Határszéli Ujság, 1910. július-december (3. évfolyam, 28-53. szám)
1910-07-04 / 28. szám
III. évfolyam. Ungvár, 1910. julius 4. 28. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre.............. 8 K Negyedévre............... 2 K Félévre .................... 4 K Egyes szám...............10 f. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér soronkint 40 fillér. A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR, FELELŐS SZERKESZTŐ , LAPKIADÓTULAJDONOS : ZOMBORY DEZSŐ dr. FÖLDESI GYULA. TELEFON 37. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: TELEKY UTCA 2. SZ. TELEFON 37. * Lapunk mai száma 8 oldal. SZILÁNKOK. A TÖBBSÉG. Nyeregbe jutottak az urak ! Hosszú, kinos tülekedések, keserves megalázások után, miután megsuhintotta őket saját lelkiismeretük ostorcsapása, fejük fölött az igazi nemzet ítéletével, terpeszkednek az új honatyák — a parlament padjain. Nagyon jól érzik magukat. Egy-két óra alatt megszokták az új méltóságot és főleg azt a gondolatot, hogy ők itt az országgyűlésen a magyar nemzet többségének akaratát képviselik. Hogy ők, a többség jogán, a nemzeti közvélemény szószólói — a nemzet vágyainak, lelkiismeretének megtestesítői. De hamar elfelejtették, hogy azok az eszközök és módok, amelyeknek segítségével a közéleti fórumra felkapaszkodtak, mindent inkább bizonyítanak, csak azt nem, hogy azok a jó urak most már hivatva is vannak új politikát inaugurálni az országban. Nem és százszor nem! Megkapták a többséget, mert könnyű azt megkapni egy nyomorult és szegény országban, ahol a pénz képezi a legfőbb istenséget, amelylyel meg lehet vásárolni az emberek önérzetét, tisztességét és lelkiismeretét, ahol az apró és nagy hatalmaktól való félelmek gyáván kivetkőztetik a polgárokat önmagukból is, de ez a többség, akárhogy ujjongjanak is az urak, nem jelent semmit é s főleg és semmiesetre, nem jelentheti a nemzetet. Csak rendezkedjenek és tömörüljenek a munkapárt élősdijei, lökjék ki az ellenzéket a bizottságokból, a képviselőházi hivatalokból, az elnökségből és a jegyzőségekből! Rövid ideig tartó uralom lesz az, akárki meglássa ! Egyszerre csak összeomlanak a papírkárpitok, a színfalak leomlanak és a hasadékokon át meg fogják látni a felkelő Napnak igazi fényét! Ez a Nap, amely ott tüzel a becsületes, igaz magyaroknak, a nemzet valódi többségének a szívében, a magyar függetlenség felkelő Napja lesz, amely ha az alkonyattal le is bukik, nem hunyhat ki örökre! DRÁMA. Az a szécsényi tragédia, mely a múlt héten az egész ország figyelmét lekötötte, mélyen bevilágít a társadalom életébe és olyan tanulságokkal szolgál, melyek fölött lehetetlen könnyen elsiklani. Az a revolverlövés, mely egy nagyreményű fiatal életet oltott ki és egy szép jövőt semmisített meg, kinő a napi szenzációk keretéből és a gondolkozók előtt egy súlyos problémát vet föl. Olyan problémát, mely véres karmokkal belemarkol az emberek szívébe és otthagyja nyomait a lelkeken. Ez a probléma a társadalmi együttélés problémája. Szereplők a férj, akinek életét földúlták, otthonát beszennyezték, a feleség, aki könnyelmű vágyban föláldozta a a becsületet, melyre férjének és gyermekeinek élete volt fölépítve és a fiatalember, akinek sorsát a könnyű kalandkeresés halálos drámával pecsételte meg. Nincs mentség számára. Útjait nem a nagy szenvedélyek irányították, melyek föloldozhatták volna bűnének súlya alól, rezgésbe hozva a rokonszenv és részvét húrjait. Ez a bűn, melynek megtorlása sem késett soká, nem talál megértésre senkinél. A szécsényi tragédia nem a szerelem tragédiája volt, — ellenkezőleg: a társadalom drámája! A társadalomé, mely ilyen életnézetekre neveli a fiatalságot és egyebet sem tesz, mint keresi a mentséget tévedéseik számára. Egy jól sikerült kaland bámulattal és csodálattal tölti el az embereket és glóriát fon a dicsőséges hódító feje köré. Sőt olyan népszerűséggel vonja be, melyet mások egy egész élet becsületes szorgalmával és munkásságával sem tudnak megszerezni. Egy jól sikerült kaland! De ha rosszul sikerül, mint ebben a tragikus esetben is ? Talán most sem a fiatal kalandhős a bűnös! Azt a dicsfényt nem lehet letörölni a halott homloka körül. Minden ódium a szerencsétlen emberre háramlik, aki a családja becsületén ejtett foltott megtorolva, kezébe vette a gyilkos fegyvert, hogy kioltsa vele annak a betolakodónak életét, aki családi szentélyét bemocskolta ! A férjét a bűn és a halotté a kaján és romlott társadalom bocsánata. És ha fognak akadni megértő emberek, akik a sötét tragédiában meglátják az igazságokat és a felelősséget el fogják hárítani a férfből, ki egy magasabbrendű erő kényszere alatt kioltott egy életet . . . a társadalom fél saját bűnét nem fogja látni akkor sem, de -- horribile dictu — követelni fogja az esküdtszéki intézmény eltörlését ! * A SZÍNHÁZ. A miskolci színtársulat egy hónappal megrövidítette működési idejét Ungváron. Palágyi Lajos, dacára a közönség lelkes támogatásának, társulatával elutazott Ungvárról és dacára annak, hogy szerződése őt 1911. év szeptemberéig a városhoz köti, talán vissza sem tér többé. Télen-nyáron Miskolcon marad és ősszel Egerbe megy. Ungvárral nem számol, Ungvár nem kell neki. Pedig ha valaha, úgy most napnál fényesebben bizonyosodott be, hogy azok a fővárosi lapokban kolportált hírek, melyek arról szólottak, hogy Ungvár nem képes egy elsőrendű társulatnak exisztenciát nyújtani, nem egyebek légből kapott valótlanságoknál. Az a meleg támogatás, melyben a miskolci színtársulat, különösen az utolsó hetekben részesült, míg egyrészt ezeknek a híreszteléseknek eleven cáfolatául szolgált, másrészt a város művészet iránti kultúrérzékét bizonyította be. Ez nekünk megfelelő elégtétel, annál is inkább, mivel magát a tényt megszépíti az a körülmény, hogy Ungvár városa művészet iránti szeretetében dacolt azzal az ellenérzéssel, melylyel a színigazgató személye iránt viseltetett. Ezeket a kicsinyes momentumokat mellőzve, mihelyt meggyőződést szerzett a miskolci társulat kiváló voltáról, elfelejtve a sérelmeket és inzultusokat, melyek érték, mellékgondolat nélkül a társulat mellé szegődött. Ennél fényesebb dokumentumot pedig a város alig állíthatott volna ki magáról. Művésztelep. A „Határszéli Újság“ számára írta: Nem. Sokszor volt szó e lap hasábjain azon kulturális nemtörődömségről, mely Ungvár város közállapotaiban uralkodik. Azt a néhány hetet kivéve, amikor színtársulat költözik színházunkba, jóformán egész éven át nyoma sincs semmiféle művészeti eseménynek és a ritkaságok közé kell feljegyeznünk, ha olykor-olykor néhány jó képet, szobrot, láthatunk, vagy egy-egy hangversenyben gyönyörködhetünk. A város vezetőségének helytelen művészeti politikája okozta, hogy kiestünk az országos művészeti események útjából. A Nemzeti Szalon annak idején Ungvári is felvette vidéki tárlatai sorába, de a város, mely oktalan célokra ezreket pocsékol el, szűkkeblű volt pár száz korona felajánlásában és így a Nemzeti Szalon lemondott Ungvárról. Ennek az esetnek azután hire kelt és ennek tulajdonítható, hogy a Művészház sem fogja előreláthatólag hosszú időn át Ungvárt gyönyörködtetni fényes tárlataival. Pedig meg van minden kellékünk, hogy a művészeti életben számottevő pozíciót foglaljunk el. A város intelligensebb családjai szűkebb körükben saját erejükből pótolják a hiányzó külső hatásokat és rég megállapított dolog az, hogy van műértő és műkedvelő közönségünk. Megállapítható azonban, hogy e közönség nem tartozik a leggazdagabb és legvagyonosabb osztályhoz, tehát anyagi ereje nem engedi meg a művészet odaadó pártfogását. Vannak és voltak ungvári származású művészeink, kik országos hírnévre tettek szert, de pártfogás és művészi levegő híján kénytelenek voltak városunkból elköltözni. Az újabb generáció különösen erős tehetségeket szült és elég, ha csak Vedres Márkot, Rottman Mozartot, Novák Andort, vagy a régi és méltatlanul mellőzött Petridesz Jánost említjük, hogy állításunkat bebizonyítsuk. Mostanában egy új izmos tehetség fakadt az ungi talajból, Jaczik Gyula, kinek néhány műve igazán nagyszabású művészi tehetséget és bámulatos rajzoló készséget árult el. Ő is megkísértette, vájjon nyújthat neki a város lehetőséget a továbbfejlődésre és megélhetésre, de vajmi kevés reménye lehet erre és el lehetünk készülve, hogy röviden ő is elhagyja szülővárosát. Rövidlátó városi politikát bizonyít e mostoha állapot. Ungvárnak gyönyörű vidéke van, mely vetekedhetik azon városok környékével, amelyek művésztelepet és festő iskolát tartanak fel. A Kárpátok szelid hajlású, erdős oldalai Ungváron törnek meg az alföld síkjában, az Ung medrének völgyét szegélyező hegyek bámulatosan pit-