Bereg, 1904. (31. évfolyam, 1-53. szám)
1904-05-15 / 20. szám
20. szám. — XXX. évfolyam. B E R E G Beregszász, 1904. május 15 88 éves korában csendesen elszenderült s 10-én helyeztetett nyugvó helyére hű férje mellé, a város és vidék közönségének megható és osztatlan részvétele mellett. Özvegy Nuszer Jánosné, született Hoffman Cecilia, hosszú élete szakadatlan lánczolata a legnemesebb női,cselekedetnek és szívós kitartással végzett nemes munkásságnak Gondolatvilága mindig tiszta, mindig emelkedett volt. Legkisebb érzéke sem volt az üres tetszelgési vágy iránt, mert lelkét egy magasztos és nagy gondolat töltötte be . Érezni, szeretni, övéiért dolgozni, fáradni, a köznyomort becsületes és együttes női munkával enyhíteni. Nagyon jól tudta, hogy a házi élet boldogsága nagyobb és becsesebb kincs, mint a világ hiúsága után való futkosás, azért életének első nagyobb felét családja boldogításának, gyermekei nevelésének szentelte oly odaadó szeretettel, oly kiváló sikerrel, hogy e munkássága is valóban példányszerű volt. Mikor azután egy város női előkelő társadalma a legnehezebb viszonyok között oda állította egy nagy célokat munkáló egyesület, a munkácsi nőegylet élére, azt nemcsak megmentette a feloszlás veszélyétől, de lankadatlan buzgalmával, akadályt nem ismerő kitartásával a hazai hasonló egyesületek sorában az elsők közzé emelte. A mai társadalom nagy előszeretettel gúnyolja a nők egyesületi működését és e gúny legtöbbször azt a módot sújtja, mely síppal, dobbal és trombitával hirdeti a jó cselekedetet. Ő nem csinált munkásságával zajt, nem kereste az elismerést, mert a csendes egyszerűségnek, az egyenes és nyílt lelkűek ékességét képező igazi határozottságnak volt megtestesülése és mégis nem azt tapasztaljuk-e, hogy ez a nemes munkásság nemcsak az ottani társadalom, de Ő Felsége, a király legmagasabb elismerését is kiérdemelte. A munkácsi nőegylet az ő szívós és lankadást nem ismerő munkássága által vezéreltetve, alapította meg a vármegye területén immár 20 év óta fennálló első leányárvaházat, mely mellett az az egyesület nemcsak szegényeket látott el nagyszámban havi segélylyel, de iskolás gyermekeket ruházott s egészen az emberbaráti szeretet magaslatára emelkedve, még azt a feladatot is igyekezett megoldani, melyet a gyermekvédelem ügyében ma már az állam egészen állami feladatnak ismer és törvény által szabályozott. És e munkásságnak, e sok irányú tevékenységnek az éltető lelke, a kezdeményezője egy gyenge nő volt, aki ezzel gyönyörű példát adott arra, milyen legyen a nő társadalmi működése! A nőegyletnek a közelmúltban megtartott 30 éves jubileuma őt már tehetetlenül, a betegség ágyán találta, de akik ott az öröm és boldog megelégedés értelmével látták, hogy milyen méltó folytatása a most folyó munka az ő lankadást nem ismerő tevékenységének, csak azt sajnáltuk, hogy testi szemeivel nem láthatta annak a női társadalomnak nagy és igaz örömét, melyet az ő munkája által alapított intézmények virágzása okozott. Én, a ki a megemlékezés ez igénytelen sorait irom, ki közelből voltam tanúja nemes lelked, kitartó szívós akaratod nagy munkájának, erkölcsi szükségét éreztem annak, hogy munkásságodról megemlékezzem s hacsak egyetlen női szívben felkelthetem e sorok által az érzelmet a tiédhez hasonló tettek munkálására, irántad érzett kegyeletemnek — úgy érzem — legméltóbb és hozzád illő módon adtam kifejezést: A te emléked legyen áldott. Az a fenséges fa, mely Munkács ősi városában a női szivek munkája által általános emberszeretetté nemesbült s a női szivek munkás szeretetéből táplálkozva oly magasra nőtt, nőjjön még magasabbra, mert a jótett túléli a jóltevőt; árnyékában ezután is nyerjen enyhületet a szegénység, elhagyatottság, a nyomorúság és árvaság faj- és vallás különbség nélkül, hogy teljék be a szeretet isteni parancsa ezen a világon. Ezért munkálkodtál, ezért nem fogja emlékedet elfeledni a késő utókor sem, mert csak az az emlék állandó, amit a jótett állít a szivekben. Hálás kegyelet és emlékezés virasszon hamvaid felett! Eljöttem lélekben, szemem reád tekint. Halkan elbúcsúzom, szivem végbucsut int. Példádból megmarad az a nagy ideál . . . Ember küzdve küzdj és az Istenben bízzál! K . . . . mert amit én milliók között osztottam szét, a a milliók tarsolyából összeszedhető. Az őr a nagy Lélekmező határán kedvtelve nézi az üres tarsolylyal érkező lelket. — Te vagy az, akit várok, akiben gyönyörűségem telik. Jer velem. Vezeti egy óriási raktárba, mely telis-teli van üres tarsolyokkal. Mind üres és nem látszik ajtó, mely másik raktárba vezetne, ahol talán a visszahozott tarsolyok tartalmát őriznék. Az egész raktárban semmi más, csak üres tarsoly. S az őr megszólal: — Ez maradt meg abból, amit a földre küldött lelkek évezredek óta összehordtak. Pedig valamennyi tarsoly teli volt. De hát kell nekünk az a szemét, mely a földről hozható ? "Perem a föld olyat, amit érdemes volna ide hozni ? És szorult a lelkek világa arra, hogy a föld kincseire vágyódjék ? Amit visszatérő lelkek hoznak, nem ér annyit, mint az a tarsoly, melybe gyűjtötték. Átveszem a teli tarsolyt és kirázom a teli földre, ami a földről való. Mert nem azért adatik az üres tarsoly az induló léleknek, hogy megtöltve hozza vissza, hanem adatik azért, hogy próbája legyen a léleknek. Amelyik elviszi, megtölti és elhozza, hasonlatos a szolgához, a ki elmegy a vásárra és végzi az ő dolgát szeretet nélkül, gond nélkül, ész nélkül. De melyik meggyüjti a tarsolyát és szétosztja a gyöngék és szenvedők kö ZEGYES HÍREK. — | Jókai Mór temetése. | Korunk leg nagyobb magyar írója Jókai Mór temetése országos részvét mellett f .hó 9-én, hétfőn d. u. 3 órától folyt le Budapesten, melyen Ő Felségét a királyi Apponyi Lajos gróf udvarnagy képviselte. A ravatalnál, mely a Nemzeti Múzeum csarnokában volt felállítva, Baksay Sándor, a dunamelléki ev. ref. egyházkerület szuperintendense mondott magas szárnyalású, megható könyörgést. Utána Berzeviczy Albert kultuszminister a kormány nevében, dr. Beöthy Zsolt az összes tudományos, irodalmi és újságírói intézetek és egyesületek képviseletében mondott gyászbeszédett. A gyászment a nemzeti színház előtt megálloit, s ott Somló Sándor igazgató az összes budapesti színházak nevében búcsúzott el a nagy halottól. A temetőben Papp zött : végzi az Úr dolgát, aki szeret úgy adni, hogy egymást szeressék érte jobban az emberek. Mit hoz az Urnak, aki teli tarsolyt hoz ? Szemetet. És mit hoz, aki üres tarsolyt hoz: Hálát A lélek remegve sóhajt: Én nem tudtam, hogy hálát hozok. Ha tudtad volna, kihull a tarsolyból a hála Az Ur dolgából vállaltál részt, mert nem tudtál róla. Millió és millió embert érlel a nagy Lélekmező s aki indul, azzal a rendeltetéssel megy, hogy kitalálja az ur gondolatát. Hogy tanuljon és azt mások okulására fordítsa; szenvedjen és azt mások kínjainak enyhítésére használja; szerezzen és abból mások nyomorát apaszsza; élvezzen és azt másokkal megoszsza. Akkor az Ur akarata szerint cselekedett. De ezer és ezer esztendő múlik, lelkek mennek, lelkek jönnek, az Úr vár és remél, de az üres tarsolyokat tel hozzák vissza mindig. És te, üres tarsolyoddal röstelkedve érkező lélek — úgy jöttél meg, ahogy az urnák kedves. Gyűjtöttél, hogy szétoszthasd, és nem hitted, hogy földi szeméttel gazdagabbá tehetted az eget. Azok a földet hozzák az égbe, te az Urból hagytál valamit a földön. Jer velem, te kiválasztott, elviszlek a boldog lelkek országába ... * Jókai odafönn áll az üres tarsolyával. Szedegessük össze, amit gyűjtött és köztünk szétosztott. Az Ur adta nekünk Jókaival . . . Károly ev. ref. lelkész mondott megható imát, utána a Petőfi társaság nevében Herczeg Ferencz, Révkomárom nevében Tuba János mondott búcsúbeszédet. Erre Papp Károly megáldotta a nagy halottat, felhangzott az opera hatalmas karának gyászdala s letették a koporsót a sírba. Jókai ravatalára 329 koszorút helyezett a kegyelet, ezek között Beregszász város koszorúja „Beregszász díszpolgárának“ felírással a 124. volt. Mint Apostol, ki hivatását betölté, költözött új honába Jókai, de szelleme betölti örökké a napsugaras rónákat, bérez és hegyoldalakat, a források, csermelyek vizét, melyeket oly sokszor s oly utolérhetetlen bájjal s erővel megdalolt és benépesített képzelete ragyogó alakjaival. Virágok illata vonult végig az útvonalon, hol a menet haladt. Virágok kisérték utolsó útjára. Kényes szemek, fájdalomtól megtört szivek alkották a sorfalat. A miénk volt ő életében, a miénk marad halálában is, s nincs hatalom, mely kitörölhetné emlékét nemzetünk szivéből . . . — Jókai emlékünnep. A helybeli állami főgimnázium Petőfi önképző köre folyó hó 15-én, ma vasárnap délelőtt 11 órakor a napokban elhunyt koszorús költőnk, Jókai Mór emlékére ünnepi ülést tart. — Tanulmányi kirándulás. A beregszászi állami főgymnázium M.-Szigetre és környékére tanulmányi kirándulást rendez, melyen tanári vezetés és felügyelet alatt a IV—Vili osztály tanulói vehetnek részt. A kirándulók május hó 20-án d. u. indulnak M.-Szigetre, 21-én megnézik a bocskói szódagyárt, a gyertyánligeti vasgyárt és fürdőt, 22-én a szlatinai sóbányát és a rónaszéki vízzel elöntött Apaffy aknát, 23-án reggel hazaindulnak, útközben Técsőn kiszállanak s átrándulnak Ferencvölgybe az ottani üveggyár megtekintésére. Királyházán a hosszas várakozást a várrom megtekintésére fogják felhasználni; haza érkeznek 23-án este a 10 órási vonattal — A hivatalos lapból. A pénzügyminiszter Somossy Lipót és Zsíros Barna pénzügyi számellenőröket a beregszászi pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez pénzügyi számvizsgálókká végleges minőségben kinevezte. — Újságkiadók közgyűlése. A Magyar Újságkiadók Országos Szövetsége folyó hó 8-án tartotta meg ötödik évi rendes közgyűlését az összes fővárosi és több vidéki újság kiadóinak részvéte mellett. Zilahi Simon elnök lendületes megnyitó beszédében külön részt szentelt Jókai Mór emlékének. A közgyűlés elhatározta, hogy Jókai ravatalára koszorút tesz, továbbá, hogy a nagy költő temetésén testületileg fog részt venni. Azonkívül a Jókai-szoborra ötszáz koronát szavazott meg. (Ebből kétszáz koronát Leopold Gyula önként ajánlott föl.) Egyúttal elhatározták, hogy a Jókai-szoboralapra az összes vidéki lapok országszerte gyűjtést indítanak és ennek eredményét a Szövetség útján juttatják a Jókai-szoboralaphoz. Dr. Marton Sándor a Szövetség jogtanácsosa terjesztette elő s ezután az összes szövetségi ügyeket felöleő I jelentését a Szövetség vezetőségének a múlt évi működéséről. Vadnai Henrik titkár jelentése I keretében a hirdetési ügy szabályozása dolgában kiküldött országos bizottság működését ismertette. Az ügyész és titkár jelentése nyomán a bennük fölvetett kérdésekről, különösen a hirdetési ügy szabályozásáról széleskörű vita indult meg. Az egyes fölszólalók különösen a hirdetőirodák és hirdető ügynökök megrendszabályozásával a vidéki lapokat közleményekkel ellátó kőnyomatos újságok ügyével, egy központi hirdetőiroda fölállításának eszméjével foglalkoztak. Nagy pártja volt annak a nézetnek, hogy a hirdetés ügyeinek szabályozása csak úgy érhető el, ha valamennyi lap hirdető tarifáját a szövetségnél helyezi letétbe, a szövetség ellenőrzése körébe tartoznék , ezután az, hogy a tarifákban jelölt minimumokat úgy a hirdető-irodákkal, mint a magánhirdető felekkel szemben megtartsák. Végleges határozatot e kérdésben a közgyűlés nem hozott, mert nagy lelkesedéssel csatlakozott Zilahi Simon elnöknek ahhoz az indítványához, hogy e párhuzamos kérdések körül fölmerült vitának egész anyagát azzal a megbízással terjeszszék a már kiküldött országos bizottság elé, hogy haladéktalanul készítse el a hirdetés-ügy sza- * *