Görög katolikus szemle, 1942. július-december (1. (14.) évfolyam, 22-46. szám)
1942-07-05 / 22. szám
1942. július 5. I. (XIV.) évfolyam 22. szám. A MAGYAR GÖRÖG KATOLIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA TÁRSADALMI ÉS HITBUZGALMI HETILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, 50. számú postafiók Kárpátaljai szerkesztőség: UNGVÁR, RákÓCZI-1. 181 FŐSZERKESZTŐ, FELELŐS SZERKESZTŐ: dávidházi MEDVIGY ISTVÁN dr. GRÓH ISTVÁN Előfizetési díj 1 évre: 5 pengő. Egyes szám ára 10 fillér. Postatakarékpénztári csekkszám: 44.981. Egyházi kultúránk tudatosítása Meg kell állapítanunk, hogy a magyar görögkatolikusság ebben a pillanatban a hagyományo műveltség állapotában van. Ez annyit jelent, hogy a görögkatolikus magyarok — néhány jól képzett vezető kivételével — mindazt a kultúrértéket, amit a gör. kát. egyház, mint önálló liturgiával rendelkező tagja az egyetemes egyháznak szétsugároz, egyetlen közvetítési eszközzel, hagyományátadás formájában kaphatják. Aki nincs benn a hagyomány apáról-fiúra szálló útjában, az szórványban marad, mert a műveltség-átadás minden más eszköze hiányzik fegyvertárunkból. Köztudomású, hogy nincs önálló szemináriumunk, nincs tanítóképzőnk, nincs középiskolánk, nincs nyomdánk és kiadóvállalatunk, nincsenek tudományos testületeink,hogy hírlapról, folyóiratokról, rádióról, a modern műveltségközlés egyéb eszközeiről ne is beszéljünk. A néhány kísérlet, amely a grecizmus életjelenségeit a tudatos kultúra fokára igyekszik emelni, komolyabb érdeklődés és igény hiányában szórványos kísérlet maradt és a helyzetképen lényegében nem változtat. A félreértések elkerülése végett már most hangsúlyozni kívánjuk, hogy a hagyomány útján terjedő kultúrát nem tartjuk alacsonyabb értékűnek, mint a tudatos kultúrát. Évezredeken keresztül ez volt a műveltség átadásának módja és csak a könyvnyomtatás feltalálásával tevődött át a hangsúly az írásbeliségre. Nagyon jól tudjuk, hogy az átállítódás parasztságunknál ma sem történt még meg, tehát nem egyedül állunkszemben ezzel a problémával. Az igény, a hiányérzet azonban ma már olyan nagyarányú, hogy az „írástudóknak“ okvetlenül érezniük kell és vállalniuk kell ennek az igen nagy jelentőségű átállítódásnak munkáját. Hogy érzik is és vállalkoznak is, arra bizonyság a Szemle egyik utóbbi száma. Orosz István kérte a magyar görögkatolikusságra vonatkozó bibliográfia szerkesztését és Bonkáló professzor vállalta! Elindulásnak nem is lehetne alkalmasabb könyvet elképzelni, mint ezt a bibliográfiát. Lássuk, mit tudatosítottunk már magunkról. Mert ma a szintézisek és öszszefoglalások korát éljük. Nyugtalan időkben minden közösség lelkiismeretvizsgálatot tart, számbaveszi és mozgósítja erőit, hogy fennmaradjon az idő rostáján. Soha annyi könyv nem foglalkozott a magyarság lényegével, lelki, szellemi és antropológiai sajátságainak boncolásával, rendszerezésével, mint éppen napjainkban. A magyar szellem alkotásait hatalmas kötetek gyűjtik, tartják számon — mintegy bizonyságul: ime nem éltünk hiába, ime ezek vagyunk, ezt és ezt adtuk az egyetemes emberiségnek. Mintázás, összefoglalás, rendszerezés azonban csak igen szorgos, fárasztó, „hálátlan“ anyaggyűjtés után következhetik. Ezt az összegyűjtést pedig csak a gör. kát, intelligencia végezheti el. Papok és tanítók. Örökké a papok és tanítók. A papok és tanítók — ha valóban papok és tanítók, ha „írástudók“, akkor nem méltatlankodnak, mert ez mindig így volt: a hálátlan, jövedelmet, karriert nem jelentő munkát mindig a pedagógus rend végezte: papok és tanítók. A hagyományműveltségnek tudatos műveltséggé emeléséhez hatalmas munkaszeretet szükségeltetik. Munkaközösség. Ebbe a munkaközösségbe bele kell vonnunk minden magyar görögkatolikust. Százados késedelmeket kell itt pótolnunk és mivel hivatalos szerveink, állami intézményeink nincsenek, mindezt a munkát társadalmi úton kell elvégeznünk. Társadalmi úton! Hozzá vagyunk szokva, hogy a társadalmi munka elnökök és tisztikar, védnökök és fővédnökök megválasztását jelenti, jegyzőkönyvet és évenként egy bárrendezést, néhány teadélutánt, esetleg néhány műsoros előadást, ahol művészi, becsvágyó műkedvelők vitatható hatással szórakoztatják az összegyűlt népet. Nagyon vigyázzunk! Mi kisebbség vagyunk, az állam nem csinál nekünk szemináriumot, valószínűleg tanítóképzőt se, gimnáziumot se, ha társadalmi úton nem igazoljuk magunkat, nem bizonyítjuk képességünket és jogainkat az életre. A hivatalos támogatás a birtokon belülieknek jár, mint ahogy kölcsönt sem kaphat, aki nincstelen szegélyemben Látszólag kegyetlen „kapitalista“ törvény ez, de élettörvény és ha jobban a mélyére nézünk a dolognak, megtaláljuk benne az igazságot. Tehát társadalmi úton. Ez persze sok mindent jelent. Elsősorban azt, hogy egyetemes érdeklődést ébresszünk a problémáink iránt. K. I. Szabjátok magatokat Isten országának távlatához! A mi mozgalmi világnézetünk olyan mint egy gyönyörűséges dóm. Ebben minden tiszta, ebben a dómban zúg az orgona, ebben a dómban mindenki Isten országáért imádkozik, dolgozik. A dóm fölött a láthatatlan titokzatos Isten. Tudjuk, hogy van és akar valamit a világgal. Azt akarja, hogy a teremtés koronája, az ember boldog legyen. Az isteni szándék szerint kell, hogy az ember szabad akaratával a Teremtő akaratához simuljon. Mit jelent az, ha az ember alkalmazkodik az isteni akarathoz ? Megoldott élet! Isten terve! Mit jelent az, ha eltávolodik ? Elrontott élet! Ember terve ! Isteni akarat, hogy itt a földön minden ember részesüljön az anyagi kultúrában. A szociális igazságra való törekvés tehát nem csupán divatos valami, hanem isteni parancs. Minél több ember élvezi az anyagi kultúrát és minél több esetben működünk ily irányban közre, annál inkább segítettünk megközelíteni az Isten akaratát. Istennek boldog emberben telik öröme !