Görög katholikus szemle, 1917. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1917-01-07 / 1. szám
2. oldal nek képe a szent korona alsó részén látható, ügyes műkedvelők voltak az ötvösművészet ezen ágában. A bizánci udvar ötvö műhelyei elárasztották kincseikkel a nyugatot is, ahol a művészet szomorú hanyatlás képét mutatta ez időben a terjeszkedési vályúkban a görögrómai császárok szívesen küldöttek koronákat szomszéd uralkodóknak. A korona küldése ugyanis bizonyos erkölcsi vagy hatalmi függést jelentett mindenkoron. Szent István első királyunk koronáját nem Bizáncból kérte, sem a hatalmas nyugat-római császársággal szemben hűbéri visszonyba kerülni nem akart, hanem a pápához menesztett követséget, hogy tőle királyi jelvényt kérjen. Szilveszter pápa ekkor küldötte Asztrik érsek útján a mai szent korona felsőbb részét képező fejedelmi fejdíszt, mely négy szárával a koponyafedélre simuló görög kereszt alakot mutat, s melyett a fej körületen bizonyára hasonló kivitelű abroncs tartott össze. Hogy ez a korona a mai szent korona díszabroncsát képező koronától ugy anyagban, mint sliltani sajátságaiban különbözik, azt nagynevű műtörténészek vizsgálatai igazolták. Ennek az ősi koronának anyaga, sötétebb, nagyobb színaranytartalmú aranylemez, amilyet relikvia-szekrények veretes befoglalására szoktak alkalmazni. Dekoratív beosztása kizárólag vallásos motívumokból alkotott figurális dísze is arra mutat, hogy eredetileg liturgikus célra készült. Nem találunk ugyan alművészeteszetének emlékekben hasonló tárgyat, melyből a pántok eredeti rendeltetésére következtethetünk, mert hiszen a legközelebb fekvő processziós keresztekhez legjobban hasonlít ugyan, de az alakok viszont nem felelnek meg sem az azokon csaknem szabály szerint visszatérő kiválasztásnak, sem a függőleges elrendezés gyakorlatának. A szent korona pontjain ugyanis a »Majestas Domini», a mindenekfelett uralkodó Krisztus méreteiben kissé nagyobb képe foglalja el a főhelyet, amelyhez a kereszt négy sugarának befutó irányában alkalmazkodnak az egyenkint külön mezőbe állított, külön keretbe foglalt apostolképek. Kondakoff bizánci rekesz-zománcokról írt díszművében a koronáról írván, csupán jó-rosz reprodukciókat láthatott, mert különben érthetetlen volna az a megállapítása, hogy a szent korona felső része XII. századbeli munka s a görögöknél használatos paténa-korona vagy csillag volt,melyet csak később, a Dukas-Mihályféle korona idegérkezése után használtak korona gyanánt, mint a bizánci korona nyilt betetőzését. Ezen elméletet, minthogy a zománcok neves ismerőjének alkalma nem volt a szent korona zománcait és technikai kivitelét közvetlen vizsgálat alá venni, már maga a díszmó német ismertetője, Bock Ferenc elveti. Talán némileg kockáztatott a feltevésem és csak beható vizsgálat győzhetne meg annak helyességéről vagy helytelenségéről, — de nem tartom kizártnak, hogy az egyes apostolképek Krisztus képével egyetemben eredetileg önálló lapocskákat képeztek, s esetleg valamely evangéliumos könyv táblájára, vagy valamely kis kazetta díszítésére voltak szánva, s csak a koronát küldő pápa rendeletére foglaltattak össze a keresztalaku abroncsba. Czobor a koronázási jelvényekről kiadott dísz műben megkockáztatja az a véleményt, hogy a Szent István korona eredetileg nyílt diadéra volt s az apostolképek a homlokabroncson Krisztustól jobbra és balra sorakoztak. A drágakövek foglalatát Xiil. századra teszi, ami azután arra enged következtetni, hogy a két korona összeforrasztása csupán ezidőtájt történt. Bock Ferenc a keleti és nyugati ötvösművészet hasonló műveinek összevetése után ezzel szemben Czobogral egy időben a német császári korona zománcain látható koronaábrázolásokat veszi figyelembe s kimutatja, hogy a keresztpántos koronák a X. században nyugaton elterjedt fejékességek voltak s igy .Szent István koronája is ilyen lehetett.. Az ő művében adott rekonstrukció lényegben hasonlít Ipolyi rajzához, de magasabb süvegformát mutat. Ez azonban nem cáfolja meg feltevésemet, hogy az egyes lapocskákeredetileg más célt szolgáltak, mert számos stamothek oldallapjait képezik ilyen egyes lapocskákon ábrázolt, különfoglalt apostol- és szentképek. A foglalatot alkotó filigrános abroncsok XII. századbeli ötvösművészet alkotásai, melyekhez analóg példát egyéb Árpádivori leletek s a jogar is nyújthat. Szent István koronájának valószínű formáját mutatja a palermói női korona, melyet II. Constantin császárnő sírjában találtak. A pánt négy ágát a homlokon hasonló szélességű gazdagszinli abroncs foglalja egybe. » Szent István koronáján az apostolok száma nem teljes, csupán 8. apostol, u. m. Péter, Pál, János, Jakab, András, Fülöp, Bertalan és Tamás képei láthatók. Hogy a hiányzó négy apostol képe a Szilveszter-koronán megvolt-e valamely elosztásban, esetleg az összefoglaló abroncson, azt biztonsággal meg nem állapíthatjuk. Az apostolképek elrendezése nem követi a kánon felsorolását s az egykorú diptichonokon sem látjuk szükségképpen mind a tizenkét apostol képét, bár rendszerint a tizenkettes számhoz ragaszkodott a művészet. Előfordul azonban éppen bizánci lypcsu munkákon is az, hogy az együtt ünnepelt apostolok közül (Simon és Juda, Jakab és Fülöp) csak egyiket ábrázolták, az így szabadon maradt helyre a két tanítvány-evangelistát vették, míg Mátyás helyett állandóan Szent Pál szerepel a tizenkettes sorban második helyen. A Szilveszterkorona most hiányzó izei esetleg a nagy Desis kiegészítő részei voltak, azaz az apostolokon kívül a boldogságos Szűznek és két. Szent Jánosnak képe is megvolt. A Szilveszter-korona koirmeghatározásánál nagy fontosságú a Majestas Domini ábrázolása, amelyen Krisztus feje mellett jobbról és balról nem a IC XP monogramjegyek, hanem a korábbi eredetű nap- és holdszimbólumok láthatók, míg a Dukas Mihály feje alsó abroncs oromzatán a monogrammatikus jegyek láthalók a nap és hold korongjában. Krisztus trónja mellett jobbról és balról az élet fája áll befelé hajló csúcscsal; figurális díszében felismerhető a felfutó szőlő-motívum, mely a kora középkori ikonográfiában a dekoratív kereszt lábától szokott kisarjadni. Többé nem is vitás kérdés az, hogy e középlapb fúrt lyuk, melybe a szent korona keresztje erősítve van, egykorú-e a szent koronával ? A keresztet jóval későbbi korban illesztették a korona legtetejére. Bizánci képeken s a német-római császári koronán is, mely szintén bizánci sligiu latin munka, az abroncs oromzatán a koplok felett van a kereszt. Az apostolképeket nem lehetne az attribútumoktól felismerni (Pétert kivéve), ha mindegyik felett ott nem volna a latin név. Ebből a latin névből sokan, többek között Ipolyi is, arra következtetett, hogy a Szilveszter-korona római művész munkája. Ez az érv magában véve nem volna döntő, mert egyéb, beigazoltam bizánci eredetű műveken is gyakran furdalnak ek" latin és görögfeliratok vegyesen, ha azok nyugati megrendelésre készültek. A Szilveszter-korona apostolalakjait környező dekorativ motívumok teljesen bizánci jellegűek s az egyező díszek jelenlegi szabálytalanul kevert, elhelyezése is arra mutathat, hogy eredetileg nem ilyen sorrendbe szánta őket a tervező művész. Az alakok ábrázolása nem plasztikus, a rekeszzománc nem is enged ilyen felfogást, hanem csupán a vonalrithmus finomságával hatnak. A kompozíciók és zománctechnika gyertyék kivitele mégis arra a következtetésre vezet, hogy a sze korona e régebbi része nem a bizánci császári műhelyekből, Zenxippos mester iskolájából került ki. Viszont azt, sem lehet tagadni, hogy a nyugati zománcművészet ebben az időben még erősen magán viselte keleti származási nyomait, úgy, hogy bátran nevezhetjük alkotásait latin földbe átültetett bizánci művészetnek. Az email-inieivészet lelkesebb pártfogója nyugaton éppen G°rbert, mint pápa II. Szilveszter volt, aki nekünk a szent koronát küldötte. A szent koronának ez a régebbi, értékes része a korona mai alakjában csaknem teljesen láthatatlanná és másodrangúvá vált azon díszabronccsal szemben, melyet Dukas Mihály császár körülbelül 1074-be ajándékozott Géza királynak, s amely most a korona testét képezi. Úgy képeinek tartalma, mint összeállítása nyilván elárulja, hogy fejedelmi ékességnek készült oly időben, amikor a korona fogalmi tartalma és művészeti fejlődése is tetőpontját érte el. Ezt a díszabroncsot széles aranykarika alkotja, melyet nagy, gömbölydeden csiszolt drágakövek és művészi tökéllyel megalkotott rekeszzománcos mellékképek részarányosan bontanak ízekre. A körnek felét ezenkívül egymást váltakozva követő félkörös csúcsos oromzatok csipkézete bontja fel, úgy hogy a középső félkörös, a mindenekfelett uralkodó Krisztust ábrázoló oromzathoz arányosan kisebbedő méretekben csatlakozik jobbról és balról négy-négy pikkelymintázatú, gyönyörű fénytörésig átlátszó rekeszzománccal kitöltött oromdisz. A főoromzattal szemben a másik félkör középpontjából hasonló nagyságú oromdisz emelkedik ki az abroncsból s ez Dukas Mihály képét mutatja. Ezen korona anyaga kevesebb szinaranyat tartalmaz, tehát világosabb, de erősebb aranylemez, melyet felséges harmóniában ékesít a zománc, ékkő és gyöngy változatos dísze. Ami az egyes zománcképecskék művészi értékét illeti, meg kell állapítanunk, hogy azok mindegyike magán viseli a XI. század finomultabb rekeszzománc technikájának jegyét. A zománc egyes színei áttetszőek, ra„Szpaszéba zá dobnie pozselánie. Ruszki kozáké“. A házban magyar világ van. A tisztek ebédelnek s belépve az ajtón vendégüknek nyilvánítanak s szakódásom dacára egész délutánt velek kell töltenem, mely kellemesen eltöltött idő után búcsúzunk egymástól : mennek a tűzvonalba... Várjon élnek-e még?... A tisztek egyike mosolygó arccal fordult felém ebéd közben : — Tisztelendő úr, tudtommal dolgozik az „Alkotmányba... — Honnét tudja hadnagy úr? — kérdeztem. — Honnét? Tessék nézni, szólt., s egy csomó „Alkotmány“-ra mutatott, mely számok a nyitott kofferjéből kikandikáltak... — Ja látom hogy jó emberek között vagyok, szóltam, s melegen simogattam végig tekintetemmel a harcfit... És megtudtam azt is, hogy többen közülük a szent József kultusz hű ápolói. Meg is segíti őket a nagy Szent. Elmondta például egyik székely hadnagy, hogy a legnagyobb golyósivitás közepette, kiugrott a lövészárokból s úgy figyelte, ki lő folyton feléje az ellenség táborából: — Golyó nem ért, mondta meggyőződéssel, mert Szent József volt segítségemre... Ilyen emberekről érdemes megemlékezni. A faluban mindenütt fenyőfacskák fogadtak. Sorra rendesen be voltak ültetve... •Egyetlen muszka-nyom — mely poetikus! A muszkák ugyanis úgy ünnepelték a karácsonyt, hogy mindenütt fenyőfákat ültettek. Fenyőerdőben jártam sajgó, gondos gondolataimmal... Mentem tovább, szánkóm gyorsan siklott végig a csikorgó havon, hisz katona-lovak voltak eléje fogva. — Minél tovább haladt a szánkó, annál rémitőbb volt a kép: törött fegyverek, eldobált patrontáskák, véres köpenyek, száraz kenyérdarabok szerteszét, némelyiken véres kéznyom, — lelkemben fölsóhajtottam : „Te benned bizom, Uram!“ Zsolt, 30, 2.)... Az ágyuk pedig dörögtek — rettenetesen s én az Úrhoz sóhajtottam : „Legyen meg a Te akaratod“ (Máté 6, 10.)... Egy tisztásra értem mely egy hegy lábánál állott. Már messziről villogott szemembe a szuronyok félelmes acélfénye. A célhoz érve hatalmas alkotmányon akadt meg szemem: 30Vs-es ágyuk voltak... melyek megérkezésem után a következő pillanatokban explodáltak. Rettenetes hang — utána egy perces sivitás. Gondoltam hogy a pokol összes fúriái szabadultak el s vonitják félelmes kínjaikat és... „szorongatás és gyötrelem ért engem“ (Zsolt, 118, 143.) Beláttam kicsiségemet, parányi voltomat az Isten által adott ész nagy vivmányai mellett... Durrogott az ágyú, remegett a lelkem — s szilánkolká, porrá zúzódtak a beszkidi dekángok... Mentem tovább — mert látni akartam, de a látvány minden emberi borzalmasságot fölülmúlt: puskadurrogás, gépfegyver-kattogás, ágyubömbölés... Rózsaszínű bíborba játszó fellegek, szállongtak fejem fölött, a srapnell-tartalmak életveszedelmével, de én mentem bátran az Úrhoz intézett fohászszal: „Legyen meg a Te akaratod“ Máté 6, 10.) — És körülnéztem a dombokon honvéd svarmléniák húzódtak fölfelé, a lövészárkokban didergő, de elszánt katonák... A téli, zimankós, hideg szellő pedig egyre sivitott a fülembe : győzni fogunk. Fölmelegedtem. Ezután sorra jártam a békés falvakat, melyek a kozákok elvonulása következtében nyugalomra vágytak. Sok mindent jegyeztem föl — egy pár dolgot belőlük leközlök . Érdekes eset. Egy ruthén parasztember elment a kozákcsapathoz, mely megszállta a falut. Bátorságot adott neki a kozákoknak hallott zsidógyűlölete. Ott aztán — hosszú lére eresztve előadta a f kozák hadnagynak, hogy volt neki földje, háza is, de mindent elvett a zsidó. A kozák végighallgatta a panaszt, majd rámordult a ruthénre: — Mutasd, hol van az a ház? A ruthén boldogan elvezette. A kozák pedig be- GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1917. január hó 7.