Görög katholikus szemle, 1905. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1905-01-08 / 2. szám
6. oldal, azon igazságot, hogy erkölcs nélkül nincs társadalmi élet. A jövő szociális társadalomnak erkölcse pedig nem lehet más, mint a krisztusi tan, mely a felebaráti szeretet eszméjével két ezredév óta hirdeti szüntelen a társadalmi ellentétek kiegyenlítését, a közboldogulás előmozdítását. Ma a szeretet ünnepén mélyebben él bennünk a vágyódás a társadalmi béke után, leborulunk a kisded Jézus jászola előtt s kétszeres buzgalommal fohászkodunk a Mindenhatóhoz, világosítsa föl az eltévelyedett társadalmat, erősítse meg a hitet az emberekben, növelje a szeretetet az elfásult szívekben, hogy fölszabaduljon a társadalom a hitetlenség, önzés és erkölcstelenség azon rabságából, melyben sorvadó testtel és lélekkel sínylődik. Két évezred forgatagában a kereszt volt az égi jel, mely az emberiség haladásának útját mutatta. A hanyatló társadalom újjászületésének egyedüli eszköze ismét csak a kereszt. Irányítsa utainkat, vezesse cselekedeteinket! A krisztusi szeretet nevében irtsuk ki szívünkből a rút önérdeknek még a csíráját is, némítsuk el lelkünkben a visszavonás, a gyűlölködés erkölcstelen gondolatait, szeretettel nyújtsunk segélyt, vigasztalást a gyöngébbnek, testvériesen kérjünk tanácsot, gyámolítást az erősebbtől, hogy a felebaráti szeretet szent érzelmétől áthatottan közösen munkálkodhassunk mindnyájunk jólétén, boldogulásán. Velünk az Isten 1 k. J. I EGYHÁZ. A próféták szerepe a theokraciában. Mielőtt a próféták szerepéről a theokraciában szólanék, jónak látom előre bocsátani a theokracia fogalmának és mibenlétének előadását. Az izraeliták már születésüknél fogva tagjai voltak azon szövetségnek, melyet Isten Ábrahámmal kötött. De az Ur választott népeivé tulajdonképen csak a sinaji törvényhozás alkalmával lettek, amidőn az Ur ezen szövetséget megújította és törvényeivel megvetette alapját azon állami rendnek, mely szerint Kánaán földjén hazájukat újjá kellettszervezni. Ezen állami rend szerint Isten a zsidó népnek nemcsak királya, aki közöttük lakozik a frigyszekrényben, hanem népének legfőbb törvényhozója úgy a vallási, polgári és társadalmi ügyekben, mint a közerkölcsök és a családi élet terén is. Ezért mondja Izaiás próféta: »Az Úr a mi biránk, az Ur a mi törvényhozónk, ki törvényeinek végrehajtása felett a legéberebben őrködik.« (Izaiás XXXIII. r. 22. v.) Ezt a kormányformát Flavius József óta theokráciának szokták nevezni és ezen istenuralom azon viszonyt fejezi ki, mely Isten és választott népe között létezik. A theokrácia célja az volt, hogy az isteni törvények a zsidó nép magán és nyilvános életét, minden foglalkozását, művészetét és irodalmát áthassák, anélkül, hogy a fennálló erkölcsöket és szokásokat eltörölték volna. A theokrácia a jogi és erkölcsi rendet akarta megállapítani. Midőn a nép a királyság felállítását követelte, ez új hivatalokat és adókat tett szükségessé; de mindezen új intézmények igen szépen voltak beilleszthetők a theokrácia keretébe és az Isten gondoskodott arról, hogy Isteni jogaival és törvényeivel ellenkezésbe ne jöjjenek. Éppen ezért az Ur a döntés jogát magának tartotta fel még a politikai dolgokban is és ha a királyok vagy a nép ellenkezőleg cselekedett az Ur törvényeivel, prófétákat küldött hozzájuk, kik harcoljanak az istenuralomért a szó hatalmával, így tehát a theokráciának szükségképess folyománya volt a prófétai intézmény és a legfontosabb szerep a királyság idejében várakozott reá. A próféták voltak közbenjárók Isten a törvényhozó és a választott nép mint alattvalók között. Ők a Jehovától nyert erő és küldetésnél fogva hirdették az ő akaratát és végzését. Ők az istenuralomnak kiegészítő részét képezték és arra voltak hivatva, hogy az istenuralom kettős célját, azaz az egy igaz Istenben való hitet és a Messiásban való reményt fentartsák és előmozdítsák. A prófétáknak tehát tulajdonképeni rendeltetésük az volt, hogy a theokráciát fentartsák és előmozdítsák vallási, erkölcsi és politikai szempontokból. Vallási tekintetben az egy igaz Isten tiszteletét és imádását sürgették. Azért kikeltek a bálványozás ellen. Erkölcsi tekintetben oda törekedtek, hogy a tízparancsolatot és a vallási szertartásokat a zsidók betartsák. Politikai szempontból pedig az állami ügyekbe igen nagy befolyással bírtak, így pl. megrótták a királyok törvénytelenségeit, erkölcstelenségeit, ellenezték a vészthozó háborúkat. Tevékeny részt vettek a nép közügyeiben és tekintetüket mindig a nép jelenére irányították, szívük a népért hevült, annak fájdalmát, baját maguké gyanánt érezték, azért a szomorúságban vigasztalják a népet, kitartásra és türelemre buzdítják, de egyúttal Istenhez imádkoznak érette és folyton ama jobb jövő reményével vigasztalják, mely a Messiás eljövetelével fog beteljesedni. A próféták, mint a királyok tanácsadói és a gyűlések vezetői is tűnnek fel. A nép és a király egyaránt köteles volt a fontosabb ügyekben a próféták tanácsát kikérni. A próféták figyelmét semmi sem kerülte ki és bárhol is lestre szállította őket az istenuralom, igen kétségesek voltak. Beszédeiket a királyokhoz, a néphez, majd pedig a papokhoz intézték, mindenütt dorgálván és feddvén a bűnt és hirdetvén az igazságot. Nem féltek ők életök kockáztatásával is kimondani az igazságot. Hogy pedig céljukat és hivatásukat minél könnyebben és biztosabban elérjék, csodatevési kegyelemmel és prófétálási adománynyal voltak felruházva. Ezek azonban nem képezték a próféták főhivatalát, hanem csak eszközök voltak az istenuralmi célok eléréséhez. Végül a próféták tisztje volt a megígért Messiásba való reményt és az ő eljövetele utáni vágyat fenntartani, felgerjeszteni és táplálni, miért is összes irataikban a megígért Messiás képe világosabban és világosabban ecseteltetik, miből a nép a különféle viszontagságok közepette reményt és vigaszt nyert. Ezekből láthatjuk, hogy a prófétai intézmény által az istenuralom külsőleg vezetett célhoz. A próféták számára vonatkozólag igen nagy az eltérés, némelyek mint Alex. Kelemen 35-re, mások mint Epiphán 72-re teszik az ó-szövetségi próféták számát, a szerint, a mint a »próféta« szót szorosabb avagy tágabb értelemben veszik. Iratokat hagyott hátra összesen 17 próféta, t. i. 4 nagyobb u. m. Izaiás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel és 12 kisebb Barukkal egyetemben. (Vége köv.) Ezüst mise. Szép s lélekemelő ünnepélynek volt tanúja 1904. decz. hó 6-án Traugers vidékének gkath. hivő népe. Ugyanis ekkor mutatta be Szatala Ödön ottani lelkész, püspöki tanácsos az egek Urának felszentelésének 25. évfordulóján a vérnélküli áldozatot. Az ünnepély 10 órakor kezdődött, mikor is a szépen feldiszitelt templomba seregestül tódultak a hívők, szeretett pásztoruk atyai áldását kinyerni. Papjaink közül jelen voltak: Czubay Sándor leisenringi, Szteczovics Miklós newsalemi, Kecskés Antal bradenvillei, Balogh Mihály windberi, Dudinszky Elek pattoni, Medvetzky Gyula mekeesporti lelkészek; hivatalos elfoglaltság miatt táviratilag mentették ki magukat: Szabó János pittsburgi, Holosnyay Elek homesteadi, Homicskó Jenő charleroii, Seregély Emil donorai, Laurisin Cornél shenandoahi lelkészek. A szentmisét az ünnepelt végezte Czubay Sándor manudoktorsága s az összes jelenlevő lelkészek assistentiája mellett. A szent beszédet Balogh Mihály tartotta. Szentmise végeztével a hitközség és a Greensburg és Pittsburg vidéki intelligentia járult az ünnepelt elé kifejezni őszinte szerencsekivonatait s ez alkalommal igen sok emléktárgyával lepte meg az ezüst misést. Adja Isten, hogy eme 12 év óta szakadatlanul Amerikában működő lelkészünk erőben, egészségben érje meg aranymiséjét is. Kitüntetések szatmár-egyházmegyében. X. Pius pápa Őszentsége Pomp Antal és Lessenyei Ferenc dr. szatmári székeskáptalani kanonokokat és Szabó István püspöki irodaigazgatót pápai prelátusokká nevezte ki. E kinevezéssel, mely nagy tehetségű és jeles papokat ért, a szatmári székeskáptalan minden tagja méltóságos ur lett. — Hogy Greiner agyonlőtte magát és a felesége kiugrott az ablakon. — Semmit sem tudok róla! — felelte az orvos. — Hála Istennek, hála Istennek ! Friczi a bundámat! — Azonnal. — Jól van! Előbb egy kocsit! — Igyál előbb egy kis feketét, hogy egy kicsit magadhoz jöjj! — figyelmeztette Mertenst dr. Braun. — Ehmit! Hisz talán soha sem éreztem magam olyan jól, mint most. — Itt a kocsi Friczi? — Parancsára Mertens úr! — Jól van! — Bocsánat, de a bundádat kifordítva vetted fel! — szólalt meg újra az orvos. — Mindegy! A viszontlátásig! * — No, no! Ki zörgeli az ajtót ilyen korán reggel? — dörmögött a régi ház vén házmestere, amint a kaput álmosan kicsukta. — Itt lakik Greiner úr? — Igen uram . . . körülbelül . . . nem tudom . . . Mertens félrelökte az álmos házmestert s mint egy menyét, oly könnyen futott fel a lépcsőkön. Aztán csengetett és a következő pillanatban felkiáltott: — Greiner, kedves barátom és munkatársam! Én ezerszeres bocsánatot jöttem kérni. — Uram, uram . . . szólt meglepetve Greiner. — Megvan az eltűnt pénztárca! Itt van! Megengedi, hogy újszülöttjének bölcsőjébe legyem? — De kérem . . . szabadkozott Greiner. — Ne haragudjék rám kedves barátom! Fia egész szivemből kérek öntől bocsánatot. — És én önnek Mertens úr éppen úgy egész szivemből megbocsátok, ámbár nagyon keményen megbántott. — Tudom, tudom! — szólt Mertens elbusultan. De még mindig van idő a hibát jóvá tenni. Nem igaz? De él az ön felesége? — Ah Istenem milyen kérdés! Él. Különben . . . — Persze, persze! No holnap reggel foglalja el ismét régi hivatalát. Megkétszerezem a fizetését. Jól lesz így? . . . Vagy egyáltalában nem hajlandó hozzám visszatérni ? — Mertens úr! Úgy mint ön, még soha senki meg nem bántott. — Igen, igen, úgy van, de az új évet csak nem fogjuk haraggal és ellenségeskedéssel megkezdeni . . . Itt a kezem . . . Greiner habozva fogta meg a feléje nyújtott jobbot. — És az ön felesége? Képzelem, milyen nagyon haragszik rám és jogosan. Talán meg sem tud nekem bocsátani ? Erre egy vékony kis alak surrant be a szobába. — Isten hozta Mertens úr! Bár mindenki olyan becsületesen tenné jóvá a hibáját, mint ön tette! — szólt a fiatal nő könyvein át nevetve. — Ha János megbocsát, nekem nincs okom a haragra. Mertens megfogta az asszonyka kezét is s oly megnyugodott tekintettel nézett a megbocsátó Greiner párra. A közeli templomban lelkesült énekkel üdvözölték a beköszöntött uj év reggelét. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1905. január hó 8. EGYHÁZI HÍREK. Lelkészi kinevezés. Damjanovics Ödön huszti s.-lelkész Csékére, Lescsiski György ujdon szentelt áldozópap Őrmezőre neveztetett ki h -lelkészül. TANÜGY. A gyermeki typusokról. A gyermekek lelkületének ismerete fölötte megkönnyíti a tanító munkáját, alapot, irányt ad a nevelésnek. Ezért a gyermeki lélek tanulmányozása ma már a nevelő elsőrendű kötelességének van elismerve. Voltaképen a materialisticus nevelési irányzatból alakult ki, mely az ember lelki életét is a phisiológiával igyekszik magyarázni, s a lelki élet dispositióját egészen a testi szervek berendezkedéséből fejti ki, mindazonáltal a gyermeki lélek tanulmányozása végeredményében a vallásos meggyőződés javára nyújt kétségbevonhatatlan bizonyítékot, ha a gyermek lelkületének ismerete a nevelésben sikeresen érvényesül, ha a gyermek dispositiójában rejlő rossz hajlamok a nevelés által meggyöngületnek és a lélek iránya az erények útjára tereltetik. A gyermeki lélek tanulmányozása egész tudomány de nem száraz tudomány, hanem a nevelőre nézve a legérdekesebb megfigyelésekből kialakult emberismeret. Az iskolásgyermek még nem tudja úgy elrejteni belső hajlamait, mint a felnőtt ember ; tetteiben, szavaiban nem tud úgy vigyázni magára, nem dolgozik oly tervszerű raffineriával, mint a magasabban képzelt ember, aki még a csekélynek látszó dolgokban is ügyesen vigyáz arra, hogy mások előtt csak növelje renoméját, hogy rossz színben ne tüntesse fel magát. A kisgyermekből közvetlenebbül tör ki az egyéni hajlandóság, sok esetben még nem is tudja, jót tesz-e vagy rosszat, ha ezt vagy amazt teszi, s csak lassan kint szoktatják rá a kellemetlenségek az óvatosságra. De habár nem is tud magára vigyázni a gyermek úgy, mint a felnőtt, mégsem kell minden tettét feltétlenül őszintének ítélnünk, de figyelembe kell vennünk a körülményeket, figyelembe kell vennünk azt, vájjon hasonló esetekben mindig úgy tett-e a gyermek, keresnünk kell a lelki dispositio fő irányát. Az ilyen megfigyelésre sok alkalma van a tanítónak. Ez alkalommal néhány rövid képet kívánok bemutatni a gyermekek típusaiból, amint azok az előadás megkezdése előtti várakozásban nyilvánulni szoktak.* * * Az iskolai óra elütötte már a hetet. István bácsi, az öreg iskolaszolga, sepri az iskolát, miáltal egész porfelhőt vert fel. István bácsi tekintete mogorva és szigorú. Ősz szakára tiszteletet parancsol iránta még a rakoncátlan nebulóknál is. Munkáját a legnagyobb komolysággal végzi. A felvert por az iskolai bútorzatra száll s lehetővé teszi, hogy a III. osztályos Kemény János, aki mindig elsőnek szokott benyitni az iskolába, különféle szavakat írhasson fel a padra, az asztalra, az ablak párkányára stb. A legtöbbször a saját nevét írja ki. Egyébiránt János derék ügyes fiúcska, de sokkal türelmetlenebb, sem hogy ő a lecke tanulgatásával csendesen foglalkozzék. Ábrázata mindig a mélyen gondolkodó ember lelkületét sejteti, aki határozottan egykedvű minden iránt. Csak a számtani órákat szereti, azokon egészen felelevenedik. A példák megfejtésében egy társa se győzi le Jánost. Otthon az idő legnagyobb részét a kemence mögött tölti el, ott fetreng avagy üldögél órahosszat és mindig valamiről gondolkodik. Néha megszállja az ihlet, s tanulni vágy, — ilyenkor előveszi a bibliát s néhány kérdést jól betanul; de ilyenkor aztán sokat alkalmatlankodik az iskolában, hogy felelhessen. Később ismét jó ideig a lustaság rabja marad. A tanító észreveszi Jánosnak restségét s békén hagyja őt. János ilyenkor csendes, jóviseletű Már másodszor járja a III. osztályt, de azért szívesen jár, bár ruházata nagyon szegényes. Bocskora nincs, gubácskája régi, rongyos, általában elárulja, hogy ínséges, a nyomorral küzdő család gyermeke. Iskolába