Az Őslakó, 1940. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1940-02-11 / 6. szám
)T yaiücovi®0 Munkács a cseh megszállás alatt megjelent XIII. évfolyamon keresztül. »Az őslakó« Podk. Rus magyarsága, őslakossága jogainak, érdekeinek harcosa és szószólója. Tiszteli mindenki meggyőződését, nemzeti és vallási érzését. Hirdeti a nemzetek, félékéletek, társadalmi osztályok közötti megértés és béke szükségességét, de ▼étót kiált az igazságtalanságnak és elnyomásnak, hangot ad az elnyomottak és igazságtalanságot szenvedők sajjának. Hirdetési árak: 1 mm. sor egyszeri közlése 10 fillér, szöveg között 15 fillér „Nyílttér", vagy „beküldetett" rovatban 20 fillér. Megjelenik a Felszabadult Munkácson. II. évf. 6. szám. Február 11. «Az Őslakó« jelszava: Igazság és egyenjogúság. Küzd az iazaágért és egyenjogúságért tiszta s törvényes eszközökkel a magyar újságírásból méltó hangon. Az egyénnel csak a köz szempontjából foglalkodk. A család és magánélet közöbén át aeas lép. — Egyéni célok és érdekek szolgálatában aeas áll. Szerkesztőség Kossuth u. 1. Telefon: 23-33. Kiadóhivatal: Kőrösvágalé. Telefon: 23-13. Előfizetési ár: Egy negyedévre 2 Pengő. Egyes szám ár: 20 fillér. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Alapította és a csali Megszállás alatt Borkenaiers: B. Vasáry Aladár laptulajdonos. R. Vozáry Aladár képviselő nyilatkozik az itteni magyar élet sorsproblémáiról és közéletünk időszerű, fontos kérdéseiről Kevés ember van az egész volt Kárpátalján, akinek egész idejét a köz annyira igénybe venné, mint R. Vozáry Aladár képviselőét, Budapesten örökös tárgyalás és a mások dolgában való látás-futás a sorsa, ha meg hazatér pihenni, mint most is tette, cseberből vederbe esik, mert a már folyamatban lévő ügyük állása iránti érdeklődő régi felek és az új jelentkezők menten ostromot indítanak ellene. Irodája ajtókilincsét egyik kéz a másiknak adja. Magam is csak nehezen juthattam be hozzá, de aztán meg is ültem alaposan a szobáját. Egyik időszerű kérdést a másik után intézem a mind itthon, mind odafönt szeretetnek és megbecsülésnek örvendő képviselőhöz, aki a legnagyobb készséggel és közvetlenséggel ad rá olyan feleleteket, amelyek bizonyosan a nagyközönséget is érdekelni fogják. Még mindig olyan sok az ember, akinek valami fáj, vagy valami kell? — Egy lelkiismeretes képviselőnek elsőrendű kötelessége, hogy kerülete és egyes választói jogos igényeit teljes erejével támogassa. Mi nem is annyira egy kerület képét viseljük, mint sokkal inkább a bajait hordozzuk. A húsz évig tartott ellenséges uralom alatt ugyanis temérdek jó magyar embert ütöttek el jogos igényétől, szorítottak háttérbe, döntöttek pusztulásba. Míg ezeket a kisiklasztott életpályákat vissza lehet állítani a megfelelő sínekre, abba bizony idő telik. Nem csoda tehát, ha még mindig sok a jogait kereső, a rajta esett sérelemre flastrom után szaladgáló. — Jómagyar testvéreinken való legőszintébb segíteniakarásunkat is nehézzé, nemegyszer lehetetlenné teszi azonban az a körülmény, hogyha az elhelyeződést illetőleg javultak is a viszonyok, még mindig több az eszkimó, mint a fóka. Ezek az egyelőre célt érni nem tudók természetesen türelmetlenkednek és újra jelentkeznek. Az ilyen akárhányadszor is érdeklődők — jó lélekkel mondhatom — soha sincsenek terhemre, sőt inkább némi lelkiismeretfurdalást érzek velük szemben, hogy jogos ügyüket legjobb akaratom mellett sem lehetett még dűlőre vinni. Az engem seregesen felkeresők között azonban vannak olyanok is, akik nagyon is az idegeimre mennek s akiket — mi tagadás benne — csak azért fogadok — látszólag — szívesen, mert a rossz játékhoz is jó képet illik vágni. Ezek közé tartoznak elsősorban, — hogy erősebb kifejezést ne használjak — azok a túlelemeseik, akik amikor az ég zengett, nem voltak sehol, de azért most nem győzik eléggé hangoztatni hazafias érdemeiket, amiket szeretnének magas árfolyamon beváltani. De sajnos, akadnak olyanok is, akik künn álltak ugyan a jégveréskor, ebbeli érdemüket azonban messze túlbecsülik és most sehogysem lehet őket kielégíteni. Ha saját személyüket illetőleg már mindent megkaptak, akkor jönnek a keresztfiukkal, a sógorokkal. Ezek szeretnek ott lenni minden osztozkodásnál, csak éppen arról maradtak el, amelyen a szerénységet osztogatták. Pedig eszükbe juthatna, hogy a leghazafiasabb érdem is mingjárt profánná, üzlet ízűvé válik, mihelyst két kézzel kérik, az ellenértékét. — De engem különben sem bánt, hogy ez a két szoba itthonlétemkor mindig tele van rám várakozókkal. Az elmúlt 20 év alatt megszoktam magyar-őslakó testvériemmel való ezt az állandó érintkezést. Sérelmeikkel kikhez is mentek volna, ha nem hozzánk, a Magyar Párt vezetőihez, akiket a Magyarok Istene arra a szép, de nehéz szerepre hívott el, hogy a babiloni fogságban őriző pásztorai legyünk farkasokkal körülvett népünknek?! Én talán már nem is érezném jól magamat, de legalább is befejezettnek látnám közéleti pályafutásomat, ha naponként nem kerülnének noteszámba teljesítésre, illetve orvoslásra váró újabb kívánságok és panaszok. — A bennem bízó nemzettestvérek tehát csak hadd jöjjenek! Minden erőmet és közéleti befolyásomat testvéri szeretettel bocsátom rendelkezésükre. — Nyugodt lelkiismerettel elmondhatom: összes erőmmel, nemcsak kényelmem, de egészségem feláldozásával is azon voltam, mégpedig mind a megszállás alatt, mind magyar képviselőségem óta, hogy jogos ügye kedvező elintézésében minden becsületes magyarnak és őslakónak segítségére legyek. Nem kis teljesítmény ez, mert felszabadításunk után eddig ügyes-bajos dolgaival legalább is 7—8 ezer keresett fel. Azt szokták az ilyenek mondani: »képviselő úrnak csak egy szavába kerül«. Alaposan tévednek! Mennyi sok szót és utánjárást kíván egy legkisebb dolog dűlőre vitele is. Mert hiszen nincs nekem intézkedési, még kevésbé kinevezési jogköröm. Az Egyesült Magyar Párt belépett a Magyar Élet Pártjába. Azaz: a mi önálló politikai pártszervezetünk megszűnt. Nem volna Képviselő Úrnak ehhez egypár felvilágosító szava? — Az a tény, hogy a felszabadított területek Egyesült Magyar Pártja belép a Magyar Élet Pártjába s ezzel feladja önállóságát, a legtermészetesebb politikai fejlődés következménye. A felszabadított területeknek nincs arra joguk, mégkevésbé okaik, hogy bármilyen vonatkozásban,tehát akár pártpolitikailag is, Magyarország külön részének érezzék és tartsák magukat. Húsz évig áhítoztunk a hazatérés, a Magyarországgal való egyesülés után. Most hogy megtörtént, legyen az olyan tökéletes, olyan minden nyomot betömő, hogy ezentúl a cseh rabság csak egy rossz álomnak tűnjék fel. Az is magától érthetőbő, hogy abba a Magyar Élet Pártjába olvadunk bele, amellyel hazajövetelünk első napja óta dolgozunk. Abba a pártba, amelynek célkitűzései és munkaprogramja szinte egészben fedik az Egyesült Magyar Párt 20 éven át hirdetett törekvéseit és szíve mélyén őrzött vágyait. De o itt a helyünk azért is, mert Teleki Pál miniszterelnökben és közvetlen munkatársaiban — anélkül, hogy törmjénezni akarnánk nekik,amiről egyszers mindenkorra leszoktunk — olyan államférfiakat ismertünk meg, akik igazán méltók és alkalmasak rá, hogy megalapozzák azt a gyökeresen új magyar életet, amelyet leghangosabban és megalkuvásra legkevésbé hajlandóan éppen mi, a felszabadított területek képviselői hirdetünk és követelünk. A Magyar Élet Pártjában a helyünk, mert ez a párt volt az, amely hazatérésünk után a legőszintébb szeretettel és jóakarattal fogadott bennünket s rajtunkkeresztül a felszabadított területek egész magyarságát szárnyai alá. Ezt a pártot kell támogatnunk végül azért is, mert ez a párt az, amely mindent elkövet, hogy Magyarország a mostani háborús viszonyok között is megmaradjon a béke és az alkotó mimika szigetének. Ha valakinek, nekünk ugyancsak szívünkhöz nőtt az ellenzékiség, amely politikai állásfoglalásban 20 évig káromoltuk, lőttük, ástuk a csehszlovák államot, amelynek öszszeomlásában ennek a kérlelhetetlen ellenzéki álláspontnak nem egy kapavágásnyi része van, de most más a helyzet, most itthon vagyunk, az életünknél is jobban féltett hazában, most tehát nem akadékoskodásra, nem csomókötésre, nem kicsinyes kritikára, hanem építésre, közös óvatosságra és védekezésre van szükség. A nagy magyar államférfiú intését, a haza mindenek előtt húszéves cseh rabságunkban úgy illett értelmezni és úgy is értelmeztük, hogy mindenek után, de most vissza kell térnünk eredeti jelentéséhez. — Nemhogy tagadnám, inkább a legilletékesebb fórumokon is hirdetem: még sok az indokolt panasz, még sok jogos igény nem nyert kielégítést, még nem minden vonatkozásban folynak ékes renddel a dolgok. A közélet nem egy megnyilatkozása szorulmódosításra, javításra. De ha egyes kérdések — itt elsősorban a felszabadított területek ügyeire gondolok — túl lassan oldódnak is meg, azok nem a kormány tagjaiban keresendő, akik — legalább is én így látom és érzem — maguk is küzdenek az illetéktelen befolyásokkal, túlzott igények érvényesülni akarásával s méginkább a bürokrácia útvesztőivel. De márólholnapra különben sem teremthető egy új világ. Ma a politikában is, sőt legfőkép éppen itt, ne csak az érzés, annál kevésbé a szenvedély vezesse a magyar embert, hanem a józanmegfontolás, amit a mai komoly, sorsdöntő idő elengedhetetlenül megkíván. — A felvidéki miiszter és pártunk elnöke, vitéz Jaross Andor az Egyesült Magyar Párt országos választmányának legutóbbi ülésén, amelyen a felszabadított területek minden részéről közel 200 pártvezetőségi tag gyűlt össze, mindnyájunk nevében olyan alaposan okolta meg a Magyar Élet Pártjába való belépésünk szükségességét s oly világosan ismertette a felszabadított területek magyar politiákjának célkitűzéseit, hogy az egyhangúlag hozott határozat nem is lehetett más, csak az elnökség folytassa a Magyar Élet Pártjával az egyesülésre vonatkozó tárgyalásokat s az egybeolvadást a gyakorlatban is mielőbb valósítsa meg. Most látszik csak, mennyire kitaláltak, vagy legfeljebb is csak jámbor óhajtások voltak azok a híresztelések, amelyek arról tudtak, hogy a felszaba-l dított területek több képviselője és még több pártvezetőségi tagja nem helyesli a Magyar Élet Pártjával készülő egyesülést, és más országos pártokban kívánnak elhelyezkedni.Amióta hazakerültünk, a parlament szinte állandóan szociális vonatkozású javaslatokkal foglalkozik. Ez is bizonyítéka, hogy a Magyar Élet Pártjának munkaprogramja mennyire egybeesik az Egyesült Magyar Párt politikai elgondolásával, amely már a cseh rabság idején is, mint legutóbb Jaross miniszter is megállapította, az volt, hogy mi az odaátra esett nemzetrészt nemcsak szabadnak, hanem egyúttal gazdaságilag és szociálisan teljesen kielégítettnek is akarjuk majd látni. Nem állítom, hogy társadalmi, de méginkább gazdasági életünk szociális átépítésével, ami tagadhatatlanul folyik, a tempót nem lehet fokozni, és azt sem mondom, hogy az eközben megnyilvánuló szociális felfogás nem lehetne még mélyebb, de ezzel szemben ne feledjük, hogy a tempóra a háborús viszonyok is erős befolyást gyakorolnak, a szociális felfogás mélységére vonatkozólag pedig azt vegyük figyelembe, hogy nem Magyarország csatlakozott mihozzánk, hanem mi- ehozzá, ami azt jelenti, hogy egykilenced rész nem varrhatja rá akaratát nyolckilenced részre. Mi a beolvadás után ismindenesetre éberen őrt állunk a szociális gondolat minél tökéletesebb érvényesülése mellett és a készülő új magyar életben a népies irányú gyökeres átalakulást illetőleg a jövőben is a kovász szerepét igyekszünk majd betölteni. Húsz rabságos esztendő sok gyötrődése megtanított rá,hogy csak akkor megdönthetetlen egy ország, ha a nép minél szélesebb rétegeire épült fel. — És itt még valamit! A mi leg-