Görög katholikus szemle, 1916. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1916-07-02 / 27. szám

2. oldal. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 3. A Balkán- és Erdélyi havasok rendszere. 4. A pannoniai nagy sülyedék. 5. A szigethegységek, melyek a pannoniai sülye­­dékből kiemelkednek, valamint a medencéket elválasztó középhegységek.*) Hazánkat félkörben hatalmas sziklahegyláncok öve­zik — Dévénytől Orsováig —, melyek a déli határ­átló felét is megerősítik. A Magyarországot környékező hegységek öve nem mindenütt egyenlő szélességben és magasságban jelent­kezik. Délnyugaton az u. n. Dunántúlt az alpoknak ke­leti nyúlványai csak mint alacsonyabb hegységek borít­ják , de ezek egész a Dunáig, az ország szivéig benyúl­nak . Vác táján a Dunán átlépvén a dunáninneni hegy­ségekhez, a Kárpátokhoz csatlakoznak, alkotván a Nagy Magyar Alföld északi perem- vagy régiesen kifejezve: az u. n. Magyar-Középhegységet. Hazánk északnyugati­, északkeleti és délkeleti ha­tárvonalain húzódik a Kárpátok hegyrendszere, mely e két alakulatában aránylag keskenyebb hegyláncolatokban fejeződik ki ; de e két határhegység között — éjszakán a Magas- és Alacsony Tátra hegyvidékén — a hegységek­nek erős összetorlódása ötlik szemünkbe, mely nem csak abban jelentkezik, hogy itt a legmagasabb hegycsúcsok emelkednek — 2200—2663 méter magasságig, (Ferenc József orom 2663 m. magas), hanem a több párhuza­mos északdéli csapású antiklinálisból összepréselődött Magas-Tátra déli antiklinálisa került a legmagasabbra. Ez a gránitgerinc vagyis főgerinc, melyből rövid bordák ágaznak dél felé, s ezek meredek falu talapzatán ülnek a Tátra legmagasabb ormai ; az alattuk álló síkság köz­­vetetlenül uralja a leghatalmasabb csúcsokat. Ez adja meg a Tátra látóképének fenségét, melyet éjszaki oldala már kevésbbé tüntet fel. A Magas-Tátra déli részét hatalmas körívben hor­dalék borítja, mely tőrmellékövezet a fenyvesek legszebb koszorúja, benne csillog az elrekesztett Csorba-tó, a Tátra gyöngye. A tavasz nyíló pompájának kíséretében a Kárpi­tok a fóerdős, nagy hegyek ormáról integet már felénk a falombdisz ; a pázsit közt még félénken alig ütközik a zöld ; a Kárpátok lejtőin viráglombban a gyümölcs­fák, pattan a bimbó; a menny tündöklő fényében; bár a napsugár odafönn maga is lassan hevül ; mert a be­regi, máramarosi, radnai havasokon még csillámlik a hópehely. A gondosan begubózott rügyek nehezen en­gednek a hótakarta hegycsúcsokon áttörő napsugárnak; — a Tisza középső- és alsó folyásánál már régen lom­bos csalitokat borzol a tavaszi szellő, — amikor oda­fönn a Tiszaeredetnél először nyitják meg kelyhüket fé­lénken, gyanakodón, a legbátrabb rügyek ; midőn a ma­dár megszólal édes dalban, ujjongás röpköd szerteszét; a Kárpátok déli peremén pillangók, méhek mézre vágyva, már megszállnak rózsák levelén. A szinpompában ra­gyogó, virágillattól dús május elsején a magyar Kárpá­tok földjének rajongó szeretetével e hegyrendszer 1500 *) Dr. Prinz Gyula: „Magyarország földrajza. A magyar föld és életjelenségeinek oknyomozó leírása“. Budapest, 1894. kim. hosszú bérc­vezetének a zordonságával imponáló, nagyszerűségének páratlan panorámájával elragadó Ma­gas-Tátra csúcsaira tekintünk, melyeknek silhoutije meg­ragadja lelkünket, ha a jégárak hordalékából épült Pop­­rádi fensikon, a Husz-parkból, merülünk megszaggatott gerincének merész kontúrjaiba, oromzatának szeszélyes csipkéibe. Meredek lejtőinek barázda-bordái, melyeken a csapadékvizek zuhogva törtetnek a szakadékok között a völgybe, a Vesuvio vagy Cotopaxi barancait juttatják eszünkbe, pedig nincsen itt bazalt, nincsen trachit. Min­den, minden őskőség : gránitja a Magas-Tátrának teste, gerince, minden sziklafoka s kicsorbult szarva : gránit csupa gránit ! Azért dacol hegységeink királya : vésszel, viharral évszázezrek óta ; farkasszemet néz az esővel, hóval, a nap aranyos, de szárító, vaárasztó sugarával, meg a szél erejével, miket a tudósok egyetlen szóval : »atmoszferik­ák»-nak neveznek. Folyt. köv. A GÖRÖG HATH. SZEMLE TÁRCÁJA. oa hopp ooop nooo oood poop poop oood nood tioop do Mit termelt Ungvár hírlapirodalma 1861-től 1916-ig ? — Irta: Dr. Sztrpszky Hiador. — (Folytatás.) Mindezen adatokat azért közlöm ilyen rész­letesen, hogy segedelmükkel legalább megköze­lítőleg lehessen megállapítani a minket közelebb­ről érdeklő 1850 évi összeírás nyelvi eredményeit. Ebből a nyelvi elosztásra vonatkozó adatok ugyanis, sajnos, hiányzanak. 1850-ben volt tehát Ungvárnak összesen 6671 (Fényes szerint azon­ban összesen 8015) lakosa. Ezek között római kath. 2800, gör. kath. 2214, ref. 437, ág ev. 40, görög nem egyesült 24, héber 2500. Ezekről Fényes csak annyit mond, hogy „nyelvre nézve oroszok, magyarok, igen kevés német, mert az ideszállitottak (telepesek) nyelvüket többnyire el­­felejték. “ Vagyoni és foglalkozási elosztás szerint telkes gazda volt 20, zsellér 671, városlakó 330, kereskedő 45, (bizonnyal a 24 nem egyesült görögökből + héberből állt) kézműves 19 423, céhenkívüli u. n. kontár pedig 101 újság. Ezekből nem nehéz kiszámítani az újság­olvasásra képesek számát, még­­ ha lett volna Az első igazi hírlap 1861. Az ungvári hirlapok névsora keletkezésük rendjében. Ungvár mint szellemi gócpont. Környező városok ,teapjai. Második hírlap a „Felvidék" 1863 Mészáros Károlynál, ennek az ügyes tollú publicistának és jeles történetírónak szavai szerint ifi HELYI ÉS VIDÉKI HÍREK. * Személyi hir. Megyés püspökünk Őméltósága hosszabb távolléte után junius hó 25-én visszaérkezett székhelyére s átvette az egyházmegye kormányzatát. Matyaczkó Tivadar prépost-kanonok, püspöki helyettestől * Kinevezés. XIV. Benedek pápa Őszentsége Mi­­zsicskó Józefet, az eperjesi székeskáptalan nagyprépostját pápai praelátussá nevezte ki. * Kivonat a felsőverh­ovinai Máramaros megyé­ben fekvő esperesi kerület 1916 junius 13-án megtartott papi gyűléséből. Felolvastatik a máramarosszigeti vikárius ur­­nagyságának 778 .1814. sz. körlevele a máramarosi papsághoz. Az egybegyűltek sajnosan veszik tudomásul, hogy a felsőbb körök rosszakaratú zsidó információ foly­tán hamis és a valóságnak meg nem felelő képet alkot­tak a máramarosi gör. kath. ruthán papságról és népé­ről. Musztyánovics Emil tatujfalusi gör. kath. admini­strator előadja, hogy a honfoglalás idejétől kezdve a magyarországi gör- kath. ruthének az összes Magyar­­országon lakó nemzetiségek közül minden időben a tör­ténet tanúsága szerint a Magyar hazának hű polgárai, a felséges Habsburg uralkodóháznak tántoríthatatlan hívei voltak. Az államot alkotó magyar nemzetnek jó s bal­sorsban őszinte tetsvérei voltak s mindig minden idő­ben egy szív, egy lélek voltak a magyarral és csupán nyelvben, de nem érzésben különböztek egymástól. Bár voltak nemzetiségi törvényeink, a magyarországi ruthé­nek nemzetiségi törvényeikkel sohasem éltek. Az összes magyarországi nemzetiségeknek van külön-külön védő­­szentje, nemzetiségi himnusza, nemzetiségi színe ; egye­dül a magyarorzsági ruthéneknek nincs , ami azt iga­zolja, hogy soha semmiféle nemzetiségi álmai és törek­vései nem voltak és még nyelvben is, nemcsak érzésben akar egybeolvadni a magyar nemzettel és fajjal. Végül megjegyzi Musztyánovits Emil még azt is, hogy a ma­gyarországi ruthén nép hazafias és magyar érzelmű, ez „a sajtó a társadalom világossága és minden világosságban van valami isteni. A sajtó mérve egyúttal a polgárosodásnak is a mérve. A hír­lapirodalom egyetemes szónokszék, eszköz és és orgánum a szellem körének folytonos tágí­tására s a társadalmi öntudat ébrentartására.“ Ilyen hatalmas eszközök birtokába Ung megye a fent kifejtett okok miatt csak 1861-ben tudott jutni. Az alkotmányos életnek 1849 végén történt megszűnése óta a magyar közélet meg­nyilvánulásai csak itt-ott s akkor is nagyon ne­hezen tudtak maguknak utat találni, vagy pedig éppen sehogyan sem. Nem volt szabad. Az ér­zések bele voltak fojtva a lélekbe. Ezek a be­fojtott érzelmek olyan hatást gyakoroltak tehát a közvéleményre, mint amilyent a nehéz súllyal lenyomtatott fedelű katlanban a forrongó víz okoz: a belőle folyton képződő gőz nem fér el szűk helyén. Fölfelé nyomakodik tehát, feszegetni emelgetni próbálja a fedelet. Amikor aztán az 1860. évi októberi diploma nyomán némi köny­­nyítés történt a nyomáson s az alkotmányos világ úgy szemre legalább tíz hónapra vissza­tért, a sok lekötött energia a gőz módjára szelelő nyílásra talált és sietve tódult ki belőle. A lekötött erők kitörésének első nyilvánu­­lása országszerte hírlapok megindulásában jelent­kezett. Az alkotmányosdi­ életnek 1861 szeptembe­rében vége lett ugyan, de az abszolutizmus jel­legeinek oszladozásakor Ungvárott mégis szintén csupán a magyar gör. kath. ruthón papság és kántor­­tanitóság érdeme és igen félre lettek vezetve az intéző körök a zsidó rágalmazók által akkor, amikor a háború kez­detén ezt a hazafias gör. kath. papságot minden előzetes vizsgálat nélkül lealázó s megbecstelenítő módon bör­tönbe vetették, meggyalázták s napokon át ott tartották, ártatlanul meghurcolták. Kéri Musztyánovits Emil, hogy szóról-szóra vétessenek fel ezen szavai igy a kerületi jegyzőkönyvbe a 6 meghurcolt pap nevével együtt. A gyűlés ezen indítványt egyhangúlag magáévá teszi s el­határozza, hogy azt a kerületi jegyzőkönyvben megörökít az utódok számára. Ez alkalommal felolvastatott bol­dogult Firczák Gyula püspök ur őméltóságának 1893 november 4-én kelt XII. 5903 számú körrendelete, mely­ben egész programmunkat megtaláljuk, melyet itt köz­lünk, mint történelmi dokumentumot. Részlet b. e. Firczák Gyula 1893 november 41ki körleveléből. A ma­gyarországi ruthén népet, mint a politikailag oszthatat­lan egységes magyar nemzet tagját, a nemzettest tör­zséhez, a honalapító s vezérlő magyar fajhoz a testvéri érzület s hálás elismerés kötelékei csatolják. Őseinek egy része ugyanis szabad elhatározásból, rokon érzelmeitől indíttatva csatlakozott egy évezreddel ezelőtt Kievnél a honkereső magyarhoz s a honfoglalás fegyvertényének részesévé lett; másik ága, mint benszülött a honfoglalás dicsteljes művében fölismervén a vitéz, lovagias s nagy­lelkű nemzet politikai missióját, készséggel bízta sorsát ennek vezetésére; m­ig a harmadik csoport Nagy Lajos királyunk idejében, Koriatovics Tódor vezetése alatt e hazában szives fogadtatásra talált s az Északkeleti Kár­pátok tövében kellemes otthont nyert. Ily történelmi előzmények után mi lehet természetesebb, mint az, hogy e nép szivéhez más érzelmek sohasem férkőztek, cse­lekvésének irányt másnemű aspirációk sohasem szabtak azokon kívül, melyek a honalkotó s Európa szivében vezérszerepre hivatott magyar faj bölcs vezetése alatt politikai viszonyaink konszolidálását s ősi alkotmányunk keretén belül az egységes s oszthatatlan magyar nemzet hatalmassá s boldoggá fejlesztését célozzák ? Mi termé­szetesebb, mint az, hogy a ruthén nép saját érdekeit a magyar faj érdekeivel mindenben s mindenkor azono­sította s hogy valahányszor nemzetünk létérdeke úgy kívánta, ezzel együtt küzdött, együtt vérzett ama alkot­mányos szabadságért, amelynek gyümölcseit a nemes magyar fajjal egyenjogúlag élvezi? A honalkotás bölcső­jéig visszanyúló tradíciónk, érdekeink hiven ápolt közös­sége, a vett jótétemények reminiszcenciái s az a ter­mészetes ösztön, mely az egyedet úgy, mint a nemze­teket szakadatlan fejlődésre serkenti, egyaránt sürgetőleg követelik, hogy a nemzettestet, melynek tagjai vagyunk amelyben s amely által magunk is naggyá s tisztelné lenni kívánunk, minden oly törekvésében hiven támo­gassuk, amely törekvés diadalrajutása a nemzet önbizal­mát fokozza s erkölcsi súlyának gyarapítására alkalma­tosnak mutatkozik. * Halálozások. Sztankaninecz György nyug. ko­romlaki lelkész, esperes f. hó 23-án életének 82-ik, ál­­dozópapságának 55-ik évében, junius hó 23-án végre gyengülésben Ungváron meghalt. Temetése nagy rész­ekkor indult meg az első hírlap és pedig 1861 julius­­­én Kárpáti Hírnök címmel. Élő tárogató akart lenni, a szunnyadozó ungmegyei magyar­ság számára politikai érdeklődéseiben. Politizálni még nem igen volt szabad s emiatt a Hírnök mint „társadalmi, népgazdászati s közhasznú ismeretek közlönye“ jelent meg. Sajnos, elég rövid ideig állott fenn, pedig szerkesztő-tulajdonosa, Mészáros Károly eleget áldozott reá. A 22. számtól kezdve tulajdonos Jäger lett. Csakis az „első évfolyamot“ ismerjük belőle, amely 1861 december 22-én (így, 29 helyett) a 42-dik szám­mal végződött. Minthogy azonban e számban semmiféle búcsúzó hang, lapmegszüntető szó nem esett, a lap megszűnésére nem következtethetünk; arra kell tehát gondolnunk, hogy egykét száma­­talán még 62-ben megjelent. Mészáros maga a fent említett emlékezésben csak annyit mond róla, hogy nem annyira az olvasók és előfizetők rész­véthiánya miatt szűnt meg, mint inkább egy­részről nyomdai nyomorúságok okán, másrészt pedig az akkoron nagy mértékben forrongó ru­tének ellenkezése miatt. Ezek ugyanis - nyil­ván igen nagy kontigense az újságolvasóknak, mintegy 600 ember — saját nyelvükön akartak maguknak lapot alakítani, éppen akkor szervez­ték a Baziltársulat előmunkálatait is, másrészt pedig nagyon bántotta őket Mészárosnak zsinó­­ros magyarsága, amely néhány szerepet játszó görög kath. papot személyében is megcsipke­dett. Különösen időszerűtlennek találták az ő „hazabeszélését“, mert hiszen lapjának már 2-ik 1916. július 2.

Next