Bereg, 1887. (14. évfolyam, 1-53. szám)
1887-01-02 / 1. szám
1. számú, XIII. évfolyam.ÍB E R E G s az egyletek működését a nyilvánosság előtt megismertetni, de ahol hiányt, félreértést vagy rossz akaratot tapasztaltunk, azokat is nyíltan feltárni. Ezeket tettük eddig s ily irányban szándékozunk hatni a jövőben is. Pártoljuk s előmozdítjuk — tehetségünk szerint — a mi jó, megróvjuk s elítéljük, a mi rossz. ígérjük, hogy hírlapírói kötelességünket függetlenül, saját jobb meggyőződésünk szerint fogjuk teljesíteni megyei közérdekeink élőmódítása végett ezután is. S midőn ezzel bezárjuk számadásunkat a múltról, a jövőben vetett biztos reménynyel tesszük le lapunk sorsát vármegyénk közönségének kezeibe s azon hitben, hogy őszinte törekvéseinket a megye közönsége jövőben is fogja pártolása által hathatósan támogatni: fogunk lapunk XIII-ik évfolyamának megindításához s kívánunk lapunk olvasó közönségének e felderült uj év hajnalán .Borog uj évet! *. Megyei élet. Rendkívüli megyei bizottsági közgyűlés. Deczember 29. Néhány fontosabb és sürgősebb miniszteri intézmény s több halasztást nem tűrő megyei törvényhatósági ügy elintézése végett lett egybehivat. hó 29-ik napjára e rendkívüli megyei bizottsági közgyűlés, melyen annak rendkivüli volta daczára a megyei biz. tagoknak oly szép száma jelent meg, hogy a közügyek iránt mutatkozó ez általános érdeklődés felett csak a legőszintébb örömünket kell nyilvánítanunk. Vajha elérkeznék az az idő, midőn a megyei bizottsági tagság nemcsak egyéni érdekek s a hiúság és önzés lehető kielégítésének eszközéül s alkalmául tekintetnek, hanem egy oly fontos méltóságnak, mely igazi polgári és hazafius érdemek megjutalmazására szolgál s vajha a megyei biz. tagok mindnyájan úgy tekintenék magukat, mint a közvélemény valódi mandatáriusait, kiknek kezébe a megyei közügyek intézésének komoly és nagy felelősséggel járó hivatása van letéve s e kiváló fontosságú küldetéshez mérten lelkiismeretesen teljesítenék mindenkor hazafias köteleségüket! . . . Akkor felelhetnének meg a megyei közgyűlések igazán nemes feladatuknak, akkor lepnének azok a közügyek iránti meleg érdeklődés igaszi versenyterei s a magasabb politikai életműködésnek mintegy előkészítő iskolái!... Hogy ezt sokan óhajtják, hogy igy legyen, féltésén bizonyítja azon, megyei gyűléseinkben is néhanéha átcsillanó törekvés, mely a megye autonomikus jogai iránt való féltékenység és a megyei közönség egyes tagjai érdekeinek a legkisebb megtámadástól óvása s a viszonyok helyes mérlegelése s az anyagi és erkölcsi képesség szigorlatba vetése által igyekszik minden fontosabb tárgynál szavazatát s meggyőződését érvényesíteni s nyíltan, őszintén mondja ki véleményét mindenütt, hol arra szükség van, hogy a közügy kárt ne szenvedjen, a vármegye közönségének erkölcsi reputatiója is megmaradjon, az optimismus a pessimismussal a józan ész bírálata által helyes egyensúlyba hozassák, utópiák reális tényekül ne tekintessenek s a közigazgatás gépezete mindig rendes és egészséges működésben legyen, mindenki tegye meg hivatása szerint kötelességét, de az adózó közönség alapos ok nélkül erején felül meg ne terheltessék. Ezek lennének véleményünk szerint helyes vezérelvei a köztörvény hatósági gyűléseknek s ezek köveres akták közé temesse magát. A társas élet, a kedélyesség embere volt és nem is ért volna reá komoly munkákkal foglalkozni, mert annyira elfoglalta hivatása , melyet a társas élet felfrissítésében keresett és talált meg, hogy a komoly munkára, még ha kedve lett volna is, nem jutott volna ideje. Maradt ő tehát a megye Dávidja, s ha történetesen nem volt pénze a zajosabb társas élet folytatásához, a legelső vidéki kocsira, melyet a beregszászi piaczon talált, kényelmesen elhelyezkedett, zsebébe tett egy játszma kártyát s elment falura egy-két hétig, lévén ő minden úri családnál „teljes ellátásra abonkozva“ — mint mondani szokta. Hja! még abban a régi jó időben így is meg lehetett élni, mert még akkor hite sem volt a kvótának, meg a deficitnek. Erről a mi Dávidunkról akarok én a „Bereg“ben egyet-mást elmondani, részint saját gyermekkori emlékeim, részint vele egykorú barátainak elbeszélése nyomán, kedves visszaemlékezésül az öreg uraknak s tanulságul az ifjúságnak, kik a megye régibb társaséletét kevésbé ismerik s ha már egy tánczvigalmat kell rendezni 20—25 tagból álló rendező bizottságot alakítanak, csak azért, hogy ha fele elmarad is a bálból, maradjon mégis egy nehány, a ki azt rendezze, hanem azért még igy sem sikerül a mulatság úgy, a hogy kellene. Mért nem támad a megyének egy második „Dávid-“ ja !? — Folyt. köv. Csergői tese által emelkedhetnének tanácskozásai azon eszményi magaslatra, melyre törekedni egy ily tekintélyes erkölcsi testülettől nemcsak a törvény, hanem saját erkölcsi önérzete és a korszellem határozottan megköveteli ! Nem láttuk időszerűtlennek ezeket elmondani s a megyei biz. tagok figyelmébe melegen ajánlani, most midőn az új közigazgatási törvény rendelkezései szerint kezdik meg hazai törvényhatóságainak közhasznú működésüket az új évben. A rendkívüli közgyűlés nevezetesebb határozataival lapunk jövő számában ismertetjük meg olvasóinkat. (Vége köv.) Városi ügyek. Kossuth Lajos nagy hazánkfia városunk díszpolgárává választásáról szóló jegyzőkönyvi határozat. Kivonat osoi'Ceymáyz, vá'CCíy 1886. évi cko&cm Get 3-án Richottfi ápviselője:» türcti 415&CfyniCé$éne fizyy&Siönj-vé&5 f. 72. Beregszász város hazafias érzületű polgárai mélyen át lévén hatva azon tisztelet és hála érzetétől melylyel hazánk legnagyobb fiának, nemzeti történelmünk kimagasló alakjának, Kossuth Lajosnak örök és elévülhetlen érdemei iránt magyar hazánk minden hűza méltán adózik, s ezen közérzület kifejezéséül inditványoztatott, hogy Kossuth Lajos városunk díszpolgárává választassák. Ezen indítvány örömteljes lelkesedéssel fogadtatván, hazánk legnagyobb fa, a hazaszeretet, politikai elvhűség és törhetlen jellemszilárdság magasztos példányképe. Kossuth Lajos, aki hosszúküzdelemteljes politikai pályáján ernyedést nem ismerő tevékenységével, lángszellemének csodás hatalmával hazánkban a munka, gondolat, szó- és sajtószabadságot diadalra segítette, polgártársaink millióinak a hűbéri intézmények bilincseiből felszabadításáért dicsőségesen küzdött, ki nemzetünk függetlenségének szent ügyéért nemcsak a szabadságharczban, de még hontalanságának nehéz napjaiban is önfeláldozó nagy küzdelmet folytatott s a magyar nemzet iránt valamennyi müveit nemzet előtt tiszteletet és elismerést vívott ki , ki még most is törhetlen lélekéberséggel őrködik hazája sorsa felett, — halhatatlan érdemeinek elismeréséül, a hála és kegyelet érzésétől áthatott városi képvselőtestületi tagok egyesült üdvriadala mellett, — Beregszász rendezett tanácsú város díszpolgárává megválasztatik. kiadta: (SC •C ) Assvros ecmcot, vl«m». 11 év reggelé 11. (Csevegések) Ismét mögöttünk egy év, s előttünk egy másik. Tempora labuntur tacitisque senescimus annis! De mielőtt ezt a nagy halottat sírjába, a feledésbe helyeznénk, engedjünk tért a reminiscentiáknak. Egy rövid év, s mégis mennyi boldogság, öröm, keserv, fájdalom, szomorúság ért alatta bennünket; egyiknél egyikből több, a másikból kevesebb, vagy megfordítva. Sőt némelyiknek csak csupa jó, némelyiknek csak csupa rossz jutott ki. Hisz ez az élet. Egy rövid év, mégis mennyi nevezetesség történt benne! Nem világraszólók, nemzeteket, országokat, államférfiakat, tudósokat, művészeket, költőket érdeklők, hanem csak apró kis dolgok, amelyek aztán mégis egy-egy emberre, egy-egy családra sokkal fontosabbak, mint Bulgária kérdése, a csillagok lephotographirozása, Sardou legújabb színműve. Talán ez évben temettünk el egy drága halottat, s örvendtünk egy újszülöttnek; talán ekkor lopta be magát szivünkbe valamelyik kedves leányka, s a szép szemek tekintete, az első édes csók megkötő az uj frigyet; talán ez évben történt előhaladás pályánkon s tűnt ki fáradságos munkánk eredménye. Mig igy nálunk az egyének éreznek és élnek, összességük: a társadalom a halott. Ez nem fejtett ki semmi működést, ezzel nem történt semmi, ezzel nem kell vesződnie annak, aki év végével az elmúlt eseményekre pillant vissza. Ilyen halott Beregszász. Tudom, igen tiszteletreméltó polgártárs, mint változnak meg arezod configuratiói e sorok olvastakor. Hogyan, halott? Hiszen te minden áldott nap pontosan felkelsz, megreggelizel, még egy csibukdohányt el is szívsz, elmégy a hivatalodba s ott maradsz estig, csak ebédre mégy haza, beleölöd szellemedet az aktákba, estére ott vagy már a kaszinóban s annak mysticus homályában, füstfellegek közepette ütöd a csöndest, s az egész kártyakompánia izgatottan föl-fölzajdul, ha egy „paczer“ ütés után elveszted a játszmát, — hát tudja ezt egy halott csinálni!? Az asszony?... Az is tesz-vesz odahaza, akad dolga elég a családnál. Ha unja magát, viszel neki haza a könyvtárból egy nyaláb regényt és meg van a szórakozása. Hanem az idegen, akit balsorsa ide hozott, az nem olyan megelégedett, mint te, sőt nagyon is rosszul érzi magát. A chesten arzéntartalmú kutyit igen jól ízlik az odavalónak, de a jövevény meghal tőle. Beregszászon élni rosszabb, mint valamely eldugott falun élni. A családok elszigetelten állanak egymástól, társas összejövetelnek hite-hamva. Egy két család közt maradt csak meg az érintkezés s igy számtalan kis kör alakult. Mint megannyi planéták a világegyetemben, melyek sohase találkoznak össze! A követitő köztük néhány cometa, melyeknek nincs saját pályájuk, ellátogatnak mindenüvé, — néhány kegyelt fiatalember. Mint idegen, tapasztalatlan ifjú, a kellemes családi körben óhajtanád tölteni munkaidőd után fönmaradt szabad perczeidet; el is vizitelsz ide is, oda is; ne félj, hogy hidegen fogadnának — sokkal „tapintatosabbak“ — szívesen látnak, s te balga, kinek egyedüli hibád csak az, hogy nem valami fényes családból származtál, s ifjú korodhoz mérten nincs még nagyon magas hivatalod, már-már örvendesz a sikeren, de bizalmas embered megsúgja, hogy itteni szokás szerint csak akkor vagy szívesen látott vendég, ha a vizitelés után meghívnak. Uh, hölgyeink a courtoisie-ban a francziákon is túl tesznek! Aztán várhatod a meghívást. Nem jön az. Keresed a mellőzés okát, az impedimentum dirimens-t. Nem kell hozzá éles ész kitalálni, mi az? A gőg. Ez a mi társadalmunk betegsége, ez különíti úgy el egymástól a családokat, ez zárja ki a jobb körökből a szerényebb megjelenésű fiatalságot, mely aztán az erkölcseire határozottan rossz befolyású vendéglői életet kedveli meg; ez okozza, hogy városunkban tényleg egy színvonalon álló értelmiség úgy szét van egymástól választva, szakadva. S mi e betegség antidotuma ? A szegénység? Hisz azzal a legtöbbször karöltve jár a geg. Vagy tán városunkban olyan nagyon gazdag emberek laknak ? * Szomorú képe ez a társadalmi életünknek. Felolvasások, conczertek — — — fantom csak! A műkedvelők már az elmúlt 1886-ik évben sem fejtettek ki semmi tevékenységet. Pedig hajdan az általuk rendezett tánczvigalommal egybekötött színi előadások mily erős tényezői voltak az egészséges társadalmi életnek. S mennyi jótékony czélt mozdítottak elő! Most a társulat is „requiescit in pace.“ Azonban a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy volt egy-két bál. A haldokló utolsó sóhajtásai... * Hát az a másik, az 1887-ik év váljon mit hoz? A hírlapok muszka, német, franczia és osztrákmagyar hadikészülődésekről beszélnek. Sötét prognoszticon. A mi megyénk nagyon is az útban fekszik! De van az új évnek más jelentősége is. S ez a legfontosabb. A billetdoux-ok tengernyi sokasága hordja szét mindenfelé a jó kiváltatokat. B. u. é. k. Szertartás, mely előbb-utóbb lejárja magát. Szertartás, mint a „jó napot“, „jó étvágyat“ és sok minden más szerencse-kívánás. Az emberiség ragaszkodik a haszon nélküli külsőségekhez, s nehezen tud tőlük megválni; megszokta még „gyermekkorában.“ Az újévi gratulálást jótékony czélra megváltani már szokásba is jött. Nagyon hetesen. Amit ezelőtt évezredekkel Janus isten tiszteletére tettek az év első napján, minek csináljuk azt most, mikor már nincs se mythologia, se babona. Hisz tudja ugy is mindenki, hogy száz k. u. e. k. közül 99 nem szívből jön. S hagyján, ha a jó kívánság csak magában maradna ! De még ezeknek a nagy részét pénzen kell megváltani. A szobalány, az inas, a házi- és hivatalszolga, a pinczér, a levélhordó, az ujsághordó, meg ki tudná azt mind egyenkint előszámlálni, hogy ki? — ezek mind borravalót is várnak. * Nem illik ugyan a keretbe, de be kell itt számolni egy geniális költőnk legújabb alkotásával is. E híres férfiú neve Tristacscs (ismeretlen még az irodalomban), s foglalkozása — marger. Könnyű mesterség ez, csak billiárdoznia kell. Amit más mulatságból csinál, ő abból megél. Túl tesz azon a párizsin, aki szintén igen leleményes életpályát választott magának : már kora hajnalban fülkét, s a munkásokat, kik terhes foglalkozásuk után maguktól föl nem tudnának ébredni, egy pár sollőrt fölkelti. Álljon itt néhány stropba ez újévi üdvözletből, megelőzvén a közlésben a „Borsszem Jankót“ is. Számtalan sok szép carambol Csak úgy folyik a karomból , Vígan szalad s fut a golyó, Ki nem játszik, az mind gólyáé ! Bliktri nekem kuzé, fals, mask, Csak vezessem jól a kamaszt, Be ne szaladj ám a lyukon. Mert elővesz az anyjukon!. Ez igazi vén szörnyeteg, Nem néz itt ki hús vagy retek; Csontot dob csak, — na, ohon, rágd! Keserves ez, herr Ehenrág! Ez a herr Ehenrág, a kihez siralmas páhoskát, intézi a költő, bizonyosan valami állandó „Rundschaft“ lehet. * * Beregszász, 1887. január 2.