Görög katholikus szemle, 1918. július-december (19. évfolyam, 27-51. szám)

1918-10-20 / 42. szám

2. oldal. GÖRÖG KATHOLIK­US SZEMLE 1918. október hó 20. áldozátoknak, hogy az Italo-Graecusok templomaiban és azok oltárain levő antimensionok felett mondjanak szent­misét. Ezért állított fel tilalmat az „Etsi Pastoralis* bulla. (6. §.) Másképen áll a dolog azonban olyan helyeken, ahol latin templomok vagy egyáltalában nincsenek vagy pedig igen nagy távolságnyira feküsznek s igy a hor­dozható kőoltárok folytonos ide-oda való szállítása sú­lyos nehézségekbe ütközik. Ilyen esetekben a latin szertartásu papok valóban reá vannak kényszerítve, hogy a görög egyesültek templomaiban és azok anti­­mensionjain misézzenek. Egyébként e kérdésben VIII. Kelemen pápa az 1602. évben már intézkedett is, mi­dőn t. i. a vilnai püspöknek kérésére megengedte, hogy az egyesült görögök a latinok oltárain, a latinok pedig a görögök antimensionjain végezhetik a szentmiseáldo­zatot nemcsak szükség esetén, hanem puszta ájtatos­­ságból is. Sőt e rendelet szerint még az is meg volt engedve, hogy az áldozat — szükség esetén — még a másik szertartás egyházi ruháiban és szent edényeivel végezhesse a szentmisét. Azonban szigorúan ki volt kötve, hogy mindenki csak saját szertartását használ­hassa, figyelemmel legyenek az­­ esetleges botrányokra és a ténykedés mindenkoron a hely parochusának tud­tával történjék. (7. §) XIV. Benedek pápa egy harmadik bullájában is kitér a más szertartású templomban történő misézés szabályozására, midőn t. i. „Allatae sunt“ konstitució­­jában, melyet főleg a szírekhez és örményekhez inté­zett, ismételten megengedi, hogy a különböző szertar­tások kölcsönösen végezhetik templomaikban a szent­miseáldozatot és egyéb szent ténykedéseket, de szigorúan köteles azért mindenki megtartani saját szertartásának előírásait. Szükség esetén a görögök antimensionjának használatát is megengedi és ezt azzal indokolja, hogy ilyen esetekben nem forog fenn szertartás-összekeverés. A fentiek figyelembevétele mellett az uj kódex kánona alapján a következő gyakorlati szabályok von­hatók le : 1. Ha egy bizonyos helyen mindkét szertartásnak van saját temploma, a gör. kath. pap a görög, a latin pap pedig a latin templomban köteles misézni. 2. Ha a tartózkodási helyen csak a latin szertar­tásnak van temploma, akkor a gör. kath. papnak nem­csak szükségből, hanem csupán ájtatosságból is szabad a kőoltárba rejtett ereklye felett misézni, azonban kö­teles a saját szertartása által előirt egyházi öltönyöket használni és természetesen saját szertartása szerint vé­gezni a szentmisét. 3. Azokon a helyeken, ahol Róma kifejezetten megengedte a latin presbytereknek, hogy görög egye­sült templomokban és oltárokon, antimensionok felett, sőt szükség esetén a görögök ruháiban is misézhetnek, a rendelet továbbra is érvényben marad, mivel az új kódex 4. kánona szerint: „A természetes és erkölcsi személyek szerzett jogai s a Szentszéktől nyert kivált­ságai és engedélyei, a mennyiben még használatban vannak és vissza nem vonattak, érvényben maradnak, hacsak az uj kánonok által vissza nem vonatnak“. Te­hát a régi Oroszország területén lakó összes latin pres­bytereknek adott engedély továbbra is érvényben van, mivel azt az új kódex nem vonta vissza. 4. Magyarország területén latin szertartású áldozát latin templom vagy kápolna hiányában saját egyházi öltönyeiben és saját szertartása szerint bátran misézhet gör. kath. templomban, azonban — a jog szerint — köteles még hordozható kőoltárát is alkalmazni a gör. kath. faoltáron. Megvallom, hogy ezen intézkedésnek indító okát és célját nem tudom teljesen belátni. Hiszen a mi antimensionjaink hosszú évszázadok óta épen úgy szen­tek ereklyéit foglalnak magukban, miként a latin szer­­tartásunk által használt kőoltárok, illetőleg hordozható kőoltárok ! Hogy miért ne lehessen tehát a mi anti­mensionjaink felett szentmisét mondani a latin presby­tereknek akkor, midőn joguk van saját oltáraik hiányá­ban oltáraink felett misét mondani, igazán nem tudom belátni különösen, ha XIV. Benedek pápának „Allatae sunt“ körlevelét olvasom, ahol világosan és bőven ki van fejtve és meg van okadatolva, hogy szó sem lehet a szertartás összekeveréséről, midőn a latin pap a gö­rögök antimensionján misézik. Ezen intézkedést a ma­gam részéről — salva reverentia — nem tartom ezen formájában a paritás elvén állónak. (Folyt. köv.) A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. OB GOOD OOL J OOOD DOOD BOOH ÜOOD OOOD OOOD GOOD QC A borbélynál. Irta : Csehov Antal. Fordította : B. E. Korán reggel. Még hét óra sincs, de Makár Kuz­­mics Bleskin már kinyitotta borbélyüzletét. Az üzlet­­tulajdonos, egy körülbelül harmincéves fiatal­ember, akin piszkos, de divatos ruha van, azzal foglalatosko­dik, hogy a szobát sepri. Alapjában véve a szobaseprés nem valami nehéz munka, de Makár valósággal bele­izzadt a nagy takarításba és rendezésbe. Itt nagyokat csap a portörlővel, ott a kezével kapar egy-kettőt, majd a falon vesz észre egy mászkálós poloskát és nagy lendülettel csapja le onnan. A szoba kicsi, szűk és piszkos. A falon levő ta­péták legjobban egy elnyűtt frakkeres kabáthoz ha­sonlítanak. A két piszkos, vízcseppes ablak között egy szűk, recsegő, hasadékos ajtó van, amely felett árván lóg a nedvességtől teljesen zöld csengő. Ha az ember a falon függő tükörbe néz, a tükör egy rettenetesen eltorzult arcot mutat, úgy, hogy való­ságos csoda volna, ha valaki ráismerne e tükörben a saját képmására. Ez előtt történik a nyitás és borot­­válás. A tükör előtt van egy asztalka, amely ép oly piszkos és mosdatlan, mint Kuzmics Makár maga ; ezen vannak az összes műszerek: a fésűk, ollók, a borot­vák, az egy kopejkás hajkenőcs és púder, ugyancsak az erősen felengedett egy kopejkás kölni víz. Az egész berendezés nem ér többet tizenöt kopejkánál. Hirtelen megszólal az ajtó felett levő csengő és belép az üzletbe egy idősebb ember viseletes ka­bátban és nagy sipkával a fején. Fejét és nyakát egy bő női nagykendőbe göngyölte. A korai vendég Krászt Ivanics Jagodovo, Makár borbélynak keresztapja. Előbb mint városi éjjeli­őr tel­jesített szolgálatot, de most a Vörös Tónál lakik és lakatos mesterséget folytat. Jó reggelt kedves Makár, drága szivecském! — mondja Kuzmics Makárnak, aki teljesen nekifeküdt a tisztogatási munkálatoknak. Megcsókolják egymást. Jagodov legöngyölíti fejé­ről a nagykendőt és keresztet vet. — No ez messze volt — mondja torkát reszelve. — Nem tréfa: a Vörös Tótól a kalugai kapuig. — Hogy tetszik lenni? — Rosszul, kedves barátom. Tífuszban feküdtem. — Mit mond ? Tífuszban ? — Bizony. Egy hónapig feküdtem, azt hittem, hogy meg fogok halni. Már az utolsó kenetet is fel­adták. Most a hajam hullik ki. Az orvos azt ajánlotta, hogy nyilassam le a hajamat. Azt mondta: Majd nő egy új, erősebb hajzat. Akkor én azt gondoltam ma­gamban : El kell menned Makárhoz. Már csak inkább egy rokonhoz, mint holmi idegenekhez. Először is job­ban fogja megcsinálni, másodszor nem fogad el érte pénzt. Igaz, hogy egy kissé messze van , de mit tesz az ? Egy jó séta az egész. — Készséggel rendelkezésére állok. Tessék helyet foglalni. Kuzmics Makár mély meghajlással egy székre mutat. Jagodon leül, megszemléli magát a tükörben és láthatólag meg van elégedve azzal, amit benne lát. A tükör egy szörnyű grimasz arcot mutat, vizilóajkakkal, tompa széles orral; a szemek a fej tetején foglalnak helyet. Kuzmics Makár a vendég elé köt egy sárga fol­tokkal teli fehér kendőt és az olló megkezdi keserves munkáját. — Levágom önnek egész rövidre, egész kopaszra. — Természetesen. A fej olyan legyen mint egy tatárnak a feje, mint egy kugli golyó. Annál jobban fog nőni az új friss haj. — Hogy van a néni ? — Meg van valahogy ; a múltkor a Major fele­ségéhez hívták­­üléshez ; egy rubelt kapott azért. — Igen, igen ! Egy rubelt! Tartsa csak a fülét. — Kérlek, kérlek. Meg ne vágj ! Vigyázz csak ! Jaj ! Nagyon húzod a hajamat. — Ő az semmi. Az a mi mesterségünknél valami elkerülhetetlen. De hogy van a leánya Anna Brasz­­tovna ? Szabad-e temetni halott nélkül? Mihályfi Ákos nyilatkozata. Az „Egyházi Közlönyéből vesszük át e cikket. A lapokban az alábbi hír jelent meg: Révaranyos szabolcsmegyei községből pár hét előtt eltűnt Barát András 9 éves gyermek, akit szü­lei hiába kerestettek. A vizsgálat megállapította, hogy a gyermek eltűnése előtt teheneket legeltetett a Tisza partján s igy nem lehetetlen, hogy a folyóba­­pusz­tult. Pár nap előtt megjelent a révaranyosi papnál az eltűnt gyermek apja és elmondotta, hogy mivel el­tűnt fiáról mit sem tud, szeretné lelkét azzal meg­nyugtatni, hogy legalább jelzett sírja legyen gyerme­kének. A lelkész teljesítette az apa kívánságát, mire az elmúlt vasárnap ravatalt állítottak Baráték udva­rán, ráhelyezték az üres koporsót, a pap és a kántor nagy gyászoló közönség jelenlétében elvégezte a szer­tartást, mire az üres koporsót elhantolták a teme­tőben. Miután feltűnő volt ez a hír, hogy egy pap elte­messen egy üres koporsót, attól lehetett tartani, hogy az ország más helyén is precedensként szolgál az eset. A hívek ugyanis, olvasván a hírt, igen sok helyen fel­szólították a plébánost, hogy a harctereken vagy fog­ságban elesett olyan hozzátartozóikat, kiknek temetési helyét nem tudják, de halálukról a hadseregparancs­nokságtól értesítést kaptak, hasonlóképen temesse el ilyen képletes szertartással. A plébánosok miheztartás végett meginterjúvolták e tárgyban az ország első szak­­tekintélyét, Mihályfi Ákos egyetemi tanárt, aki ez esetre vonatkozólag a következő kijelentést tette: Azt az újságokban leírt temetést nagyon fur­csának találom s utánzását semmi képen sem ajánl­hatom. Már azért is különös, mert az illetőről nem biz­tos, hogy meghalt. De ha meghalt is valóban a távolban, lehet érette itthon gyászmisét mondani lehet emléket is állítani neki a temetőben, ezt az emléket lehet egyházilag megáldatni, de üres koporsót gyászszertartással eltemetni: egyszerűen képtelenség és csak csodálni tudom azt a lelkészt, aki ebben közreműködött. EGYHÁZI HÍREK. A szatmári püspök kitüntetése. Ő felsége a király Boromissza Tibor szatmári r. kath. püspöknek a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Vallástan helyett vallástörténelem. A kolozs­vári mintagimnáziumban a vallástan helyett vallástör­ténelmet kell tanítani és pedig nem jó hittanároknak, hanem a történelem tanároknak. Ez az idők jele. Ha a békekötés után a radikális elemek kerülnek kor­mányra, kíméletlen hadjárat fog megindulni a mi hitvallásos iskoláink ellen is. A papságnak kötelessége a nép figyelmét felhívni a bekövetkezhető nehéz időkre, hogy a papság mellett a nép is kellően felvilágosulva tudja védelmezni hitvallásos iskoláit. A filiálisok hitoktatási ügye. A kassai egyház­megye papjai memorandummal járultak püspökük elé, amelyben előadták a filiális hitoktatásának nehézségeit és kérték, hogy az őszi püsöki konferencián vegyék tárgyalás alá és a nehéz viszonyoknak megfelelő meg­oldásban részesítsék. A memorandum elmondja, hogy a fuvardíj olyan drága, hogy a szerény javadalmazású papnak a fizetésének nagy része rámegy a fuvarozásra. Kéri a memorandum, hogy engedje meg a püspök, hogy a hitvallásos iskolákban csak havonkint egyszer menjen a pap hittant tanítani; a heti hittanórákat tartsa meg a tanító. Az állami iskolákban pedig a főszolga­bíró a tanfelügyelővel állapítsák meg, mennyibe kerü a materből a filiálisba a fuvar és fizesse az iskola. Természetesen csak addig szólna ez a rendelkezés, amíg a mai állapotok tartanak. A püspöki kar valószínűleg általános rendelkezést fog kibocsátani ez ügyben. Coelibatus Galíciában. Gróf Septiczky a rutének lembergi metropolitája a kezdődő theologiai iskolai évnél kijelentette, hogy a jövőben minden rutén theolo­­gusnak ki kell jelentenie, vájjon nőtlen akar e maradni. Az ilyeneket azután külön nevelik. A galíciai rutének körében nagy mozgalom indult meg, mert a coelibatus teljes behozatalától tartanak. A szentírás lefordítása ukrán nyelvre. Érde­kes eseményt jelent az Uk. Bt. (16/17.) Eszerint az ukrán kultuszminisztériumban tudósokból bizottság ala­kult, hogy megszerezze az ó-szláv nyelvű szentírás ukrán fordítását, tervezi az egyházi könyvek és iratok kritikus ukrán kiadását, továbbá a régi történelmi val­lásos költészet alkotásait, az egyházi építészet és zene jeles műveit stb. Utánzásra méltó példa.

Next