Bereg, 1877. (4. évfolyam, 1-31. szám)

1877-04-08 / 14. szám

rosszabb kezelés alatt vannak.) Én tehát azon nézetben vagyok: észleljünk, figyeljünk, tapogatódzunk, próbáljunk, de hagyjuk azokat előre menni, kik azt veszedelem nélkül tehetik, s ha a kellő sikerről biztos meggyőződést szereztünk kövessük őket, úgy, hogy rázkódás nélkül történhessék szüleink által alakítás. Boraink árának hanyatlását én nem a fajok rosszaságában látom, de abban, hogy Lengyelország anyagi jóléte a mienkkel együtt, nagyot hanyatlott; az egyik nem fizethet úgy mint azelőtt, a másiknak nincs módja a kitartásban. Látom abban, hogy ha bejön Beregszászba a lengyel kereskedő azt a beregszásziak elzárják s nem engedik közvetlen érintkezésbe jönni a termelővel, hanem a beregszászi hajhász kezébe veszi az ügyet s legelsőben is felkeresi az idegen vidéki szőlőbirtokosokat, kiknek sem pinczéjük sem borházuk nincs, kik kósereztetik boraikat úgy, hogy a kóserező egy hordó mustból két hordó bort csinál s igy a kóserező s termelő is nyert (és ez nem feltevés, hanem igazság) ezeket jó olcsón megveszik s az lesz az irányadó ár a többi lelkiismeretesen kezelt borra is, és vevő erre apelálhat. Nagy baj az is, hogy egyöntetűség nincsen borainkban, mert egy hegyről 4—5 féle bort lehet előállítani, ezen lehetne összekeveréssel segíteni, mit már egyesek meg is kezdettek. Nagy hiba van pinczekezelésünkben is. Ezeket a gazdasági társulás, a tekintélyek példaadása, társalgás általi eszmecserék, megyei statútumok hivatvák segíteni. Kelt Kércs, ápr. 1. 1877. Uray Miklós: Munkács. Telt színház. . . csaknem hiánytalan előadás, és vidám kedély. — Elég volna e pár sorral is jellemeznem a folyó hó 2-án tartott műkedvelői előadást, mely alkalommal Tóth Kálmán „Ördög párája“ c.imű énekes népszínművel aratott sikert és m- gvl- ■ -< t és' a műkedélői társulat . Látszott az . \.y nem a szokásos két próba tartatott , vérig sértett büszkeségem ennyire nem nuksija meg magát; a kit más karja ölelt, ne .'•••jen annak karja engem; a kit más ajka csókolt ív- Uy'í'i.. aunak ajka engem; én őt nem akarom láim többé, ő meghalt reám nézve örökre. Felmentem szobámba s leeresztem ablakom gyenyeit, hogy az átellenes házra se lássak. A pinczérrel tudattam, hogy a hajnali vonattal elutazom s ha netalán elaludnám, idejében költsön fel. Lenyugodtam s — amit nem hittem — csakhamar jótékony álomba merültem. Két negyed volt háromra reggel, midőn ajtómon zörgettek. Sietve ugrottam talpra, felöltözködtem s a már várakozó bérkocsiba ugorva, Isten hozzádot mondtam a városnak, hova csak szenvedni s kiábrándulni jöttem. Egyedül utaztam egy coupéban, elég időm volt gondolkozni a történtek felett. Fiatal, mindenért hévvel dobogó szivet vittem magammal s blazirt, világfájdalmas kedélylyel tértem vissza. Mit is fog már érni nekem ez az élet! Eddig vöt valakim, kivel megoszthatom örömeimet s fájdalmimat s ha már-már összeszakadt lelkem az élet súlya alatt, volt, ki a gond teljes jelleget lecsókolta homlokomról; éreztem, hogy nem üres nekem a világ, mert van benne egy dobogó kebel, melyre fejemet lehajthatom; éreztem, hogy van a sok önző ember között egy lény, kinek körében csak szeretni lehet s most egymagamban ismét kin állok a nagyvilágban a nélkül, hogy csak fájdalmaimat is volna kinek elpanaszolnom s nem találok czért, melyért tovább élni és tovább szenvedni érdemes lenne. Ah! mennyivel is jobb volna odalen a föld alatt. Minek éljek én, kivel úgy sem törődik senki kit annyi milliók közzül úgy sem siratna meg senki. — Az élet úgy sem egyébért van mint hogy szeressünk, szenvedjünk és meghaljunk. A két elsőt már elértem, siessünk a harmadik után! Leeresztem az ablakot, hogy fris levegő jöjjön be, mert fejem nagyon fájt. Azután behúzódtam egy Szegletbe s szemeimet lehunyva ismét merengni kezdtem. És ekkor megjelent lelkem előtt egy arcz, egy kedves szőke leánykának az arcza. Szelíd nefelejcs szemeivel biztatóan nézett reám s ajkai azok , piczi kedves ajkak bátorítóan mosolyogtak felém meg, hanem 6 napon át tanulmányoztatott a darab, és innen következtethető az, miért sikerült e könyv irányú, de nehéz menetű és gyakorlottságot kívánó népszínmű. A mi közönségünket az énekes darab vonta, s épen ezért nem vehető megütközéssel, hogy a műkedvellői társulat gyakori létrehozásán törekszik. — Míg a múltkori két kis vígjátékból alig volt fedezhető a kiadás, a mostani csaknem 80. frt. tiszta jövedelmet hozott a pénztárba, — és a mi legtöbbet ér, kedvet adott a játszóknak, s bátorította a társulatot. — Jöhet mi hozzánk bármiféle kitűnő erő, jeles falon műkedvelő, — üres teremben fog játszani, s nagyon gyéren kapja meg a megérdemlet tapsot. Különben igaza is van a munkácsi közönségnek ha a népszínműt pártolja, s a műkedvelői társulatnak, ha olyat hoz szinre, a mihez kedve is, ereje is van. A társulat énekes és énekesnőben hiányt nem szenved, olyanokkal legalább is bír, akik a nem túl követelő közönséget teljesen kielégíthetik, s kik nem hagyják a társulatot azt cselekedni mikép szerény körükön kivül menve, máshol keressen játszókat. — Az „ördög párnája“ első alakja, mindenesetre Diczki Loizi, a bohókás dendy, ki mindvégig jó kedélyben kell hogy tartsa a közönséget. Simon Arnold, a színpad deszkáin már rég látott ügyes műkedvelő tartotta e szereppel függőben az előadás menetét, s dicséretére legyen , hogy el nem ejtette, hanem szerep körét mulattatólag töltötte be. — A két német — de lelkileg magyar mesterember egyikét Schwarczot, kedveit műkedvellőnk Orosz József tartotta kezei közt, s a már e téren elösmert tehetsége miatt szerzett babérokat egygyel szaporította. — Weisz szerepe Dobra Károly által játszatott letetszés mellett, míg a két női szerepet Zaharay Ilon és Bazilovics Paula k. a. -ok tölték be kedves játékaikkal. — Lencsi háládatos és egyszerű szépségű szerepében Z. Ilon k. a. gyönyörködtető jelenség volt, s különösen Marival énekelt kettősei kellemes hatást idéztek elő. Megragadó hangja tapsokra inge-relt, s könnyed, vidám játéka szintén teljes megelégedést szült. — B. Paula k. a. érzésteliben játszott, s általában kivehető volt a hangulatból, hogy e két női szereplő a közönség kedvenczévé lett s bármikor is örömmel fogja látni a színpad deszkáin mint műkedvelőt. A férfi játszók közzül nagyobb szereppel bírt még Hrehus Ákos és Vida Elek. Előbbi eltalálta a hangot, melyet használnia kellett, s kevés gyakorlat után a hanghordozás teljes tudatában lesz. Vida Elek azonban a legszebb drámai részt, túlzottsága miatt csaknem comicummá változtatta, s lerontotta azt, mit az első felvonásban épített. Kár volt nem figyelmeznie arra, hogy szerepét e helyen Margitra gondoltam. Szegény, szegény leány te! Meg fogsz-e nekem bocsátani, ha hozzád visszatérek; megengedsz-e ha én, ki egy kaczér, hűtlen lényért oly könnyelmüen elhagyálak, újra csengni fogok szerelmedért, melynek becsét csak most tudom igazán érezni? , Oh én újra élni akarok, mert én újra szeretlek téged!. . . Soká, soká ábrándoztam azután róla s alig vevém észre, midőn megérkeztünk. Siettem haza, átöltöztem s elindultam Margithoz. Nem találtam oda haza s szomorúan tértem vissza. — Azon időben a városunk északnyugati részén elfutó L. folyam hidja volt — más sétatér nem léte miatt — közönségünk promenadeja. Azt hivem, hogy itt fogom őket feltalálni s lépteimet arrafelé irányzom. Csendes, szép este volt. A folyam vidáman sietett tova alacsony partjai között s a felkelő hold halvány sugarai csillogva verődtek vissza tükörében Nem csalódtam. Ott voltak. Köszöntöm őket s hozzájuk csatlakoztam. Azután Margitnak karomat ajánlom s fel és alá sétáltunk tovább. — Minő régen nem láttam Béla, mondá Margit s szemeit fájdalmasan emelte reám. — Nagyon el vagyok foglalva, — mondára — alig van naponkint egy órai szabad időm. — Ebből az egy órából nem szentelhetne nekem egy negyedet? — Örömmel szentelnék kegyednek nemcsak egy órát, de egész életemet. — Miért nem teszi? — Mert az én társaságom unalmas már kegyednek, mert én nem érdeklem kegyedet többé. — Béla, ha tudná mennyire fájnak nekem e szavak, nem beszélne így hozzám. — Bocsásson meg kérem, fájdalmat okozni nem akartam. — Jól van, elfeledem a mit mondott, ha megjavítja önmagát. — ígérem — feleltem én. De alkudjunk egy kissé. Toldja meg kérem valamivel azt a negyedórát. — Mennyit óhajt? Elégnek talál egy órát? — Nem. — Kettőt? — Az is kevés, három is kevés, egy nap is kevés, legyen ön nálam mindig . . . örökre. S e „csendes szomorúsággal“ kellett volna adnia. Különben még vállhat belőle jó műkedvelő, ha szemének gyakori lezárásáról leszokik. Mozdulatai helyesek voltak. A többi szereplők, s különösen Rátz K. hatásos dalaiért dicséretet érdemelnek. Előadás után a míg lent az étteremben Józsi elmozogott — pompás kiskörű tánczraulatság jött létre, mely csak a nőktől függ, hogy többször ismétlődjék. G. G. Beregmegye közönségének Beregszászban 1877. évi márczius 17-ik s következő napjain tartott bizottsági közgyűlése jegyzőkönyveiből. 1. sz. Az egybegyült megyei közönség által ősi szokás szerint küldöttségileg meghívott főispán ur őltsága helyét zajos éljenzések között elfoglalván s a közgyűlést megnyitottunk kijelentvén, előterjeszti, hogy Leszkay Károly orosz. elnök f. hó 12-én hozzá intézett beadványában hivatalos állásáról lemondott, azt hozván fel lemondása indokául, hogy zavart vagyoni és pénzügyi helyzeténél fogva hivatalos kötelességei teljesítésére szükséges lelki nyugalommal nem bír. A lemondás ezen indokolása és azon oknál fogva, mert egyidejűleg tudomására jutott annak, hogy nevezett árvsz. elnök 4700 frt. árvapénzt ingatlan vagyonára betábláztatott, hivatalos kötelességéhez képpest a vizsgálatot elrendelte s annak teljesítésével az alispán elnöklete alatt egy küldöttséget bízott meg, mely a lemondott árvsz. elnök hivataloskodása idejéről 3 évi hivatalos iratokat vizsgált már át, de működését ez ideig be nem fejezte. A vizsgálat befejeztével első fokúlag határozni a közig. bizottság fegyelmi választmánya ezt követőleg pedig a lemondás felett dönteni a közgyűlés lesz hivatva. Miért is annak idején az eredményt nem fog késni a közgyűlés tudomására juttatni. Az árvaszéki elnöki teendők ideiglenes ellátásával pedig az alispánt, ennek akadályoztatása esetén az első helyen megválasztott árvaszéki ülnököt bízta meg, s ez utóbbi esetre második szavazó előadóul a közgyámot helyettesítette. Előterjeszti továbbá, hogy Somosy László lemondása következtében a felső tiszaháti járás megürült csendbiztosi állására Dancs Györgyöt, a Pankovszky Lipót elhalálozása következtében megürült Munkács- Nyiresfalvi útbiztosi állomásra Finta Istvánt a vidkaszonyi útvonal elhatározott kiépítése következtében rendszeresített új útbiztosi állásra Berzsenyi Árpádot"- kinevezte. Végül előterjeszti, hogy a számonkérő szók valamint minden eddigi, úgy a jelen közgyűlést megelőzőleg is megtartatván, ez alkalommal a közszavaknál hozzám simult s égő arczát bátortalanul emelő reám. — Örökre, — mondám én, s kis kezét ajkaimhoz emeltem. . . , A napok múltak s én minden szabad perezemet Margitnak szentelem. Időközben az ügyvédi vizsgát is letettem, de hivatalt nyerve, amazt nem gyakoroltam. Egy éves hivatalnok voltam már, midőn Margitot nőül vevem s azóta soha nem nyilt ajkam panaszra. A sors számomra is kijelölt egy parányi helyet a nagyvilágban s én e szerény helyet nagyon megvagyok elégedve; s ha olykor hivatalomból fáradtan visszatérve, barátságos otthonom s kis feleségem mosolygó arcza fogad, elfeledem a külvilág zaját, elfeledem, hogy oda künn nagyobb boldogság is létezhetik s nem jut eszembe arra vágyni soha. Olyan jó, olyan nyugalmas ez a családi élet! Egy este feleségemmel a kerti lugasban üldögéltünk, midőn a hivatalszolga újságomat a postáról elhozta. Feleségem vállamra hajolva nézett a lapba, egyszer csak hangosan olvasni kez,de: „K..............én közelebb öngyilkos módon végezte életét Várady Vilma, az ottani színház kedvelt chansonette énekesnője. Szép fiatal, életteljes leány volt, kinek fényes jövőt jósoltak ismerői. Nagy volt tehát a meglepetés, midőn a városon kívül, mellébe szúrt késtől vérző holttesttel találták. Egy levélkén, melyet hátrahagyott, ez volt írva: „Sokan szerettek, kiket nem szerettem; de csak egy volt kit én szerettem s az engem nem szeretett.“ — — Szegény leány! — sóhajtott fel Margit. — Emlékezel rá, mily szépen énekelt ? — Emlékezem, — mondám s összehajtottam a lapot. Szivemet pedig elfogá egy fájdalmas érzés megsajnáltam őt. Feleségem pedig — talán mert észrevette rajtam a fennebbi sorok hatását — végig simita kis kezével homlokomat s egy szerető nő őszinte csókját nyomta arra. ... A történtek óta sok idő letelt; maholnap mi is elmegyünk oda, a honnan soha vissza nem térünk többé. Jön utánunk egy másik nemzedék, mely nyomdokainkon tovább halad. A mi emlékünk pedig elvesz s az ilyen mindennapi történetek azzal együtt szállnak a sírba. Kivonat.