Görög katholikus szemle, 1905. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1905-01-08 / 2. szám

6. oldal, azon igazságot, hogy erkölcs nélkül nincs társa­dalmi élet. A jövő szociális társadalomnak er­kölcse pedig nem lehet más, mint a krisztusi tan, mely a felebaráti szeretet eszméjével két ezredév óta hirdeti szüntelen a társadalmi ellentétek ki­egyenlítését, a közboldogulás előmozdítását. Ma a szeretet ünnepén mélyebben él ben­nünk a vágyódás a társadalmi béke után, lebo­rulunk a kisded Jézus jászola előtt s kétszeres buzgalommal fohászkodunk a Mindenhatóhoz, világosítsa föl az eltévelyedett társadalmat, erő­­sítse meg a hitet az emberekben, növelje a sze­­retetet az elfásult szívekben, hogy fölszabaduljon a társadalom a hitetlenség, önzés és erkölcste­lenség azon rabságából, melyben sorvadó testtel és lélekkel sínylődik. Két évezred forgatagában a kereszt volt az égi jel, mely az emberiség haladásának útját mu­tatta. A hanyatló társadalom újjászületésének egyedüli eszköze ismét csak a kereszt. Irányítsa utainkat, vezesse cselekedeteinket! A krisztusi szeretet nevében irtsuk ki szí­vünkből a rút önérdeknek még a csíráját is, né­­mítsuk el lelkünkben a visszavonás, a gyűlölkö­dés erkölcstelen gondolatait, szeretettel nyújtsunk segélyt, vigasztalást a gyöngébbnek, testvériesen kérjünk tanácsot, gyámolítást az erősebbtől, hogy a felebaráti szeretet szent érzelmétől áthatottan közösen munkálkodhassunk mindnyájunk jólétén, boldogulásán. Velünk az Isten 1 k. J. I EGYHÁZ. A próféták szerepe a theokraciában. Mielőtt a próféták szerepéről a theokraciában szó­­lanék, jónak látom előre bocsátani a theokracia fogal­mának és mibenlétének előadását. Az izraeliták már születésüknél fogva tagjai voltak azon szövetségnek, melyet Isten Ábrahámmal kötött. De az Ur választott népeivé tulajdonképen csak a sinaji törvényhozás alkalmával lettek, amidőn az Ur ezen szö­vetséget megújította és törvényeivel megvetette alapját azon állami rendnek, mely szerint Kánaán földjén hazá­­jukat újjá kellett­­szervezni. Ezen állami rend szerint Isten a zsidó népnek nemcsak királya, a­ki közöttük lakozik a frigyszekrényben, hanem népének legfőbb tör­vényhozója úgy a vallási, polgári és társadalmi ügyek­ben, mint a közerkölcsök és a családi élet terén is. Ezért mondja Izaiás próféta: »Az Úr a mi biránk, az Ur a mi törvényhozónk, ki törvényeinek végrehajtása felett a legéberebben őrködik.« (Izaiás XXXIII. r. 22. v.) Ezt a kormányformát Flavius József óta theokrá­­ciának szokták nevezni és ezen istenuralom azon viszonyt fejezi ki, mely Isten és választott népe között létezik. A theokrácia célja az volt, hogy az isteni törvé­nyek a zsidó nép magán és nyilvános életét, minden foglalkozását, művészetét és irodalmát áthassák, a­nélkül, hogy a fennálló erkölcsöket és szokásokat eltörölték volna. A theokrácia a jogi és erkölcsi rendet akarta meg­állapítani. Midőn a nép a királyság felállítását követelte, ez új hivatalokat és adókat tett szükségessé; de mind­ezen új intézmények igen szépen voltak beilleszthetők a theokrácia keretébe és az Isten gondoskodott arról, hogy Isteni jogaival és törvényeivel ellenkezésbe ne jöj­jenek. Éppen ezért az Ur a döntés jogát magának tar­totta fel még a politikai dolgokban is és ha a királyok vagy a nép ellenkezőleg cselekedett az Ur törvényeivel, prófétákat küldött hozzájuk, kik harcoljanak az isten­uralomért a szó hatalmával, így tehát a theokráciának szükségképess folyománya volt a prófétai intézmény és a legfontosabb szerep a királyság idejében várakozott reá. A próféták voltak közbenjárók Isten a törvény­hozó és a választott nép mint alattvalók között. Ők a Jehovától nyert erő és küldetésnél fogva hirdették az ő akaratát és végzését. Ők az istenuralomnak kiegészítő részét képezték és arra voltak hivatva, hogy az isten­uralom kettős célját, azaz az egy igaz Istenben való hi­tet és a Messiásban való reményt fentartsák és előmoz­dítsák. A prófétáknak tehát tulajdonképeni rendeltetésük az volt, hogy a theokráciát fentartsák és előmozdítsák vallási, erkölcsi és politikai szempontokból. Vallási tekintetben az egy igaz Isten tiszteletét és imádását sürgették. Azért kikeltek a bálványozás ellen. Erkölcsi tekintetben oda törekedtek, hogy a tízparancso­latot és a vallási szertartásokat a zsidók betartsák. Po­litikai szempontból pedig az állami ügyekbe igen nagy befolyással bírtak, így pl. megrótták a királyok törvény­telenségeit, erkölcstelenségeit, ellenezték a vészthozó há­borúkat. Tevékeny részt vettek a nép közügyeiben és tekintetüket mindig a nép jelenére irányították, szívük a népért hevült, annak fájdalmát, baját maguké gyanánt érezték, azért a szomorúságban vigasztalják a népet, kitartásra és türelemre buzdítják, de egyúttal Istenhez imádkoznak érette és folyton ama jobb jövő reményével vigasztalják, mely a Messiás eljövetelével fog betelje­sedni. A próféták, mint a királyok tanácsadói és a gyű­lések vezetői is tűnnek fel. A nép és a király egyaránt köteles volt a fontosabb ügyekben a próféták tanácsát kikérni. A próféták figyelmét semmi sem kerülte ki és bárhol is lestre szállította őket az istenuralom, igen két­­ségesek voltak. Beszédeiket a királyokhoz, a néphez, majd pedig a papokhoz intézték, mindenütt dorgálván és feddvén a bűnt és hirdetvén az igazságot. Nem féltek ők életök kockáztatásával is kimondani az igazságot. Hogy pedig céljukat és hivatásukat minél könnyeb­ben és biztosabban elérjék, csodatevési kegyelemmel és prófétálási adománynyal voltak felruházva. Ezek azon­ban nem képezték a próféták főhivatalát, hanem csak eszközök voltak az istenuralmi célok eléréséhez. Végül a próféták tisztje volt a megígért Messiásba való reményt és az ő eljövetele utáni vágyat fenntartani, felgerjeszteni és táplálni, miért is összes irataikban a megígért Mes­siás képe világosabban és világosabban ecseteltetik, mi­ből a nép a különféle viszontagságok közepette reményt és vigaszt nyert. Ezekből láthatjuk, hogy a prófétai in­tézmény által az istenuralom külsőleg vezetett célhoz. A próféták számára vonatkozólag igen nagy az eltérés, némelyek mint Alex. Kelemen 35-re, mások mint Epiphán 72-re teszik az ó-szövetségi próféták számát, a szerint, a mint a »próféta« szót szorosabb avagy tá­­gabb értelemben veszik. Iratokat hagyott hátra összesen 17 próféta, t. i. 4 nagyobb u. m. Izaiás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel és 1­2 kisebb Barukkal egyetemben. (Vége köv.) Ezüst mise. Szép s lélekemelő ünnepélynek volt tanúja 1904. decz. hó 6-án Trauger­s vidékének gkath. hivő népe. Ugyanis ekkor mutatta be Szatala Ödön ottani lelkész, püspöki tanácsos az egek Urának felszentelésé­nek 25. évfordulóján a vérnélküli áldozatot. Az ünne­pély 10 órakor kezdődött, mikor is a szépen feldiszitelt templomba seregestül tódultak a hívők, szeretett pász­toruk atyai áldását kinyerni. Papjaink közül jelen vol­tak: Czubay Sándor leisenringi, Szteczovics Miklós new­­salem­i, Kecskés Antal bradenvillei, Balogh Mihály wind­­beri, Dudinszky Elek pattoni, Medvetzky Gyula mekees­­porti lelkészek; hivatalos elfoglaltság miatt táviratilag mentették ki magukat: Szabó János pittsburgi, Holos­­nyay Elek homesteadi, Homicskó Jenő charleroii, Sere­gély Emil donorai, Laurisin Cornél shenandoahi lelkészek. A szentmisét az ünnepelt végezte Czubay Sándor manu­­doktorsága s az összes jelenlevő lelkészek assistentiája mellett. A szent beszédet Balogh Mihály tartotta. Szent­mise végeztével a hitközség és a Greensburg és Pittsburg vidéki intelligentia járult az ünnepelt elé kifejezni őszinte szerencsekivonatait s ez alkalommal igen sok emlék­­tárgyával lepte meg az ezüst misést. Adja Isten, hogy eme 12 év óta szakadatlanul Amerikában működő lel­készünk erőben, egészségben érje meg aranymiséjét is. Kitüntetések szatmár-eg­yházmeg­yében. X. Pius pápa Őszentsége Pomp Antal és Lessenyei Ferenc dr. szatmári székeskáptalani kanonokokat és Szabó István püspöki irodaigazgatót pápai prelátusokká nevezte ki. E kinevezéssel, mely nagy tehetségű és jeles papokat ért, a szatmári székeskáptalan minden tagja méltóságos ur lett. — Hogy Greiner agyonlőtte magát és a felesége kiugrott az ablakon. — Semmit sem tudok róla! — felel­te az orvos. — Hála Istennek, hála Istennek ! Friczi a bundámat! — Azonnal. — Jól van! Előbb egy kocsit! — Igyál előbb egy kis feketét, hogy egy kicsit magadhoz jöjj! — figyelmeztette Mertenst dr. Braun. — Eh­mit! Hisz talán soha sem éreztem magam olyan jól, mint most. — Itt a kocsi Friczi? — Parancsára Mertens úr! — Jól van! — Bocsánat, de a bundádat kifordítva vetted fel! — szólalt meg újra az orvos. — Mindegy! A viszontlátásig! * — No, no! Ki zörgeli az ajtót ilyen korán reggel? — dörmögött a régi ház vén házmestere, a­mint a kaput álmosan kicsukta. — Itt lakik Greiner úr? — Igen uram . . . körülbelül . . . nem tudom . . . Mertens félrelökte az álmos házmestert s mint egy menyét, oly könnyen futott fel a lépcsőkön. Aztán csengetett és a következő pillanatban felkiáltott: — Greiner, kedves barátom és munkatársam! Én ezerszeres bocsánatot jöttem kérni. — Uram, uram . . . szólt meglepetve Greiner. — Megvan az eltűnt pénztárca! Itt van! Megengedi, hogy új­szülöttjének bölcsőjébe legyem? — De kérem . . . szabadkozott Greiner. — Ne haragudjék rám kedves barátom! Fia egész szivemből kérek öntől bocsánatot. — És én önnek Mertens úr éppen úgy egész szivemből megbocsátok, ámbár nagyon keményen megbántott. — Tudom, tudom! — szólt Mertens elbusultan. De még mindig van idő a hibát jóvá tenni. Nem igaz? De él az ön felesége? — Ah Istenem milyen kérdés! Él. Különben . . . — Persze, persze! No holnap reggel foglalja el ismét régi hivatalát. Megkétszerezem a fizetését. Jól lesz így? . . . Vagy egyáltalában nem hajlandó hozzám visszatérni ? — Mertens úr! Úgy mint ön, még soha senki meg nem bántott. —­ Igen, igen, úgy van, de az új évet csak nem fogjuk haraggal és ellenségeskedéssel megkezdeni . . . Itt a kezem . . . Greiner habozva fogta meg a feléje nyújtott jobbot. — És az ön felesége? Képzelem, milyen nagyon haragszik rám és jogosan. Talán meg sem tud nekem bocsátani ? Erre egy vékony kis alak surrant be a szobába. — Isten hozta Mertens úr! Bár mindenki olyan becsületesen tenné jóvá a hibáját, mint ön tette! — szólt a fiatal nő könyvein át nevetve. — Ha János megbocsát, nekem nincs okom a haragra. Mertens megfogta az asszonyka kezét is s oly megnyugodott tekintettel nézett a megbocsátó Grei­ner párra. A közeli templomban lelkesült énekkel üdvözölték a beköszöntött uj év reggelét. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1905. január hó 8. EGYHÁZI HÍREK. Lelkészi kinevezés. Damjanovics Ödön huszti s.-lelkész Csékére, Lescsiski György ujdon szentelt áldozópap Őrmezőre neveztetett ki h -lelkészül. TANÜGY. A gyermeki typusokról. A gyermekek lelkületének ismerete fölötte meg­könnyíti a tanító munkáját, alapot, irányt ad a neve­lésnek. Ezért a gyermeki lélek tanulmányozása ma már a nevelő elsőrendű kötelességének van elismerve. Volta­­képen a materialisticus nevelési irányzatból alakult ki, mely az ember lelki életét is a phisiológiával igyekszik magyarázni, s a lelki élet dispositióját egészen a testi szervek berendezkedéséből fejti ki, mindazonáltal a gyer­meki lélek tanulmányozása végeredményében a vallásos meggyőződés javára nyújt kétségbevonhatatlan bizonyí­tékot, ha a gyermek lelkületének ismerete a nevelésben sikeresen érvényesül, ha a gyermek dispositiójában rejlő rossz hajlamok a nevelés által meggyöngü­letnek és a lélek iránya az erények útjára tereltetik. A gyermeki lélek tanulmányozása egész tudomány de nem száraz tudomány, hanem a nevelőre nézve a legérdekesebb megfigyelésekből kialakult emberismeret. Az iskolásgyermek még nem tudja úgy elrejteni belső hajlamait, mint a felnőtt ember ; tetteiben, sza­vaiban nem tud úgy vigyázni magára, nem dolgozik oly tervszerű raffineriával, mint a magasabban képzelt em­ber, a­ki még a csekélynek látszó dolgokban is ügye­sen vigyáz arra, hogy mások előtt csak növelje renomé­­ját, hogy rossz színben ne tüntesse fel magát. A kis­gyermekből közvetlenebbül tör ki az egyéni hajlandóság, sok esetben még nem is tudja, jót tesz-e vagy rosszat, ha ezt vagy amazt teszi, s csak lassan kint szoktatják rá a kellemetlenségek az óvatosságra. De ha­bár nem is tud magára vigyázni a gyermek úgy, mint a felnőtt, még­sem kell minden tettét feltétlenül őszin­tének ítélnünk, de figyelembe kell vennünk a körülmé­nyeket, figyelembe kell vennünk azt, vájjon hasonló esetekben mindig úgy tett-e a gyermek, keresnünk kell a lelki dispositio fő irányát. Az ilyen megfigyelésre sok alkalma van a tanító­nak. Ez alkalommal néhány rövid képet kívánok bemu­tatni a gyermekek típusaiból, a­mint azok az elő­adás megkezdése előtti várakozásban nyilvánulni szoktak.* * * Az iskolai óra elütötte már a hetet. István bácsi, az öreg iskolaszolga, sepri az iskolát, miáltal egész por­felhőt vert fel. István bácsi tekintete mogorva és szigorú. Ősz sza­­kára tiszteletet parancsol iránta még a rakoncátlan ne­bulóknál is. Munkáját a legnagyobb komolysággal végzi. A felvert por az iskolai bútorzatra száll s lehe­tővé teszi, hogy a III. osztályos Kemény János, a­ki mindig elsőnek szokott benyitni az iskolába, különféle szavakat írhasson fel a padra, az asztalra, az ablak párkányára stb. A legtöbbször a saját nevét írja ki. Egyébiránt János derék ügyes fiúcska, de sokkal türel­metlenebb, sem hogy ő a lecke tanulgatásával csende­sen foglalkozzék. Ábrázata mindig a mélyen gondolkodó ember lelkületét sejteti, a­ki határozottan egykedvű minden iránt. Csak a számtani órákat szereti, azokon egészen felelevenedik. A példák megfejtésében egy társa se győzi le Jánost. Otthon az idő legnagyobb részét a kemence mögött tölti el, ott fetreng avagy üldögél óra­hosszat és mindig valamiről gondolkodik. Néha meg­szállja az ihlet, s tanulni vágy, — ilyenkor előveszi a bibliát s néhány kérdést jól betanul; de ilyenkor aztán sokat alkalmatlankodik az iskolában, hogy felelhessen. Később ismét jó ideig a lustaság rabja marad. A tanító észreveszi Jánosnak restségét s békén hagyja őt. János ilyenkor csendes, jóviseletű Már másodszor járja a III. osztályt, de azért szí­vesen jár, bár ruházata nagyon szegényes. Bocskora nincs, gubácskája régi, rongyos, általában elárulja, hogy ínséges, a nyomorral küzdő család gyermeke. Iskolába

Next