Görög katolikus szemle, 1943. január-október (2. (15.). évfolyam, 1-36. szám)
1943-01-03 / 1. szám
1943. január 3. És hivaték az ő neve Az angyal hirdette Jézus nevet kapja és a körülmetélés jelével Dávid királyi sarját, a szűzanya szülöttjét beiktatják az ószövetségi választott nép jogi közösségébe. Benne gyökeredzik vér szerint, bele kapcsolódik törvényesen és belőle bontakozik ki, mint az Ószövetség lezárója és Istennel kötendő Újszövetség szerzője. De az Ó-szövetségből ki nem kapcsolható, mert hiszen az egész Ó- szövetség nem más, mint a gondviselő Isten csodálatos műve, mellyel a Megváltó eljövetelét előkészíti. Szent Máté evangéliuma tesz erről tanúbizonyságot. Olvasgatom Jézus szent gyermekségének történetét, a zsűzanya szülését, Betlehem felmagasztalását, bölcsek hódolatát, Heródes gyermekgyilkosságát, az egyiptomi menekülést. Mindenütt ott találom az utalást: „Akkor beteljesedett, mit X próféta megjövendölt mondván :... ‘ Figyelem Krisztus tanítását, a hegyi beszéd gyönyörű gondolatait s fülembe csendül: „Ne gondoljátok, hogy fölbontani jöttem a törvényt, vagy a prófétákat; nem jöttem fölbontani, hanem beteljesíteni...“ (Mt. 5, 17.) S hallom tovább oktatását a törvényben rejlő s eddig elhallgatott szeretesről, lelki tisztaságról, indulatok fékezéséről, igazlelkűségről, türelemről. Szemlélem Jézus zenvedéseit. Virágvasárnap ünnepi bevonulásában, nagycsütörtök titokzatos vacsorájánál, nagypéntek Golgota-áldozatánál mindenütt prófétai jövendölések teljesülnek. Jézus egész élete úgy pergett, ahogyan Isten eltervezte, előkészítette és prófétái ajkán előre hirdette. Hívő lélekkel vizsgálom Isten megnyilatkozásait s erősítem Krisztus Istenségébe vetett hitemet. E hó 5-én nagy számmal jöttekössze a csengervidéki magyar vezetők, hogy megszervezzék a járási Széchenyi Társulatot, mert úgy érezték, a magyarság minden öntudatos tagjának részt kell venni abból a nagy munkából és áldozatból, melyet ez a Társulat akar végezni Szatmár vármegyében. Vaszily kint maradt, Péter atya pedig életében először lépte át a korcsma küszöbét. Grün Mózsi szinte megrémült a nagy megtiszteltetéstől és a söntésből kiugorva, mélyen hajlongott a pap előtt. Az ivó már üres volt, mert az idő is későre járt, meg dologidőben a rendes ruszin ember nem megy korcsmába. Vasárnap azonban ott folyik a pálinka mellett a sok okos beszéd, néha aztán a kréta is duplán fog, itt-ott még az asszonyok is bemennek egy kis édesre... Megvan a kölcsönös bizalom és sokszor a könnyű hitel viszi őket oda s nem törődnek vele, hogy a vége azonban rendesen keserű. De hát nehéz okulni a más baján, amikor mi is egyik bajból a másikba esünk. Szidják a zsidót s ha véletlenül nincs kéznél, akkor nagyokat sóhajtanak : „Bida — nyit zsida“ ... Baj... baj, mert nincs zsidó, — tolult fel Péter torkára a keserűség, amikor a hajlongó, keselyűszemű Mózsin végignézett, aki ma még nagyobb hatalom falujában a papnál, talán a főbírónál is. — Mivel szolgálhatok az úrnak? — kérdezte nagy alázatosan. Ő is úgy szólította a papot, mint a hívek, akik minden más urat állása szerint neveztek, főbíró úr, jegyző úr, de ha jelző nélkül mondották, hogy az úr, akkor csak a papot értették rajta. Talán azért volt ez így, mert a pap Isten szolgája s az Úr nevének félelmetes magasztosMadarassy Árpád pátyodi földbirtokos nyitotta meg az alakuló gyűlést. Hangoztatta, nem új egyesületet alakítunk, hanem csak azt ébresszük fel álmából, melyet ezelőtt 25 évvel az akkori háborús világ miatt félbe kellett szakítani. A Szatmári Széchenyi Társulat a múltak bűnét óhajtja jóvátenni maga a papot is kivételesen felemelte a néplélekben. — A Kúdra Vaszily dolgában jöttem. . . — kezdte mondókáját a pap. — Igen, igen, régi adósom — vágott közbe a zsidó hadarva, — nem várhattam már tovább. Ki fog fizetni a szegény Mózsinak, ha ennek engedek ? — Pedig én azért jöttem, hogy szépen megkérjem, halassza el a végrehajtást, én is bizonyítom, hogy nem tudott fizetni. — Tessék megbocsátani, nem tehetem. Sokan tartoznak nekem s miből éljek, ha senki sem fizet, — tessék megbocsátani, ez egyszer nem tehetem ; már a fuvart is megfogadtam, mit mondana a végrehajtó úr is. . . — No, és ha én állok jót az öreg Vaszilyért ? — szakította félbe nyomatékkal az áradozást. Mózsit kissé meghökkentette a nem várt ajánlat, de mindjárt feltalálta magát. — Akkor sem tehetem már, de ha az úrnak volna szüksége valamire, csak tessék parancsolni, örömmel szolgálok bármivel is, amit az ily szegény korcsmáros adhat. Pétert felingerelte ez a keményszívűség és egy kicsit hevesen felelt : — Nincs szükségem semmire. Ismétlem, hogy csak az öreg Vaszily miatt jöttem és ne felejtse el, hogy a pap egyszer kért magától valamit és azt is megtagadta. — Én ? Az úr kérését ? — próGalambos János szabolcsi gor. kát. lelkész a 233/83. tábori postaszámon levelet írt Mondy Miklós bált alkudozni Mózsi, de Péter már akkor kilépett az ajtón, ahol az öreg Vaszily izgatottan várta. A könny is kibuggyant a szeméből, amikor meghallotta, hogy mégis meglesz az árverés. A pap vigasztalta : — Ne sírjon öreg, én is ott leszek, majd én veszem meg a borjúcskát, meg a ködmönt, és visszaadom magának ... nekem fog tartozni az árával s egyszer majd csak elszámolunk. Vaszily hálásan kapta el a pap kezét és megcsókolta s könnyebb szívvel ment haza mint a papja. Péternek volt ugyan egy kis összekuporgatott pénze, de az asszonynyal annyiszor tervezgették már, hogy mit vesznek érte a hiányzó berendezéshez, hogy szinte már ott látták a szobában, amit venni akarnak. Felesége szorongva várta, s amikor borús arcát meglátta, felugrott és kedvesen cirógatta: — Péterkém, az Istenért, talán nincs valami bajod? Nem hagyhattam a Vaszilyt, az a galíciai nem akart könyörülni rajta, hát megígértem neki, hogy az árverésen én veszem meg a borjút és a ködmönt s visszaadom neki, majd nekem fizet tavasszal. Az asszonyka lelkén is végigrezdült a csalódás, de hirtelen megnyugodva mondotta : — Jól teszed Péterkém, hiszen te szoktad mondani, hogy Isten majd gondoskodik az ő szegényeiről. Jövet a foonti beregszászi esperesnek. A levelet itt közöljük: „Soha nem hittem, hogy a kommunizmus ennyire lealacsonyítja az embert. Undor az egész ország. 35 éves korig vallásról, Istenről semmit sem tudnak. Itt látjuk, hogy mivé lesz egy gazdag nagy nemzet vallás nélkül. Ide kellene kihozni azokat mind, akik szimpatizálnak a kommunizmussal. Had undorodnának itt meg az eszmétől. A kommunizmus és az egész háború bennünket papokat igazol. Bár egyszer már meghallgatnának minket! Buzgóbbak-e otthon a hívek, hogy háború van ? Úgy érzem, hogy akik itt vannak, azok majd új vallásos lelkületet visznek haza.“ Galambos János tábori lelkész írásához nem kell megjegyzést fűzni. Beszél az magától is. Csak az a kár, hogy sokan nem olvassák el. Ütött a lelki rabság, fogvatartottság, elfogultság alóli fölszabadulás korszaka! A tömeg már jórészben tisztán, világosan lát, s csak az alkalom kínálkozására vár, hogy cselekedjék a szíve, becsületes lelke szerint és végleg kivesse a maszlagot, amit úgy hívtak egykor az agitátorok : „Világmegváltó, forradalmi világszocializmus !... “ — A Görögkatolikus Szemle csekkszáma : 44.981 ; ide küldendők az előfizetési díjak és esetleges hátralékok. left göb. kat. Jtáron JUlUész GÖRÖGKATOLIKUS SZEMLE A gör. kát. magyarság tiltakozik, hogy őket bárki is ne magyarnak nézze Mitró János gör. kát. esperes nyilatkozata a Széchenyi Társulat csengeri járási alakuló gyűlésén (A „Szamos“ című napilap f. hó 10-i számából vesszük át ezt a közleményt) s ezért azt hiszi, nem fog akadni ebben a járásban sem olyan magyar vezetőember, aki ne csatlakozna a most kibontott zászló alá. Ezután Földes Ferenc ismertette a vármegye nemzetiségi viszonyait és a Széchenyi Társulat alakításának módját. Előadásához Mitró János porcsalmai görögkatolikus esperes szólt hozzá. Megdöbbenéssel látja, hogy a vármegye visszatért részében még a magyarság között is akadnak olyan emberek, akik kétségbevonják, hogy a görögkatolikusok jórésze magyar anyanyelvű. A világháború előtti időben a hajdúdorogi magyar gör. kát. püspökséghez tartozott az elszakított terület 80 községe. Ezekben a jó magyar nép lakott és boldogan hallgatták édes anyanyelvükön a szentmisét. Sokszor kergeti arcába a vért, amikor akadnak olyan magyar emberek is, akik őt és híveit nem magyarnak tartják. Tiltakozik minden magyar görögkatolikus ember nevében az ellen, hogy őket így meggyalázzák ! Aki román, az legyen hűséges a fajához, nemzeti vallásához, ez az ő dolguk, de ne keverjék össze a vallást a nemzetiséggel, mert a hajdúdorogi püspökség magyar plébánosai minden nap magyarul adnak hálát a jó Istennek, hogy ők ennek a drága, sokat szenvedett magyar hazának lehetnek hűséges gyermekei. Kéri, hasson oda a Széchenyi Társulat, hogy ez a felfogás legyen általános a vármegye minden polgára előtt és addig is, míg az egyházi főhatóság azegyházmegyét régi területében megerősítve visszaállítja, ne tűrje a magyar társadalom az olyan felelőtlen beszédeket, hogy aki görögkatolikus, az egyúttal a román ! Péchy Manó felsőházi tag, földbirtokos mindenben igazat ad az előtte felszólaló esperesnek és ezt az ügyet annyira fontosnak tartja, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Ő közelről ismeri a magyar görögkatolikus népet és ismeri nemzeti öntudatát. Nem szabad a nép között sem megengedni, hogy a református vallást magyar vallásnak, a katolikus vallást németnek vagy tótnak, a görögkatolikus vallást „oláhnak“ nevezzék, mert ezzel legdrágább értékünket, a magyar nemzeti egység gondolatát sértjük meg. A Széchényi Társulatnak ezt a nevelő munkát is el kell végezni azokon a nagy magyar napokon, melyeket a jövőben óhajtunk megrendezni. A közgyűlés ezután nagy lelkesedéssel kimondta a Társulat megalakulását és a következő tisztikart választotta többek között: Csengerujfaluban Szilvássy Miklós lelkészt, Pátyodon Véghső György lelkészt, Porcsalmán n. v. elnökké Mitró János gk. esperest.