Görög katholikus szemle, 1910. július-december (11. évfolyam, 25-50. szám)

1910-07-03 / 25. szám

Ungvár, 1910. julius 3. 25. szám. Tizenegyedik évfolyam. Arta­lm A lap elfogadása előfizetésre kötelez. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre...................4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Kántor-tanítóknak egész évre ... 6 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetési és előfíztési díjak a kiadóhivatal címére kül­dendők­. |W— -— — -----W ig Hl3 -a® B =Ab; * 61 @1* ^ T^.isr‘cr3--z-x äs hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. «118 .Bfls ■ ■—1 --................- ■-•^1 1 !aJ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Ungvár, (Vár.) KIADÓHIVATAL: Az „Unió Könyvnyomda Részvénytársaság"­ Ungvári, (a várban.) SZÉLJEGYZETEK. A minap egy papi gyűlésen határozatba ment, hogy keressék fel a munkács-egyházmegyei papság az iránt, hogy testületileg kérelmezze a magyar államvasúti igazgatóságtól, illetve a kereskedelmi minisztériumtól a féláru vasúti jegyek megadását. Ez az eszme nagyon időszerű és aktuális. Legújabban ugyanis a magas mi­nisztérium megengedte, hogy a felekezeti tanárok és ta­nítók féláru vasúti menetjegy váltására jogosító arcké­pes igazolványt nyerhessenek. Tekintettel arra, hogy a lelkészek is mint hitoktatók működnek részint az állami, részint a felekezeti iskolákban, hogy továbbá ugyanők egyszersmind a felekezeti iskoláknak igazgatói, mi sem méltányosabb, mint hogy a lelkészek is részesüttessenek e kedvezményben. Hogy azonban ez iránti lépéseinket siker koronázza, szükséges, hogy az egész egyházme­gyebeli papság indítson mozgalmat ez ügyben és testü­letileg fejezze ki ez iránti kérelmét. E jogos kérelem támogatására szolgáljon azon körülmény is, hogy a gör. kath. papság nős és családos, és hazafias szellemű pol­gárokat nevel hazánknak , így tehát reá van utalva arra és nagyon is érdembe hozza azt, hogy a terhes isko­láztatási költségek legalább a kedvezményes utazással megkönnyebbittessenek. Természetes, hogy megelőzőleg meg kell nyernünk ez ügynek egyes befolyásosabb egyé­nek pártfogását s csak azután kell benyújtanunk ez iránti kérvényünket. Attól már elkéstünk, hogy f. évi július hóban kérelmezzük a féláru jegyeket, arra azon­ban elegendő időnk van, hogy ez évi december hóban tegyük meg a szükséges lépéseket. A kérvény minden­esetre úgy volna szerkesztendő, hogy a kedvezmény a családtagokra is kiterjesztessék. E sorok írója egysze­rűen csak szőnyegre hozza ez ügyet és felkéri kartár­sait : legyenek szívesek hozzászólani e mindnyájunkat közelről érdeklő és a messze jövőre kiható kérdéshez. Talán leghelyesebb volna előbb e lapok hasábjain eszme­cserét folytatnunk s majd az őszi papi gyűlések alkal­mával döntenünk arra vonatkozólag: mily módon ké­relmezze a munkács-egyházmegyei klérus a kedvezmé­nyes vasúti jegyek megadását. * * * Lapunk hasábjain több alkalommal felszínre hoztuk azt a kérdést, miért van két finevelőintézetünk a VII. és Vili. osztályú növendékek előtt bezárva. Minden al­kalommal, de különösen egy évvel ezelőtt, alaposan megvilágítva a kérdést mutattuk ki a jelen állapot tarthatatlanságát. Örömmel értesülünk, hogy a fdő kon­­kurzuális szentszék e tekintetben, hogy úgy fejezzük ki magunkat, megtörte a jeget. Az illető intézetek igazgatói­nak előterjesztésére u. i. felvett a növendékek sorába VII. és Vili. osztályú tanulókat is. Ezzel azonban még nincs a kérdés eldöntve. Még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Ez az intézkedés csak a kosztos növendékekre vonatkozik, az árvákra csak annyiban, amennyiben el­látásukért az intézetnek bizonyos szolgálmányokat tar­toznak végezni. Hát a többi árvával mi lesz? Hiszen a konviktus azért alakult, hogy papárva fiaink neveltetését elősegítse. Már­pedig mikor a legnagyobb szüksége volna az intézeti fegyelemre, akkor maradnak előtte az inté­zet kapui bezárva. De más tekintetben is nagy bajban van a VII. oszt­­álya. Iskolai szabályai értelmében özvegy asszonynál nem vehet labát, más helyen pedig nem tudja azt megfizetni, vagy nem is kap. Vagy ha kap, az olyan hely, mely nem illik származásához, szüleinek társadalmi állásához. Midőn tehát a fent említett intézkedés miatt örömmel üdvözöljük a fedő­szentszéket és a kon­viktus igazán nagy érdemű igazgatóját, egyben arra kér­jük őket, ne tekintsék ezzel a kérdést megoldottnak, ha­nem mondják ki már egyszer végérvényesen, hogy a konviktus a VII. és VIII. árva növendékeket is ellátja. Ellátja pedig nem kegyképen, nem holmi ellenszolgál­­mányok feltétele mellett, de azért, mert ez az alapítók intenciói szerint ezeket megilleti. Az özvegyek és árvák könnyeit fogják e nemes tettükkel letörölni. Reméljük, hogy mostanhoz egy évre örömmel adhatunk majd erről hírt. Mit kíván a kor szelleme? A 20-ik század perspektívája a szociálizmusnak fokozatosan fejlődő előnyomulását mutatja. A jövő a szociálizmusé. Aki ezt fel akarja tartóztatni hódító útjában, az a kor eszméjével szélmalom harcot vív, mert hiszen minden kornak van szelleme, mely ha megérett a kifejlődésre, ellenállhatatlanul ragadja magával a közéletnek összes tényezőit. Természetes is ez abban a gigászi munkában, melynek célja mindig a kulturális előhaladottságnak megfelelő földi boldogulás megalapozása. Más és más képen akarta boldogítani fiait az ókor, középkor és az újkor! Azonban természetellenes az, hogy korunkban a nép boldogításának vezető szerepét az arra nem hivatott egyének, az álhumanizmus köntösébe bújt egoisták vették kezükbe, akik ezen moz­galmat üzleti céljuk érdekében sietnek kihasználni. Legalább ezt mutatják a szocialista vezérek világ­szerte meglevő palotái, tőkepénzei, így nem maga a szociális eszme rejti magában a veszélyt­, mert azt a kor hozta magával, hanem annak fel­tolakodott üzér vezérei, következésképen nem a szociális mozgalom terjedésének meggátlása a mi feladatunk, de annak helyes mederbe való­­terelése hivatott vezérek zászlója alatt. E tekintetben még mulasztás nem terhel bennünket, mert amúgy is elmaradott népünk még távol áll a hibásan értelmezett demokra­tizmusnak veszedelmes elméletétől, azonban előre lehet látni azt az időt, midőn ez az állapot meg­fog változni, amennyiben a bomlásnak félreismer­hetetlen jelei mutatkoznak. Sok minden elősegíti ezt a proceszust, de három tényező játszik közre hathatósan : a kiván­dorlás, a nép kebeléből származó iparos osztály, és a szabad sajtó fattyú hajtásai. A kivándorlót új eszmékkel szaturálja Amerika, melyek rendszerint vallástalanság, iszákosság, tudákosság és a kártya iránti nagy szeretetben kulminálnak. Most már ha haza­jön a kivándorló, kellő ítélőképesség híján amerikai mértékkel mérlegeli szerényebb körű és éginyű állapotainkat, elégedetlen lesz önmagával és emez elégedetlenségét könnyen terjeszti hozzá­tartozói között. Elősegíti a nép kebeléből származó iparos osztály, melynek tagjai a nagy városok jól ismert légkörében felnevelődve a vörös zászló alá sora­koznak. Ünnepenként pedig meglátogatva szüle­iket a hitközönyösségnek lesznek szószólói ke­vesebb világot látott rokonaik körében. Végül a vallástalan irányú sajtó termékek, mellyekkel mindenféle formában, — Naptár, Álmoskönyv, különböző históriák, —­ el vannak árasztva a vásárok, ahol szellemi táplálékát szerzi a nép. Eme tényezők különösen közrejátszanak abban, hogy népünk lassan kint kezd a vörös táborra kacsingatni, melynek keretében hely­zetének gyökeres javulását reméli, mert az minden jót igér. Milyen veszélyt rejt ez magában, mindenki tudja, amennyiben ma a szocializmus és vallás­talanság azonos fogalmak. E tömeges és lelketlen a népbolondításnak meggátlására megmozdult a kath. társadalom és szervezte a kath. népszövetséget. Minő eredményt ért el és fog elérni ez a szövetség körünkben, nem bírálom, azt majd meghozza a jövő, de arról szilárdul meg vagyok győződve, hogy épen azt, a­mi nekünk legszük­ségesebb, lehet mondani létérdekünk, ezt nem fogja megvalósítani, t. i. nem fog görög katho­likus társadalmat nevelni. « Nem fogja megvalósítani, mert érdekkörén kívül esik, másrészről pedig ez annyira a mi belső ügyünk, hogy a dolog természeténél fogva mástól senkitől sem várhatunk e tekintetben segítséget, sőt mi több, nem is szabad várnunk. Népünk teljesen magára van hagyva, s ez az oka annak, hogy a társadalmi szereplésnek minden pontján mint oldott kéve széthullunk és érvényesülni nem tudunk. Úgy gondolom, hogy ezen az abszurdum állapoton óhajtott fenkölt lelkületű Főpásztorunk segíteni akkor, amidőn elrendelte, hogy téli estéken a felnőtteket valláserkölcsi és szociál­politikai oktatásban részesítsük. Az elsővel men­tesítjük a nemzetköziség cégére alatt áruló ku­­fárok befolyásától, akik hangzatos jelszavakkal és nagy hangú ígéretekkel igyekeznek őket saját képmásukra átformálni, a másikkal pedig tömeg­erőt szerzünk magunknak, ami napjainkban — sine qua nonja az érvényesülésnek. Miként volt az egyházmezmegyében e ren­delet végrehajtva, nem tudom; magam azonban bár a sikertelenségnek biztos tudatában mintegy kísérletezés képen próbálkoztam meg vele, mégis leszámítva az első estéket mindig telt iskola előtt tartottam meg az ismeretterjesztő előadá­sokat karöltve a buzgólkodó helybeli tanító úrral. Levontam belőle azt a konzekvenciát, hogy a sokat ócsárolt népünkben is megvan a tanulási vágy, hogy ők­­is érzik már elmaradottságukat. Továbbá gyülekezésük idején mindig kiadtam nekik a rendelkezésemre álló újságokat és azokat örömmel olvasgatták, ami viszont arra birt, hogy egy uj eszmét pendítsek meg előttük: ala­kítsunk gör. kath. olvasókört. És ime egy hét leforgása alatt 50 tagból álló olvasókört szerveztünk­­ korona tagsági díjjal. Mindenesetre nagy szükségét látnám még annak, amit e lapnak hasábjain már egyszer fejtegettem t. i. magyar nyelven megjelenő gör. kath. néplap szerkesztésének. Lenne az legalább olyan, mint a protestánsok »Téli Ujság«-ja, mely csaknem kizárólag vallásos dolgokkal foglalkozik.

Next