Görög katholikus szemle, 1917. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1917-01-07 / 1. szám

Ungvár, 1917. január 7. Szerkesztőségi iroda: Ungvár (vár). Kiadóhivatal: Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság Ungvár, Széchenyi-tér 10. szám. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatal címére küldendők.­­.*££££ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Főszerkesztő: KAMINSZKY GÉZA. Felelős szerkesztő: DULISKOVICH ELEK. Kön­yvnyomda és lapkiadótulajdonos az „Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság” nevében: KAMINSZKY GÉZA. XVIII. évfolyam, I. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K, Amerikába 10 korona. Egyes szám ára 10 fillér. A lap elfogadása előfizetésre ###£££ kötelez. Kiadóhivatali telefonszám 101. 1916—1917. E két év határvonalánál fényesség­, öröm, szeretet találkozik gyásszal, gyűlölettel. Fényesebb valamit, szeretettel telibbet, em­lékezetesebbet nem lehet elképzelni a király koronázásánál, amely az ó­év utolsó lehelete volt. A­kik látták a koronázást, soha sem fogják elfelejteni. Kicsinyek és nagyok lelkébe mélyen belevésődött az a lelkesedés, a­mely végig hul­lámzott egész Magyarországon a koronázás nap­ján. Örömkönnyek jelentek meg a szemekben, a­mikor kitűnt a királyi pár lelkes szeretete a magyar nemzet iránt és végig hordták az orszá­gon a »legszebb mesét«, a kis trónörökös gyer­mekörömét, mely talán záloga egy távoli szebb jövőnek. Ki mert álmodni nemzeti színű szallagos főhercegnőkről ? Ki az köztünk, aki nem elragadtatva olvasta a királyi pár üzenetét: a magyar nemzet szeretetét szivünk mélyéből viszonozni fogjuk. A koronázási menet, a vagyonokat érő dísz­­magyarok, a díszítések gyönyörűek voltak, de gyönyörűbb volt mindennél a lélek, —a magyar nemzet lelke, mely traditionális hűséggel, szere­tettel vette körül apostoli királyát és királynéját és trónjának örökösét, — a királyi pár lelke, mely megértette a magyar nemzet szeretetét és esküvel a templomban, írásban a világ előtt fo­gadta, hogy viszonozni fogja azt. Ennél nagyobb fényesség, nagyobb pompa nem lehet. Mindenható Isten add,­­hogy az a sok jó szándék, az a sok szép eszme, mely szent István koronája alatt, szent István koronája körül életre­­ kelt, valóvá válljon s boldogítsa, tegye naggyá e hazát. * * * Harmadéve dúl a háború. Isten csodája be­lőle ránk nézve minden perc, de bár fegyvereink diadalmasan nyomulnak előre, vagy pedig hősi­esen állanak ellen az ellenség nyomásának, azért mégis kivált a lelkekből a béke utáni vágy, hisz ez maga az emberi természet és a központi hatalmak erejük tudatában fölajánlották ellen­ségeiknek a békét. Milyen öröm, milyen reménykedés futott végig városokon, falvakon egyaránt. Azt hittük, hogy a szeretet ünnepét, a kö­zelgő béke jegyében ünnepelhetjük meg,azt hit­tük, hogy az új esztendő már végét veti a vad­ságnak, a kulturátlanságnak, a gyilkolásnak, a rombolásnak, azt hittük, hogy az egy időre el­szunnyadt szeretet felébred álmából s a vérpa­takokat elmossa, a kardokat, szuronyokat hüve­lyeikbe tolja, bezárja az ágyuk, puskák csöveit s kioltja a bombák kanócait, de jött a gyűlölet s semmivé tette minden hitünket s tovább hal­latszik a puskák ropogása, a haldoklók halál­­hörgése, az özvegyek és árvák sírása. Az antant békeajánlatunkat kereken vissza­utasította, így találkozott az ó és az uj esztendő ha­tárvonalánál a szeretet és a gyűlölet, az öröm és a gyász. I * * * De a mi szívünket ne érintse több gyűlölet az uj esztendőben, csak annyi, a­mennyit felénk dobnak ellenségeink. Fegyvereinket is a szeretet kisérje. Fegy­verrel teremtsük meg a szeretet békéjét, amely azért fogja ontani egyesek vérét, hogy bizto­sítsa a köznek a­ javát, újra éledő boldogságát, újra épülő kultúráját. A­kiknek kezében pedig nincs fegyver, tá­mogassa a fegyvereket odaadó munkájával, az özvegyek és árvák iránti szeretetével, a szegé­nyek segítésével és a csügged­ők erősítésével. így lesz szép az új esztendő, így fogja a gyűlöletet újból felváltani a szeretem Ennek a szeretetnek a jegyében kívánunk minden barátunknak, minden munkatársunknak, minden olvasónknak boldog új évet. A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA OB ÍOOD DOOD HOOD DOOD QOOD DOOD QOOD DOOO DO DO DO Nem látlak... Nem látlak már soha többi . . Érzem és tudom. — Édes neved alkonyatkor El-elsuttogom. — Elsuttogom , kérve-kérve Azt a négy eget, Venné már el, Szüntetná meg Szenvedésemet. Nem látlak már soha többé ... Esztendeje tán, Hogy a fehér őszi rózsa Házunk ablakán, Hervadozva, egyre várj* Hogy már visszatérj, S kényes szemmel, Ezer csók közt Mindent elmesélj. Nem látlak már soha többé ... Óh, egy dalt kereszt, Többé téged, ide közénk Soha nem ereszt. Általfogja homlokodat He rvadt koszorú ... Körülötted Minden ... minden .. . Olyan szomora. Nem látlak már soha többé.. Vad erdők felett Őszi szellő falzokogva Sirja a neved. Rád borul a téli hó majd Lágyan .. . csendesen ... . .. Ott maradsz te, Nem jöss vissza Többé sohsem ... Kozákok nyomába. — Irta: Dudniazky Nesztor. — Zimankós téli napon elindultam: a kozákok nyomába... A kozákok nyomába, kiknek pika-hegye fürdött a Kárpátok tűző napjának sugaraiban s lovaik patái taposták a magyar Thermopile bérceit... Az immár másodszor kudarcot vallott betörés nyomai meg vannak s meg lesznek éveken át, s ezeket a nyomokat csak a néppel való humánus bánás­mód, humanisticus intézmények s kultúra fogják, s lesznek képesek eltüntetni. Hideg téli szellő csókolja leheletét homlokomra, zuzmarás köd ül a tájon s a csendes erdőt, melyen ke­resztül vágtat szánkóm, mi sem zavarja téli álmában csak itt-ott, néha, egy-egy nesz...­talán a hősök árnyai szállongnak a Beszédekről, hol halkan csobog a hegyi csermely... — Bum... bum... távoli ágyuszó zavar meg gon­dolataimban, szánkóm pedig csak repül­­ a kozákok nyomába... Kiérve az erdőből egy tisztáson megyek keresztül melyet átszel egy patak. A hídon áll egy szuronyos baka, mint őr s néz fel egy dombra. A dombon egy frissen hantolt sir, rajta egy kereszt, nyugszik már alatta csendesen a hős... Szánkóm repül, az őr pedig csak néz, néz a keresztre: vájjon milyen gondolatai lehettek?... Beérek az első faluba, az ország szívétől számítva, hol oroszok tanyáztak. Most már a porosz és a mi katonáink tartják megszállva. Rombolást nem látok a fa­lban. Szóba állok egy mellettem elhaladó ruthénnel: — No nem égették fel falatokat a kozákok ? — Nem uram, de a lakásainkat istálóknak hasz­nálták fel. Ők a csűrön aludtak, hová minket is kihaj­tottak, de lovaikat a szobákba vezették be. Elmondta még a ruthén, hogy élelemből teljesen ki vannak pusztítva. Nem maradt egy krumplisok sem — mindent elvittek a muszkák... most a mi katonasá­gunk kegyelem kenyerén ingyen élnek a gazdák. Befordulok egy csinos udvarba. Fölmegyek a tor­nácra, — az üvegajtón egy hrás ötlik szemembe. A gondos gazda függesztette ki, mikor menekült: — „Mér domu szemű é zsévuscsém vo nem. Szó náme Boh“ A kozák meg nem álhatta, hogy magára magya­rázva a végső szükség sugalta sorokat, oda ne ir* TÁRSADALOM. A szent korona. Szent­ István koronája a magyarság féltett kincse, melynek történelmi és közjogi vonatkozásai oly elévül­hetetlen értéket és varázst kölcsönöznek, mint a bizánci ötvösművészet egyik remeke, műtörténeti szempontból is különös figyelmet érdemel. A fejdísznek, diadémnek keletről nyugatra átszár­­mazott formáját, melyből az uralkodói korona kifejlő­dött római hadvezérek, császárok portrészobrain látjuk. A Bizáncba átköltözött császári udvarban az öltözködés fényűző módon tökéletesedett s az udvari etikett sza­bályai szerint megkülönböztető ismertetőjellé osztályo­­zódott, úgy hogy a VI. századtól fogva az ikonográfiá­ban az egyes udvari méltóságokat ruhájukról biztosság­gal felismerhetjük. A császárokat, mint legfőbb hadura­kat megillető szalagokkal megerősített diadémből ab­­roncsszerű­ fejdísz fejlődött ki, melyet gyöngyök és drá­­­­gakövek csillogása ékesített s a bizánci művészetnek, az ikonoklaszta mozgalmat követő második nagy fellendü­lésnek, a macedóniai dinasztia uralkodása idején (867—1059) nyert email-kivitelben. A rekeszes zománc­technika a bizánci udvar kiváltságos művészete volt s egykorú történetírók feljegyzései szerint maguk a csá­szárok is, különösen Konstantinos Porphyrogenitus, ki-

Next