Görög katholikus szemle, 1918. július-december (19. évfolyam, 27-51. szám)

1918-10-20 / 42. szám

Ungvár, 1918. október hó 20. Szerkesztőségi iroda: Ungvár (vár). Kiadóhivatal: MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Unió Könyvnyomda Reszvény-Társaság Ungvar Főszerkesztő: KAMINSZKY GÉZA. Felelős szerkesztő: DULISKOVICH ELEK. zec enyi er . SZ m. ír e S es e O sze esi Könyvnyomda és lapkiadótulajdonos az „Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság” nevében, díjak a kiadóhivatal címére küldendők.­­#££££ Kaminszky Géza. X­X. évfolyam, 42. szám. Előfizetési árak: Egész évre 20 K, félévre 10 K, negyed évre 5 K, Amerikába 24 korona. Egyes szám ára 20 fillér. A lap elfogadása előfizetésre kötelez. Kiadóhivatali telefonszám 101. A KAN­D UATAIOM ! Kérjük olvasóinkat, hogy minden, a vallásunkat, népünket, papságunkat, tanítóságunkat ért sérelmet Unilu nAIMLUIfi! közöljék a „Görög Kath. Szemlével“. Hadd piruljanak ellenségeink a nyilvánosság színe előtt. , Merénylet máramarosi iskoláink ellen. Még a mai felfordult világban is kihívja a bírálatot az a hipokrita merénylet, melyet mára­marosi iskoláink ellen az ottani közigazgatás in­dított. Neki hajtotta a naptáregyesítés, a ciril­­betűk eltörlése és a nép egyetlen ciril-betűs lapjának eltiltása miatt rendkívül elkeseredett népnek a szolgabirákat, hogy kapacitálják őt a felekezeti iskola feladására. És akkor aztán ügyetlen szemforgatással azt kürtöli világgá, hogy a ruthének hazafias(!) elhatározásból ajánlják fel iskoláikat az államnak. Eddig úgy tudtuk, hogy a­ki a hazafias kultúrának intézményt tart fenn, az hazafias ál­dozatot hoz, most pedig arra tanítanak minket a máramarosi hipokraták, hogy a hitvallásos is­­­­kola feladása a leghazafiasabb cselekedet. Micsoda ördögi machináció ez ? A kormány állítólag állami érdekből az egyházmegyei ható­ságoktól kívánt reformok nyomán támadt zava­rokat a hitvallásos nevelés ősi intézményei ellen fordítani! A nép vallásának megbolygatását látja a reformokban, valósággal bojkottálja a templomot, meg az iskolát, azt a templomot, mely az ő megszokott ünnepnapjain zárva van és azt az iskolát, melyet bár a nép tart fenn, de­­abból a nép ősi, az oltári használattal is megszentelt betűi ki vannak lökve; nem csoda, ha ily körülmé­nyek között itt-ott a nép azt is megbánta, hogy valamikor iskolát épített. De ezt a mostani el­lenszenvet az Egyház ellen az állami hatalomnak legkevésbbé szabad kihasználni, mert ez a legru­­tább becsapása a reformokért szenvedő papságnak. Azonban értesülésünk szerint a népnek ál­talános elkeseredése dacára is a józan elemek hallani sem akartak iskolájuk feladásáról és bi­zony a szolgabiróságok kiküldöttei siker nélkül távoztak a legtöbb községből. Azt is hallottuk, hogy az egész eljárást mi­niszteri hochdruckra csinálta a máramarosi fő­ispán. No­ha ez igaz, akkor a főispán úr, meg­­ a szolgabirái nagy hibát követtek el akkor, a­mikor ily szerepre vállalkoztak. Miért nem kér­dezték meg a minisztertől, hogy miért teszi ezt és ki adta neki ezt az erkölcstelen tanácsot? Kinek fekete lelke eszelte ki azt a sötét tervet, hogy a mi hitéletünket, hitvallásos kulturális in­tézményeinket ily alattomos után saját magunk által, egyházi vezető köreink hazafias készségé­nek rut kihasználásával tétesse tönkre. Hát a máramarosi közigazgatás most azok­kal a demagógokkal t tárgyal a tikath. iskolák megszüntetésére, a­kik minden erkölcsi tekintély ellen küzdenek ? Néhány ily nihilistát lehet fogni minden faluban, de a nép zöme erős kitartással ragaszkodik hitvallásos iskolájához és sértő tá­madásnak minősíti a kormány alattomos államo­sító törekvéseit. Sértő ez az eljárás, mert hisz a mi iskoláink hazafiságát azon erdélyi román iskolák nívójára sülyeszti, melyeknek tanítói át­szöktek a kitakarodó ellenséggel, dacára annak, hogy a mi tanítóink közül egyetlen egy sem akadt, a­kit még csak a gyanúnak az árnyéka is ért volna. És az a szegény nép mennyit állott ki az ellenséges betörés alkalmával és pedig nemcsak az ellenség részéről, hanem a viszo­nyokkal ismeretlen német, lengyel, cseh stb. csapatoktól is. Akkor nem volt, aki megvédje a népet, tanítóit és papjait az üldözéstől. Hány papunkat hurcolták el, börtönözték és internál­ták, dacára annak, hogy egyetlen egy ellen sem bizonyult be a legcsekélyebb vád sem ! Hát kérdezzük Máramaros vármegye főis­pánjától és közigazgatásától: ez a köszönet, ez az elismerés a hazafias magatartásért, a hazáért elszenvedett megpróbáltatásokért? És kérdezzük Magyarország katholikus kultuszminiszterétől, hogy egy rosszindulatú kispipájú és kevés do­­hányú berendelt, nem katholikus vallású tanfel­ügyelő gyűlölködő insinuációja (mert az alattomos eljárásból kilátszik az ipse) elegendő ahhoz, hogy annyi vallásos kultúrintézmény fölött meghúzza a halálharangot ? Kérdezzük: Miért van az, hogy a legutóbbi időben a katholikus Apponyi az autonómiai törvényjavaslatból nullázott ki min­ket s a katholikus Zichy akarja elvétetni tőlünk még azt a szerény hazafias elismerést is, melyet meghurcoltatásunk rémes napjaiban a kálvinsta Tisza István szolgáltatott nekünk ? Furcsa testvéri szeretet ! Tiltakozunk az államosító hajsza ellen és kívánjuk annak azonnali beszüntetését ! Ha pe­dig tovább is folyik az aknamunka, akkor az­tán ne okoljanak minket, ha papjaink azonnal megszüntetik a reformok melletti kitartást, mert a támadás kivédése feltétlenül megkívánja a nép és a papság között mesterségesen támasztott ellentét megszüntetését és a bizalom helyreállítását. Az ilyen csínyekkel szemben nekünk csak kötelességünk van : védeni az igazságot, szol­gálni a hívek lelki üdvösségét, ápolni a nép ha­zafias, becsületes tradícióit és küzdeni a gonosz­ság ellen, bárminő hamis formában jelenik meg előttünk­­ likus szertartás a felszentelt oltáron, de nem lehet a görögök antimensionjain.(1) XIV. Benedek pápa az Italo-Graecusoknak a latin szertartásunkhoz való jogviszonyát szabályozó „Etsi pastoralis“ konstituciójában megtiltotta a latin szertar­­tású papoknak, hogy szentmisét vagy bármely más szertartást a görög egyesültek templomában és azok oltárain végezzenek kivéve akkor, ha szükség esete forog fen, mert pl. nincsen saját oltáruk vagy templo­muk azon a helyen. Ez utóbbi esetben a görög egye­sült parochus engedélyét kellett kikérni, a­kinek nem volt jogában a kérést megtagadni. Ezenfelül e rendelet megengedte, hogy a görög katholikusok a latin püspö­köktől hordozható oltárt kérhetnek és afelett misézze­nek, de ha ezt nem akarták megtenni, úgy továbbra is nyugodtan megtarthatják a saját antimensionjaikat. Végül úgy rendelkezett a pápa, hogyha szükség esetén a latin szertartású pap a görög katholikus templomban misézik, feltétlenül köteles saját szertartását használni s ha esetleg nem rendelkezne saját hordozható oltárral, úgy a görögök antimensionjain nem végezheti a szent ténykedést. E ridegnek látszó rendeletet azonban ugyanazon pápa egyes vidékeken jelentékenyen enyhítette. Az oroszországi Lengyelországban működő misszionáriusok ugyanis többek között arról tettek jelentést a S. Congr. de Prop. Fide-nek, hogy részükről nagy nehézségek merülnek fel a misézés tekintetében, különösen Podó­­liában, Ukrajnában és úgyszólván az egész u. n. fehér­oroszországban. E nehézség oka főleg abban rejlik, hogy az általuk bejárt területen számos az egye­sült keleti szertartású templom, de annál ritkábban ta­lálható a latin templom; a kőoltároknak magukkal való hordozgatása pedig bajos, mert minduntalan fen­­forog az eltérés veszélye és épen ebből kifolyólag en­gedélyt kérnek nemcsak arra, hogy a görög egyesültek templomaiban misézhessenek, hanem arra is, hogy a görögök oltárain alkalmazott antimensionokon mutathas­sák be a szentmise áldozatot. A római Szentszék erre „Imposito nobis„ rende­letében engedélyt adott az összes orosz-lengyelországi latin szertartású áldozatoknak, hogy az egyesült keleti szertartású templomokban, az antimensionokkal ellátott oltáron misézhessenek és csakis azt kötötte ki, hogy feltétlenül saját szertartása szerint köteles mindenki vé­gezni a szent ténykedést. Figyelmet érdemel az engedély indokolása, melynek eszmemenete a következő: A latin egyház részéről mindig távol állott azon szándék, hogy a görögök szertartását bármiképen hát­térbe szorítsa, sőt Róma, amennyire csak lehetséges volt, folyton arra törekedett, hogy a keleti szertartások fentartását és egyúttal a hívek által történő megtartását hathatósan biztosítsa, így pl. sohasem ítélte el a görö­göknek azon szokását, hogy az antimensionok felett miséznek, hanem azt kifejezetten is megengedte nem­csak Keleten, de még magában Rómában s általában az Italo-Graecusoknál. (5. §.) Azonban az Italo-Graecusok által lakott területe­ken nagy számmal találhatók latin szertartásuak is s egyúttal mindkét szertartásuaknak meg vannak saját templomaik úgy, hogy mindkét szertartásnak áldozatai minden nagyobb nehézség nélkül juthatnak saját tem­plomaikba. Nem látszott tehát fenforogni elegendő ok, a mi miatt megengedhető lett volna a latin szertartása .) Benedictus XIV, const. „Etsi pastoralis“, 26. maii 1742, § VI, n. VIII, XIX , const. „Imposito Nobis“, 29. mart. 1751, § 1, 2, 4, 6—8; ep. encycl. „ Allat­ae sunt“, 26. iul. 1755, § 33, 35, 36 ; S. C. S. Off., 7. iun. 1726. EGYHÁZ. Az uj latin egyh­ázjogi törvénykönyvnek a keleti szertar­­tásunkra vonatkozó kánonai. — Ismerteti Dr. Grigássy Gyula. — (Folytatás.) A 823. kánon 2. §-a. „Saját szertartása oltár hiányában az áldozátnak szabad saját szertartása szerint mitésni a más katho­

Next