Görög katholikus szemle, 1918. július-december (19. évfolyam, 27-51. szám)
1918-10-20 / 42. szám
Ungvár, 1918. október hó 20. Szerkesztőségi iroda: Ungvár (vár). Kiadóhivatal: MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Unió Könyvnyomda Reszvény-Társaság Ungvar Főszerkesztő: KAMINSZKY GÉZA. Felelős szerkesztő: DULISKOVICH ELEK. zec enyi er . SZ m. ír e S es e O sze esi Könyvnyomda és lapkiadótulajdonos az „Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság” nevében, díjak a kiadóhivatal címére küldendők.#££££ Kaminszky Géza. XX. évfolyam, 42. szám. Előfizetési árak: Egész évre 20 K, félévre 10 K, negyed évre 5 K, Amerikába 24 korona. Egyes szám ára 20 fillér. A lap elfogadása előfizetésre kötelez. Kiadóhivatali telefonszám 101. A KAND UATAIOM ! Kérjük olvasóinkat, hogy minden, a vallásunkat, népünket, papságunkat, tanítóságunkat ért sérelmet Unilu nAIMLUIfi! közöljék a „Görög Kath. Szemlével“. Hadd piruljanak ellenségeink a nyilvánosság színe előtt. , Merénylet máramarosi iskoláink ellen. Még a mai felfordult világban is kihívja a bírálatot az a hipokrita merénylet, melyet máramarosi iskoláink ellen az ottani közigazgatás indított. Neki hajtotta a naptáregyesítés, a cirilbetűk eltörlése és a nép egyetlen ciril-betűs lapjának eltiltása miatt rendkívül elkeseredett népnek a szolgabirákat, hogy kapacitálják őt a felekezeti iskola feladására. És akkor aztán ügyetlen szemforgatással azt kürtöli világgá, hogy a ruthének hazafias(!) elhatározásból ajánlják fel iskoláikat az államnak. Eddig úgy tudtuk, hogy aki a hazafias kultúrának intézményt tart fenn, az hazafias áldozatot hoz, most pedig arra tanítanak minket a máramarosi hipokraták, hogy a hitvallásos iskola feladása a leghazafiasabb cselekedet. Micsoda ördögi machináció ez ? A kormány állítólag állami érdekből az egyházmegyei hatóságoktól kívánt reformok nyomán támadt zavarokat a hitvallásos nevelés ősi intézményei ellen fordítani! A nép vallásának megbolygatását látja a reformokban, valósággal bojkottálja a templomot, meg az iskolát, azt a templomot, mely az ő megszokott ünnepnapjain zárva van és azt az iskolát, melyet bár a nép tart fenn, deabból a nép ősi, az oltári használattal is megszentelt betűi ki vannak lökve; nem csoda, ha ily körülmények között itt-ott a nép azt is megbánta, hogy valamikor iskolát épített. De ezt a mostani ellenszenvet az Egyház ellen az állami hatalomnak legkevésbbé szabad kihasználni, mert ez a legrutább becsapása a reformokért szenvedő papságnak. Azonban értesülésünk szerint a népnek általános elkeseredése dacára is a józan elemek hallani sem akartak iskolájuk feladásáról és bizony a szolgabiróságok kiküldöttei siker nélkül távoztak a legtöbb községből. Azt is hallottuk, hogy az egész eljárást miniszteri hochdruckra csinálta a máramarosi főispán. Noha ez igaz, akkor a főispán úr, meg a szolgabirái nagy hibát követtek el akkor, amikor ily szerepre vállalkoztak. Miért nem kérdezték meg a minisztertől, hogy miért teszi ezt és ki adta neki ezt az erkölcstelen tanácsot? Kinek fekete lelke eszelte ki azt a sötét tervet, hogy a mi hitéletünket, hitvallásos kulturális intézményeinket ily alattomos után saját magunk által, egyházi vezető köreink hazafias készségének rut kihasználásával tétesse tönkre. Hát a máramarosi közigazgatás most azokkal a demagógokkal t tárgyal a tikath. iskolák megszüntetésére, akik minden erkölcsi tekintély ellen küzdenek ? Néhány ily nihilistát lehet fogni minden faluban, de a nép zöme erős kitartással ragaszkodik hitvallásos iskolájához és sértő támadásnak minősíti a kormány alattomos államosító törekvéseit. Sértő ez az eljárás, mert hisz a mi iskoláink hazafiságát azon erdélyi román iskolák nívójára sülyeszti, melyeknek tanítói átszöktek a kitakarodó ellenséggel, dacára annak, hogy a mi tanítóink közül egyetlen egy sem akadt, akit még csak a gyanúnak az árnyéka is ért volna. És az a szegény nép mennyit állott ki az ellenséges betörés alkalmával és pedig nemcsak az ellenség részéről, hanem a viszonyokkal ismeretlen német, lengyel, cseh stb. csapatoktól is. Akkor nem volt, aki megvédje a népet, tanítóit és papjait az üldözéstől. Hány papunkat hurcolták el, börtönözték és internálták, dacára annak, hogy egyetlen egy ellen sem bizonyult be a legcsekélyebb vád sem ! Hát kérdezzük Máramaros vármegye főispánjától és közigazgatásától: ez a köszönet, ez az elismerés a hazafias magatartásért, a hazáért elszenvedett megpróbáltatásokért? És kérdezzük Magyarország katholikus kultuszminiszterétől, hogy egy rosszindulatú kispipájú és kevés dohányú berendelt, nem katholikus vallású tanfelügyelő gyűlölködő insinuációja (mert az alattomos eljárásból kilátszik az ipse) elegendő ahhoz, hogy annyi vallásos kultúrintézmény fölött meghúzza a halálharangot ? Kérdezzük: Miért van az, hogy a legutóbbi időben a katholikus Apponyi az autonómiai törvényjavaslatból nullázott ki minket s a katholikus Zichy akarja elvétetni tőlünk még azt a szerény hazafias elismerést is, melyet meghurcoltatásunk rémes napjaiban a kálvinsta Tisza István szolgáltatott nekünk ? Furcsa testvéri szeretet ! Tiltakozunk az államosító hajsza ellen és kívánjuk annak azonnali beszüntetését ! Ha pedig tovább is folyik az aknamunka, akkor aztán ne okoljanak minket, ha papjaink azonnal megszüntetik a reformok melletti kitartást, mert a támadás kivédése feltétlenül megkívánja a nép és a papság között mesterségesen támasztott ellentét megszüntetését és a bizalom helyreállítását. Az ilyen csínyekkel szemben nekünk csak kötelességünk van : védeni az igazságot, szolgálni a hívek lelki üdvösségét, ápolni a nép hazafias, becsületes tradícióit és küzdeni a gonoszság ellen, bárminő hamis formában jelenik meg előttünk likus szertartás a felszentelt oltáron, de nem lehet a görögök antimensionjain.(1) XIV. Benedek pápa az Italo-Graecusoknak a latin szertartásunkhoz való jogviszonyát szabályozó „Etsi pastoralis“ konstituciójában megtiltotta a latin szertartású papoknak, hogy szentmisét vagy bármely más szertartást a görög egyesültek templomában és azok oltárain végezzenek kivéve akkor, ha szükség esete forog fen, mert pl. nincsen saját oltáruk vagy templomuk azon a helyen. Ez utóbbi esetben a görög egyesült parochus engedélyét kellett kikérni, akinek nem volt jogában a kérést megtagadni. Ezenfelül e rendelet megengedte, hogy a görög katholikusok a latin püspököktől hordozható oltárt kérhetnek és afelett misézzenek, de ha ezt nem akarták megtenni, úgy továbbra is nyugodtan megtarthatják a saját antimensionjaikat. Végül úgy rendelkezett a pápa, hogyha szükség esetén a latin szertartású pap a görög katholikus templomban misézik, feltétlenül köteles saját szertartását használni s ha esetleg nem rendelkezne saját hordozható oltárral, úgy a görögök antimensionjain nem végezheti a szent ténykedést. E ridegnek látszó rendeletet azonban ugyanazon pápa egyes vidékeken jelentékenyen enyhítette. Az oroszországi Lengyelországban működő misszionáriusok ugyanis többek között arról tettek jelentést a S. Congr. de Prop. Fide-nek, hogy részükről nagy nehézségek merülnek fel a misézés tekintetében, különösen Podóliában, Ukrajnában és úgyszólván az egész u. n. fehéroroszországban. E nehézség oka főleg abban rejlik, hogy az általuk bejárt területen számos az egyesült keleti szertartású templom, de annál ritkábban található a latin templom; a kőoltároknak magukkal való hordozgatása pedig bajos, mert minduntalan fenforog az eltérés veszélye és épen ebből kifolyólag engedélyt kérnek nemcsak arra, hogy a görög egyesültek templomaiban misézhessenek, hanem arra is, hogy a görögök oltárain alkalmazott antimensionokon mutathassák be a szentmise áldozatot. A római Szentszék erre „Imposito nobis„ rendeletében engedélyt adott az összes orosz-lengyelországi latin szertartású áldozatoknak, hogy az egyesült keleti szertartású templomokban, az antimensionokkal ellátott oltáron misézhessenek és csakis azt kötötte ki, hogy feltétlenül saját szertartása szerint köteles mindenki végezni a szent ténykedést. Figyelmet érdemel az engedély indokolása, melynek eszmemenete a következő: A latin egyház részéről mindig távol állott azon szándék, hogy a görögök szertartását bármiképen háttérbe szorítsa, sőt Róma, amennyire csak lehetséges volt, folyton arra törekedett, hogy a keleti szertartások fentartását és egyúttal a hívek által történő megtartását hathatósan biztosítsa, így pl. sohasem ítélte el a görögöknek azon szokását, hogy az antimensionok felett miséznek, hanem azt kifejezetten is megengedte nemcsak Keleten, de még magában Rómában s általában az Italo-Graecusoknál. (5. §.) Azonban az Italo-Graecusok által lakott területeken nagy számmal találhatók latin szertartásuak is s egyúttal mindkét szertartásuaknak meg vannak saját templomaik úgy, hogy mindkét szertartásnak áldozatai minden nagyobb nehézség nélkül juthatnak saját templomaikba. Nem látszott tehát fenforogni elegendő ok, a mi miatt megengedhető lett volna a latin szertartása .) Benedictus XIV, const. „Etsi pastoralis“, 26. maii 1742, § VI, n. VIII, XIX , const. „Imposito Nobis“, 29. mart. 1751, § 1, 2, 4, 6—8; ep. encycl. „ Allatae sunt“, 26. iul. 1755, § 33, 35, 36 ; S. C. S. Off., 7. iun. 1726. EGYHÁZ. Az uj latin egyházjogi törvénykönyvnek a keleti szertartásunkra vonatkozó kánonai. — Ismerteti Dr. Grigássy Gyula. — (Folytatás.) A 823. kánon 2. §-a. „Saját szertartása oltár hiányában az áldozátnak szabad saját szertartása szerint mitésni a más katho