigy sóhajtott fel: „no hiszen, szépen kezdődik ez a hetem.“: Már akár vagyunk hajlandók a babonára, akár nem, de azt el kell ismernünk, hogy vannak némi aggasztó előjelek, melyekből következtetni lehet, hogy a beköszöntött újév egy vagy más tekintetben nem éppen kedvező. Például a „Szünóra“ czímű laptársunkra nézve az a körülmény, hogy újévre előfizetői nincsenek, olyan baljóslatú jel, melyből minden babona nélkül is lehet valamit következtetni; ha többet nem, legalább annyit, mint az egyszeri gyerek, ki midőn atyjának egyetlen tehene a mezőn megdöglött, ekkép okoskodott: „Mihelyt láttam, hogy a bőrét hozzák hazafele, mindjárt gondoltam, hogy valami baja esett a Bimbónak.“ * Hát bizony a „Szünórára“ bekövetkezett az a szünóra, mely egyszersmind utolsó órája is. Valóban kár azért az ügyesen szerkesztett s csinosan kiállított kis lapért, hogy a közönség részvétlensége miatt kellett megbuknia, mert el kell ismernünk, hogy érdekes béltartalom tekintetében — mint vidéken megjelenő szépirodalmi lap — ritkította párját. De meg kellett buknia, mert közönségünk túlnyomó része nem érzi szükségét az ilyen finomabb szellemi csemegének s reá illik Lisznyay Kálmánnak az a mondása, hogy: „Itt a babérral csak becsináltat főznek.“ * De még a beregszászi kisdedóvó intézet is meghosszabbította a szünidőt, sőt úgy látszik, örökös vakácziót adott kicsinyeinek s beadta a kulcsot. Elénekelhetik most már fölötte az ismert halotti éneket: „Éltemnek a bimbójába Estem halál tortájába.“ Ki hitte volna e szép fejlődéssek indult intézetről, hogy ily korán elmondhassuk róla a költővel: „Eljátszodtad már kis játékidat. Kedves (Dadó) hamar játszódtad el.“ Ki hitte volna még az utolsó évben is, hogy ez valóban utolsó év legyen? Milyen „aczélozott“ erővel birt szegényke; azt hittük, örök életű lesz, s ímen mint elhagyta ama bizonyos „Aczél“-erő, kiszállott belőle az élet is. Pedig azt sem mondhatjuk róla, hogy a közönség nem pártolta, csakhogy a pártolás nagyon egyoldalú volt s a pártolásnak egyik fő kelléke hiányzott. Az egyszeri theológustól azt kérdezték a vizsgán, hogy: mi szükséges a keresztséghez első sorban ? mire a kérdető azt felelte hogy „tiszta viz.“ — „Nem az, — igazitá ki a tanár — hanem gyerek, a „kit“ meg kelljen keresztelni, csak másod sorban fordul elő a kérdés, hogy „mivel“ kelljen keresztelni?“ A kisdedóvókhoz is két kellék szükséges, de itt már úgy látszik a gyerek másodrendű kellék (bizonyság erre a nagy beregi kisdedóvó, mely gyerekek hiányában is még mindig tartja magát, hanem első rendű kellék a pénz. Beregszász és Nagy-Bereg óvodái e két kellék tekintetében egymással ellentétes állást foglaltak el az utóbbi időben. Itt volt „kivel,“ nem volt „mivel,“ ott volt „mivel,“ nem volt „kivel“ fentartani az intézetet. Ezért mondtam fentebb, hogy nálunk Beregszászon a pártolás nem hiányott, de egyoldalú volt s míg a közönség buzgólkodott abban, hogy gyerekek hiányában ne szenvedjen rövidséget az intézet, addig a pénzáldozatban aránylag csekély buzgóságot fejtett ki. Ezer kellett a szép közhasznú intézetnek beszüntetnie a működést. * De ne pengessünk ilyen panaszos hangokat ez újév kezdetén, mely ha még tán rosszabb lenne is a réginél, vigasztalásul szolgál, hogy egy év múlva újat kapunk helyette. Tekintsük „próbaévnek“ mint az állami tanítóknál divatban van, (kik között — zárjel közt legyen mondva — nem egyet ismerek, kik örömestebb akczeptálnák, ha a kultuszminiszter a próbaévet nem a tanítói szolgálatnál, hanem a házasságkötésnél hozta volna alkalmazásba.) Tekintsük a jövőt rózsaszinű szemüvegen, mint az özvegy ember, ki házsártos feleségét eltemetve, második házaságra szánja magát azon feltevéssel, hogy az uj a réginél csakis jobb lehet. Harapjunk bele mi is az uj házaságba, íme itt van bájos menyasszonyunk az újév. — Hogy is hívják szép kegyedet, drága menyasszonyunk ? — Nova Anna. — Kérem, a deákok „Novus Annus“ néven nevezik. No de az mindegy: Anna, Annus, Annuska vagy éppen Nina; elég az hozzá, hogy ezután már szép kegyed femina. Nyújtsa szép karját, menjünk a paphoz, mondjuk el a „holtomiglan-holtodiglant“ mert köztünk válóperről szó se lehet. Ez éjjel pontban éjfélkor pillantottam meg önt először, midőn Szilva Esztert temettük, s mondhatom, hogy egészen elbűvölt, átvarázsolt, úgyhogy most már egészen öné vagyok. Remélem, boldogok leszünk egymással. Csak arra kérem, hogy azt a sok kellemetlen bejárót tiltsa ki a házból, kik eddig egymásnak adták a kilincset s mindig vittek el valami becses portékát. — Kik azok kérem ? — Hirtelenében elősorolok néhányat. Gond, Bu, Baj, Betegség, Halál, Boszuság, Szükség, Irigység Boszu, Haragtartás sattöbbi. Ismeri őket szép kegyed? — Még csak hireket sem hallottam. — S kik a kegyed barátai? — Öröm, Vigság, Szeretet, Barátság, Bőség, Szerencse, Megelégedés. — Ah pompás! Szeretnék velek magam is bővebb érintkezésbe jönni. Tudja mit? A kellemetlen látogatókat egyszer s mindenkorra tiltsa ki, barátait pedig minél gyakrabban hívja meg. Megteszi? — A legszívesebben. — Ah kegyed angyal, kedves Anna. Szeretem, imádom önt, éh most már nem kétkedem, hogy ígéretét be fogja váltani. Boldog vagyok ... „Az asszony ingatag, álnok csalfa ledér. Megbánja holnap, amit ma ígér“ — — — hangzik az ablak alatt Rigolettóból Prusznyi bandája által előadva. Boldog egemből a prózai földre hullottam alá. Megkezdődtek az újévi granulácziók. No sebaj! ezen is átlábbol az ember. Nem kell hozzá egyéb, mint egy jó csomó apró pénz, meg egy még nagyobb adag keresztyéni türelem. Boldog újévet! Csergő. Vegyes hírek. Felhívás előfizetésre. Midőn az új év alkalmával ismét beköszöntünk olvasóink vendégszerető házába lapunk első számával, azon remény biztat bennünket, hogy mindenütt, ahol lapunk több mint egy évtized óta szívesen látott vendég volt, most is örömmel, a megszokottság kellemes érzetével fogadják lapunkat, mely megyénk közönségének úgy örömében, mint bujában már oly hosszú időn keresztül hű osztályosa volt. Ezután is igyekszünk tőlünk telhetőleg megfelelni mindazon várakozásnak, melyet egy értelmes olvasóközönség egy ily vidéki közlönytől várhat. — Programmunk a régi marad. Igyekszünk megyénk helyi érdekeit, a közönség hasznát mindenkor híven védelmezni; mindazt, a mi szép és jövőre kihatólag közönségünk érdekében előnyös, pártfogolni, a közönség figyelmébe ajánlani, terjeszteni a hazai közművelődést, küzdeni megyénk polgárainak szellemi és anyagi jólétéért. Ellenben nyilvánosságra hozni s megróni azt, ami rossz; a mi megyénk s közelebbről városunk közönségének előhaladásánál bármi tekintetben akadályul szolgálna. — Nagy feladat, tudjuk, egy ily szerény vállalatra, mint a minő igénytelen lapunk, de hisszük, hogy közönségünk kellő szellemi és anyagi támogatásával mindinkább sikerülni fog c célunkhoz minél közelebb jutnunk! Magunkban erőnk bizonyára gyönge lenne e feladat teljesítésére, de reméljük, hogy megyénk közönsége, mint eddig, úgy ezután is gyámolítani fogja erőtlen vállainkat. Mi bennünk az igyekezet egyáltalában nem fog hiányozni, hogy közönségünknek javára legyünk, mint eddig sem hiányzott. Olvasóink pártolásától függ, hogy úgy a szerkesztőség, mint a kiadóhivatal eddigi tevékenységét még jobban fokozza. Teljes bizalommal fordulunk azért ez uj évben is olvasóinkhoz, hogy lapunkat szives pártfogásukban ezután is részesíteni kegyeskedjenek. Az előfizetési díj a „Bereg“ XII-ik évfolyamára szintén a régi marad. Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Bereg- és ugocsamegyei községek s néptanítók részére egész évre, előlegesen beküldve, 2 frt 50 kr. —• Kérjük az előfizetési pénzeknek kiadóhivatalunkhoz (Beregszász, Namény-utcza 505. sz.) mielőbbi beküldő-