Görög katholikus szemle, 1917. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1917-01-07 / 1. szám

2. oldal­­ nek képe a szent korona alsó részén látható, ügyes mű­kedvelők voltak az ötvösművészet­ ezen ágában. A bi­zánci udvar ötvö műhelyei elárasztották kincseikkel a nyugatot is, ahol a művészet szomorú hanyatlás képét mutatta ez időben a terjeszkedési vályúkban a görög­­római császárok szívesen küldöttek koronákat szomszéd uralkodóknak. A korona küldése ugyanis bizonyos er­kölcsi vagy hatalmi függést jelentett mindenkoron. Szent­ István első királyunk koronáját nem Bizánc­ból kérte, sem a hatalmas nyugat-római császársággal szemben hűbéri visszonyba kerülni nem akart, hanem a pápához menesztett követséget, hogy tőle királyi jel­vényt kérjen. Szilveszter pápa ekkor küldötte Asztrik érsek útján a mai szent korona felsőbb részét képező fejedelmi fejdíszt, mely négy szárával a koponyafedélre simuló görög kereszt­ a­lakot mutat, s melyett a fej körü­­leten bizonyára hasonló kivitelű abroncs tartott össze. Hogy ez a korona a mai szent korona díszabron­­csát képező koronától ugy anyagban, mint­ sliltani sa­játságaiban különbözik, azt nagynevű műtörténészek vizsgálatai igazolták. Ennek az ősi koronának anyaga, sötétebb, nagyobb színaranytartalmú aranylemez, ami­lyet relikvia-szekrények veretes befoglalására szoktak alkalmazni. Dekoratív beosztása kizárólag vallásos mo­tívumokból alkotott figurális dísze is arra mutat, hogy eredetileg liturgikus célra készült. Nem találunk ugyan a­lm­űvészeteszetének­ emlékekben hasonló­ tárgyat, mely­ből a pántok eredeti rendeltetésére következtethetünk, mert hiszen a legközelebb fekvő processziós keresztek­hez legjobban hasonlít ugyan, de az alakok viszont nem felelnek meg sem az azokon csaknem szabály szerint visszatérő kiválasztásnak, sem a függőleges elrendezés gyakorlatának. A szent korona pontjain ugyanis a »Majestas Do­mini», a mindenekfelett uralkodó Krisztus méreteiben kissé nagyobb képe foglalja el a főhelyet, amelyhez a kereszt négy sugarának befutó irányában alkalmazkod­nak az egyenkint külön mezőbe állított, külön keretbe foglalt apostolképek. Kondakoff bizánci rekesz-zománcokról írt díszmű­­vében a koronáról írván, csupán jó-rosz reprodukció­kat láthatott, mert különben érthetetlen volna az a megállapítása, hogy a szent korona felső része XII. szá­­zadbeli munka s a görögöknél használatos paténa-korona vagy csillag volt,­melyet csak később, a Dukas-Mihály­­féle korona idegérkezése után használtak korona gya­nánt, mint a bizánci korona nyilt betetőzését. Ezen elméletet, minthogy a zománcok neves ismerőjének al­kalma nem volt a szent korona zománcait és technikai kivitelét közvetlen vizsgálat alá venni, már maga a díszmó német ismertetője, Bock Ferenc elveti. Talán némileg kockáztatott a feltevésem é­s csak beható vizsgálat győzhetne meg annak helyességéről vagy helytelenségéről, — de nem tartom kizártnak, hogy az egyes apostolképek Krisztus képével egyetem­ben eredetileg önálló lapocskákat képeztek, s esetleg valamely evangéliumos könyv táblájára, vagy valamely kis kazetta díszítésére voltak szánva, s csak a koronát küldő pápa rendeletére foglaltattak össze a keresztalaku abroncsba. Czobor a koronázási jelvényekről kiadott dísz mű­ben megkockáztatja az a véleményt, hogy a Szent­ István korona eredetileg nyílt diadéra volt s az apostol­képek a homlokabroncson Krisztustól jobbra és balra sorakoztak. A drágakövek foglalatát Xiil. századra teszi, ami azután arra enged következtetni, hogy a két korona összeforrasztása csupán ezidőtájt történt. Bock Ferenc a keleti és nyugati ötvösművészet hasonló műveinek összevetése után ezzel szemben Czobogral egy időben a német császári korona zománcain látható koronaáb­rázolásokat­ veszi figyelembe s kimutatja, hogy a kereszt­­pántos koronák a X. században nyugaton elterjedt fej­­ékességek voltak s igy .Szent István koronája is ilyen lehetett.. Az ő művében adott rekonstrukció lényegben hasonlít Ipolyi rajzához, de magasabb süvegformát mu­tat. Ez azonban nem cáfolja meg feltevésemet, hogy az egyes lapocskák­­eredetileg más célt szolgáltak, mert számos stam­othek oldallapjait képezik ilyen egyes la­pocskákon ábrázolt, különfoglalt apostol- és szentképek. A foglalatot alkotó filigrános abroncsok XII. századbeli ötvösművészet alkotásai, melyekhez analóg példát egyéb Árpádivori leletek s a jogar is nyújthat. Szent István koronájának valószínű formáját mu­tatja a palermói női korona, melyet II. Constantin csá­szárnő sírjában találtak. A pánt négy ágát a homlokon hasonló szélességű gazdagszinli abroncs foglalja egybe. » Szent­ István koronáján az apostolok száma nem teljes, csupán 8. apostol, u. m. Péter, Pál, János, Jakab, András, Fülöp, Bertalan és Tamás képei láthatók. Hogy a hiányzó négy apostol képe a Szilveszter-koronán meg­volt-e valamely elosztásban, esetleg az összefoglaló ab­roncson, azt biztonsággal meg nem állapíthatjuk. Az apostolképek elrendezése nem követi a kánon felsoro­lását s az egykorú diptichonokon sem látjuk szükség­képpen mind a tizenkét apostol képét, bár rendszerint a tizenkettes számhoz ragaszkodott a művészet. Előfor­dul azonban éppen bizánci lyp­csu munkákon is az, hogy az együtt ünnepelt apostolok közül (Simon és Juda, Jakab és Fülöp) csak egyiket ábrázolták, az így szabadon maradt helyre a két tanítvány-evangelistát vették, míg Mátyás helyett állandóan Szent­ Pál szerepel a tizenkettes sorban második helyen. A Szilveszter­­korona most hiányzó izei esetleg a nagy D­­esis kiegé­szítő részei voltak, azaz az apostolokon kívül a­ boldog­­ságos Szűznek és két. Szent­ Jánosnak képe is­ megvolt. A Szilveszter-korona koirmegha­táro­zásánál nagy fontosságú a Majestas Domini ábrázolása, amelyen Krisztus feje mellett jobbról és balról nem a IC XP monogramjegyek, hanem a korábbi eredetű nap- és hold­­szimbólumok láthatók, míg a Dukas Mihály feje alsó abroncs oromzatán a monogrammatikus jegyek lát­halók a nap és hold korongjában. Krisztus trónja mellett jobbról és balról az élet fája áll befelé hajló csúcscsal; figurális díszében felismerhető a felfutó szőlő-motívum, mely a kora középkori ikonográfiában a dekoratív ke­reszt lábától szokott kisarjadni. Többé nem is vitás kérdés az, hogy e középlapb fúrt lyuk, melybe a szent korona keresztje erősítve van, egykorú-e a szent koronával ? A keresztet jóval későbbi korban illesztették a korona legtetejére. Bizánci képe­ken s a német-római császári koronán is, mely szintén bizánci sli­giu latin munka, az abroncs oromzatán a ko­plok felett van a kereszt. Az apostolképeket nem lehetne az attribútumok­tól felismerni (Pétert kivéve), ha mindegyik felett ott nem volna a latin név. Ebből a latin névből sokan, többek között Ipolyi is, arra következtetett, hogy a Szilveszter-korona római művész munkája. Ez az érv magában véve nem volna döntő, mert egyéb, beigazoltam bizánci eredetű műveken is gyakran furdalnak ek" la­tin és görög­­feliratok vegyesen, ha azok nyugati meg­rendelésre készültek. A Szilveszter-korona apostolalak­­jait környező dekorativ motívumok teljesen­ bizánci jel­legűek s az egyező díszek jelenlegi szabálytalanul kevert, elhelyezése is arra mutathat, hogy eredetileg nem ilyen sorrendbe szánta őket a tervező művész. Az alakok ábrázolása nem plasztikus, a rekeszzománc nem is en­ged ilyen felfogást, hanem csupán a vonalrithmus finom­ságával hatnak. A kompozíciók és zománctechnika gyertyék kivi­tele mégis arra a következtetésre vezet, h­ogy a sze korona e régebbi része nem a bizánci császári műhe­lyekből, Zenxippos mester iskolájából került ki. Viszont azt, sem lehet tagadni, hogy a nyugati zománcművészet ebben az időben még erősen magán viselte keleti­ szár­mazási nyomait, úgy, hogy bátran nevezhetjük alkotá­sait latin földbe átültetett bizánci művészetnek. Az email-inieivészet lelkesebb pártfogója nyugaton éppen G°rbert, mint pápa II. Szilveszter volt, aki nekünk a szent koronát küldötte. A szent koronának ez a régebbi, értékes része a korona mai alakjában csaknem teljesen láthatatlanná és másod­rangúvá vált azon díszabronccsal szemben, melyet Dukas Mihály császár körülbelül 1074-be­­ aján­dékozott Géza királynak, s a­mely most a korona tes­tét képezi. Úgy képeinek tartalma, mint összeállítása nyilván elárulja, hogy fejedelmi ékességnek készült oly időben, amikor a korona fogalmi tartalma és művészeti fejlő­dése is tetőpontját érte el. Ezt a díszabroncsot széles aranykarika alkotja, melyet nagy, gömbölydeden csiszolt drágakövek és művészi tökéllyel megalkotott rekeszzo­­máncos mellékképek részarányosan bontanak ízekre. A körnek felét ezenkívül egymást váltakozva követő fél­körös csúcsos oromzatok csipkézete bontja fel, úgy hogy a középső félkörös, a mindenekfelett uralkodó Krisztust ábrázoló oromzathoz arányosan kisebbedő mé­retekben csatlakozik jobbról és balról négy-négy pik­kelymi­ntázatú, gyönyörű fénytörésig átlátszó rekeszzo­mánccal kitöltött oromdisz. A főoromzattal szemben a másik félkör középpontjából hasonló nagyságú oromdisz emelkedik ki az abroncsból s ez Dukas Mihály képét mutatja. Ezen korona anyaga kevesebb szinaranyat tar­talmaz, tehát világosabb, de erősebb aranylemez, me­lyet felséges harmóniában ékesít a zománc, ékkő és gyöngy változatos dísze. A­mi az egyes zománcképecskék művészi értékét illeti, meg kell állapítanunk, hogy azok mindegyike ma­gán viseli a XI. század­ finomultabb rekeszzománc tech­nikájának jegyét. A zománc egyes színei áttetszőek, ra­„Szpaszéba zá dobnie pozselánie. Ruszki kozáké“. A házban magyar világ van. A tisztek ebédelnek s belépve az ajtón vendégüknek nyilvánítanak s szakó­­dásom dacára egész délutánt velek kell töltenem, mely kellemesen eltöltött idő után búcsúzunk egymástól : mennek a tűzvonalba... Várjon élnek-e még?... A tisztek egyike mosolygó arccal fordult felém ebéd közben : — Tisztelendő úr, tudtommal dolgozik az „Al­kotmány­ba... — Honnét tudja hadnagy úr? — kérdeztem. — Honnét? Tessék nézni, szólt., s egy csomó „Alkotmány“-ra mutatott, mely számok a nyitott kof­ferjéből kikandikáltak... — Ja látom hogy jó emberek között vagyok, szóltam, s melegen simogattam végig tekintetemmel a harcfit... És megtudtam azt is, hogy többen közülük a szent József kultusz hű ápolói. Meg is segíti őket a nagy Szent. Elmondta például egyik székely hadnagy, hogy a legnagyobb golyósivitás közepette, kiugrott a lövész­árokból s úgy figyelte, ki lő folyton feléje az ellenség táborából: — Golyó nem ért, mondta meggyőződéssel, mert Szent József volt segítségemre... Ilyen emberekről érdemes megemlékezni. A faluban mindenütt fenyőfacskák fogadtak. Sorra rendesen be voltak ültetve... •Egyetlen muszka-nyom — mely poetikus! A muszkák ugyanis úgy ünnepelték a karácsonyt, hogy mindenütt fenyőfákat ültettek. Fenyő­erdőben jártam sajgó, gondos gondola­taimmal... Mentem tovább, szánkóm gyorsan siklott végig a csikorgó havon, hisz katona-lovak voltak eléje fogva. — Minél tovább haladt a szánkó, annál rémitőbb volt a kép: törött fegyverek, eldobált patrontáskák, véres köpenyek, száraz kenyérdarabok szerte­szét, némelyiken véres kéznyom, — lelkemben fölsóhajtottam : „Te benned bizom, Uram!“ Zsolt, 30, 2.)... Az ágyuk pedig dörögtek — rettenetesen s én az Úrhoz sóhajtottam : „Legyen meg a Te akaratod“ (Máté 6, 10.)... Egy tisztásra értem mely egy hegy lábánál állott. Már messziről villogott szemembe a szuronyok félelmes acélfénye. A célhoz érve hatalmas alkotmányon akadt meg szemem: 30Vs-es ágyuk voltak... melyek megér­kezésem után a következő pillanatokban explodáltak. Rettenetes hang — utána egy perces sivitás. Gondol­tam hogy a pokol összes fúriái szabadultak el s vonit­­ják félelmes kínjaikat és... „szorongatás és gyötrelem ért engem“ (Zsolt, 118, 143.) Beláttam kicsiségemet, parányi voltomat az Isten által adott ész nagy vivmá­­­­nyai mellett... Durrogott az ágyú, remegett a lelkem — s szi­lánkol­ká, porrá zúzódtak a beszkidi dekángok... Mentem tovább — mert látni akartam, de a lát­vány minden emberi borzalmasságot fölülmúlt: puska­durrogás, gépfegyver-kattogás, ágyubömbölés... Rózsa­színű bíborba játszó fellegek, szállongtak fejem fölött, a srapnell-tartalmak életveszedelmével, de én mentem bátran az Úrhoz intézett fohászszal: „Legyen meg a Te akaratod“ Máté 6, 10.) — És körülnéztem a dombokon honvéd svarm­léniák húzódtak fölfelé, a lövész­árkokban didergő, de elszánt katonák... A téli, zimankós, hideg szellő pedig egyre sivitott a fülembe : győzni fogunk. Fölmelegedtem. Ezután sorra jártam a békés falvakat, melyek a kozákok elvonulása következtében nyugalomra vágytak. Sok mindent jegyeztem föl — egy pár dolgot be­lőlük leközlök . Érdekes eset. Egy ruthén parasz­tember elment a kozákcsapathoz, mely megszállta a falut. Bátorságot adott neki a kozákoknak hallott zsidógyűlölete. Ott aztán — hosszú lére eresztve előadta a f kozák hadnagy­­nak, hogy volt neki földje, háza is, de mindent elvett a zsidó. A kozák végighallgatta a panaszt, majd rámor­dult a ruthénre: — Mutasd, hol van az a ház? A ruthén boldogan elvezette. A kozák pedig be- GÖRÖG KATH­OLIKUS SZEMLE 1917. január hó 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék