Görög katholikus szemle, 1911. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-02 / 27. szám

1911. július hó 2. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 3. oldal. szabadsága ellen intézett merényletek. A népgyűlés min­den tagja tudja, hogy az iskola az Egyház gyermeke, melyhez az Egyháznak természeti és történelmi joga van, melyből a vallásnak minél hatalmasabb munkálko­dását kiűzni annyi, mint az ifjúságot jellemileg, erköl­csileg semminek és az anarchiának nevelni; 3. és mivel hallatlan merészséggel hirdeti a sza­badgondolkozás Istent, Egyházat, Hazát tagadó elveit, kimondja a népgyűlés, hogy szükségesnek tartja a katho­­likusok legszorosabb szervezkedését eme romboló tö­rekvések ellen. A gyűlés lelkes éljenzéssel elfogadta a határozati javaslatot. Majd felbugott az orgona hatalmas hangja s a mindvégig ünnepélyes méltóságú gyűlés a Hymnus éneklésével véget ért. Este a katholikus­ kaszinóban előkelő társaság gyűlt egybe, hogy az éjjeli vonattal távozó képviselőktől me­leg hálával elbúcsúzzék. A vacsorán tartalmas, a gyűlés tüzes hatásától fölgyújtott, lelkes hangú beszédek hangzottak el. Este 10 órakor újból hosszú kocsisor kísérte az állomásra a közénk tüzet, lelkesedést hozó képviselőket és mély hálánk, működésükre az áldást kérő könyör­gésünk kiséri minden lépésüket. EGYHÁZ» A beregszászi kerület határozata a papözvegyek gyámalapjáról. A beregszászi kerület lelkészkedő papsága,a közölt tervezetet, mint olyan kezdeményezést, melynek célja megszüntetni vagy legalább enyhíteni azt a szégyenletes és szánandó helyzetet, melyben özvegyeink és árváink vannak, mivel ennek égető szükségét a kerület maga is átérzi, általánosságban elfogadja. A részletekre nézve azonban módosításokat hoz javaslatba és a tervezetnek utolsó olvasásban való végleges elfogadását ezen m­ódo­­sításoktól teszi függővé. Fiúi bizalommal kéri fel ennélfogva a kerület püs­pök ur­anagyméltóságát, hogy a tervezet alapvető szaka­szait a következő elvek figyelembevételével kegyeskedjék az illető bizottsággal átdolgoztatni : I. Hogy a megalkotandó szabályzat ne csak az özvegyek és árvák gyámolitását, hanem az áldozópapok nyugdiját is felölelje; II. hogy evégből a nyugdíjas papok eddigi alapja és a papözvegyek és árvák eddigi alapja egyesittessenek és a kettőnek egyesítéséből »Munkácsi egyházmegyei nyugdíj- és gyámalap* szereztessék, melyből a szabály­zat szerint arra jogosított áldozópapok nyugdíjban, ezek özvegyei és árvái pedig gyámdíjban, illetőleg nevelési pótlékban részesülnek ; III. hogy az ily módon szervezett új alap egyen­lően lássa el a jogosítottakat és egyenlően terhelje a kötelezetteket ; IV. hogy az alap fentartásához az eredeti tervezet­ben felsoroltakon kívül a hitközségek egyházi pénztárai is hozzájáruljanak. Indokolás az I—II—IlI-hoz : A régi két alapnak, névszerint, a nyugdíjas papok alapjának és a papözvegyek és árvák alapjának egyesí­tését a kezelés egyszerűsítésén kívül hármas ok teszi szükségessé ; és pedig : a) mert a papi nyugdíj épúgy megérett már a rendezésre, mint az özvegyek és árvák segítése, b) mert sehol sem találunk reá példát, hogy külön alap terhére, külön volna szabályozva a tisztviselői nyug­dij és külön az özvegyek gyámdija és az árvák pót­léka. Elég csak az 1875. évi 32. törvénycikkre és az 1885. évi 11. törvénycikkre hivatkozni, amelyek közül az első az országos tanítói nyugdíjalapot, az utóbbi pedig az állami tisztviselők országos nyugdíjintézetét lép­tette életbe és amelyekben ez a két egymáshoz tartozó feladat szintén egy forrásból van megvalósítva,­­s mert az egyesítés folytán egyenlő és közvetlen kapcsolat jön létre a közös­ alap és az egyházmegye minden áldozópapja között, ennélfogva az alap állandó fentartásánál is alkalmazhatóvá lesz az egyenlő teher­viselésnek annyira kívánatos elve. A 450/1911. számú főhatósági rendelettel tárgya­lás végett kiadott szabályzat-tervezetnek az a feltétlenül kiküszöbölendő gyöngesége van, hogy a teherviselési kategóriák felállításánál erős választóvonalat húz a nőt­len és a nős papok között és teszi ezt a nősök hátrá­nyára és a nőtlenek előnyére. Ilyen kísérletnek egy keleti szertartásu kath. egyházmegyében, ahol a papi nősülés ősi privilégium, csak a leghatározotabb tiltakozás lehet a visszhangja. A nőtlen papok eddig is megkülönböztetett osztályt képeztek sorainkban. Részint tételes törvény, részint szokásjog alapján kizárólag az ő számukra van fentartva az előlépés a püspöki trónra és a káptalani stallumokra. Ők foglalnak el csaknem minden positiót az egyház­megye központi igazgatásában. S mivel szolgálataikat itt teljesítik és alkalmuk van arra valóságukat közvetlenül bemutatni, csak természetes, hogy a lelkészet pályá­zatoknál is ők nyomulnak előtérbe és a jobb jövedelmű vidéki lelkészetek nem csekély százalékát is ők nyerik el. Az azonban megbocsáthatatlan hiba lenne, ha a nőtlen papok meglevő kiváltságait a hozandó szabály­zatban egy jelentős anyagi tétellel újból szaporítanék, vagy ami ugyanazt jelenti, ha a papi nősülést a coeli­­batussal szemben hátrányosabb és alacsonyabb hely­zetbe tolnak. A coelibatus mint tökéletesebb élethivatás minden­kinek a becsülését bírja, de egyházmegyénkben anyagi előnyök szerzésével nem lehet összekötve. Viszont a papi nősülést megnehezíteni, terhes feltételekhez kötni nem szabad. Már­pedig a nősülő papjelöltekre a terve­zetben kiszabott 400 korona betét nem egyéb, mint a házasságkötés megnehezítése olyan viszonylatokban is, amelyekben eddig mentességnek örvendett, tehát fenn­álló helyzethez képest visszaesés. Maga a történelem is óvatosságra int e téren. A nősülés és a nőtlenség vitája sokszor megzavarta már az egyház békéjét. A 9. és a 11. századok sajnálatos eltévelyedéseiben is nem utolsó szerepet vitt ez a kér­dés. Bizonyos azonban, hogy eleink mindvégig szívósan ragaszkodtak ezen előjoghoz és a szakadás kárhozatá­nak elmúltával, a sz­ Unió megkötésekor is a legelső sorban gondoskodtak a keleti fegyelem sérthetetlenségé­nek biztosításáról. Erről az álláspontról nekünk sem tanácsos egy hajszálnyira sem lecsúsznunk, mert ami jogot elvesz tőlünk a túl erős hatalom, azt még visszaszerezhetjük, de amit magunk hanyagolunk el, magunk nehezítünk meg, magunk engedünk veszendőbe menni, az el is vész visszajöhetlenül. Azért kell tehát egyesíteni a régi két alapot, hogy a papi nyugdíjra és az özvegyi gyámdíjra egyaránt kiter­jesztett új alap egyenlő viszonyba jöjjön minden pappal, egyenlő mértékben szolgáljon minden jogosultnak és egyenlő mértékben nyerjen támogatást is minden köte­lezett részéről. Ez utóbbi cél pedig úgy érhető el, ha a házassághoz kötött betéteket mellőzzük és azok helyett vagy egyenlő évi járulékot rovunk ki mindenkire, vagy progressiv, de egyenlő taxát minden kinevezésre. Indokolás a IV-hez. Az országos tanítói nyugdíj­alapról szóló 1875. évi XXXII. t. c. 29. §-ának 3. pontja úgy rendelkezik, hogy »mindenki aki nyilvános népoktatási tanintézetet tart fenn, legyen az akár polgári, akár egyházi község, az általa fentartott intézetben alkalmazott mindegyik, úgy segéd, mint ideiglenes vagy rendes tanítóért külön-külön 12 forintot fizet évenkint az alap javára még akkor is, ha az állomás esetleg nincs betöltve.­ Ezen törvény analógiájára indokolt és jogosult dolog volna elhatározni, hogy az egyházmegyei nyugdíj- és gyámalap javára is legalább ugyanolyan összeget (24 koronát) fizessen minden lelkészetet fenntartó hitközség, a benne alkalmazott minden lelkész után személyenkint külön-külön. Ahol a lelkészetben templomos fiókegyhá­zak is vannak, ott ezek az évi járulék lerovásában olyan arányban osztoznának, aminő arányban a lelkészi szol­gálatokat nyerik. Indokoltnak és jogosultnak tartjuk e javaslatot azért, mert abban a tudatban élünk, hogy a nép javára annyira értékelhető munkát mi is teljesítünk, mint a tanítók, méltányos volna tehát, ha munkaképtelenség esetére rólunk, halálunk esetére pedig családunkról ép­úgy gondoskodnának a hitközségek, mint a tanítókról. Ezt az új tételt az egyházi pénztárakra nézve azzal lehetne mérsékelni, esetleg teljesen kiegyenlíteni, hogy a hitközségek a jövőben felszabadulnának attól a tehertől, amelyet eddig évenként 4 vagy 5-féle perselypénzben bár jótékony, de a mi körzetünktől távolabb eső célokra fizettek, valamint attól is, amelyet tudományos magán­vállalkozások pártolása címén, egyes irodalmi műveknek kényszerű beszerzése miatt kellett viselniük. Dudits Endre csattanósabbnak és az amerikaiak, valamint a gyarmatok angol lakossága hasonló tulajdonságokat mutat fel. Kanadában egy ír leányról beszélnek, aki elment a plé­bánoshoz és megkérdezte tőle, mennyit számítana fel egy házasságért. A lelkész másfél dollárt mondott. Né­hány hét múlva megjelent a leány, átadta a kívánt pénzt és megkérte a plébánost, hogy végezze el rögtön az esketést. „Igen, de hol van a vőlegény?“ — kérdezte a pap. „Mit? — kiáltott fel méltatlankodva a leány — másfél dollárért még férjet sem akar keríteni ?“ A skót humor példája a skót ember története, akit három útonálló támad meg. Vadul védekezik és mielőtt legyűrnék, kettejüket alaposan megsebesíti. Midőn kiku­tatják, nem találnak mást nála, csak egy ütött-kapott hat perces pénzdarabot. „Hm“, — jegyzi meg a rablóvezér, „szerencse, hogy nem volt nála több, 18 percért mind a hármunkat agyonütötte volna“. Az ír humor egyik alakja Sir Boyle Roche, aki nyelvbotlásairól volt nevezetes. Egyszer azt írta egy le­vélben : „Ebben a pillanatban, kedvesem, jobb kezemben karddal, a balban pisztolylyal ívok.“ Máskor nagyon ud­varias akart lenni és igy szólt egy úrhoz: „Ha valami­kor megközelíti házamat egy mértföldnyire, remélem, hogy ott meg fog állani“. Az amerikai éle legtöbbször szelíd. A kis Nellie neveletlen volt és azért most javulást kell kérnie Istentől. „És kérlek jó Istenke, — mondja — csinálj Nellieből jó kis gyermeket“. De lehajtott fővel és telve megnyug­­vással teszi hozzá: „de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied“. Néha csípős is az amerikai éle, így egy­et is meséli, hogy röviddel a házasság után annyira imádta aeségét, hogy csupa szerelemből majd felfalta. Meg is bá­nta később, hogy ezt nem tette meg . . . A tartalék-alap és felügyeletről. A felsőszabolcsi kerület a tartalék-alap létesítésé­nek eszméjét egyenesen a tervezet 21. §-ából merítette, mely §. fentartja azon esélyek lehetőségét, melyek adtá­val a gyámdíjak és segélyek arányosan le fognak szállít­tatni. Ennél már sajnosabb állapotot alig lehet képzelni, mintha a szegény özvegyek, kik így is csak önmegtaga­dással tudnak özvegyi járandóságaikból megélni, é­s egyszerre csak arra viradnak, hogy a pénzügyi operációk balsikerének levét nekik kell meginni, — az özvegyi járulékok megkisebbednek. Várni, remélni jobban tud az ember a jobb jövőért, igy is mondják, hogy a remény éltet, — de csalódni, existentiális alapjaiból önhibáján kívül veszíteni, nehéz megpróbáltatás! Hogy tehát ez a csalódás, ez a visszaesés be ne következzék, ezért lett biztosíték gyanánt kívánva a tartalék-alap, — haladjunk ezen biztosíték okáért lassúbb menetbe, — de ez a tartalék-alap kizárja a visszaesést. Egyptomi József a 7 kövér és 7 sovány tehénről való álom helyes megfejtése, s az ennek megfelelő intéz­kedéssel rég példát adott a tartalék­alap megcsinálására, ezt gyakorolják és célravezetőnek találják manapság is az összes vállalatok és pénzintézetek. Kisvárda egy speciális takarékpénztári város az egész országra kiterjedő hálózattal, s itt körültekintvén látni fogjuk, hogy az Iparbank 1 millió részvénytőkéhez 25 évi működés mellett 2 millió tartalék-alapot szerzett, a Takarékpénztár 480 ezer részvénytőkéhez már másfél millió tartalék-alapot gyűjtött, s mit jelentenek e szá­mok? Azt hogy ezen intézetek megrendíthetlenek és hogy képesek a részvényekre 16—25% osztalékot fizetni. Tartalék­alap nélkül az összes jövedelmeket terí­tékre hozni, annyi, mint egy kedvezőtlen áramlat folytán devalvációhoz, s majd lassú elpusztuláshoz jutni! Persze azt mondja e megjegyzés, hogy van nekünk tartalék-alapunk, a kezelési-alap. — Kérdem közben, hogy fér egy kalap alá a hosszú mathematika és a beata simplicitás ? mert a kezelési-alapra, mint a kerület határozata által követelménynyé lett tartalék-alapra hivatkozás egyértelmű néhai Popovics püspök ama kijelentésével — »megkapta a papság a congruát 315 váltó forintig, most már hiszem minden papom boldog­nak érzi magát.* — O beata mathematika ! Elővettem az alapítványok 1906-ik évi zárszáma­dását, mely 1908. év végén jelent meg, s nézem a keze­lési­ alapot és látom, hogy ennek külön rendeltetése van, — miként lehet ezt összetéveszteni a tartalék-alappal ? Kezelési­ alap ! — a neve is mutatja, hogy az alapítvá­nyok kezelésének személyi és dologi szükségleteire van ez a többi alapok százalékaiból megalkotva, sőt még ebből az alapból kapják a képezdei tanárok is az egyház­megyétől számított járulékaikat, — hogyan lehet tehát ezt fedezeti alapnak tekinteni az özvegy és árva alapokra? Hogy már kezemben a számadás, — látom misze­rint van itt törekvés az özvegyi alapokat tartalékkal biztosítani, ennek a száma I. b) — ennek az I. b)-nek év végén való együttes összege: 3432­03 kor. Ez bizony

Next