Görög katolikus szemle, 1930. január-december (2. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-05 / 1. szám
2 Melegedjen fel a lelkünk ez iránt a szent ügy iránt! Ne legyen község, ne legyen város, ahol Mária-kongregáció, Szívgárda vagy Jézus Szíve Szövetség meg ne alakuljon. Ezt kívánja korunk pedagógiája, az új tanterv. Élet! Igazi erkölcsös, keresztény élet! Ez kell elsősorban : tiszta erkölcs, Isten! Gondolkoztunk-e már afelett Hittestvéreim, hogy benne vagyunk-e, tagja vagyunk-e a Magosz-nak? Vájjon asztalunkon a Máriapócsi naptár fekszik-e? Járatjuk-e, olvassuk-e egyetlen újságunkat, a Görög-katolikus Szemlét? Ha nem gondolkoztunk, gondolkozzunk csak! És vessünk magunkkal számot. Hát még annyit sem teszünk meg görög-katolikus szent hitünk érdekében? Hát akkor mit teszünk? Görög-katolikusok vagyunk mi akkor? Ó nem ! Csak névlegesek ! De talán még azok semi! Azt mondjuk, hogy: minek az a Magosz? minek dolgozzak? és még fizessek is?!... Hátha azt akarom, hogy télire megélhetésemet biztosítsam, nem kell nyáron dolgoznom? Ha nem volt vetőmagom, nem kellett azért pénzt kiadnom? Várjon a Magosszal és a mi görög-katolikus ügyeinkkel nem így vagyunk? Édes testvéreim ! Bizony így vagyunk ! Ha dolgozunk, ha áldozunk, ha egyesülünk, csak akkor fogjuk elérni azt, hogy igazán elismernek bennünket. Az államhatalom is támogatni akar és fog is a görög-katolikus intézmények létesítésében. Csak egyesüljünk! Kedves Hittestvérek ! Hát az nem lenne szép, magasztos és üdvös, ha egyetlen újságunk, a Szemle, minden vasárnap megjelenne? És ez kielégítene bennünket. Megtalálnánk benne mindazt, amire szükségünk van. Egy kis politikát, gazdasági, tudományos, hitvitázó, szépirodalmi dolgot. De hogyan jelenhetne meg, mikor attól kell tartanunk, hogy még ez is megszűnik ismét, mint már többször történt. Miért? mert nem támogatják, nem rendelik meg. — Nehéz kimondani, de vannak helyek, ahol talán még a vezetők sem ! Kevesen vagyunk? !... Szabolcsban, Biharban, Szatmárban hány görög-katolikus hitközség van?! Csak mindenünnen a vezetők, gondnokok, iskolaszéki tagok rendelnék meg, számítsuk csak ki, hogy máris mit érnénk el. És így vagyunk a naptárakkal is, amit a tagsági díjért kapunk meg. Kedves Hittestvéreim! Nekünk most kiváló vezéreink vannak. Mi sokat remélhetünk. Bízhatunk egy jobb, egy szebb jövőben. Dereng már a hajnal felettünk! De, mi rajtunk áll, hogy az éltető nap meleg sugarainak csókját ránk lehelje. Dolgozzunk, áldozzunk szent hitünkért. Tudjuk azt, hogy ma nehéz gazdasági viszonyok vannak. Küzdeni kell a megélhetés nehézségeivel. Próbára vagyunk téve ! De kitartás ! Ha kiálljuk a próbát, annál nagyobb lesz az érdemünk a jó Isten előtt. Szenvedésünkben, bánatunkban forduljunk bizalommal a Szűz Anyához. Riadót fúvók ! Riadót minden hittestvérnek ! Fel ! fel a munkára ! Az Úr Jézus szent nevében, az Úr Jézusért! Fel! Itt az alkalom ! Kezdjük meg az új esztendőt lelkesedéssel, tűzzel! Az Isten segíteni fog, az Isten velünk lesz ! Hozzon békességet mindnyájunkra az isteni gyermek születése. Az isteni szent szeretet hevítse lelkünket, hogy egy szívvel, egy lélekkel énekeljük : Velünk az Isten ... és térjetek meg, mert velünk az Isten ! TÁRCA Harcba hívlak, boldog újesztendő. Irta : Tartallyné Szima Ilona Én büszke daccal állok meg előtted s harcba hívlak, boldog újesztendő, gyönge orcád, alattomos orcád miért fedi nehéz selyemkendő?... Mutasd magad! A szíved kiásom! Mutasd, mi van belül a határon! Mutasd meg, hogy a sok-sok holnapon hányszor ütöm meg sápadt homlokom ?... S ha körmöd kéjelgőn üt rajtam sebet — a szívem falán, a lelkem örömén ... S muzsikás-táncos dalokkal teszed reám a keresztet. Én leborulok, ó Újév előtted — átkozva hívni, vagy könyörgőn sírni, hívni napot, éjt, ezüst holdsugarat, hogy tanítson meg várni, félni, hinni! Tanítson meg forró suttogásra, tanítson meg szelíd, bús imára, tanítson meg ... feledni parancsszóra és menni-menni, ha int egy boldog óra. Tanítson meg összetett kezekkel, fájó szívvel, bezárult szemekkel, kemény arccal, görnyedt zokogással elviselni minden vesztett percet s vinni a keresztet. GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE 1930 január 5. Magunkról egyet-mást. A hajdúsági görög-katolikus rajokat Bocskai juttatta földhöz, együtt a többi hadi népével. A hajdúdorogiak akkor építettek erődített lőréses templomot, jobban mondva templomot építettek az erődbe, mert ez volt a régibb, ma is áll egyik fala. Ezek jómódúak. A szabolcsiakat meg a nagymajtényi fegyverletétel után eresztette szélnek Károlyi generális a szatmári béke megkötése után, úgy szegődtek el jobbágyoknak a Nyírségen s szegények ma is. Mert II. Rákóczi Ferenc hadának magva belőlük került ki. Még két évtizeddel később is, mikor a bécsi kormány összeesküvőket fogdos össze ebből a népből (Hodinka egyetemi tanárt idézem) és vallatja őket, várjon ragaszkodnak-e Rákóczihoz, így felelnek: — Hogyne, hisz apánk volt.. . * Menjünk tovább. A magyar irodalom, meg a kultúra története a szabolcsi kurtanemes Bessenyei György fellépésétől számítja az irodalmi renaissanceot. Hát igaz: Mária Terézia asszonykirály testőrei nemes munkát végeztek, föllelkesedve Racine meg Corneille tragédiáin. Hanem ugyanakkor a megszüntetett jezsuitarend egy tudós papja, Kricsfalussy György lefordítja magyarra görög misekönyvünket s azzal adja át Bacsinszky püspökünknek: íme a hiteles... eddig is miséztetek magyarul, hiányosan, cselekedjétek ezután rendszeresen ... Erről nem tud a magyar művelődéstörténelem, nem is ír róla, pedig vármegyék hódoltak be véle a magyar kultúrának. Mert a nép előtt az a nyelv szent, amelyet az oltárról hall. A Bessenyei Agisa meg egyéb tragédiái könyvtárakban porlanak, hanem hivatalosan szentté avatott nyelvünk él, azzal miséznek ma is kétszázezer léleknek. * De állapodjunk meg a közelmúlton. 1914-et írunk. Létrejön, nagy küzdelmek után, a hajdúdorogi magyar egyházmegye. Róma belenyugszik, hanem a szomszédaink nem, félnek az újonnan vágott réstől. Egy ördögtől megszállott oláh pokolgépet küld új püspökünknek; felrobbantja, megöli két érdemes papunkat, Jaczkovics Mihályt és Slepkovszky Sándort meg egy polgári embert, Csatt Sándor ügyvédet. Íme: az új magyar egyháznak vértanúi lettek ; igaz , a nevük nem annyira magyar, mint az újfajta magyaroké, de azért a magyarságért adták életüket, a legfőbb jót, amivel ember bír. Két és félszáz esztendő óta nem öltek tudtommal embert a hitéért, csak a mieinkből Debrecenben. Hát ne bíráljatok, ne okoskodjatok, segítsetek gyászolni őket a haláluk évfordulóján . Mert gyászolni valónk van bőven. Húsunkba vágtak, szerteszedtek bennünket Trianonban. Magából a hajdúdorogi magyar egyházból elszakítottak nyolcvanegy egyházat, meghagytak nyolcvanat, alig a felét. Siratjuk őket, de legjobban a Székelyföldi vikáriátusságba sorozott hittestvéreinket, akiknek hangját elfojtja a rájuk borított oláh daróc. Ezt a lapot részben az elszakítottaknak írjuk . Ruszinszko (undokság leírni is ezt a nevet) még kap belőle csempészve, de Székelyföldre alig jut. * Harcos egyház vagyunk, de egyes emberrel nem kívánunk szemközt állni ; küzködünk a hitünkért, oltári nyelvünkért, kulturális intézményekért, a magyar társadalom elismeréséért. Szándékaink tiszták ; aki bennünket bírál, vegye magának a fáradságot és ismerjen meg bennünket, különben visszaütnek önnön szavai és őt sebzik meg. G.. A tűz. Irta: Gulovics Andor. Nyár vége. A nap sütésébe már befúj az ősz előhírnöke, a szél. A kis falu csendjét csak a cséplőgépek egyhangú zakatolása veri fel. Az emberek serényen dolgoznak. Arcukról gyöngyözik a nehéz verejték, a mindennapi kenyér bére. Zúg a gép, folyik a munka. A kemény munkában nem is veszik észre a közelgő veszélyt. Nem látják azt a kis szikrát, melyet a kazán kéményéből elkap a játszi szél s visz szárnyain. Elrepül a kis szikra, hogy pillanatok múlva lángtengerbe borítsa a kis falut. * Tűz van ! Füstgomolyag kavarog a levegőben s lángnyelvek törnek az ég felé. Az első dermedtséget követi a nagy riadalom. Félreverik a harangokat ... Talpon a falu apraja-nagyja. Sürögforog mindenki. Sápadt, ijedt arccal fut mindenki s megy menteni, megy edényekért, hogy vizet tudjon hordani a tűz oltásához. Vágtató szekerek dübörögnek el a kutakhoz. Egy gondolat uralkodik a falu lelkén : oltani a tüzet, menteni a lángok karmaiból, amit csak lehet. Az emberi lélek megdermed. A kis szikrát tovább viszi a szél és nő a tűz, nő a veszedelem. A természetnek két hatalma, a tűz és a szél egymásba kapaszkodva elindult pusztító útjára, hogy letaroljon, leseperjen mindent. Amerre elmegy, kopár, üszkös, fekete, gyászos lesz a föld. Gomolyog a füst s hatalmas lángok nyaldossák a levegőt. Égnek a kazlak. Pattog a drága szem. Nézem az egyik lángtengerben álló kazlat, melyről szállnak a perjék. Viszi őket a szél s gyújtanak tovább. Mindenfelé megy, terjed a tűz és égnek a száraz szalmák. Nem is lehet már menteni. Tűz ... pusztulás ... A végzet kegyetlen ! A szél tovább viszi a tüzet be a falu belsejébe. Már a házak égnek. Sírás... kétségbeesés ... A falu két sor háza ég. Alig tudok végigmenni az úton. Maró füst és hőség. Az egyik épület mellettem omlik be. A másik oldalon egy kamrában, mint kohóban ég a betakarított élet. Nincs időm szemlélni a képet. Utat kell engedni a mentésnek. Csak néhány töröttlábú bútort s megperzselt ruhaneműt tudnak megmenteni. Rettenetes kép. Látni a pusztulást és szemlélni a síró, kétségbeesett embereket. Fáj a lelkünk... Nem tudunk a tűzzel szembeszállni. Már oltani se tudjuk, mert üresek a kutak. Nincs már víz! Megállt a munka. Nincs tovább mentés. Már csak a tüzet néztük, mely szabadon, akadály nélkül égett, lobogott s pusztított. Gyenge az emberi erő. Nem zúgolódunk, mert nem ismerjük, Uram, uraidat. Tehetetlenségünkben, Istenünk, hozzád emeljük tekintetünket s kérünk : «Könyörülj rajtunk a Te nagy irgalmasságod szerint,s ments meg minket. Beesteledett. A falu szélén állok. Mily hatalom vagy te, pusztító tűz ... Amint elmereng lelkem s feledem a pusztulást, néhány pillanatig gyönyörködöm a sokszínű lángokban, az eleven, vibráló parazsakban. De ez csak pillanatok műve. Felrezzenve végigtekintek az égő részeken és úgy érzem, mintha halottak napján kivilágított sírdombok közt járnék. Valóban sírok között járok itt is .. . Hány embernek, hány családnak évi munkája, kenyeres reménye van eltemetve e lángsírokba! Az égő lángok belevilágítanak az éjszakába s pirosra festik az ég alját. A feljövő holdat is elhalványítják, mely szomorúan néz le az égő falura. Kedves olvasóinknak, barátainknak, hűséges munkatársainknak és helyi tudósítóinknak, a lelkész-, tanító- és egyházgondnoki karnak, összes szeretett hittestvéreinknek itthon és otthon s a tengeren túl teljes szívből B. U. É. K.