Görög katholikus szemle, 1917. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1917-01-07 / 1. szám
Ungvár, 1917. január 7. Szerkesztőségi iroda: Ungvár (vár). Kiadóhivatal: Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság Ungvár, Széchenyi-tér 10. szám. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatal címére küldendők..*££££ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Főszerkesztő: KAMINSZKY GÉZA. Felelős szerkesztő: DULISKOVICH ELEK. Könyvnyomda és lapkiadótulajdonos az „Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság” nevében: KAMINSZKY GÉZA. XVIII. évfolyam, I. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K, Amerikába 10 korona. Egyes szám ára 10 fillér. A lap elfogadása előfizetésre ###£££ kötelez. Kiadóhivatali telefonszám 101. 1916—1917. E két év határvonalánál fényesség, öröm, szeretet találkozik gyásszal, gyűlölettel. Fényesebb valamit, szeretettel telibbet, emlékezetesebbet nem lehet elképzelni a király koronázásánál, amely az óév utolsó lehelete volt. Akik látták a koronázást, soha sem fogják elfelejteni. Kicsinyek és nagyok lelkébe mélyen belevésődött az a lelkesedés, amely végig hullámzott egész Magyarországon a koronázás napján. Örömkönnyek jelentek meg a szemekben, amikor kitűnt a királyi pár lelkes szeretete a magyar nemzet iránt és végig hordták az országon a »legszebb mesét«, a kis trónörökös gyermekörömét, mely talán záloga egy távoli szebb jövőnek. Ki mert álmodni nemzeti színű szallagos főhercegnőkről ? Ki az köztünk, aki nem elragadtatva olvasta a királyi pár üzenetét: a magyar nemzet szeretetét szivünk mélyéből viszonozni fogjuk. A koronázási menet, a vagyonokat érő díszmagyarok, a díszítések gyönyörűek voltak, de gyönyörűbb volt mindennél a lélek, —a magyar nemzet lelke, mely traditionális hűséggel, szeretettel vette körül apostoli királyát és királynéját és trónjának örökösét, — a királyi pár lelke, mely megértette a magyar nemzet szeretetét és esküvel a templomban, írásban a világ előtt fogadta, hogy viszonozni fogja azt. Ennél nagyobb fényesség, nagyobb pompa nem lehet. Mindenható Isten add,hogy az a sok jó szándék, az a sok szép eszme, mely szent István koronája alatt, szent István koronája körül életre kelt, valóvá válljon s boldogítsa, tegye naggyá e hazát. * * * Harmadéve dúl a háború. Isten csodája belőle ránk nézve minden perc, de bár fegyvereink diadalmasan nyomulnak előre, vagy pedig hősiesen állanak ellen az ellenség nyomásának, azért mégis kivált a lelkekből a béke utáni vágy, hisz ez maga az emberi természet és a központi hatalmak erejük tudatában fölajánlották ellenségeiknek a békét. Milyen öröm, milyen reménykedés futott végig városokon, falvakon egyaránt. Azt hittük, hogy a szeretet ünnepét, a közelgő béke jegyében ünnepelhetjük meg,azt hittük, hogy az új esztendő már végét veti a vadságnak, a kulturátlanságnak, a gyilkolásnak, a rombolásnak, azt hittük, hogy az egy időre elszunnyadt szeretet felébred álmából s a vérpatakokat elmossa, a kardokat, szuronyokat hüvelyeikbe tolja, bezárja az ágyuk, puskák csöveit s kioltja a bombák kanócait, de jött a gyűlölet s semmivé tette minden hitünket s tovább hallatszik a puskák ropogása, a haldoklók halálhörgése, az özvegyek és árvák sírása. Az antant békeajánlatunkat kereken visszautasította, így találkozott az ó és az uj esztendő határvonalánál a szeretet és a gyűlölet, az öröm és a gyász. I * * * De a mi szívünket ne érintse több gyűlölet az uj esztendőben, csak annyi, amennyit felénk dobnak ellenségeink. Fegyvereinket is a szeretet kisérje. Fegyverrel teremtsük meg a szeretet békéjét, amely azért fogja ontani egyesek vérét, hogy biztosítsa a köznek a javát, újra éledő boldogságát, újra épülő kultúráját. Akiknek kezében pedig nincs fegyver, támogassa a fegyvereket odaadó munkájával, az özvegyek és árvák iránti szeretetével, a szegények segítésével és a csüggedők erősítésével. így lesz szép az új esztendő, így fogja a gyűlöletet újból felváltani a szeretem Ennek a szeretetnek a jegyében kívánunk minden barátunknak, minden munkatársunknak, minden olvasónknak boldog új évet. A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA OB ÍOOD DOOD HOOD DOOD QOOD DOOD QOOD DOOO DO DO DO Nem látlak... Nem látlak már soha többi . . Érzem és tudom. — Édes neved alkonyatkor El-elsuttogom. — Elsuttogom , kérve-kérve Azt a négy eget, Venné már el, Szüntetná meg Szenvedésemet. Nem látlak már soha többé ... Esztendeje tán, Hogy a fehér őszi rózsa Házunk ablakán, Hervadozva, egyre várj* Hogy már visszatérj, S kényes szemmel, Ezer csók közt Mindent elmesélj. Nem látlak már soha többé ... Óh, egy dalt kereszt, Többé téged, ide közénk Soha nem ereszt. Általfogja homlokodat He rvadt koszorú ... Körülötted Minden ... minden .. . Olyan szomora. Nem látlak már soha többé.. Vad erdők felett Őszi szellő falzokogva Sirja a neved. Rád borul a téli hó majd Lágyan .. . csendesen ... . .. Ott maradsz te, Nem jöss vissza Többé sohsem ... Kozákok nyomába. — Irta: Dudniazky Nesztor. — Zimankós téli napon elindultam: a kozákok nyomába... A kozákok nyomába, kiknek pika-hegye fürdött a Kárpátok tűző napjának sugaraiban s lovaik patái taposták a magyar Thermopile bérceit... Az immár másodszor kudarcot vallott betörés nyomai meg vannak s meg lesznek éveken át, s ezeket a nyomokat csak a néppel való humánus bánásmód, humanisticus intézmények s kultúra fogják, s lesznek képesek eltüntetni. Hideg téli szellő csókolja leheletét homlokomra, zuzmarás köd ül a tájon s a csendes erdőt, melyen keresztül vágtat szánkóm, mi sem zavarja téli álmában csak itt-ott, néha, egy-egy nesz...talán a hősök árnyai szállongnak a Beszédekről, hol halkan csobog a hegyi csermely... — Bum... bum... távoli ágyuszó zavar meg gondolataimban, szánkóm pedig csak repül a kozákok nyomába... Kiérve az erdőből egy tisztáson megyek keresztül melyet átszel egy patak. A hídon áll egy szuronyos baka, mint őr s néz fel egy dombra. A dombon egy frissen hantolt sir, rajta egy kereszt, nyugszik már alatta csendesen a hős... Szánkóm repül, az őr pedig csak néz, néz a keresztre: vájjon milyen gondolatai lehettek?... Beérek az első faluba, az ország szívétől számítva, hol oroszok tanyáztak. Most már a porosz és a mi katonáink tartják megszállva. Rombolást nem látok a falban. Szóba állok egy mellettem elhaladó ruthénnel: — No nem égették fel falatokat a kozákok ? — Nem uram, de a lakásainkat istálóknak használták fel. Ők a csűrön aludtak, hová minket is kihajtottak, de lovaikat a szobákba vezették be. Elmondta még a ruthén, hogy élelemből teljesen ki vannak pusztítva. Nem maradt egy krumplisok sem — mindent elvittek a muszkák... most a mi katonaságunk kegyelem kenyerén ingyen élnek a gazdák. Befordulok egy csinos udvarba. Fölmegyek a tornácra, — az üvegajtón egy hrás ötlik szemembe. A gondos gazda függesztette ki, mikor menekült: — „Mér domu szemű é zsévuscsém vo nem. Szó náme Boh“ A kozák meg nem álhatta, hogy magára magyarázva a végső szükség sugalta sorokat, oda ne ir* TÁRSADALOM. A szent korona. Szent István koronája a magyarság féltett kincse, melynek történelmi és közjogi vonatkozásai oly elévülhetetlen értéket és varázst kölcsönöznek, mint a bizánci ötvösművészet egyik remeke, műtörténeti szempontból is különös figyelmet érdemel. A fejdísznek, diadémnek keletről nyugatra átszármazott formáját, melyből az uralkodói korona kifejlődött római hadvezérek, császárok portrészobrain látjuk. A Bizáncba átköltözött császári udvarban az öltözködés fényűző módon tökéletesedett s az udvari etikett szabályai szerint megkülönböztető ismertetőjellé osztályozódott, úgy hogy a VI. századtól fogva az ikonográfiában az egyes udvari méltóságokat ruhájukról biztossággal felismerhetjük. A császárokat, mint legfőbb hadurakat megillető szalagokkal megerősített diadémből abroncsszerű fejdísz fejlődött ki, melyet gyöngyök és drágakövek csillogása ékesített s a bizánci művészetnek, az ikonoklaszta mozgalmat követő második nagy fellendülésnek, a macedóniai dinasztia uralkodása idején (867—1059) nyert email-kivitelben. A rekeszes zománctechnika a bizánci udvar kiváltságos művészete volt s egykorú történetírók feljegyzései szerint maguk a császárok is, különösen Konstantinos Porphyrogenitus, ki-