Görög katholikus szemle, 1910. január-június (11. évfolyam, 1-24. szám)
1910-01-02 / 1. szám
1910. január hó 2. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE lötelen fogantatásának tiszteletére a máriapócsi kegytemplomban. A templom zsúfolásig megtelt a helybeli és vidékről összesereglett hívekkel; diadalmasan szólt éneke a szent misének, mit Maxim Ágoston atya celebrált fényes segédlettel; áhítattal hallgatták Molnár rendi titkár magas szárnyalású beszédjét, melynek keretében a Szeplőtelen fogantatás tanát fejtegette. A mindennapiság között mozgó lélekre szinte megújhodással volt az a tudat, hogy az immaculata ünnep kezdi visszakapni a maga régi fényét. Igaz, hogy ez idő szerint még csak a máriapócsi kegytemplomban, azonban hisszük és reméljük, hogy az évforduló egyházmegyénk nyilvános ünnepe, dekretális napja lesz. Az ünnep délutánján a rend növendékei a feldíszített refektóriumban »Immaculata-ünnepélyt« rendeztek, melyen a ház tagjain kívül résztvett M.Pócs intelligenciája. Az ünnepély sikerét illetőleg a szereplők közt kivételt nem tehetünk: közös volt a buzgóság, a lelkesedés. Mária ének, zene, szavalatok, ünnepi beszéd, felolvasás töltötték ki az ünnepség keretét; bezárta a pápai hymnusz, mit a közönség állva hallgatott meg. .Az egész ünnep hű képét adta a növendékek sikeres munkálkodásának, egyben zálogát nyújtja egy szép jövőnek. Nem szabad megfeledkezni ez alkalommal Maxim Ágoston és Molnár Emil atyákról, kik sokat fáradoztak az ünnepség létesítése és sikere körül. Az ünnepélynek szellemi, tudományos értéke igazolta, hogy szent Bazil fiai magas színvonalú oktatással készítik elő a növendékeket az aktiv szerzetesi életre. — Egy jelen volt. Lelkész! kinevezés. Szabó Erászt kelecsenyi h. lelkész Árdánházára lelkészül, Jaczkovics Ágoston nyug. áldozópap Szemerekőre h. lelkészül, Chira Kornél Mármarosbereznára kinevezett lelkész Nyéresházára i. h. lelkészül, Murányi János nyéresházai h. lelkész Mármarosbereznára adminisztrátorul kineveztettek. Primitia. A vécsei gör. kath. templom múlt hó 14-én nagy s ritka ünnepélynek volt színhelye. Szuchy Emil eperjesegyei ujdonszentelt áldozát e napon, Vécsén szülőhelyén s édes szüleinek lakóhelyén mutatta be, Ukovics Hillár sulyáni gör. kath. lelkész kézvezetése mellett első sz. miseáldozatát az Istennek. Köznap volt, de azért az ezen alkalomból szépen feldíszített templom zsúfolásig megtelt. Az egyházi sz. beszédet magyar és egyházi nyelven, Szedlák Tivadar eperjesi székesegyházi hitszónok tartotta, aki sikerült szónoklatával teljesen magával ragadta összes hallgatóit. Sz. mise és a szokásos áldás kiosztása után az ujdonszentelt áldozát szülei: Szuchy Bertalan birtokos és neje Vaskovics Etel úri házánál ünnepi lakoma volt. Reflexiók: „A boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának ünnepe“ c. cikkre. Slepkovszky Sándor nyircsászárii lelkész a »Gör. Kath. Szemle« 1909. évi 51-ik számában fenti ciment közölt becses cikkéhez gkath. egyházunk és híveink helyzetét tekintve a ft. szerkesztő ur kegyes engedélyével bátor vagyok a következő reflexiókat fűzni: 1. Azt mondja csaknem mindenki, hogy a gkath egyházban túl sok ünnep van ezideig is. 2. A »Nil innovetur« elv manap, amikor az egyházmegyében szórványosan fellépett sizmatikus mozgalmak vezetői egy új ünnep behozatalával anyagot nyernének az eredményesebb agitációra, figyelmen kívül nem hagyható. Nem nyújthatjuk az eredményesebb agitáció újabb okát Vakaróéknak. 3. Olyan időket élünk, hogy a mai korban a tiszteletreméltó római szentszék sem látja célszerűnek a fontosabb újítások behozatalát a hívek megkérdezése nélkül. így tett a Gergely naptárnak a budapesti gkath. hitközség részére való engedélyezése előtt is. 4. Célszerűnek tartanám, ha már meglevő ünnepnap abrogálásával és a Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása ünnepének az abrogált ünnep napjára való kitűzésével szentelnék meg e valóban magasztos, isteni eseményt, ha a közhangulat ez ünnep nyilvánossá tétele mellett kardoskodik. A szt. Illés próféta napját tartanám én alkalmasnak a fenti célra, mert hisz a pécsi lápgykép is ezen a napon ontotta könnyeit s ez a nap alkalmas bevezetője lenne a Mária ünnepeknek. Egy vasárnapi napra is lehetne kitűzni a nyilvános ünnep officiumát. 5. Nézetem szerint a gkath. egyházban van már elegendő ünnepünk s főképen a Mária-kultusz tökéletesen ki van fejlődve. Minden dogmát pedig nyilvánosan, dekretálisan nem ünnepelhetünk, mert nincs az évnek annyi napja, ahány dogma van. 6. A felvidéken sok a napszámos ember, akik családjukkal együtt az erdőben fát termelnek és abból a munkából élnek. Ezek elesnének keresetüktől, ha külön napot ünnepelnének. Étel nélkül pedig egyetlen napot is bajos eltölteni. 7. Azt hiszem, hogy híveink is lázongnának és nem nyugodnának bele az új ünnep létesítésébe. Nem is akarnák azt megszentelni. Tehát: »respice finem!« Máthé Miklós volt. Mintha már az orvos jelenléte biztosíték lett volna nála a beteg felgyógyulására. — Tetszik tudni, igen beteg, már tegnap reggeltől csak tejet bir inni . . . kenyeret világért nem . . . Milyen szomorú a szentestém . . . magam vagyok, a férjem a hegyekben dolgozik fával . . . már egy hete elment, ma éjjel jön csak haza . . . Az asszonyka beszélt, az orvos azonban semmit sem hallott az egészből . . . Gondolatai messze kalandoztak, ott valahol messze messze a hegyek között egy kis falucskának görög katholikus parochiáján . . . Milyen régen volt . . . nyolc éve, ahogy elkerült onnan. Régen milyen kellemesen ülte meg ezt a napot . . . Az asztalon böjtös eledelek . . . bobályka . . . milyen jól estek ezek neki, jobban mint most a császármadár pecsenye, vagy a legfinomabb francia pudding . . . hja édes, jó anyjának a főztjei voltak . . . milyen boldogan figyelt édes, jó atyjának dohányairól tartott praelectióira, közbe-közbe kocinggattak a jó borral . . . milyen szép volt a karácsonyfa ... . hogy örült neki jó húga . . . Utolsó boldog karácsony ! A következő évben elvitte a halál atyját, nemsokára rá anyját vitte sírba a bánat . . . húgát elvitte egy rokona Amerikába, most azt se tudja róla, él-e nem-e . . . Ő a nagyvilágba került, felküzdötte magát saját vas szorgalmával orvossá. De a küzdelemben elfelejtkezett arról, akire gyermekkorában oly boldogan gondolt mindig: Istenről, megfeledkezett a szülői oktatásokról. Elfeledkezett mindenről, csak egyet látott: atheista barátait; egyért küzdött: a diplomáért. Most megvan a diploma, de egyéb semmi. Szeretik a társaságokban, de mit ér neki mindez, ha a lelke üres, ha a szíve hideg . . . Az a szegény leány is, a szőke Etelka, a szomszéd papnak a lánya is hiába várta, hogy majd eljön érte . . . Várjon hol van az most? Él-e még ? . . . Gondolataiból, amelyek úgy beleillettek az asszony fájdalmas szavaiba, a betegnek egy mély nyögése rázta fel. Belenyúlt zsebébe, kivette óráját, már tizenöt perce állt a betegnek h nalja alatt a lázmérő. Fölállt, kivette, jól megnézte s megcsóválta a fejét . . . majd felültettette a beteget, belenézett a torkába s összerezzent. — Difteritisz ... el van késve minden, szólt önmagához németül, hogy az asszony meg ne értse s azzal az asszonyhoz fordulva könytől csillogó szemekkel mondta: — Ne búsuljon semmit, az Isten jó . . .a beteg meggyógyul, holnap újból eljövök . . . csak ünnepeljen nyugodtan. Azzal kezébe vette cilinderét, feltette fejére s rohant . . . rohant hideg legénylakása felé . . . úgy szerett volna ott lenni abban a messzi faluban, szeretett volna repülni tudni . . . odarepülni a két sírdombhoz, átölelni azoknak már biztosan dülledező keresztjét és elmondani egy imádságot, melyre a rég porladtak valamikor régen tanitották, mély szülői szeretettel, egy elfelejtett imádságot, a »Mi Atyánkot,« azután pedig sokat sirni . . . sirni. TANÜGY. A tankötelesek erkölcsi nevelése. A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Minisztériumnak f. é. október hó 7-én 78,395. sz. a. a tankötelesek erkölcsi nevelése tárgyában a kir. tanfelügyelőkhöz intézett rendeletét hiteles másolatban közölvén, értesíti legutóbbi körlevelében Főpásztorunk a papságot, hogy e rendeletet magáévá teszi és annak egyházmegyénk iskoláiban való pontos betartását kívánja. Felhivatnak azért a lelkészek, hogy azt a vezetésük alatt álló iskolák tanítóival és tanítónőivel miheztartás végett közölve, hívják fel őket, hogy a gondjaikra bízott tanköteles gyermekek erkölcsi nevelése érdekében teljes odaadással buzgólkodjanak , és emellett oly magatartást tanúsítsanak, hogy az élet minden körülményei között követendő példányképül szolgálhassanak tanítványaiknak! Másolat: A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 78,395. szám. Mindinkább általánossá válik az a panasz, hogy a népoktatási intézetek tanulóinak erkölcsi érzületében, gondolkozásmódjában és kedvtelésükben káros elfajulás tünetei észlelhetők. Megdöbbentő példákat szolgáltat a tapasztalat, melyek nemcsak a felnőttek és a serdültebb ifjúság, hanem a mindennapi tanköteles korban levőknek erkölcsi tekintetben való züllöttségéről tesznek tanúbizonyságot. A baj elsősorban a társadalom legalsóbb rétegeiből származó egyének gyermekeinél mutatkozik, ennélfogva annak orvoslása, vagy legalább is tovább terjedésének megakadályozása ott képezi egyik legsürgősebben megoldandó feladatát valamennyi arra hivatott tényezőnek. A népiskola volna elsősorban hathatós tényező arra, hogy a fentebb körvonalazott baj terjedésének gát vettessék azáltal, hogy az iskola a tanköteles gyermekek erkölcsi érzületének fejlesztésére, egy szóval nevelő munkára is törekedjék. Elismerem ugyan, hogy e tekintetben nehéz feladat hárul az iskolára akkor, midőn a gyermek már a szülői háznál és a lelki benyomások felvételére legfogékonyabb korában oly környezetben kénytelen élni, hol a teljes műveletlenség folytán, de még inkább a szegénységgel járó nyomorúságos életmód és lakás viszonyok következtében — midőn különösen nagy városokban sokszor több szegény család kicsiny, szűk és piszkos helyiségben van összeszorítva — oly tapasztalatokat szerez, melyek az erkölcsi érzés eltompítására inkább, mint fejlesztésére alkalmasak; kétségtelennek tartom azonban, hogy az elemi iskolák tanítói, amennyiben hivatásukat helyesen képesek felfogni, az iskolákban a hitoktatást teljesítő lelkészekkel karöltve, nagy mértékben előmozdíthatják a tanköteles korban levő gyermekek erkölcsi színvonalának emelését célozó törekvéseket és pedig az által, ha egyrészt a tanköteleseknek magaviseletét az iskolán kívül is igyekeznek figyelemmel kísérni és befolyásolni a szülőket oly irányban, hogy maguk is jó példával járjanak elő és gyermekeiket erkölcsös módon neveljék, másrészt pedig s ez már sokkal inkább módjukban áll, azáltal, hogy az iskola falain belül igyekezzenek közvetlenül a gyermekekre hatni, megragadván minden kínálkozó alkalmat arra nézve, hogy a gyermek lelkében szunnyadó nemesebb ösztönöket életre keltsék, feltárván előttük az erkölcsös életmódból háramló előnyöket, viszont az erkölcstelenséget követő lelki és anyagi züllés nyomorúságait, egyszóval a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében vett népnevelői hivatásuknak tegyenek eleget. Az itt általánosságban elmondottak után szükségesnek tartom különösen a következőkre felhívni Tanfelügyelő úr figyelmét: Adandó alkalmakkor és amennyiben annak szükségét látja, utasítsa a tanítókat, tanítónőket, óvónőket, hogyha a gondjaira bízott gyermekeknél bizonyos erkölcsi fogyatkozásokat tapasztalnak, egyrészt igyekezzenek azokat az erkölcstelen magaviselet követésétől — szeretetteljes módon a lelkükre beszélve — visszatartani, másrészt a szülőket a gyermek viselkedésére figyelmeztetni, annak káros következményéről meggyőzve őket oly irányban befolyásolni, hogy gyermekük viselkedésére maguk a szülők is éber figyelemmel vigyázzanak. Amennyiben ezen eljárásuknak eredménye nem volna, kérjék ki a hitoktató lelkész közbenjárását. Buzdítsák, sőt kötelezzék a tanítók a gyermekeket a templomba járásra és e tekintetben maguk is járjanak elő jó példával. Kisérjék a tanítók figyelemmel a gyermekek öltözködését és hassanak oda, hogy a gyermekek rendesen felöltözve járjanak az iskolába, nehogy a hiánytalan öltözködés szemérmet sértő tréfákra és 3. oldal.